Ez a könyv egyszerűen megtetszett. A borító nagyon szép és hatásos, eléri, hogy az ember kézbe vegye. A cím és a fülszöveg pedig ráveszi az olvasásra is. Nálam legalábbis így történt a dolog.
Kicsivel több mint 400 oldal és meglehetősen súlyos könyv sűrű kötéssel. Amolyan karizom erősítő. Mikor az olvasó megpróbálja nyitva tartani, egy idő után érzi, több izom van a kezében, mint gondolná.
A külsőségeken kívül a megjelenése is érdekes. A Novum kiadó írópalánták felkarolására szakosodott, vagyis lehetőséget kíván biztosítani a lelkes szerzők első könyveinek. Nem meglepően Alex Kajtár is frissen debütált, a Tűztáncos első nyomtatásban megjelent kötete.
Mindig nagyra becsülöm a vállalkozó szellemet, szóval nagy piros pont a kiadónak. Csak így tovább!
Fülszöveg:
"Mire juthat egy különleges képességekkel megáldott lány egy olyan világban, ahol bárki boszorkányt kiálthat ellenségére vagy bárkire, akivel épp csak afférja adódik? Mire juthat egyedül egy olyan világban, ahol egy nő vagy uralkodó vagy kiszolgáltatott préda a férfiak számára? Hogyan tehet szert barátokra, akik védik, segítik, és hogyan találhatja meg távoli földön élő hatalmas családját, akikről azt sem tudta, hogy léteznek? Alex Kajtár fantasy-meséje elrepít egy világba, melyben a rossz ugyan rossz, de a könyörület, a jóság méltó ellenfele, és győzedelmeskedhet a szeretet, a barátság, a hűség és a család erejével."
Jól hangzik, nem igaz? Engem megfogott, így lelkesen vetettem bele magam az olvasásba és ez a lelkesedés az elején még tíz körömmel kapaszkodott, aztán már csak öttel, majd csak kettővel és a végére kész, elvesztettem teljesen.
Komor hangulatú fantasy történetnek indul középkori köntösben. Rögtön belecsap az erőszakba és megmutatja, hogy a rossz fiúk itt meglehetősen csúnyák és hogy a gyengék könnyedén eltaposhatók. Csakhogy ezután a történet fonala megnyúlik kicsit az időben és össze-vissza csapong a témák között. Egy idő után nem tudtam eldönteni, mégis mit akar mondani az író.
Egyrészt ott a női sors boszorkány riadalommal fűszerezve, ami önmagában érdekes. Aztán ott a kaland, vagyis útkeresés bemutatva a világot. Aztán jön a szokásos jó és rossz küzdelme meg némi átkozott tárgy. Utána egy csipet a feudális viszonyokból, mintha az uralkodás kérdésköre is hangsúlyos lenne. Majd egy csipet bosszú, családi titkok, szerelem, még több családi izé, újabb tárgy, újabb gonosz stb... Na, ebből a katyvaszból hámozza ki valaki, mégis melyik a fő konfliktusszál, mert én nem jöttem rá. Szerintem az író sem tudja, vagy lehet hogy egy ideig tudta, aztán ő is elvesztette a fonalat.
Közhelyes mondás jutott eszembe róla: "Sokat akar a szarka...". Egyszerűen túl sok dologba kapott bele és egyiket sem dolgozta ki rendesen. Fut egy cérnaszálon a történet, aztán jön egy nagy csomó és egy másikon fut tovább, az előzőt meg elvágja maga mögött, mint egy visszavonuló hadsereg.
A cselekmény olyan, mintha fogta volna az összes olyan elemet, ami a szokványos értelemben vett fantasy történetekben előfordul, beledobálta volna egy kalapba és összekeverte volna. Egy nagy turmix az egész, a kialakult ízvilág pedig nem épp harmonikus.
Ráadásul érezhetően van még mit csiszolódnia az írónak. A leírások szépek, részletesek, gördülékenyek, de amint megszólalnak a szereplők, oda a varázs. A párbeszédek darabosak, hol túl sokat mondanak, hol túl keveset. Hiányzik a könnyedség ezekből a sorokból.
A szereplők tipikusak, újabb összedobált jellemek egy kupacban, és nagyon távoliak. Nem éreztem bennük az életet. Lilith néha Mary-Sue karaktertípusra hajazott, a többiek meg vagy érdektelenek voltak, vagy logikátlanok. Némelyik (pl: Lord) kifejezetten erőltetettnek hatott. A tömeges, nevén nevezett, élettörténettel spékelt, beleszuszakolt mellékszereplőről, akire a kutya sem kíváncsi, nem is beszélve.
Összefoglalva, amennyire tetszett a fülszöveg, annyira nem tetszett a történet. Az utolsó száz oldalon csak makacsságom miatt rágtam át magam, de nem bántam meg, hogy kézbe vettem. Magyar szerzőknek mindig szívesen adok egy esélyt.
Vállalkozószellemű, jól bevált fantasy történetszálak imádóinak tudom ajánlani. Finnyásabbak inkább kerüljék.
A fejezetek előtti versikék sokat javítottak az olvasási élményen. Íme a kedvencem:
"Ne hidd soha, hogy céltalan a lét,
Akkor se, ha néha rögös útra téved.
Ha nem is fedi fel lapjait eléd,
Alakít, formál, felkészít téged."
Ha hinni lehet a könyv végén lévő leírásnak, a szerző a folytatáson dolgozik. Meg nem lepett, mert a kötet vége egy újabb elvágott cérnaszál és tekintve, hogy női sorsból családtörténetre váltott, a végtelenségig lehetne nyújtani. Nekem ennyi bőven elég volt Lilith-ből, nem kérek többet, köszönöm. Ettől függetlenül remélem, hogy a szerző rájön, hogy a kevesebb néha tényleg több és megelégszik egy vagy legfeljebb két konfliktushelyzettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése