2014. december 19., péntek

Zongoraest

Érdekes, hogy általában a hideg hónapokban vágyom a leginkább kulturális programokra. Talán mert a téli hangulat jó alapot ad nekik.
Sajnos, ebben az évben megtört decemberi balett hagyományunk. A következő kiszemelt balett program ugyanis a Hattyúk tava, amit viszont csak tavasszal játszanak. (Tavaly egyébként a Szentivánéji álmot néztük meg Queen B.-vel.)  Decemberre így kultúrprogram nélkül maradtam, hacsak nem számítjuk a Természettudományi Múzeum múmiás kiállítását. (Nekem nagyon tetszett. Akit érdekelnek a múmiák, mindenképpen nézze meg. Infó róla ITT.) Azonban a szerencsének és szemfülességemnek hála, mégis sikerült programot találnom helyette.

belépő és kávés kényeztetés
Nyertem két jegyet Balogh József zongoraestjére a Zeneakadémiába.
Nagyon hirtelen jött a program, délben kaptam az értesítést, hogy este fél 8-kor jelenésem van a Nagyteremben. Tekintve, hogy az esti órákban érek rá a leginkább és kivételesen csak januárban lesznek vizsgáim, nem zavart a spontaneitás. Mivel azonban páros belépőt nyertem és mégis csak jobb társaságban, eltartott egy ideig, mire kísérőt kerítettem. 
Már többször elsétáltam a Zeneakadémia előtt és meg is csodáltam, hogy milyen szép épület, de csak most sikerült bejutnom. Az épület belülről még gyönyörűbb, a szervezés remek és a Nagyterem csodálatos. Csak ámultunk, mikor beléptünk és megkerestük a helyünket.
Tökéletes helyet kaptunk a hetedik sorban, vagyis meglehetősen közel a színpadhoz - amin amúgy egyetlen zongora állt -, és ráadásnak pont a bal oldalon. Erről az oldalról kiváló rálátásunk volt a zongoristára, szóval szinte minden tökéletes volt, leszámítva a székeket. Másfél óra után már nem éreztem a fenekemet annyira elzsibbadtam az üldögélésben.
Ez volt életem első zongoraestje, így nem igazán tudtam, mire számíthatok. Csak annyi volt biztos, hogy Liszt darabok lesznek. Szóval most megosztom, mégis hogyan néz ki egy ilyen zongoraest.
Nagyterem
Miután elfoglaltuk a székeket és kigyönyörködtük magunkat a mennyezetben és a terem összhatásában, nagyjából pontosan el is kezdődött a műsor.
Először egy férfi lépett a színpadra és felkonferálta a zongoristát, aki szinte rögtön utána meg is érkezett és már le is ült a zongora mellé in medias res megkezdve az estet. 
Az első tizenöt percben az ujjait figyeltem, szinte meredten bámultam és megpróbáltam követni. Nem nagyon sikerült. Olyan gyorsan játszott, hogy szinte nem is láttam, mikor ütötte le a billentyűket...
Aztán miután elvesztettem a fonalat az ujjait illetően és tudatosult bennem, hiába minden, akkor sem tudom követni őket, csak bámészkodtam a zenében. Ezzel azonban egy nagy probléma volt, ha az ember bámészkodik, elkalandoznak a gondolatai. A zene önmagában csak rövid ideig tudja teljesen lekötni az emberek figyelmét. A tekintet elkalandozik és már ki is zökkentünk a muzsikából. Ezért újra és újra meg kellett tisztítanom a gondolataimat, hogy a dallamokra figyeljek és ne azon meditáljak, milyen kávét igyak később.
Épp ezért nagyon ötletes és nekem elsőre meglepő volt, mikor 15-20 perc játék után a zongorista felpattant, meghajolt és szabályosan kiviharzott a színpadról. A legelső ilyen alkalommal meglepődve tapsoltam és már majdnem elszomorodtam., hogy csak ennyi volt, mikor ugyanolyan hirtelenséggel visszatért. Ismét azonnal lehuppant és úgy játszott tovább, mintha el sem mozdult volna. Ezt a koreográfiát még háromszor eljátszotta, ami picit viccesnek tűnik, de nagyon is tudatos.
Egyrészt az előadás nem könnyű, a végére rendesen megizzadt és igazán megérdemel közben néhány perc szünetet, meg egy korty vizet. Másrészt ez a hirtelen mozgás visszaterel minden gondolatban elkóborolt nézőt a zenéhez.
Amúgy onnan lehet tudni, hogy vége a műsornak, hogy nem tér vissza a zongorista és felkapcsolják a lámpákat. Nincs zárómonológ, csak néhány meghajlás.
Összességében tehát élmény volt és nagyon hálás vagyok, amiért volt rá lehetőségem. Szívesen megyek máskor is és csak ajánlani tudom. Ez is egy olyan program, amit szerintem legalább egyszer érdemes kipróbálni. Aztán ki tudja, lehet rákap az ember...

Ízelítőnek Balogh József előadásából. Aki képes követni az ujjai mozgását, azt megtapsolom. :)


Mivel ez volt a balett hagyomány kompenzálója, megkoronázva az estét megpróbáltam elkapni az ünnepi hangulatot. Betértem hát a Starbucksba, vettem egy Toffee Nut Latte-t és kezemben a forró finomsággal végigsétáltam a karácsonyi díszkivilágításban pompázó körúton. Meg is hozta a várt hangulatot és a kedvemnek is kifejezetten jót tett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése