2019. augusztus 9., péntek

A tükrök városa

Justin Cronin trilógiájának befejező kötetére rengeteget vártam. Az első részt (A szabadulás) még 2013-ban olvastam és bár egy évre rá megjelent a második kötet (A tizenkettek), azóta csak vártam és vártam, hogy ennek a gigászi terjedelmű epikus történetnek a végkifejletét olvashassam. Az író tehát kicsit megcsúszott vele, de kit érdekel, mert a jó könyvekre mindig érdemes várni. Ez pedig egy piszok jó könyv!
A borító továbbra is gyönyörű, a cím kifejező, a kemény kötés pedig szükségszerű, mert 720 oldalt kell összetartania. Olyan jó szépen megírt, alapos történeteket hosszú fejezeteken át olvasni. 
Fülszöveg:
"Az ​általunk ismert világ letűnt. Vajon milyen új világ váltja fel a régit?
A Tizenkettek elpusztultak, és a mindenre rátelepülő sötétség százesztendős borzongató uralma véget ért. A túlélők előmerészkednek a falak mögül, és nekiveselkednek a társadalom újjáépítésének. Merész álmuk egy reményteli jövő.
Ám a távolban, egy halott, sivár metropoliszban ott várakozik a Nulladik, a Tizenkettek atyja. Régóta kísérti az emberi életét szétromboló gyötrelem, és az átalakulásából fakadó gyűlölet lángja vadul lobog benne. Dühét csak az csillapíthatja, ha eléri célját, és végez Amyvel, az emberiség utolsó reményével, a sehonnan jött lánnyal, aki felcseperedve harcba szállt ellene.
Vére szavára hallgatva Tőrös Alicia, a félelmetes harcos elindul a Nulladik végső menedékébe. Ám ott nem az vár rá, amire számított, hanem egy utazás a múltba. Valamint egy olyan ellenfél, aki egyszerre halálosabb és emberibb, mint azt valaha képzelte volna.
Még egyszer összecsap a fény és a sötétség, s végképp eldől Amynek és barátainak a sorsa."
Azt hiszem, jót tett nekem ez a hosszú várakozás. Kicsit leülepedtek tőle az előző részek emlékei és csak az maradt meg, mennyire tetszett ez az apokaliptikus világ és mennyire faltam a sorokat. Mikor belekezdtem ebbe a könyvbe, szinte üres volt az agyam, de ahogy belemerültem, egyre több és több részlet jutott eszembe az előzményekből, így könnyedén kiigazodtam a folytatásban. Azért, ha valakinek nem olyan jó a memóriája, ajánlott számára az előző köteteket újraolvasni.
Ez a rész viszonylag keveset ugrál az időben, ráadásul ezek az ugrások most lineárisan követik egymást és a jövőbe vezetnek. Ami a múltat illeti, csak egy-egy szereplő visszaemlékezései kacsintgatnak felé, így itt az egykori civilizációnak már végleg leáldozott.
Az író már megint remekül átgondolt és kidolgozott minden részeltet. Megmutatta, hogyan él túl az emberiség, hogyan szökken szárba ismét az élet és hogy az emberek bizony körülményektől függetlenül emberek. Vannak közöttük jobbak és kevésbé jók is, mert mindegyikük esendő. Ráadásul minderre hagyott bőven időt, aminek múlását tökéletesen érzékeltette még úgy is, hogy Amyn nehezen fognak az évek.
A szereplőket illetően a történet megmaradt a jól bevált csapatnál és csak egy-egy új figura jelentkezett melléjük. Ettől pedig nagyon egyben volt a kötet és igazi lezárás íze lett. Különösen tetszett, hogy a Nulladik történetét hagyta kibontakozni, rászánta az időt és ezzel megmutatta, hogy milyen egyszerű dolgok láncolata vezethet egy egész világ pusztulásához. Az is tetszett, hogy végre kiderült, mi történt a bolygó többi részével.
Továbbra is tetszettek a naplórészletek, cikkek és konferenciaszövegek, amelyek kicsit megtörték a cselekményt és remekül kiegészítették az eseményeket. Az utolsó fejezet pedig csillagos ötös, remek lezárást adott.
A kötet egyébként végig pörgős és izgalmas maradt, nem voltak unalmas részei és ha az olvasót egyszer beszippantotta, nehezen engedte el. A hangulata pedig pont olyan borongós volt, mint az előző részeké és épp úgy benne volt a remény sugallata is, mint korábban. Talán csak annyiban különbözött az eddig megszokottaktól, hogy érzelmesebbnek bizonyult. Picivel nagyon hangsúly került a szereplők kapcsolataira, legyen szó szerelemről, barátságról vagy családi összetartozásról, ám ez nem rontott rajta semmit.
Összességében ez a kötet egy méltó lezárása egy nagyszerű trilógiának. Justin Cronin valami zseniálisat alkotott a poszt-apokaliptikus műfajban. Egyedi, friss és remekül átgondolt ez a világ és olyan valóságos, hogy az ember elkezdi remélni, hogy nincsenek őrült tudósok, akik vírusokkal kívánják megoldani a halandóság kérdését. Nekem nagyon tetszett ez a történet és nagyon tetszett a lezárás. 
Szívesen ajánlom ezt a trilógiát mindenkinek, akik kíváncsi rá, hogyan lehet vége rendkívül gyorsan egy világnak és mi történik a pusztulás után. Aki pedig az előző két kötetet már olvasta, ne habozzon kézbe venni a lezárást, mert tényleg tökéletes végszót ad ennek a lenyűgöző történetnek.

Kedvenc idézet a könyvből:
"A gyerekek, gondolta, tőlük kapjuk az életünket; nélkülük semmik vagyunk, csak megjelenünk és eltűnünk, mint a szálló por."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése