448 oldalával kicsit terjedelmesebb olvasmány.
Fülszöveg:
"Wicklow, ez az emberléptékűen kicsi település az alabamai hegyek árnyékában terül el. Ide érkezik Anna Kate, hogy eltemesse szeretett nagymamáját, Zét, a Feketerigó kávézó tulajdonosát. Úgy tervezte, hogy csak rövid időt tölt itt, bezárja a kávézót, majd eladja nagyanyja ingatlanát. Ám hiába szánja el magát, hogy nem alakít ki szoros kapcsolatokat a helybeliekkel, és hogy elkerüli az apja családját, Anna Kate-et végül megmagyarázhatatlan módon elbűvöli a különös déli városka, ahonnan anyja sok évvel korábban elmenekült, és a rejtélyes Feketerigó-pite, amelyről az egész város beszél.Ahogy lassan fény derül a múltra, Anna Kate-nek végül döntést kell hoznia, hogy ez a magányos feketerigó képes lesz-e rendbe szedni törött szárnyát, és megtanulni repülni."
Mivel borító alapján választottam, nem voltak igazán magas elvárásaim. Csak egy könnyed történetre vágytam, amit élvezet csipegetni és mágikus realizmussal van fűszerezve. Többnyire teljesítette is ezt, ám akad bőven hiányossága, ami felett nem tudok elsiklani.
A történet két karakter nézőpontjából íródott, plusz vannak benne kiegészítő részek. Az egyik nézőpont a fülszövegben is említett Anna Kate szemszöge, aki új a városban, és aki a mágikus szálért felelős. A másik nézőpont Natalie, aki helyi lakos, és kevésbé mágikus. A kiegészítést pedig egy újságíró adja, aki minden felbukkanó szereplővel készít egy pár soros interjút. Ezek amolyan kiegészítések, kikacsintások a történetből, mintha az író szeretett volna még némi magyarázatot adni az egyébként faék egyszerűségű cselekményhez. Teljes mértékben feleslegesek voltak.
Nem voltam megelégedve a szöveggel. Nem voltak nagy problémák, leszámítva az említett felesleges kiegészítő részeket, de olyan kis semmilyen volt. Leírás pipa, párbeszéd pipa, kis musztikum említése pipa, mintha egy receptet követett volna a szerző, csak épp kihagyta a legfontosabb elemet, a fűszert. Íztelenek lettek a sorok. Nem rossz, csak hiányzik belőle valami, amitől igazán élvezetessé válhatna.
A két nézőpont két szálat vezet végig a cselekményen, amelyek természtesen összefutnak. Kiszámítható és egysíkú. Nincs ugyanis sok különbség a két karakter között. Mindegyik fiatal nő, mindegyik gyászol, mindegyik szeretne boldog családot és mindegyik talál magának egy jóképű férfit. Sokkal izgalmasabb is lehetett volna a kötet, ha nem két ennyire hasonló karaktert helyez a fókuszba.
A történet egyébként még így is olvasmányos. Kellemes, könnyed, kiszámítható, így gyorsan lehet haladni vele. Nem is érdemes a cselekményről írni, úgyis mindenki ismeri, mert olvasott már vagy száz ilyet. Kisváros, új jövevény, mindenkivel összebarátkozik, ez a világ legjobb helye, minden megoldódik, vége. Klasszikus kis nyári olvasmány.
Szóval nem rossz könyv ez, csak sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Például, ha már belengette a mágikus realizmust, kezdhetett is volna vele valamit. És itt jön az én nagy problémám ezzel a történettel. Mert kiszámíthatóság, és középszerűség oké, egynek elmegy szódával, de ha már ott a misztikum, akkor kezdjünk vele valamit, bármit, mert ez így bizony kihagyott lehetőség és az olvasó félrevezetése.
A tipikus karakterek és a tipikus cselekmény mellett van egy bizonyos fekete rigó varázslat. Történetesen az, hogy aki eszik a misztikus fekete rigó pitéből, éjjel egy elhunyt szerettével álmodik, aki üzenhet neki. Szuper ötlet, szépen fel is van építve, remekül felcsigázza az olvasót, aztán semmi. SEMMI. Néhány mellékszereplő megkóstolja a pitét, elejt ezt-azt az üzenetről, de a főbb karakterek közül senki. SENKI. Senki sem veszi a fáradtságot, hogy egyen egy szeletet, pedig egy tisztázatlan haláleset miatt vannak megzuhanva évek óta. Komolyan eszükbe sem jutott a pite által megkérdezni a megboldogultat, hogy ugyan már, mi történt, és ez a legnagyobb rejtély a könyvben. Minden kiszámítható, ez meg egyszerűen érthetetlen. Persze van itt tanmese a ne bolygassuk a múltat és tovább kell lépni blabláról, de könyörgöm, ez a könyv veleje. Azon szenved a főhősnő, hogy pitét KELL sütni, pite nélkül összedől a világ, mindenkinek kell a pite, csak a cselekmény szempontjából fontos szereplőknek nem... Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen olvasó, aki végig azt várta, valaki egyen már abból a nyomorult pitéből. Átverve érzem magam miatta.
Arra a bizonyos tragikus halálesetre azért így is fény derül, de bár maradt volna tisztázatlan. Annyira banális, annyira feleslegesen túlmisztifikált, hogy az már nevetséges. Az ehhez kapcsolódó további "mágikus" vonatkozások pedig annyira hiteltelenek, hogy varázslat vagy sem, ez akkor is abszurd.
Tudom, most úgy tűnik, egyáltalán nem tetszett ez a könyv, ami nem teljesen igaz. Mint mágikus realista kötet megbukott nálam, ám mint könnyed nyári kis olvasmány rendben volt.
Szóval csak azoknak ajánlom, akik kiszámítható kisvárosi történetre vágynak és szeretik a cukkinit. (Nem olvastam még olyan könyvet, ami ennyit foglalkozott volna a cukkinivel...) Aki viszont mágikus realizmust szeretne, keresse máshol, mert ami misztikum ebben van, az csupán elterelés. (Pitét rendelsz, de a pincér cukkini kenyeret hoz helyette...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése