Ezüstfonás

Kedvelem Naomi Novik könyveit, így jó volt újra olvasni tőle.

Ez a kötet a Rengeteg mintájára készült, kívül és belül egyaránt. A borítója szép és kifejező, remekül passzol hozzá. 454 lapjával kissé talán meglepő a terjedelme, ám ez is illik a történethez.

Fülszöveg:

"Mirjem ​pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.

Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi."

Ez a könyv épp olyan, mint egy régi mese, amit a nagymama több éjszakán át mesél a kicsiknek. Nem siet, épp egy picurkát csapong, és belesző mindent, ami egy jó mesébe kell.

A történet, néhány kitérőt nem számolva, három szálon fut. Egyrészt a főhősnek is minősülő Mirjem szemszögéből, másrészt a parasztlány sorsán át, harmadrészt pedig a hercegnő veszélyes frigyén keresztül. A könyvnek így egyszerre van három erőteljes női karaktere, ami önmagában is dicséretes megoldás. Ráadásul ők hárman lefedik a könyv világának társadalmi sarkpontjait, a zsidót, a parasztot és az uralkodót. A három szál lassan fonódik össze, és végig következetes marad. Mindhármuk személyisége, döntései, érzései megalapozottak és könnyedén követhetőek. Az olvasó így elég gyorsan el tudja dönteni, szimpatizál-e velük, avagy sem. Nagyon tetszett, hogy egyikőjük sem volt naív karakter, nem ábrándoztak, hanem a valóságban éltek annak kellemetlen velejáróját elfogadva, mégis addig nyújtózkodva, ameddig csak tudtak.

A történet fantasztikus elemei is épp ilyen alaposan építkeztek, és régi mesékhez, mondákhoz nyúltak vissza. Tetszett, hogy a varázslat nem volt csupa bűbáj, hanem épp olyan veszélyes tényezőnek bizonyult, ami lehet áldás és átok egyaránt. Ráadásul jól meghatározott korlátai voltak, ami egy jó világépítéshez elengedhetetlen. Időnként egy-egy elem nosztalgiát keltett bennem, mert úgy éreztem, ezt már valamikor, egy másik mesében mintha láttam volna. Ez a nosztalgia azonban nem járt az utánzat keserű ízével, mivel az írónő mindent szépen átszabott a saját ízlésére, a saját szereplőihez.

Az is tetszett, hogy bár három női főhőst követhettem nyomon, szerelmi szál nem igazán akadt a történetben. Oké, a végén felbukkant, ám ez inkább egy kellemes mesei lezáráshoz kellett és nem ahhoz, hogy romantikus címkét aggathassunk a könyvre. Ez tehát nem egy romantikus mese, hanem egy klasszikus a kalandos fajtából.

Mint minden jó mesében, itt is akadt bőven mondanivaló a másság elfogadásától, a testvéri szereteten át, az arany nem mindig boldogít már-már unalomig ismételt intelméig. Ráadásul ebben a könyvben mindennek volt ára, mindenért meg kellett dolgozni, vagy épp fizetni, ami remekül passzol ezen gondolatok közé.

A cselekmény viszonylag lassan halad, ám számomra nem volt unalmas. Nem éreztem úgy, hogy egy-egy fejezetnek ne lett volna létjogosultsága, mert mindegyik lendített kicsit az eseményeken. Számomra így kellemes volt a könyv tempója, bár sokáig nem voltam biztos benne, merre is haladunk, mi lesz az elsődleges konfliktushelyzet. A kötet második felére azonban összeértek a szerteágazónak tűnő szálak, míg a legvégére  teljesen egymásba is fonódtak.

A könyv hangulata kellemes, mondhatni télies. Néhol friss és üde, néhol csikorgó, mint a jég. Egyszerre van helye benne a biztató varázslatnak és rideg kegyetlenségnek. Nem épp vérmentes a történet, ám nem is mondanám túlságosan durvának, inkább épp annyira borongós, hogy a problémák és veszélyek tényleg komolynak tűnjenek.

Ez a kötet tehát ismét egy remek felnőtteknek szóló mese. Tetszett, talán még jobban is, mint az írónő bejegyzés elején említett másik regénye.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a klasszikus meséket, illetve szívesen olvasnának megszokottól eltérő főhősökről, mert itt bizony a hercegnő nem világszép. Szláv mondák és mesék kedvelői előnyben. Aki vizonyt gyors szövésű cselekményhez szokott, csak megfelelő türelem mellett vegye kézbe, míg aki románcra vágyik, nos, ő ebben a könyvben garantáltan csalódni fog. Itt ugyanis nincs fényes páncélú herceg, de nem is kellene, mert ezek a hölgyek köszönik szépen, megoldják maguk a problémáikat.