A tanult lány

Ez a könyv több alkalommal szembe jött velem, és kifejezetten érdekesnek találtam. 

A borító nagyon szép, 432 oldalával pedig igazán vaskos memoár. Tehát nem egy fikciós történet, hanem a szerző visszaemlékezése gyerekkorára és tanulással töltött éveire.

Fülszöveg:

"Tara ​Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is.
A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.

A könyv nyitányában a szerző megjegyzi, hogy ez a kötet nem a mormonokról szól, és egyáltalán nem szeretne általánosítani. Ez nem csak korrekt hozzáállás, hanem az esetleges olvasói tévhiteket is tisztázza. A helyzet ugyanis az, hogy hiába áll az elbeszélés középpontjában egy mormon család, az hogy mormonok mellékes. A vallási hovatartozásuk egyszerűen eltörpül a tény mellett, hogy ők bizony az emberi butaság mélységének remek példái. 

Talán kicsit erős értékelni egy memoárt, hiszen olyan, mintha valaki életét értékelném, de ez megjelent egy könyvben, vagyis úgy fogom kezelni, mint egy könyvet. Úgy írom le olvasói élményeimet, mint más könyveknél teszem. Ha ez valakit zavar, ne olvassa tovább, illetve senki se vegye magára, mert ez csupán az én személyes véleményem.

Nagyon mást vártam ettől a könyvtől, mint amit kaptam. Előzetesen úgy gondoltam, ez egy olyan család története lesz, ahol a nem életszerű vallási előírások dominálnak, és ahonnan sok-sok küzdelem árán, a tudásvágy által hajtva a főhős eljut az egyetemig. Hát, nem épp ezt kaptam.

Egyrészt, ahogy az előszó is leszögezi, ez nem a mormon vallásról szól, sőt még csak nem is annak szélsőséges ágáról. Ez a tudatlan kisvárosi emberek nyomoráról szól. A nem életszerű dolgok hátterében nem a vallási tanok állnak, hanem az üldözési mánia, az összeesküvés elméletek és a meggyőződéses vakhit. Mert hiába vallják magukat mormonoknak, hiába hallucinálnak angyalokat és egyéb vallási kellékeket, ezek bizony rém buta, rém egyszerű és rém makacs emberek, akik csak és kizárólag a saját ostobaságukban hisznek.

Na, de nem is az ostobaság itt a probléma, hanem annak következményei. Ez a könyv pedig inkább erről a következményről, a családon belüli erőszakról szól. Ezt a témát nagyon szépen körbe is járja. Bemutatja a körülményeket és azt is, hogy egy ilyen mérgező családi környezetnek milyen durva hosszú távú hatásai lehetnek. Sajnos, akinek az a normális kicsi kora óta, hogy bántják, az felnőttként is ezt tekinti alapnak, így nem csak nehezen jön ki egy ilyen számára túlságosan ismerős szituációból, hanem el is utasít minden kedvességet, mert egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Egyébként ez volt az a momentum, amit értékeltem a könyvben. Nagyon őszintén és világosan mutatta be ezt a sajnos nem ritka problémát.

Azt azonban nem mondhatom, hogy jó volt olvasni. Az emlékek nagy része ugyanis tragikus. Tragikus, hogy egy házaspár vállal hét gyermeket, majd egyszerűen alig törődik velük. Félreértés ne essék, nem azt vártam, hogy babusgassák a kicsiket, hanem hogy nézzék az ő érdekeiket is, és ami a legfontosabb, ne veszélyeztessék szándákosan az életüket. Mert az egy dolog, hogy a saját tévképzeteiket elültetik bennük, de az már egy egészen más tészta, hogy olyan feladatokat bíznak rájuk, ami életveszélyes, és ahelyett hogy a biztonságuk érdekében óvatosak lennének, inkább elérik, hogy a baleset meg is történjen. Őszintén szólva dühítő volt olvasni ezt a gondatlanságból elkövetett értelmetlen erőszakot.

No, és mi történik, ha megesik a baleset, ami egyébként előre látható volt? Gyakorlatilag semmi, mert nem hisznek az orvostudományban, így harmadfokú égési sérüléseket is inkább otthon "kezelnek" homeopátiával és egyéb humbuggal. Nem volt kellemes olvasni ezt a sok szenvedést a butaság miatt.

A könyv másik szegmense az elbeszélő kitörése ebből a szörnyűséges családi helyzetből. Ezen a vonalon sem azt kaptam, amit vártam. Ennek két oka volt. Egyrészt az amerikai oktatási rendszer számomra érthetetlen. Nem tudtam értelmezni a tényt, hogy ott bárki jelentkezhet főiskolára minden előképzettség nélkül, és be is juthat, ha sikeresen teljesít egy feleletválasztós tesztet. Majd azon a bizonyos főiskolán boldogul is annak ellenére, hogy alapvető fogalmakkal és úgy általánosságban a nagyvilággal kapcsolatban halvány lila gőze sincs. És most nem csak olyan hétköznapi dolgokra gondolok, mint hogy mire való a szappan, hanem hogy milyen kontinensek vannak. Bizony a szerző ezekkel sem volt tisztában, de eljutott a doktoriig. Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe a tudását, csak rettentően furcsának érzem, ezzel pedig el is jutottunk a másik okig, ami miatt nem azt kaptam ettől a könyvtől, mint vártam. A kötetben többször elhangzik, hogy az elbeszélő okos, és bemutat néhány nehézséget a főiskola megkezdése idején, de ennyi és nem több. Egyszerűen alig szól ez a könyv a tanulásról, hiába tanult lány a címe. Ezt pedig óriási hiányosságnak éreztem, mert nem láttam a folyamatot, ahogy a tudatlan kislányból tudós lett. Ráadásul helyenként az a tudásvágy sem érződött, ami megfelelő motivációt adhatott volna ennek a gyorsított felsőoktatási sikermenetnek.

Ez a könyv tehát egyáltalán nem olyan volt, mint vártam. Nem szélsőséges vallási nézetekről, hanem mérhetetlen butaságról és a családon belüli erőszak minden lehetséges változatának bemutatásáról szólt. A tanulásról pedig kevésbé. Egyáltalán nem esett jól olvasni, mivel nem akadt a könyvben semmi szerethető, és végig dühös voltam. Szóval nem mondom, hogy tetszett, de azért nem bánom, hogy elolvastam. Azt viszont nem értem, hogy miért van ennyire jelen az olvasói köztudatban, és miért kapott ilyen sok jó értékelést. Sem a téma, sem az elbeszélői stílus nem indokolja ezeket.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik a családon belüli erőszak témájáról szeretnének egy valós történetet olvasni. Aki viszont nem érez magában elég erőt az emberi hülyeséghez és erőszakhoz, inkább kerülje el. Vallási szélsőségekről vagy tanulásról olvasók pedig keressenek egy másik könyvet, mert ebben bizony csak nyomokban akad.