2011. augusztus 11., csütörtök

Havas Jon


Tegnap este kiolvastam a Trónok harcát. Elég hosszú könyv és mivel e-bookban van meg, lassan haladtam vele. Mégis, volt néhány rész, ahol nem bírtam abbahagyni, hiába fáradt el a szemem.
A sorozatot láttam, írtam is korábban egy bejegyzést róla, ami igazán jól összefoglalja a lényeget. (Ilyen pontos filmadaptációt még nem láttam. Csodálatosan visszaadták a könyv hangulatát és a látvány elképesztő.) Ezért most inkább némi személyes hangvétellel írók az egyik szereplőről. De előbb a korábbi bejegyzésemről lemaradt könyvismertető:
"A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel."

Sok szereplőt kedvelek és a negatívabbak közül csupán néhánynak csapnám le a fejét egy bárddal, csak hogy stílusosan a könyvhöz hű legyek. A legkedvesebb szereplő nekem mégis Havas Jon.

Már a sorozat alatt is kedveltem. Bár hogy nem lehet kedvelni Kit Haringtont azzal a szívdöglesztő mosolyával? Jó színészt választottak. No, de mielőtt úgy tűnne, hogy néhány rakoncátlan, sötét, göndör tincs és szép barna szempár levesz a lábamról, meg kell jegyeznem, hogy Jon a kedvencem csupán a könyv elolvasása után lett.
Hiába a pontos forgatókönyv, egy könyv mindig sokkal többet nyújt. Engedi, hogy belelássunk a karakterek lelkébe, gondolataiba. Én pedig a legkönnyebben Jonnal tudtam azonosulni. Teljesen megértettem a gondolkodását, az érzéseit és a kétségeit.
Hasonlítunk. Persze nem külsőre, vagy családra nézve, hanem a helyzet, amiben ő van, egyezik az enyémmel.
Jon egy igazi kívülálló. Sehova sem tud beilleszkedni, amolyan magányos farkas típus. Tudja, hogy ez ellen nem sokat tehet, hiszen egy fattyúnak nem könnyű felemelkedni, mégis igyekszik a legjobbat kihozni magából. Annak ellenére, hogy sok bántalom éri mások megjegyzései miatt, egy igazán kedves srác. Ráadásul, még becsületes is.
Ami engem illet, olyan vagyok mint egy a szőnyeg alól előkerült puzzle darab, ami sehogy sem illik a többihez. Nem passzolok egy képbe sem. Magamnak kell összeszednem a darabokat, hogy felépíthessek egy saját képet. Mindig van valami, egy csücsök, ami kilóg, ha megpróbálok besimulni a többi közé.
Mondhatnám, hogy cseppet sem zavar, de ez nem lenne teljes igazság. Inkább csak beletörődtem. Persze mások szerint, bennem van a hiba, amiért nem próbálkozom jobban. De ők nem érzik azt, amit én. Ők nem magányosak, ahogy egy társaságban ülnek, nem érzik magukat kívülállónak. Én viszont mindenhol így érzek, kivéve, ha egyedül vagyok.

Havas Jon amúgy egy rejtélyes karakter. Van néhány titok körülötte, például az anyja kiléte. Már jó néhány elméletet kreáltam köré és az egyik igazán ötletes lenne, ha bejönne, bár valószínű hogy túlbonyolítottam az egészet. Majd kiderül a későbbi kötetekben, vagy nem.
Jon is keresi önmagát, próbál rájönni ki is ő valójában. Nos, ez engem is foglalkoztat. Régebben nem gondolkoztam ilyeneken, de ahogy egyre több kilógó sarkocskát veszek észre magamon, eltöprengek néha. Remélem, Jon megtalálja a válaszait és talán én is.
A másik vonzó tulajdonsága a karakternek Szellem, a rémfarkas. Még a neve is tetszetős. Olyan jó látni az ilyen szoros állat-ember barátságokat. Igaz, ha választani lehetne, nehéz szívvel ugyan, de inkább sárkányt szeretnék. Ez persze Temeraire miatt van. Természeten azért egy farkaskölyköt sem utasítanék vissza, főleg ha puha, hófehér bundája van.
Illene írnom kicsit a színészről is.
Kit Harington '86-os születésű brit színész. Ez a szerep tette ismertté. Korábban színházban dolgozott, most viszont ugródeszkának használhatja a Trónok harcát. Legközelebb a második évadban (áprilisra tervezik) és az új Silent Hill filmben láthatjuk. Nem rajongok a Silent Hillért, de ha nem csupán két percnyi sikoltok, majd meghalok szerepet szántak neki, tuti megnézem.
Érdemes megnézni, néhány interjút róla, mivel ezekből látszik milyen jó színész. A riporterek előtt kisfiúsan mosolyog, talán kicsit feszeng is. A sorozatban egész máshogy viselkedik.
Amúgy nekem nagyon bejönnek a göndör tincsei, szóval élve női rajongói jogommal telepakoltam a bejegyzést képekkel. Lehet benne gyönyörködni.
(A legfelső képet egy rajongó készítette a könyv alapján. Nekem nagyon tetszik.)


4 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik amit írtál főleg azért mert én is nagy rajongója vagyok a trónok harcának :D és nekem is úgy szintén a kedvenc szereplőm Havas Jon :) nagyon tetszik benne hogy csendes, zárkózott. bár én csak elképzeltem, hogy ez a stílusa Jonnak miféle kimenetelt fog hozni a könyvben :) de már alig várom hogy megjelenjen a sárkányok tánca :D

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik. :)
    Úgy vettem észre, Jon igen nagy népszerűségnek örvend mind az olvasók, mind a nézők körében. Meg tudom érteni. :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Én is egy Tűz és jég dala rajongó vagyok, az első két könyvet már olvastam és megvan mind az öt.:D Imádnék abban a világban élni, ahol Havas Jon és a többiek "tengetik" napjaikat.:D Nekem is az egyik kedvencem Havas Jon, de nagyon szeretem Aryát is. Én inkább vele tudtam azonosulni:)
    Nagyon jó kritikát írtál Jonról, teljesen egyetértek vele.~Dícséret~ ;)

    Üdv: George R. R. Martin rajongó-xy-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm a dicséretet! :)
      Nyáron én is belevágok a folytatásba, már kinéztem könyvtárban a kötetet, addig meg a 2. évaddal csillapítom kíváncsiságomat.
      Aryát is nagyon kedvelem, igazi vagány csaj. :)

      Törlés