Februárban jelentősen kevesebb filmet láttam, csupán hármat. Közülük is csak egyet volt szerencsém moziban megnézni. Sajnos a mozis arányt ebben a hónapban sem fogom bővíteni, hiszen bezártak a mozik...
No, de ne szaladjunk előre, lássuk, mint láttam a múlt hónapban.
Kisasszonyok
"Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni. Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak… és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak."
Nagyon szeretem ezt a történetet. Szeretem a könyvet és szerettem a korábbi filmfeldolgozásokat is. Úgyhogy, amint megtudtam, újra vászonra kerül, nem volt kérdés, hogy elmegyek rá a moziba. Rá is beszéltem Dörmi barátomat, hogy jöjjön el velem. Nem bánta meg.
Ez az a történet, amiből végtelen számú átdolgozást meg tudnék nézni. Attól ugyanis, hogy más színészek játszák a karaktereket és hogy más a díszlet, ez még mindig ugyanaz a szívmelengető történet. Szóval nem tudom megunni, ám minden elfogultságom ellenére mondhatom, hogy ez egy kifejezetten jól sikerült változat. Nagyon tetszettek az időbeli ugrások és a szépen kiszámított arányok, amitől mindegyik March lány megkapta a kellő figyelmet. A látványvilág nagyon szép és a színészek játékára sem eshet panasz.
Ez tehát egy remek új feldolgozás, nekem nagyon tetszett és tudom ajánlani mindnekinek. Aki pedig még nem olvasta volna ezt a csodálatos történetet, az sürgősen pótolja.
Baby Driver
"Bébi szerény, mosolygós srác, aki mindent zenére csinál. Akkor is, amikor bankrablókat furikázik, és a zsaruk elől menekül akció után. Amikor megismerkedik egy álmodozó lánnyal. Bébi hátat fordítana a munkának, ám az nem olyan egyszerű."
Nem, nem vagyok hajlandó a magyar címét leírni, annyira borzalmas. Olyan sok sebből vérzik így is, ez a film, hogy bár megérdemelné, nem akarom ezzel a förtelmes magyar névvel megadni neki a kegyelemdöfést.
Mikor a mozikba került, több pozitívat hallottam róla, mint negatívat és Nel barárom is dicsérte - erről nemrég jól számon is kértem... Gondolom, már ebből a pár sorból is látszik, hogy nem lett a kedvencem ez az alkotás. Sőt, kifejezetten idegesített és csak remélem, hogy a készítők ezt egy percig sem akarták komolyan gondolni. Akciófilm paródiának mégis kevés volt, pedig ez lehetett volna az egyetlen mentségük erre a rém unalmas, szörnyen sablonos, logikátlan történetre. A karakterek karikatúrába illőek és még kétdimeznziósnak is csak jóindulattal lehet őket nevezni. A főhős pedig olyan üres és olyan idegesítő (Oké, Ansel Elgort eddig minden filmjében idegesített.), hogy nem megkedvelni, még elviselni is nehezen tudtam. A történet egyébként rém egyszerű, a szerelmi szál fájdalmasan buta és a konfliktushelyzet is agyzsibbasztó. Ráadásul tele van ellentmondásokkal mindneki, de persze ez kit érdekel, ha lehet nyomni közben a gázpedált. Egyébként az autós üldözések látványra rendben voltak, de motivációjuk, miértjük és végkimenetelük hazavágta őket, mint golyózápor a fényezést.
Én nagyon szenvedtem ezen a filmen és leszámítva néhány jól összerakott száguldást, semmi élvezhetőt nem találtam benne. Többnyire csak a szememet forgattam a bugyutaságokon, ezért ezt a filmet bizony senkinek sem ajánlanám. Van ennél fényévekkel jobb autós film, nem is kevés.
A két pápa
"A Vatikán falai között a konzervatív Benedek pápának és a leendő egyházfőnek, a liberális szemléletű Ferenc pápának egyezségre kell jutnia azzal kapcsolatban, hogy mely irányba vezessék tovább a katolikus egyházat."
A Netflix időről-időre bebizonyítja, hogy nem csak filmsorozatok terén van otthon. Ez a film ugyanis olyan jól sikerült, hogy bármelyik nagyobb mozifilm gyártó megirigyelhetné.
Mielőtt azonban elkezdem magasztalni ezt az alkotást, szeretném leszögezni, hogy filmről van szó. Hiába van valós személyekről mintázva és hiába van benne sok valóban megtörtént eset, ez egy film, annak minden művészi szabadságával. Szóval minden szűklátokörű, vallási troll elmehet a búsba, ha ezt nem képes felfogni.
Ez a film tipikus esete azoknak az alkozzásoknak, amelyekben két vagy több személy beszélgetését követhetjük nyomon. Nincsen tehát itt nagy cselekmény, csak nagy monológok, ám ettől egyetlen percig sem lesz unalmas ez a film, sőt, úgy a képernyőhöz szegezi a nézőt, mint a csuda. Zseniális választás volt Anthony Hopkins és Jonathan Pryce a két főszerepre. Mindketten beleadtak mindent ebbe a filmbe, amit öröm volt nézni. A film magját mégsem a szereplők gesztusai adják, hanem a mondataik. Ezek a mondatok pedig elképesztően a helyükön voltak. Minden megvolt bennük, ami kell, kis humor a könnyed befogadásért, mély gondolatok az egyházi töltetért és kérdések az emberi tényezőért. Ez a film ugyanis mélyen emberi, emberi problémákat dolgoz fel emberi gobdolatokkal, még akkor is, ha ez a katolikus egyház fejétől kissé távolinak is tűnik. Szerintem mégis ebben rejlik a film egyik legnagyszerűbb tulajdonsága, volt bátorsága embernek bemutatni ezt a két karizmatikus embert és nem valmi megközelíthetetlen fehér ruhás jelenésnek. Ettől pedig minden gondolat, ami egyértelműen az egyház és a hívők körül forgott sokkal érthetőbb és átérezhetőbb lett.
Nekem nagyon tetszett. Ajánlom mindnekinek, aki egy jó párbeszéd-központú filmet szeretne nézni, akár vallásos az illető, akár nem.
Értékelés:
Kisasszonyok -> 10
A két pápa -> 9
Baby Driver -> 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése