Pusztító angyal

Ezzel a könyvvel egy ideig szemeztem. A fülszöveg alapján jónak tűnt, ám ahogy egyre több negatívabb véleménybe botlottam, csökkent vonzalmam. Legutóbbi könyvtárfosztogatásom alkalmával viszont rám kacsintott és úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.

A borító szép, passzol Velencéhez és vastagságra is csinos darab a maga közel 400 oldalával. Jaffa Kiadó munkája és bár volt, hogy hiányoltam a gondolatjeleket a párbeszédeknél, nincs okom a panaszra.

Ez a könyv Grimwood Assassini-Trilógiájának kezdő kötete. Információim szerint, már mindhárom kötete (Száműzött angyal, Elátkozott angyal) elérhető magyarul is még szebb borítóval. 

Fülszöveg:

"Velence, 1407.
A város urai korlátlan hatalmat élveznek a tengereken, és ők szabják a törvényeket. Az ott élők sosem érezhetik magukat biztonságban: démonok és holt lelkek árnyai kószálnak az utcákon, és a hírhedt őrjárat tartja rettegésben a városlakókat. Ám a sikátorokban leselkedő veszélyek közül talán a herceg bérgyilkosainak, az Assassini tagjainak van a legfélelmetesebb híre: vértől piros kanálisok jelzik útjukat, ahol csak felbukkannak…
Velence főhercege, a gyengeelméjű Marco csak névleg uralkodik: valójában nagybátyja és nagynénje osztoznak a hatalmon, és mozgatják saját érdekük szerint a politika szövevényes szálait. Mégis kénytelenek egyesíteni erőiket, amikor a herceg fiatal unokahúgát, Giuliettát idegen kalózok rabolják el otthonából. És a szöktetés hamarosan jó okot ad a háborúra is…
Eközben Atilo, a herceg bérgyilkosainak mór vezére egy különös fiúra bukkan Velence ódon házai között: ezüstös haja, borostyán pettyezte szeme és angyal arca megbabonázza, s elhatározza: megszerzi magának a vérrel táplálkozó, titokzatos lényt, hogy tanítványává fogadja, és átadja neki mestersége minden csínját-bínját. Velence sorsát hamarosan gyilkos nagyhatalmi játszmák keresztezik, és mind többen kívánják a város pusztulását. Azoknak, akik képesek megzabolázni a legsötétebb erőket, most nem csupán kíméletlennek kell lenniük, de a szerencsére is nagy szükségük lesz…"

Szép külső, érdekes fülszöveg és folytatás ígérete, ez a könyv mégsem nekem íródott.

Kínlódtam vele rendesen, mire a végéig értem és meg-megfordult a fejemben, hogy félbehagyom, bár nem szoktam ilyet csinálni, csak ha tényleg megakad valami olvasásmániás torkomon. Aztán mégis továbbküzdöttem, míg le nem győztem.

Ha egy szóban kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám: zavaros.

Az ember csak olvas, ráncolja a homlokát, próbálja megérteni, ki kicsoda, mi a fene történik a lapokon, miért erről szól a fejezet és olvas tovább kínjában, mégsem kap választ. Egyszerűen nem akar összeállni a kusza cselekmény, meg a kisebb hadseregnyi szereplő, akiket a hosszú és csicsás neveiken kívül megismerni szinte lehetetlen. Az olvasó csak sodródik Velence koszos lagúnáiban és el-elsiklik mellette hol egy kis erőszak, hol egy kis érthetetlen politika, miközben még azt sem tudja, miért is olvassa ezt a könyvet. A sejtelmesség egy dolog, de a teljes köd már egy másik.

Azért még megbirkóztam volna a totális érthetetlenséggel, már ami a cselekményt illeti, ha lett volna mellette valami, mondjuk különösen igényes szöveg, vagy megkapó karakterek, ezt viszont nem kaptam meg.

Grimwood mindent belesűrített, ami megcsaphatja az olvasó pici lelkét kezdve a vérfürdőkkel, folytatva a koszos és izzadt ruhákon és bűzön át az ember minden testi szükségletének újra és újra leírásáig. A hatást azonban szerintem nem érte el. Nem lett tőle sötétebb a könyv, csak unni kezdtem, hogy mindig kibeleztek valakit vagy valamit, hogy a félelemtől szinte mindenki bepisilt, és hogy a hajóút sem maradhatott a vécéhasználat mikéntjének leírása nélkül. Értem én, hogy az itt szereplő Velence koszos és erkölcstelen, nem kell minden fejezetben emlékeztetni rá. (A "mesterséges megtermékenyítés középkori módra" pedig kicsapta nálam a biztosítékot.)

Apropó fejezetek, hát ezek is teljesen kuszák. A könyv elején még akad segítség, hogy legalább az évet belője az olvasó, de utána, csak ugrál napokat, néha heteket, ami nem segíti a megértést csak növeli az olvasó elveszettségének érzését.

Kicsit úgy érzem, az író túlságosan sokat akart belesűríteni ebbe a könyvbe, ezért a sok-sok szereplő, akiket néha alig lehet megkülönböztetni egymástól. No, nem a fantázia hiánya miatt, hanem mert róluk még kevesebbet lehet tudni, mint a cselekményről, ami teljesítmény a javából. Még a főszereplő karaktere is teljesen kiforratlan a mellékszereplőkről nem is beszélve. Személyiségtípusok, motiváció, ugyan kinek kellenek? Épp elég, ha tudjuk, hogy a főhős első pillantásra belezúg egy gazdag csajba, és hogy ez kölcsönös, a többit meg képzelje mindenki oda. Nem, nem és nem! Nem képzelem oda, mert valahányszor megpróbáltam megérteni egy szereplőt, meglátni a motivációit, megtudni miért teszi, amit tesz vagy csak rájönni, mit gondol másokról, megfájdult a fejem. Kuszák és érhetetlenek ők is, akár a cselekmény.

Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, Grimwood megfejeli az egészet egy kis fantasztikummal, mert vámpír és vérfarkas nélkül nem is könyv a könyv. Akadt itt boszorkány és varázsló is, akik rövid hétköznapi párbeszédekben kommunikáltak így még kevesebbet árulva el a könyv világáról.

Ami az írói stílust illeti a rengeteg olasz kifejezés és a már említett mocsok és erőszak részletes leírásán kívül nem ad sokat ez a könyv. Próbálja belevenni Velence politikáját, a diplomáciai kapcsolatokat, de ezek is kuszák, ráadásul eltörpülnek a további ködös pontok mellett.

Tényleg próbáltam belemerülni a könyvbe, de nem ment. A fejfájáson kívül semmit sem váltott ki belőlem, teljes érdektelenségben szemléltem az eseményeket és a szereplőket. Nemhogy megszeretni, de még megutálni sem tudtam senkit, annyira hidegen hagytak a maguk titokzatosnak szánt, de inkább unalmasan homályosra sikeredett világukkal.

Szóval nekem nem tetszett, nem is fogok próbálkozni a folytatással és fogalmam sincs kinek ajánlhatnám.