Artemis

Andy Weir első könyve (A marsi) megnyert magának, a legfrisebb munkája (A Hail Mary-küldetés) pedig a tavalyi évem egyik legjobb olvasási élménye volt. Szóval nem volt kérdés, hogy ezt a könyvét is sorra kerítem valamikor.

A borító ezúttal is mutatós, és 318 lapjával nem olyan terjedelmes olvasmány.

Fülszöveg:

"Jazz ​Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.
A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.
Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére."

Ez a könyv több szempontból hozza a megszokott elemeket a szerzőtől, ám mégis más kicsit. Ez a másság nem feltétlenül rossz, ám ha az olvasó hozzászokik valamihez, ami nagyon-nagyon jó, nehezebben viseli a változásokat. Igen, ez azt jelenti, hogy kedveltem ezt a könyvet, ám nem gyakorolt rám olyan nagy hatást, mint a szerző fent említett másik két munkája.

Az alap sci-fi háttér, amivel dolgozik, ismételten zseniális. Andy Weir már megint fogott egy elméletben megvalósítható elemet, hiszen a Holdra telepíthető központ terve már létezik, és kicsit továbbgondolta. A történet háttere így már megint alapos és elméletben lehetséges. Ráadásul a szerző nem csupán a technikai hátteret dolgozta ki, hanem a társadalmi vonatkozásokat is. Hiszen egy városról beszélünk, aminek van vezetése, gazdasága, pénzneme, politikai és társadalmi kontextusa, problémái, lehetőségei és hiányosságai. Ez a részletgazdag összetettség pedig remek, hozza a megszokott formát a szerzőtől.

A másik megszokottnak mondható elem a főhős jellemrajzában keresendő. Weir kedvenc karakterei a nagy dumás hétköznapi zsenik, akik tapasztalat és szenvedély útján lesznek nagyon-nagyon okosak. Csakhogy szeretett volna újítani kicsit, így ez a főhős zseni ezúttal nőnemű lett. Mondhatnám, hogy juhú, éljen a feminista vonal, de sajnos nem igazán jött össze. Na, és akkor most kell áttérnem arra, mi rondított bele a tökéletes sémába, ami eddig számonra a szerző könyveit jellemezte.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy döcögősen tud női karaktert írni. Jazz konkrétan úgy viselkedik, úgy gondolkodik, mint egy férfi, amit azzal próbál ellensúlyozni, hogy néhányszor sír, és helyenként kiemeli női idomait. Konkrétan semmit sem tett hozzá a törrénethez a tény, hogy nő a főhős. Oké, apró termete miatt szűkös helyekre is befért akció közben, de ennyi és nem többb. Értékelem az újítási szándékot, ám ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Teljesen rendben van, ha a szerző megmarad a férfi nézőpontnál, mert az hiteles a tollából.

A cselekmény is követi a megszokottnak mondható sémát. Halmozódó problémák, balul sikerült magoldási kísérletek és egy nagy "világméretű" probléma, ami a főhős vállán nyugszik. Ez pedig lényegében teljesen rendben is van, mert a történet végig izgalmas. Az akciók kalandosak és finoman részletesek, a bakik pedig, amelyeket a főhős vét, nagyon is emberiek. Szórakoztató volt, végig lekötött, és csupán a befejezésre húztam kicsit a számat. Ó, igen, a szerző másik védjegye a pozitív befejezés, ami általában jól is esik, kivéve ennél a könyvnél. Cseppet rózsaszín lett a lezárás, mintha a nem túl nőies karaktert szerette volna kompenzálni egy csipet cukorral. Értettem az okát, de nem lettem tőle maradéktalanul boldog.

Még egy dolgot szeretnék kiemelni, a narrációt. A történet a főhős nézpontjából van tálalva, ám az egyes fejezetek végén egy elektronikus levelezést olvashatunk. Ez egyrészt segít felépíteni a világot, mivel az üzenetek jóval korábbról indulnak, mint maga a cselekmény, másrészt pedig részletesebb hátteret ad a főhősnek.

Összességében ez egy megszokott alapossággal felépített történet a szerzőtől, amit jó élmény volt olvasni, ám néhány hiányosság miatt nem érte el a korábbi olvasmányaim által felállított magas elvárásokat.

Aki kedveli a szerző munkáit, nyugodtan tegyen vele egy próbát, de tartsa észben, nem ez a legjobban sikerült könyve. Aki pedig még nem olvasott tőle, nos nyugodtan kezdheti ezzel, mert ha valaki rákap a stílusára, úgyis folytatni fogja a további könyveivel. Egyébként pedig azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnának egy kalandos történetet piti bűnözőről, aki beleártja magát a maffia dolgába, és mindezt 1,62-es gravitációban teszi.