2014. április 24., csütörtök

Rózsaszín pöttyök II.

Felbuzdulva lányos rovatom első bejegyzésének pozitív fogadtatásán, úgy döntöttem, folytatom. Még nem forrt ki teljesen, miről fogok ezekben a bejegyzésekben írni, valószínűleg szeszélyesen mindig pont arról szólnak majd, ami épp foglalkoztat. Egyetlen dolog biztos csupán, mindig lesznek bennük körömlakk minták. Most is hoztam hármat (a legutóbbi három "alkotásomat"), de előbb egy kis eszmefuttatás bemelegítésnek.

"- Aaaah- Aaaaahhh...
- Ez NEGYVEN perc...
- ARIEL!! A mágikus hajnak is szüksége van mosásra..."

Van néhány probléma, amivel talán minden lány küzd. Az első a frizura, mert legyen egyenes vagy göndör, hosszú vagy rövid, sosem olyan, amilyet szeretnénk. A második a ruha, mert minden lány átélte már legalább egyszer azt a hosszú percet, mikor csak áll a szekrénye előtt és nem talál benne semmit, ami alkalmasnak tűnik. A harmadik pedig az életkora.
Esetemben az elsőbe már beletörődtem, mert legyen szó új samponról, új fazonról vagy egyéb hajápoló szerről, annyit érnek, mint halottnak a csók. Kizárólag egy fodrász ügyessége tud bármi szépet kihozni a fejemen tanyázó cérnaszálakból, és ez is csak addig tart, míg el nem alszom és el nem fekszem az egészet.
A második problémával csak kivételes és fontos alkalmak előtt szembesülök és szerencsére végül mindig találok valamit a szekrényem hátuljában.
A harmadik eset azonban olyan nekem, amin képtelen vagyok túllépni, hiába nyugtat minden ismerősöm.
A helyzet az, hogy jóval fiatalabbnak látszom a koromnál, ami hihetetlenül bosszantó tud lenni. Nem csak azért, mert egy pub bejáratánál elkérik a személyimet és hitetlenkedve merednek rá, majd rám, aztán megint vissza a születési dátumomra, vagy mert a kiszolgálás is hasonlóképp működik, hanem mert néha pont emiatt nem vesznek komolyan. Mikor pedig közlöm, hogy már egy ideje elmúltam húsz, úgy megnyúlik a képük, mintha azt mondtam volna, a Marsról jöttem. Ezt pedig nem lehet megszokni és cseppet sem vigasztal, hogy majd 60 éves koromban mennyire fogok örülni neki, ha 50-nek néznek, mikor nap mint nap meg kell küzdenem a ténnyel, hogy legjobb esetben is öt évvel fiatalabbnak hisznek, ami most igen is sokat számít.
A vicces az, hogy valójában nagyjából pont annyinak látszom, amennyi vagyok, csak a mostani kamaszok tűnnek sokkal idősebbnek. Egyszerűen nem tudom már megállapítani, hogy valaki a nyolcadik osztályt tapossa vagy a tizenkettediket. Én nyolcadikban épp átszoktam a melegítőnadrágról a farmerre és maximum a farsangi buliban szórtam egy kis csillámport a hajamra, míg a mostani 14 évesek teljesen úgy öltözködnek, sminkelnek, és néznek ki fizikailag is, mint a végzős gimisek. Ez pedig szerintem cseppet sincs rendben.
Miért akarnak ennyire gyorsan felnőni? Ráérnek még a női hiúság tengernyi problémájával megküzdeni pár év múlva is...
Most, hogy ezt így kiírtam magamból rátérek a közérdekűbb és hasznosabb dolgokra. Jöjjön a három legutóbbi körömdizájnom.

Hófehérke manikűr
Kell hozzá:
Kék, piros, fehér és átlátszó körömlakk. A fehér és a piros jobb, ha vékony ecsetű díszítő lakk a könnyebb kezelhetőség érdekében.
Lakkozás:
Először lekenjük a körmöket a kék lakkal, ha szükséges két rétegben is és megvárjuk, míg teljesen megszárad. Aztán jöhet a fehér minta, ami csupán egy kis kézügyességen múlik. 
A bal hüvelykujjra kerül a boszorka, míg a jobbra Hófehérke, hogy ha a két kéz egymásmellé kerül, pont úgy tűnjön, mintha a boszi épp átadná a mérgezett almát. Ha van még hely a körmön, két kis indát is festhetünk az alakok mellé, hogy meglegyen az erdő hangulata. 
A többi köröm mintája tetszőlegesen alakítható. Én két indavonalat használtam a mutató- és kisujjamon, a középső ujjamra pedig Snow White feliratot tettem, hogy egyértelmű legyen az ábrázolás. A gyűrűs ujjamra maradt az alma, aminek szárát és a piros almán megcsillanó fényt fehér lakkal emeltem ki. Az alma formája egy kezdetleges szívalakból könnyedén kialakítható.
Miután megszáradt a fehér és a piros lakk is, az egészet lekenjük az átlátszóval, hogy tartós maradjon.
Ajánlom minden mesekedvelőnek és hercegnőjelöltnek.

Tavaszi motívum
Kell hozzá:
Türkiz, fehér, fekete és átlátszó körömlakk. A fekete jobb ha vékony ecsetű díszítő lakk, de a fehér lehet hagyományos ecsetű is.
Lakkozás:
Először a türkiz lakkal lekenjük a körmöket, ha szükséges két rétegben is és megvárjuk, míg teljesen megszárad. 
Aztán feketével három vonallal felosztjuk a körmök felületét négy (két vékonyabb és két vastagabb) részre. A köröm tövét egyelőre hagyjuk és a következő szélesebb sávba fekete háromszögeket húzunk. Ezután a köröm hegyén rombusz mintákat alakítunk ki (nagyjából három fér el egymás mellett).
Aztán a fehér lakkal lekenjük a köröm tövét és középen a keskeny sávot. Megvárjuk, míg megszárad, majd a fekete lakkal apró pontokat teszünk rá, míg a köröm tövén cikkcakk vonallal egészítjük ki. Ezután csak meg kell várni míg teljesen megszárad és lekenni átlátszó lakkal, hogy sokáig tartson.
Lehet, hogy első látásra bonyolultnak tűnik, de az összehatás kifejezetten megéri a pepecselést. Ez a minta ráadásul évszaktól és alkalomtól független szinte bármikor alkalmazható és a színek variálhatók is. Ünnepélyesebb alkalomra is el tudom képzelni egy színben passzoló ruhához.

Húsvéti manikűr
Szeretem az aktuális dolgokhoz igazítani körmeim mintáját és színét, így a húsvéti nyuszi lehetőségét sem hagytam ki.
Kell hozzá:
Citromsárga, világoszöld, bordó, lila, fehér, fekete, piros, kék, narancssárga, aranyszínű és átlátszó lakk.
Vékony ecsetű lakkot használtam a fekete, fehér, aranyszínű, kék és piros mintákhoz, de megoldható hagyományos ecsetű lakkal is.
Lakkozás:
Hüvelykujj - Citromsárga lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, piros lakkal apró virág vagy csillagmotívumokat rajzolunk rá. (Igen, ezek virágok akart lenni, de mindenki csillagnak nézte, így végül rávágtam: tengeri csillag.) 
Mutatóujj - Világoszöld lakkal lekenjük (mert a nyuszi fűben ül...), megvárjuk, míg megszárad, aztán fehérrel húzunk rá egy félkört, ez lesz a nyúl feje, majd két tapsi fület toldunk hozzá. Miután ez is megszáradt két fekete pöttyel adunk neki szemet és egy piros vagy sötét rózsaszín pöttyel orrot és már kész is a húsvéti nyuszi.
Középső ujj - Bordó lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, aranyszínű lakkal két cikkcakk vonalat rajzolunk rá három egyenlő részre osztva a köröm felületét. A három elkülönített sávba pedig kék pöttyöket teszünk, így lesz belőle mutatós hímes tojás.
Gyűrűsujj - Lekenjük citromsárga lakkal, majd miután megszáradt, három háromszögben végződő fehér féltojáshéjat festünk rá. Csakúgy mint a nyuszi estében, itt is két fekete pöttyel adunk neki szemet, majd narancssárga festékkel apró függőleges vonalat húzunk a csibe csőrének.
Kisujj - Lila lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, apró fehér pöttyökkel díszítjük. Pöttyös kis fürjtojás, hogy kellően színes legyen az összhatás.
Miután mindegyik ujj összes mintája teljesen megszáradt, az egészet átlátszó lakkal fixáljuk.
Ünnepek alatt ideális és a gyerekek különösen kedvelik. Minden rokongyerkőc nagy érdeklődéssel csodálta a nyuszikat és csibéket körmeimen, ami pár perces áhítatos csendet eredményezett. :)

