Huashan hegy

Xi'an városába nem csak azért látogattunk el, mert onnan elérhető az agyaghadsereg, hanem azért is, mert a közelében található Kína öt szent hegyének egyike. Egy napot így túrázásra szántunk, ami elképesztően jó ötletnek bizonyult. Ez a nap és ez a helyszín benne van a Top 3 kínai élményemben.

Huashan

A Huashan hegyet eredetileg szerzetesek látogatták, ez volt az egyik fő zarándoklatuk. Kivételesen nem a buddhista, hanem a taoista valláshoz köthető, de mára már inkább nevezetes turistacélpont. Persze még mindig akadnak olyanok, akik vallási okból keresik fel és a hegy tetején több templom és szentély is található.

Megközelítése nem a legegyszerűbb, mivel a hegy legmagasabb pontja 2160 méter magasan helyezkedik el, így eléggé sokat kell menni fölfelé.

Utunkat a közelben lévő kisebb város vasútállomásáról kezdtük. (Ide elég hamar, cirka 30 perc alatt eljutottunk Xi'anból.) Aztán felszálltunk egy ingyenes buszjáratra, ami kivitt minket a város szélére egy hatalmas körforgalomhoz látszólag a semmibe. Sikerült esős napot választanunk a túrára, (valószínűleg ez Ribizly barátom balszerencséjének volt köszönhető, mert amikor ő hegyet mászik, mindig esik az eső...) ezért egészen a körforgalomig még csak a távolban sem láttunk hegyet. Eltakarták az esőfelhők és ezt a jó szokásukat egészen utunk végéig meg is tartották.

úton a busszal

A körforgalomtól egy kis séta után eljutottunk a jegypénztárig, ahol, miután ujjlenyomatot vettek tőlünk és fényképet készítettek rólunk, felszállhattunk egy újabb buszra, ami elvitt minket a hegy lábához.

Ha valaki Kínában jár, készüljön fel az ujjlenyomat és fénykép készítésére, mivel enélkül az ember még az országba sem mehet be. Úgyhogy nem akadtunk fenn rajta különösebben, viszont később, mikor kiderült az itteni adatgyűjtés oka, mégsem nem tűnt annyira semmiségnek.

Állítólag ez Kína egyik legveszélyesebb túraútvonala és világviszonylatban is előkelő helyet szerzett magának, mert évente nagyjából 100 ember hal meg itt. 

Tavaly ráadásul volt egy öngyilkosuk, aki lezuhant a "plank walk" részről, ahol 33 centiméter széles falappókon lehet sétálni a függőleges sziklafal mentén. Természetesen hevederbe kötve haladnak itt végig a bátor jelentkezők, ám a delikvens az út felénél egyszerűen kicsatolta magát és leugrott. Eltartott egy ideig, míg megtalálták a holttestét és mivel sem a test nem volt könnyen azonosítható, sem a hátrahagyott táskában nem találtak papírokat, hónapokig tartott, míg kiderítették a személyazonosságát. Na, hát az ilyen esetek elkerülése végett vesznek ujjlenyomatot a túrázókról. Hát, nem bájos az előrelátásuk?

Visszatérve a mi, szerencsére balesetmentes túránkhoz, a busz csak a hegy lábáig viszi az embert, így ott át kell sétálni egy plázán. Igen, képesek voltak a szent hegyre is felhúzni egy plázát, ahol minden kapható a cipőtől a kesztyűn át az ételekig, csak a mosdója förtelmes, de erről majd egy másik bejegyzésben.

Kövess, fel a lépcsőn!

A plázától fel kell sétálni néhány lépcsősoron (Itt indult a végtelen lépcső-móka!) a libegőig. 

A libegő zárt és maximum 6 ember fér egy kocsiba. Elég hosszú a menetideje, mivel előbb átmegy egy kisebb hegyen és csak utána kapaszkodik fel a fő hegyre.

Sajnos a libegőből semmit sem láttunk, mert tejfehér ködön át vezetett az út a kedves esőfelhőknek köszönhetően. 

Mikor megérkeztünk egy taoista templomhoz, ami túránk kiindulópontja volt, fogalmam sem volt, milyen magasan lehetünk.

Gyors egyeztetés és útvonaltervezés után elindultunk, hogy sorra végigjárjuk a csúcsokat. Ha jól emlékszem, négy csúcsa van a négy éjtáj felé és mindegyik csúcs lényegében egy kilátó. Az út a csúcsokhoz lépcsőkön vezet és ezek a lépcsők cseppet sem szabályosak, hol a sziklából vannak kifaragva, hol szinte függőlegesek és hol csak az egyik oldalon van korlátjuk. Szóval valóban nem veszélytelen itt bóklászni, mert az ember könnyen megcsúszhat, főleg olyan esős időben, amiben mi mentünk.

Taoista templom

Az első kilátópontot hamar elértük végigsétálva egy hosszú lépcsőn, ami gyakorlatilag kinyúlt a hegycsúcsra. Egyik oldalról egy meredek lejtő szegélyezte az utat, ahol lecsusszanva valószínűleg a libegő tetejére érkezne az ember néhány törött csonttal, míg a másik oldalon a nagy fehérség kísért. Ez a fehérség pedig megtévesztő volt, mert tudtam, hogy magasan vagyunk, cirka 1500-2000 méter között valahol, de nem láttam semmit csak a fehér ködöt, így meg sem fordult a fejemben olyan, mint a tériszony. Pedig kellett volna, mert a fehérség, konkrétan a tátongó mélységet leplezte.

út az első csúcsra

Ezen a szakaszon szembesültem a következő nehezítő tényezővel, a rengeteg turistával. Olyan forgalom volt ezen a lépcsősoron, hogy még jobban meg kellett gondolnom, hová lépek. Senki sem tartotta be a jobb kéz szabályt, így jöttek szembe mindkét oldalon. Ráadásul a kínai tolakodó népség, így a külföldi jobban jár, ha kitér az útjából, mert simán nekimennek.

A kilátók egyirányú utak végén helyezkednek el, így ezt a szakaszt oda és vissza is meg kellett tennünk, ha tovább akartunk haladni a következő csúcsig.

Volt egy olyan kisebb kilátó a két csúcs közötti szakaszon, aminek az aljánál megálltam és megkérdeztem csapatunk azon tagjait, akik felmentek rá, hogy milyen a kilátás. Nevetve jött a válasz: Fehér. A felhők gyakorlatilag mindent eltakartak, így nem volt kedvem megverekedni egy csapat kínaival, hogy megcsodálhassam a nagy fehérséget. Szóval egy kisebb kilátót kihagytam és csak a csúcsokra fókuszáltam.

út a második csúcsra

Mikor elértük a következő csúcs alját, erősebb lett a szél, így volt pár perc, amíg megcsodálhattuk a tájat. Elképesztően gyönyörű volt.

Aztán felkapaszkodtunk a csúcsra vivő lépcsősoron és egy zarándokhely közepében találtuk magunkat. Itt picike szállások voltak a zarándokok számára kialakítva. Látszott, hogy többen használták is ezt a helyet, de mi csak körbejártuk az épületet és megcsodáltuk a kilátást.

A kilátást, ami ismét fehér lett.

Konkrétan néztük a nagy fehér semmit, így mikor elkértem San Diegotól a telefonját, hogy készítsek néhány képet, kissé ostobának nézett, amiért a semmit akarom fényképezni.

Csakhogy megint felerősödött a szél és ahogy elfújta a felhő egy részét és kitisztult a látótér, ámulatba ejtett a hely. Elképesztően gyönyörű ez a hegy és ezt sajnos a képek nem adják vissza teljes pompájában és most nem csak a fehér felhőkre gondolok, hanem a mélységekre és magasságokra. Egyszerűen hihetetlen élmény izzadva megmászni egy meredek létcsősort és a tetején lenézni a környező hegyekre.

San Diegóval nézzük a semmit

Teljes mértékben meg tudom érteni, miért jön ide ennyi ember, bár nem mondom, hogy nem örültem volna ritkább népsűrűségnek.

Az utunk a további csúcsok felé hasonlóképpen zajlott. Lépcső fel és fel és fel, rövid szakaszon lépcső le és még több lépcső és még mindig lépcső és lépcső és lépcső. Életemben nem lépcsőztem még ennyit, de megérte.

Mikor kicsit felszakadozott a felhőzet, megálltam körülnézni vagy csak tapogattam magam mellett a sziklát és bámultam a templomokat itt-ott és a növényzetet, nagyon békésnek éreztem magam. Ott voltam a tetején ennek a gyönyörű hegynek és semmi másra nem gondoltam, csak a mászásra a lépcsőn fel és fel.

amikor felszakadozik a felhőzet

Közben persze rengetegen voltak körülöttünk és minden kiszélesedő szakaszon árusok csábítgattak minket. Ribizly barátomat megpróbálta felszedni egy kínai srác, így eljátszottuk, hogy ő az én barátnőm. Az egyik boltból klasszikus kínai templomi zene szólt, ami végigzengett a hegyen és még különlegesebbé tette a túránkat. Fényképezkedtünk plüss aligátorral, megsimogattam az egyik templom macskáját és végig hol felhúztam a kapucnimat az eső miatt, hol levettem, mert melegem volt. Szóval jól éreztük magunkat és lépcsőztünk egész nap.

Visszafelé megtettük ugyanazt a libegő-busz-busz-vonat utat vissza Xi'anba és másnap csapatunk nagy része izomlázzal a vádlijában ébredt.

Ez volt az egyik kedvenc napom Kínában és az egyik kedvenc helyszínem, így zárszónak mellékelek sok szép képet erről a lenyűgöző hegyről.

 

kilátás

a tömeg

felhőkbe burkolózó hegyek

Olyan gyönyörű!

imaszalagok

az ott a lépcső

Bújj-bújj hegyecske!