Ismételten rám mosolygott a szerencse, múlt héten ugyanis mozijegyet nyertem. Nem is akármilyen jegyet, egy igazán érdekes és remek európai film, Lány kilenc parókával, díszbemutatójára szólót.
A film Sophie van der Stap önéletrajzi könyve alapján készült, ami magyarul is megjelent Ma szőke vagyok címmel. Nem könnyű témát dolgoz fel egy igazán érdekes és színes nézőpontból.
Mivel két jegyet nyertem, Queen B.-t vittem magammal. Igazából, míg oda nem értünk, nem tudtam, hogy díszbemutatóról van szó. Ez ugyanis csak akkor tudatosult bennünk, mikor megláttuk a kamerás stábot, ahogy interjúztattak és néhány igazán elegáns embert.
Aztán mikor átvettem a jegyemet, ami névre szóló borítékokban lapult és ami mellé még egy palack ásványvízzel is megkínáltak minket, kezdett gyanús lenni a dolog.
Cseppet alul öltözöttnek éreztük magunkat, különösen én farmerben, tornacipőben és egy kardigánban. Meg is jegyeztem Queen B.-nek, hogy nem merem levenni a kardigánt, mert alatta egy rajzolt, japán szerencsemacskát ábrázoló pólót viseltem. Ezen persze jót nevettünk, majd lefoglaltunk magunknak két remek helyet a nézőtér közepén. Itt pedig az esemény újabb extrája fogadott minket, mivel minden egyes moziszéken egy-egy szelet müzli várta a nézőket.
Aztán, mielőtt elkezdődött volna a film, az MTVA egyik munkatársa mondott pár szót, majd néhány mondatot váltott a film díszvendégével, egy olyan hölggyel, aki a magyar Sophie-nak is tekinthető, bár ő még nem nyerte meg a maga harcát.
Ekkor tudatosult bennem egy újabb dolog, tegnap, azaz április 10-én volt a rákellenes világnap, ami még különlegesebbé tette a film bemutatóját. (Nem tartom számon a világnapokat mert mind a 365-re jut legalább háromféle.)
Ismertető:
"Az életvidám és vagány 21 éves Sophie egyetemi tanulmányainak megkezdésére, az önálló életére készül, amikor rákot diagnosztizálnak nála. Addigi élete fenekestül felfordul. A kezdeti megrázkódtatást leküzdve Sophie elhatározza, nem hagyja magát, élni akar, megküzdeni a betegségével mindazért, ami még vár rá az életben: az álmaiért, a bulikért, a boldogságért, a hódításokért. A kezelések következtében azonban szembe kell néznie azzal, hogy külseje megváltozik. Úgy dönt, nem várja meg, amíg a kemoterápia következtében haja kihullik. Nem hagyja, hogy a betegség akár ilyen módon is befolyásolja őt, ezért önmaga borotválja le a haját. Megváltozott külsejét parókákkal fedi el. Kilenc különböző fazonú és színű parókája Sophie hangulatait és személyiségét fejezi ki, hol szomorúbbnak, hol éppen romantikusabbnak mutatva őt. Sophie kilenc új személyisége a mindennapos orvosi kezelések mellett veti bele magát esténként az életbe. Bulizik legjobb barátnőjével, és beleszeret legjobb haverjába, Rob-ba, miközben humorral, bátorsággal, valamint némi könnyű szívűséggel igyekszik szembenézni a betegségével."
Ennek a filmnek remek hangulata van. Akár vidám, akár szomorúbb részek történnek a vásznon, a néző is átérzi őket. Ráadásul, bármennyire is nyomasztó maga a téma és ijesztő végignézni egy ilyen küzdelmet, az ember nem rossz kedvvel hagyja el a mozitermet, hanem pozitív lökettel gazdagodva.
Sophie egy igazán érdekes személyiség, egy erős nő. Lisa Tomaschewsky remekül játszotta. Egyetlen pillantásával rengeteg érzést közvetített és minden annyira valóságosnak tűnt, mintha az igazi Sophie lenne. Lisa amúgy egy nagyon szép színésznő, mindegyik paróka remekül állt neki, sőt még kopaszon is csinos maradt.
Apropó parókák, ezek a film különlegességei. Ahogy a címben is szerepel, a főnősnő kilenc parókát használ és mindegyiket névvel és tulajdonságokkal ruház fel. Vagyis inkább mindegyik paróka felvétele új személyiségjegyeket hoz a felszínre. Az egyikben szúrós és kemény, a másikban kedves és érzékeny, a harmadikban könnyelmű és így tovább. Nekem a vörös tetszett a legjobban mind frizurában, mind személyiségben. Nem véletlen, hogy a kontrollvizsgálatok során Sophie mindig ezt viselte. Azt azonban sajnáltam, hogy a filmben nem tudták bemutatni mind a kilenc parókát illetve személyiséget. Persze ennek is megvan a maga oka, néhányra rákoncentrálva sokkal erősebben kirajzolódtak a különbségek és ha még több személyiség váltakozott volna, elnyújtotta volna a filmet. A film pedig többről szólt, mint ezek a parókák.
A néző végigkövetheti a főhősnő küzdelmét a kezdetektől az utolsó kezelésig, miközben megismeri a családját, a barátait, a kórházi életet és persze Sophie gondolatait.
Mindenki máshogy fogadta a hírt és ez így volt jól, hiszen mindenki más és más, nem egyformán kezeljük a nehézségeket. A közös azonban az volt bennük, hogy kiálltak Sophie mellett, ami szerintem nagyon sokat számított és segített.
 |
| belépőjegyem |
Sophie hozzáállása pedig fokozatosan változott parókáról parókára. Kifejezetten tetszett, amikor gondolatai narrációként jelentek meg egy-egy jelenetnél.
Ez a film, bár tartalmaz drámai elemeket bőven és van néhány kifejezetten szívfacsaró jelenet, egészen vidám. Olyan sok aprócska nevettető pillanattal van teletűzdelve, hogy a néző egyszer csak azt veszi észre, hogy remekül szórakozik egy fiatal lány életért folytatott harcán. Attól ugyanis, hogy bekerült a kórházba, még ugyanolyan ember maradt és az ott dolgozók is emberek. Ez pedig olyan hétköznapiságot kölcsönöz a helyzeteknek, amit nem lehet megállni mosolygás nélkül.
A vidámságot pedig remek zenei aláfestés tette még élvezetesebbé. Persze voltak benne búsabb dallamok is, mégis az energikusabb muzsikák domináltak, ami csak fokozta a film remek hangulatát.
Összességében tehát ez egy nagyon jó film, nagyon örülök, hogy volt lehetőségem az elsők között megnézni és csak ajánlani tudom. Ne féljen tőle senki, nem okoz mély bánatot, hanem inkább feldobja és vidám energiával tölti fel az embert, hogy érezze, él és ez önmagában milyen jó dolog.
Zárásnak hoztam a film két legjobb dalát Leslie Cliotól:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése