Hirtelen felindulásból vettem ki ezt a könyvet a könyvárból. Megtetszett a cím és a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt. A borító azonban cseppet sem fogott meg. Kicsit mesterkélt a hölgy a túl sok sminkjével és a háttér piramisai kaphattak volna nagyobb teret is.
480 oldal, ám a utolsó tíz lap írói megjegyzéseket, köszönetnyilvánítást és egy kis reklámot tartalmaz.
A címoldal grafikája és a fejezetek eleji Hórusz szeme, illetve a fejezetek közben fel-felbukkanó piramisok kifejezetten tetszettek. A kiadó tehát jó munkát végzett, piros pont a lábjegyzetekért.
Fülszöveg:
"Jessica Kenton az éjszaka közepén kisöccse rémült sikolyára ébred, s mikor másnap reggel nem találja őt a szobájában, csak annyit mondanak a szülei róla, hogy elment. Soha többé nem beszélnek róla. Húsz évvel később, Jessie-t ugyanaz a rémálom gyötri. Valójában sosem heverte ki, hogy gyerekkorában elszakították imádott öccsétől… és most eltűnik másik testvére is, a régészettel és egyiptológiával foglalkozó Timothy. Jessie elhatározza, hogy ezúttal akár élete kockáztatásával is megtalálja a testvérét. Tim misztikus, mások számára megfejthetetlen nyomokat hagy nővérének, melyek a gyönyörű és lázongó Egyiptom veszedelmes sikátoraiba és sivatagába vezetnek. Szerencsére Sir Montague Chamford, az elszegényedett arisztokrata felajánlja a segítségét a szorult helyzetben lévő lánynak. Kairó és Luxor árnyas utcáin, s a sivatag engesztelhetetlen pusztaságában azonban a bosszú is lecsapni készül rájuk."
A fülszöveg alapján kalandos családtörténetre számítottam. Nos, család volt benne, kaland is egy csipettel, ám nem teljesítette a hozzá fűzött reményeimet.
A történet két helyszínen és több szálon, több nézőpontból fut. Nagyjából a feléig Angliában haladnak az események, majd pedig Egyiptomban. Utóbbi jóval érdekesebbnek bizonyult, míg az előbbi álmosan esős volt, akár London.
A főhős, Jessica fejezetei nekem elég vontatottnak tűntek, még Egyiptomban is lassan haladtak, amin nem segített sokat a hölgy személyisége. Kissé paranoid, kissé fura és totálisan érdektelen. Nem volt benne semmi, ami megfogott volna, így pedig nem is tudtam megkedvelni. Végig semleges volt számomra, ami tekintve hogy ő lenne a főszereplő, nem volt túl biztató.
A többi karakter már egy fokkal jobb volt, Monty néha fel tudta kelteni az érdeklődésemet és Tim is érdekesnek tűnt (bár az ő gondolataiba épp nem pillanthatott bele az olvasó). A főnyeremény azonban Georgie volt. Az ő fejezetei voltak igazából azok a részek, amik miatt olvastam ezt a könyvet.
Georgie nagyon érdekes karakter, tetszett, hogy az írónő bőven adott neki teret, hagyta szépen lassan kibontakozni. Minden különcsége ellenére (vagy pont ezekért) ő lett a kedvencem a könyvben, érte tudtam izgulni, vele lehetett szimpatizálni és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Sőt, miatta nem tudom lehúzni ezt a könyvet. Georgie kétségkívül feldobta az amúgy elég ponyvaízű kötetet.
A helyzet ugyanis az, hogy a nyomozás harmatgyenge volt. A fő konfliktushelyzet vagyis a kincskeresés még elment volna, ám ez a monyozás a Sherlock morzsák után agyonütötte az egészet. A Tim által hagyott nyomok enyhén szólva gagyik voltak és mind csak a véletlenen múltak. Véletlenből pedig bőven több mint elég volt ebben a könyvben. Ezek a mozzanatok teljesen kiejtik az olvasót a könyv világából, már ha sikerül egyáltalán belemásznia egy kicsit. Én végig távolságtartással kezeltem a sztorit és a fejemet fogtam, ha valami "Na, ne már! Ilyen nincs!" felkiáltásra késztetett.
A könyv végére pedig megszaporodtak ezek a felkiáltások, mert kezdtem úgy érezni, hogy nem egy gyenge krimit olvasok, hanem valami szappanoperát a sok kapcsolati szál miatt.
No, de hogy valami jót is mondjak a könyvről, megjegyzem, hogy Kate Furnivall stílusa teljesen rendben van. Olvasmányos, jól adja a korképet és kifejezetten érdekes dolgokat is megoszt az olvasóval 1932 társadalmáról és politikai viszonyairól. Kár, hogy nem ezeken volt a hangsúly.
Ez a könyv ugyanis jó lehetett volna, ha mondjuk megmarad családregény vonalon és végig a Kenton család háza táján tartja az olvasókat és mélyebb bepillantást enged a szennyesbe. Vagy egyiptomi vonalon is jó lehetett volna, ha Tim a főhős és csak az ő kalandjai kerülnek reflektorfénybe. Ezek jóval izgalmasabbak lettek volna, mint Jessica ostoba csatangolásai. Sajnos, egyik szál sem lett rendesen bemutatva, csak bele-belecsípett az írónő és egy kissé cukormázas, kissé sivatagosan száraz tucat család-romantikus regényt gyúrt belőle némi krimi utalással.
Összességében tehát nem fogott meg. Georgie és a remek korkép miatt azt mondom, el lehet olvasni, (olvastam már jóval rosszabbat is, de fényévekkel jobbat is) de az sem nagy veszteség, ha valakinek kimarad.
Kifejezetten romantikus családregény rajongóknak ajánlom és azoknak, akik mindent szeretnek, amiben van egy kicsi Egyiptomból.
Kedvenc idézet a könyvből:
"Az ember könyvtára magánjellegű, nem arra való, hogy mások kényükre-kedvükre kotorásszanak benne. Olyan sokat elárulnak rólunk a könyveink."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése