2014. augusztus 20., szerda

Ókori Róma / 4

Ez lesz ókori emlékeket bemutató élménybeszámolóm utolsó része. Már csak két olyan hely van Rómában, ami évezredekben mérhető és amiről mindenképpen szeretnék néhány szót ejteni.

Pantheon
Teljesen spontán sikerült felfedeznünk. 
A tengerparton töltött vasárnap után a hétfői munkanap jóval fárasztóbbnak tűnt, mint korábban. Ezen nem segített sokat, hogy mint mindig, most is sikerült leégetnem a bőrömet és még egy enyhe napszúrást is összeszedtem. Ennek fényében úgy gondoltuk, a szokásos késő délutáni városnézésünket rövidre fogjuk és csak Bernini teknősei után eredünk (róluk majd a művészeti beszámolómban írok részletesen). Csakhogy a teknősökön felbuzdulva megnéztük az elefántot is, aztán meg egy érdekes épületnél találtuk magunkat.
Néztük, néztük, mi lehet ez az erődszerű valami és miért van itt olyan nagy tömeg. Mivel nem igazi városnézésre készültünk, kivételesen nem vittem magammal az útikönyvemet, hogy utána járjak, mi lehet. Pék ezen már bosszankodni kezdett, mondván az útikönyv létszükséglet, nem olyasmi, amit otthon szabad hagyni, mikor megkerültük az érdekes objektumot és megdöbbenve hápogtunk: "Jé, itt egy Pantheon!"
Aztán, mivel tényleg nem volt nálunk az útikönyvem, vagyis a bibliám, be nem mentünk, csak körbejártuk és elhatároztuk, majd másnap visszajövünk felkészülve és jól megnézzük magunknak. Így is lett.

Amit érdemes tudni róla:
- ez a harmadik változat, mivel az első kettő leégett, ám így is Róma legépebben fennmaradt ókori épülete
- 609-ben alakították át keresztény templomnak Szűz Máriának szentelve
- kupolája a világ legnagyobb szabadon álló kupolája
- mennyezetén 9 méter átmérőjű nyílás található (oculus-nak nevezik), így a napfény és az eső csak még látványosabbá teszi
- síremlékek is találhatók benne, többek között Raffaello és II. Viktor Emánuel síremléke
- ingyenesen látogatható, csak át kell érte verekedni az előtte összeverődött tömegen

Hátulról cseppet erődszerű, nem?

Itt még nem tudtuk, mi lehet...

... aztán megpillantottuk szemből
és leesett az a bizonyos obulus.

csak egy cseppet népszerű...

oculus és a rajta beáradó napfény

II. Viktor Emánuel síremléke


Aki Rómában jár, semmiképpen se hagyja ki! A Pantheon egyszerűen gyönyörű.

Largo di Torre Argentina
Rómában sétálgatva az ember itt is és ott is ókori épületek maradványaiba botlik az utcán. Ezek el vannak kerítve és lejjebb helyezkednek el az utcaszintnél, némelyik cseppet gazos és többnyire lakik ott macska.
Az olaszoknál nagy a macskakultusz, minden ókori emléknél lehet cicát találni (ahogy már írtam korábban, a Colosseumban is élnek cicák) és a leggyakoribb macskanév a Rómeó (természetesen a kandúrok körében, nőstény cicáknál nem tudom, mennyire divat a Júlia...).
Mivel imádom a cicákat és imádom a történelmet, nekem a Largo di Torre Argentina volt a tökéletes hely. Ez négy ókori templom maradványa Kr. e. 3-2. századból, egy forgalmas főút mellett helyezkedik el és jelenleg macskamenhelyként funkcionál. Az ember körbejárhatja, lekukkanthat a romokra (jóval az utcaszínt alatt van ugyanis) és ha úgy tartja kedve, adakozhat a cicusoknak. 

Néhány dolog, amit még érdemes tudni róla:
- macskák az egyetlenek, akik a romok között napozhatnak
- a templomromok mellett található Pompeius színháza, ami azért érdekes, mert ebben a színházban gyilkolták meg Julius Caesart
- a cicák többsége nem véletlenül lakik itt és kifejezetten rászorul az adományokra (ahogy a képeken is látszik, egyik-másiknak csak három lába van)
- a legközkedveltebb helyi macskakaja a kagyló (nem tudom, az én Gideonomnak mennyire tetszene) 


Itt a cica...

...hol a cica?

Melyik a legdagibb macska a vidéken?
(súgok: a foltos macsek 12 óránál)

mai menü: kagyló

kis matek:
Hány lába van a két macskának összesen?


ókori romokon jó csak igazán a szundikálás


Pék nem rajongott a háromlábú cicákért. Azt mondta, csak elszomorodik, ha látja őket, ám én valahányszor erre jártunk, a kerítésen lógtam. Nekem aztán mindegy hány lába, füle van, akkor is aranyosak, sőt, szerintem egy kis szépséghiba sokkal vonzóbbá, különlegesebbé tesz minden élőlényt. 
Cicaimádóknak tehát a Largo di Torre Argentina kötelező pont a látnivalók listáján!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése