2014. augusztus 27., szerda

Művészeti Róma / 2

Ezúttal a Capitoliumi Múzeumokról szeretnék írni. Ez lényegében két épület a Piazza del Campidoglión.
A teret Michelangelo tervezte (a mellékelt képen látható lovas szobrokkal egyetemben) és egy magaslaton fekszik, amihez széles lépcsősoron vezet fel az út. Három épület foglal itt helyet: a lépcsővel szembeni ma polgármesteri hivatalként működik, míg a két oldalsó a múzeumoknak ad helyet. Hiába a többes szám, ez lényegében egyetlen múzeum, csak két épületben.
A tér közepén Marcus Aurelius császár lovasszobra áll, ám ez csupán másolat, az eredeti szobor a múzeumon belül található.
A polgármesteri hivatal bal oldalán, egy magas oszlopon meg lehet csodálni a capitoliumi farkast, Róma híres jelképét. Ez ugyan csak egy aprócska (tényleg nagyon kicsi, az ember akár el is sétálhat mellette, ha nem figyel) másolata az eredeti bronzszobornak, ami szintén a múzeumban található.
A múzeumot IV. Sixtus pápa alapította 1471-ben és az említett művészt, Michelangelót bízta meg a tervezéssel, akinek műveiből jelenleg időszaki kiállítás van a múzeum egyik épületében. 
oszlop tetején kisfarkas és kisbabák,
mellette olasz rendőrbácsi
Leghíresebb a szoborgyűjteménye, itt található többek között az emlegetett farkas, a Haldokló gallus és a Capitoliumi Venus. Aki tehát szobrokra vágyik, nem fog csalódni. Ezen kívül azonban akad itt festmény, mozaik és ókori régészeti lelet is.
A lépcsőtől jobbra álló épület a múzeum bejárata, itt kell megvenni a jegyet, ami árban középkategóriás, így szerintem teljesen megéri. Mi az állandó kiállításra és az időszakos Michelangelóra is váltottunk jegyet.
Miután a látogató végigjárta az épület termeit (lent szobrok, fent festmények) az alagsoron át, ókori leletek között, plafonon csillagképekkel, egy hangulatos folyosón vezet át az út a másik épületbe. Itt található a szoborgyűjtemény nagyobb része.
Nekem nagyon tetszett, hogy egyik épületbe bementünk és a tér másik oldalán, egy másik épületből jöttünk ki. Remek megoldás.
A kiállítás is igényes volt és bár sürgölődtek bent látogatók, kényelmesen végig lehetett nézni a tárlatot, mivel nem volt tömeg. Egy-egy tárlatvezetős csoport ugyan néha feltorlódott a leghíresebb szobrok előtt, ám ez bőven belefért az élvezhetőségbe és mikor angol nyelvű volt a vezetés, még hasznosnak is bizonyult. Néha bele-belehallgattunk, mit is mond a szakértő.

Piazza del Campidiglio

a múzeumok bejárata

polgármesteri hivatal

Technikai információ: múzeumokban lehet fényképezni, de csak vaku nélkül. 
Mivel az én gépem kissé homályos képeket készít kevés fénynél és kiállításon jobban szeretek csak bámészkodni, a következő képek Pék fényképész munkásságának köszönhetők. 

az eredeti farkas


Michelangelo Herkulese

az eredeti Marcus Aurelius szobor

Boci, boci tarka...
Se füle, se farka?

mozaik, ami a Capitoliumi Múzeumok jelképe
(szórólapjukon legalábbis ez a reklámkép)

alagút egyik épületből a másikba

mindig érdemes felfelé is nézni

Haldokló gallus

Capitoliumi Venus


A Capitoliumi Múzeumokat elsősorban szoborkedvelőknek ajánlom, illetve mindenkinek, aki szeretné felfedezni Michelangelo terének épületeit. Nekem nagyon tetszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése