2011. december 19., hétfő

Sámánizmus

Most egy ismeretterjesztő bejegyzésre vetemedem.
Gondolom, sokan nem ismerik a sámánizmust. Hallottak már róla, van valamilyen elképzelésük, de ha meg kellene határozniuk, mi is ez, csak a vállukat vonogatnák. Én is valahogy így voltam ezzel, mikor merő kíváncsiságból és mert az ilyen dolgok a szívem csücskei, felvettem egy kurzust a sámánizmusról. Holnap pedig vizsgám lesz belőle, így gyakorlásként kicsit szabad szellemben, leegyszerűsítve felvázolom a főbb jellemzőket. Talán maroknyi olvasóm érdekesnek találja majd és esetleg az erre vetődők is kapnak valami hasznosat.
Tehát sámánizmus. Először is meg kell magyaráznom, mit is jelent ez a fogalom. A sámánizmus nem vallás (a vallás egységes dogmarendszer írásban rögzített tantételekkel), hanem egy olyan rendszer, amiben megtalálható a mitológiai háttér és a gyakorlati rituálék a köznapi életre vonatkoznak, illetve több kultuszt is magába foglal. Lényegében ott van sámánizmus, ahol sámán van.
A sámán pedig egy mediátor, vagyis közvetítő az emberi és a szellemvilág között.
Mivel én a Belső-Ázsiában élő sámánokról tanultam, az ő rendszerüket tudom jellemezni. A táltosok hasonlók, mégsem ugyanazok, ahogy a Dél-Amerikában élő társaik sem. Az ázsiai sámánok ugyanis autentikus vonalat követnek és tudatmódosító szerek nélkül is képesek transzba esni. Jól olvasod, nem szívnak füvet, nem esznek varázsgombát, semmi ilyesmi, egyszerűen ráhangolódnak a rituáléra és kész. Elképesztő, mi?
Fontos leszögezni, hogy sámán csak egy közösségen belül létezik. Az ő feladata az emberi világban keletkezett problémák megoldása, a közösség segítése, így egy remete például nem lehet sámán.
Ezeket a problémákat rituálék során oldja meg.
Mielőtt azonban a sámánizmus gyakorlatára rátérnék, van néhány dolog, amit érdemes tudni.
Először is azt, hogy sámánnak születni kell. Már a születés pillanatában kiderül, ki a kiválasztott. Ezt általában egy feles csont (ujj, fog) vagy egyéb jelek mutatják, mint a burokban születés vagy a szőrös hát. Az ilyen csecsemőket a közösség később is nyomon követi. Persze öröklődhet is, vannak kimondott sámáncsaládok, bár néha átugorhat pár generációt és ők nem nevezhetőek kimondottan erős sámánoknak. Ahhoz a szellemek elhívására is szükség van.
A sámán élete során is kilóg a többiek közül. Nem illeszkedik bele a normákba, majd az élet egy általában kritikus időszakában, ami bármikor elérkezhet, kiüt rajta a sámánbetegség. A betegség csúcspontja az eszméletvesztés, ami akár napokig is tarthat.
A mitológia szerint ilyenkor a sámánok lelkét (a szabad lelket) a szellemek feldarabolják és rituálisan elfogyasztják. Később a sámán azokat a betegségdémonokat tudja uralni, akik ettek a lelkéből.
Csodálatos módon meggyógyul, ami legitimitást is biztosít neki, hiszen ha saját magát meg tudta gyógyítani, akkor másokat is meg tud.
Aztán az új sámán részt vesz egy beavató rituálén, majd egy mestertől megtanulja a sámán lét apró-cseprő dolgait.
Ha már szóba kerültek a lelkek, a sámánizmusban többes lélek hit van. Úgy gondolják egy élőlénynek több lelke van, szám szerint három: a testlélek, ami a test másolata és halál beálltakor megsemmisül vagy újjá születik, a szabad lélek, ami képes elhagyni a testet (sámán tudja irányítani, míg a hagyományos emberek szabad lelke álmukban vándorol csak, vagy ha egy szellem elcseni), illetve a csontlélek, ami a holttestet őrzi az ártó szellemektől.
A mitológia csodálatosan színes, az ajtológiai történetektől a világ felosztásáig. Erről inkább nem írok, mert túlságosan hosszúra nyúlna a bejegyzés és utána lehet nézni helyes kis mitológiás könyvekben. A lényeg, hogy hármas osztatú világkép jellemzi, vagyis felső világ, alsó világ (nem összetévesztendő a pokollal, büntető alvilág csak a tételes vallásokban van) és emberi világ. A sámán az, aki közvetíteni tud közöttük. Persze vannak fekete sámánok, akik mindhárommal kapcsolatot tudnak teremteni, és fehér sámánok, akik hatalma csak bizonyos lényekre korlátozódik.
Ha már lények, fontos megemlítenem egy újabb fogalmat, az ongont. Az ongon a sámán segítő szelleme. A mitológiában szereplő lények amúgy ambivalensek, vagyis nem kimondottan rosszak, vagy jók, hanem szituációtól függően viselkednek és megnyerhetők, lefizethetők, ha kell. Megtalálhatók közöttük a hagyományos lények, mint a boszorkány, lidérc, vagy vámpírszerű lény (nem Drakula és nem is csillog, eredeti neve rossz madár és olyan női szellem, aki férfiakat csábít el és gyilkol meg fém csőrével), és állatok (totemikus állatok).
A mellékelt képen egy "léleklopó" látszik csúnyácska démonként ábrázolva. Eredetileg a boszorkányról tartották, hogy éjszaka rátelepszik az ember mellkasára, lenyomja és ellopja a szabad lelkét. Aztán persze a monda kiterjesztette hatáskörét más lényekre, még a macskára is.
Ez úton is figyelmeztetek mindenkit, hogy köhögés vagy tüsszentés esetén ne felejtse el a szája elé tenni a kezét, mert a lélekrabló szellemek csak erre várnak. :)
Térjünk vissza a sámánhoz.
A sámán nappali és éjszakai (hátasos) szertartásokat végez. Mindegyikhez más viselet szükséges. A sámán viselete nem egy egyszerű jelmez, hanem mindennek megvan a maga funkciója és mintegy páncélként szolgál. A rituálé ugyanis küzdelem a szellemekkel és mindig veszélyes. Oldalakat tudnék írni a sámánruháról, de inkább csak a lényeget sorolom fel: minél nagyobb felületet takarjon, madárruha (tollak), fémek (csörgő hang elijeszti a nem kívánatos szellemeket), tükrök és fejfedő.
Említettem a hátast, ami dob, bot, doromb lehet és csak éjszakai szertartásoknál használják. A dob ritmusa az egyedüli, ami segít a sámánnak transzba esni.
A rituálé alatt a sámán kétféle módon léphet kapcsolatba a szellemekkel. Vagy szemtől szemben beszél velük, vagy médium lesz, vagyis a szellem a testébe költözik és úgy válaszol.
A rituális szövegek egy része kötött, megtanult, míg egy másik spontán, akár más nyelven is megszólalhat.
Nos, már így is nagyon hosszúra nyújtottam ezt a bejegyzést. Még annyit fűznék hozzá, hogy a tételes vallások, mint például a buddhizmus is hatással van a sámánizmusra és sok dolgot kölcsönösen átvettek.
Remélem, hasznos információkkal szolgáltam a téma iránt érdeklődőknek és szívesen válaszolok bármilyen kérdésre.
Egy helyes kis rókadémonnal búcsúzom, aki egy igazán különleges lény.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Azt hiszem, ugyanarra az órára jártunk a gólyavárba :D.
    Holnap vizsgázom és gondoltam, keresgélek még neten valamit hozzá :)
    Nagyon sokat segít a kis összefoglalód,igazán hasznos lesz holnapra. Köszi

    VálaszTörlés
  2. Milyen kicsi a világ, vagy inkább az internet. :D Biztosan ugyanarra az órára jártunk. :)
    Örülök, hogy tudtam segíteni és sok sikert a vizsgához. :)

    VálaszTörlés
  3. Egyébként, megkérdezhetem még, hogy nehéz volt e a vizsga? :D :P

    VálaszTörlés
  4. Nem volt nehéz. :)
    Én az első időpontra mentem, még decemberben. A két esszékérdés a sámán tárgyi világa és a mitológiai világkép volt, egy rövid szövegelemzés 5-6 soros és két képelemzés, ami egy sámándob és egy rajzos ongon volt. Mindegyikről lehet sokat írni, de időt is bőven adnak rá.
    Ne izgulj, biztos menni fog. Amint jegybeírásnál láttam, jó jegyek születtek. :)

    VálaszTörlés