Amerikai Horror Story

Amerikai Horror Story, avagy pszichopata kísértetek között...

Elég nagy kultusza van ennek a viszonylag friss sorozatnak. Még a rajongás kezdetének elején találkoztam vele először. Megnéztem az első részt és nem kapott el a hév, sőt mondhatom, hogy nem tetszett. Hagytam hát és szkeptikusan figyeltem az egyre nagyobb kultuszt. 

Aztán Kristen említette, hogy nézi és neki nagyon bejön, így megígértem, adok neki még egy esélyt és legalább az első évadot végignézem. Nos, megtettem és most ki kell írnom magamból a véleményemet, mielőtt daraboló gyilkosságra vetemednék...

Mindezek előtt azonban firkálok egy gyors ismertetőt, hogy mindenki képbe kerüljön. Első évad, Gyilkos ház:

Gyilkos ház, amiben kísértetek tanyáznak. ismerős mindenkinek, ugye? Ez a '20-as években épült szépség is pont ilyen: hatalmas, impozáns és olcsó, ideális a gyanútlan családoknak. Az ár persze azért ilyen alacsony, mert a szobák tartozéka a bútorokon kívül néhány kísértet, egy-egy elásott hulla, meg sok-sok vérfolt, ami nem megy ki a szőnyegből. Ide költözik a boldog és átlagos család, a szertőt tartó pszichológus apuka, a gyanakvó anyuka, aki nincs még túl a megcsaláson és a vetélésén és az érvagdosó kamaszlányuk, hogy összebarátkozzanak a ház többi lakójával és a fura szomszéddal. Aztán persze elszabadul a pokol, szinte szó szerint, ahogy az egy horror történetben lenni szokott...

Ha röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám, ez a sorozat pont annyira őrült, mint a szereplői. Ebben a házban pedig mindenki kattant így vagy úgy és a néző azt veszi észre, hogy először szimpatizál velük, majd kezdi megérteni őket, majd a végére már szinte maga is pszichopatává válik, annyira természetes lesz a sok gyilkolás, hazugság és abszurd helyzet.

A készítők nagyon jól játszanak a műfajokkal. A cím alapján mindenki horrort vár, amit meg is kap rengeteg elcsépelt klisével, egy betépetten hátborzongató főcímdallal és literszámra folyó vérrel, illetve belsőséggel. Mégis azt kell mondanom, nem ez a sorozat igazi műfaja, hanem a dráma, mivel teljesen karakterközpontú alkotás.

Minden egyes rész egy-egy szelettel indít a ház múltjából új szereplőket ismertetve meg, vagy épp a régóta figyelemmel tartottakhoz adva egy-egy újabb réteget. Ebben a sorozatban ugyanis nem lehet könnyedén ítélni, sem arról, ki él és ki holt, sem arról, ki mit követett el és mennyire szutykos a kis pszichopata lelke. Ehhez hozzájön a kapcsolatok kusza szövevénye, a motivációk, félelmek és vágyak tömkelege és máris összeáll egy nagyon jó szereplőgárda, akik a horror köntösében bolyongva foglyul ejtik a nézőt.

Hát nem aranyos a szőnyeg alól kinyúló kezecske?

Ha azonban csupán ennyi lenne ez a sorozat, - horror klisék és lélektani dráma - meglehetősen borús és lehangoló lenne és nagy valószínűséggel hamar ráunnának az emberek. Épp ezért kapott egy nagy adag sötét, szó szerint akasztófahumort, amitől a néző néha úgy érzi, a szereplők sem veszik teljesen komolyan magukat, és ami megtöri a sok halál és szenvedés henteskésének élét.

Számomra ez a sorozat inkább vicces, mint borzongató volt, ám ezt kivételesen pozitívan értem. (Horrorfilmeken csak nevetni szoktam, annyira nem hatnak meg.) Sokat kuncogtam, néha fel is kacagtam, mert a sötét humor a gyengém, ennyi őrült között ez pedig szinte borítékolt. A kísértetek nagyon viccesek voltak, főleg ahogy a gyilkosságokat és az "új lakókat" kezelték. Lazán és gyakorlatiasan álltak hozzá mindenhez és abszurd igazságokat vágtak a néző arcába, amit nem lehet mosolygás nélkül kibírni.

Ennyit a fekete humorról, lássuk inkább a horrort és elcsépelt kliséit.

Elátkozott ház pipa, kopogószellemek pipa, hulla a kertben pipa, őrült doktor pipa, ronda kísértetek pipa, szörnyeteg a padláson pipa, szörnyeteg a pincében pipa, ijesztő személyzet pipa, horrorturizmus pipa, őrült szekta pipa, fétisek pipa, sok-sok gyilkosság pipa, csonkítás pipa, egy igazi pszichopata pipa és végül, de nem utolsósorban Antikrisztus pipa.

A sorozat végére már fogtam a fejemet, hogy mi jöhet még? Antikrisztuskát ugyanis cseppet túlzásnak éreztem... Mégis tetszett, ahogy a kliséket kezelték. 

Például a tükör előtt elmormolt mondókákat. Gondolom, mindenki ismeri Kampókéz vagy Bloody Marie háromsoros rigmusát, amit éjfélkor a tükör előtt kell elmondani és ha megteszed, meghalsz. Persze mégis van, aki kipróbálja és van, aki fél tőle, mint az egyik epizód mellékszereplője. Szerencsétlen persze belehalt, de nem a megidézett szörnyike keze által, hanem annál sokkal abszurdabb és hétköznapibb módon, amin jót kacagtam. Nagyon szórakoztató, ahogy a sorozat nem veszi komolyan a felhasznált kliséket, így ezek nem elcsépeltté, hanem viccesen érdekessé válnak. Ez pedig jót tesz a sorozat csavarjainak.

A részekben bőven akad fordulat, van amit ki lehet következtetni és van, amit nem. Ugyanez a helyzet a szereplőkkel. Egyeseken könnyű átlátni, másokon viszont nehezebb. Hosszú-hosszú sorokban boncolgathatnám a karaktereket, de inkább nem strapálom magam, úgyis mindenkit csak őszőkesége Mr. Pszpichopata érdekel. Legyen elég annyi, hogy a holtakat jobban csíptem, mint az élőket.

A lányok álma...

Akkor még pár sor az őrült szösziről.

Tate kétségkívül az egyik legjobb karakter, mert míg a többiek csak néha elmebetegek, addig ő egy ízig-vérig pszichopata. Komolyan, még orvosi igazolása is van. Mindezek ellenére, meg a szőke fürtök bájának tartozékaként állíthatom, a legkedveltebb karakter is egyben. Mindenki kedveli, természetesen én is.

Evan Peters nagyszerűen alakít, a néző tényleg hisz neki, mert olyan őszintének és sebezhetőnek tűnik. Az ember lánya azon kapja magát, hogy legszívesebben babusgatná és megvigasztalná, pedig tudja, hogy azzal aláírná a saját halálos ítéletét, és hogy ez a srác a reménytelen eset díszpéldánya. Mert megnyerő modor és külső, vagány stílus ide, vagy oda, ő tényleg komoly mentális problémákkal küzd, vagyis küzd egy fenét, élvezi. Hófehérke mérgezett almája kamasz srácnak álcázva. 

Kedveltem a srácot, remekül rakták össze, de ha szembejönne az utcán, sikítva szaladnék el. Aranyos kis pszichopata, de csak tisztes távolságból.

Az évad 12. és egyben befejező része lezár, megold jó néhány kérdést és mégis nyitva hagy egy kiskaput, amolyan "gondold tovább" módon. Én azonban nem akarok belegondolni, Tate egy szerethető gyilkos, míg a végszó szöszijében nincs semmi, amitől aranyos lenne...

Összefoglalva ez egy őrült, izgalmas és elég beteg sorozat, mégis ahogy belejöttem, megtetszett. Voltak jobb és rosszabb részei, néhol fárasztott, de végeredményben jól szórakoztam rajta, így nem bántam meg, hogy adtam neki egy második esélyt. Különben is illik ismerni egy ilyen kultuszsorozatot, mert megérdemli. A készítők vastapsot érdemelnek az egyedi ötletért.

Szívesen ajánlom, ám csak saját felelősségre. Sok benne a vér, gyilkosság és erőszak mindenféle fajtája, mégis inkább a nyomasztó és tényleg pszichopata érzet miatt intenék óvatosságra. Kicsit tényleg megkergül a néző is, ahogy rájön, szimpatizál egy tömeggyilkossal... 

A sorozat második évadja már elkészült Alysum címmel, ami teljesen új helyszínnel és szereplőkkel jelentkezik.  A horror műfajának másik kedvelt kliséjét, az elmegyógyintézetet használja alapnak.

Lehet egyszer megnézem, de egyelőre elég volt a pszichopatákból. 

A készítők azonban nem lazsálnak és már dolgoznak egy harmadik évadon is, amiről azonban még semmi biztosat nem árultak el.