Ahogy a bejegyzés elején is írtam, a rovat tematikája még nem forrt ki teljesen, így ötleteket és észrevételeket továbbra is szívesen fogadok. Ha pedig kedvet kaptál valamelyik körömminta kipróbálásához és jól sikerült, oszt meg velem, hogy én is gyönyörködhessek benne. :)

Technikai megjegyzések:
Igen, ezek a saját körmeim, nem műkörmök és minden mintát szabad kézzel rajzoltam rájuk, még a bal kezemre is. A körömlakkok típusa változó, van köztük drágább, márkásabb (Avon, Moyra) és olcsó, márkátlan is.

2 megjegyzés:

  1. Ismét egy közös vonás: ugyanúgy vélekedünk a mai tizenévesekről és a kinézetünkről. Engem konkrétan 6 évvel mondtak fiatalabbnak legutóbb, olyan gimi közepén járónak. Mikor megmondtam, hogy már 2 éve érettségiztem nagyot nézett az illető. :D Én is úgy látom egyébként, hogy már nem lehet megállapítani, hogy az a kisminkelt talpig menő cuccba öltözött lány az utcán most 14 vagy 18. Annyi a különbség a hozzáállásunkban, hogy én nem mérgelődöm ezen, anyum ugyanígy volt mindig és még van is (mostanság is van aki 20 évvel fiatalabbnak gondolja :D ), bár az bennem is motoszkál néha, hogy ha annyinak néznének amennyi vagyok, akkor talán komolyabban vennének néha. De semmi kedvem erősen sminkelni magam, attól nem idősebbnek tűnnék szerintem, hanem olcsóbbnak. :) Kitartás, egyszer majd menőzhetnek velünk a gyerekeink. :P

    A körmös részhez úgy általában nem tudok hozzászólni, mert ahhoz nincs túl nagy ügyességem és a munkámból adódóan nem is lakkozhatom a kezeimet. Ettől függetlenül meghajlok az ügyességed felett, számomra bámulatos, hogy ilyet is lehet csinálni körömlakkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom-tudom picit túlreagálom a dolgot, de mikor ilyen estekkel szembesülök napról napra, nem tudok lazán elsiklani fölöttük. Tegnap is például egy kérdőívező lány megkérdezte, hogy elmúltam-e már 14... Olyan csúnyán néztem rá, hogy majdnem elszaladt. :D Megszoktam már, hogy 3 vagy akár 5 évvel fiatalabbnak hisznek, na de majdnem tízzel már több mint sok... -.-"
      Amúgy az én anyukámat is mindig fiatalabbnak hiszik. :) (Hoppá, lehet hogy mégis ikertesók vagyunk és közös anyukánk van, aki kettős életet él? :D)

      Köszönöm a dicséretet. :) Persze, tudom, hogy nem mindenki vághat bele a körömlakkozás művészetébe, de egy-egy alkalomra szerintem akárki kipróbálhatja.
      Lehet kapni nagyon szép körömmatricákat, amik rövid körmökön is csodásan mutatnak. Ezeket tudnám ajánlani neked, ha egy hétvégére, vagy valamilyen eseményre (esküvő, ballagás stb.) kedvet kapsz hozzá. :)

      Törlés