A hóleány

Ezt a könyvet már nagyon-nagyon-nagyon régóta el szerettem volna olvasni. Konkréran 7 éve, mivel akkor vettem észre egy könyvesboltban bóklászva.

A borító nekem cseppet sok, túlságosan idealizált a helyes, pofók lányka és a sok csillogás, és úgy érzem, nem passzol ehhez az egyébként egyszerűen letisztult történethez.

340 oldalával kellemes hosszúságú könyv.

Fülszöveg:

"A ​telepes Jack és Mabel kemény munkával és szigorú beosztással nyugalmas életet teremtett magának az 1920-as évek Alaszkájának vad vidékén. És még mindig nagyon vágynak egy gyermekre, pedig erre már semmi esélyük. Ez sem csökkentheti azonban az egymás iránt érzett erős szeretetüket, és amikor leesik az első hó abban az évben, pillanatnyi ötlettől vezérelve, játékból építenek egy hógyermeket. A hókislány másnap reggelre eltűnik – de apró lábnyomok maradnak utána a hóban. A rá következő hetekben mindketten látni vélnek egy szőke kislányt az erdőben, de még egymásnak sem merik elmondani, attól félve, hogy csak rég eltemetett reményeik csalják meg őket. Aztán a kislány, aki Fainának nevezi magát, megjelenik a küszöbükön. Kicsi és törékeny, mintha egy tündérmeséből lépett volna elő: egy vörösróka társaságában vadászik, hóvihar támad a nyomában, és titokzatos módon sikerül életben maradnia a kegyetlen alaszkai vidéken. Miközben Jack és Mabel próbálja megérteni Fainát, úgy megszeretik, mintha a saját gyermekük lenne. De ezen a gyönyörű, vad helyen a dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak, és amit végül megtudnak Faináról, az valamennyiüket megváltoztatja."

Ez a könyv lényegében egy orosz népmese átirata, amelyet a szerző is kiemel a könyvben. A történet tehát ismerős lehet, ám ez egyáltalán nem rontja az olvasás élményét.

A cselekmény ugyan a népmesét követi, és bár a hókislány köré épül, nem ő a főszereplője. A főhős, Mabel és ott van szorosan mellette a férje is, mivel az ő nézőpontjukból bontakozik ki a történet, és a hóleányt is rajtuk keresztül láthatjuk. Mindketten könnyen megkedvelhető figurák, érzéseik és gondolataik követhetőek és megérthetőek. Azért hozzá kell tenni, hogy az 1920-as években játszódik a könyv, így a szereplők is az akkori normák szerint élnek, vagy legalábbis azoknak igyekeznek megfelelni.

Elvonatkoztatva a népmesétől, ez egy kedves, téli történet Alaszkáról, a vidék szépségéről, a vadon veszélyeiről és az ott élő emberek összetartásáról. Lényegében minden karakter kedvelhető a történetben, így nincsenek negatív figurák, legfeljebb csak idegenebb nézőpontok. A könyv így, bár mesél nehézségekről bőven, összeségében pozitív képet fest erről a vad vidékről. Megkockáztatom, hogy a népmesei elemek nélkül is megállhatta volna a helyét, nélkülük is lett volna benne érdekes vonatkozás és pozitív üzenet. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy abban az esetben meglehetősen egyszerű és helyenként unalmas lett volna. A népmesei vonal tehát feldobta a cselekményt két vonatkozásban is.

Egyrészt, ahogy már említettem, a szerző nem titkolta, hogy honnan vette az ötletet, mivel az eredeti mese többször is felbukkan a könyvben. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen nyiltan hivatkoztak rá, és mindig élvezettel olvasom a könyvet a könyvben. Itt pedig a könyv nem egyszerűen a történet gyökereit mesélte el, hanem erősítette a főhős könyvek iránti szeretetét. Nagyon tetszett, hogy még egy ilyen a világ többi részétől elzárt helyen, mint Alaszka, is felbukkant az olvasás és a könyvek szeretete.

Másrészt a mese adott egy megfoghatatlan misztikus fűszert a történethez. A hóleány nem egy az egyben a népmesei figura, hanem annak kivetülése, ami ugyanannyira lehet valódi tündérmese, mint csalóka káprázat. A szerző nagyon szépen táncolt a határon a mesei elemek és a valóság között. Tetszett, hogy hol erre, hol arra billentette Faina megítélését, és ezzel az olvasót is állandó bizonytalanságban tartotta. Szóval nehéz eldönteni, hogy a lány egy hótündér vagy csak egy talpraesett, árva gyerek. Ez az a fűszer, ami a könyv igazi finomságát adta, ettől vált különlegessé a hangulata és sokkal érdekesebbé az egyébként hétköznapinak is tekinthető cselekménye. Az események egy része ugyanis meglehetősen kiszámatható volt, én legalábbis láttam előre azt az ösvényt, amelyen haladtak, csak az volt a kérdés, lesz-e még egy csipetnyi mágia, avagy sem.

Összességében tehát ez egy kellemes téli mese felnőtteknek. Épp olyan könnyed, pozitív, mint a mesék általában, és akad is benne mondnaivaló, ám nem mentes a valóság időnkénti ridegségétől, hiszen egy szomorkás házaspár drámája köré lett felépítve.

Nekem tetszett, könnyed kikapcsolódást nyújtott az őszi napokra, így bártan tudom ajánlani mindenkinek, aki egy felnőtt mesére vágyik elsősorban a hűvösebb napokon. Aki kedveli a vívódást a misztikum és a valóság között, az nem fog csalódni. Aki viszont nagyobb mennyiségű varázslatra vágyik, inkább olvassa el az eredeti népmesét.