A Vaják sorozat 4. része új színvilágot kapott a PlayON kiadásában. Ez pedig egy remek megoldás, mert ez a kötet bizony több szempontból szakít az előző három résszel. Hiába került ismét Geralt a borítóra és maradt továbbra is 300 oldal a vastagsága, ez egy merőben más könyv, mint az előzményei.
No, de előbb fülszöveg:
"A háború előszele már mindenütt érezhető: az utakat másfajúak renegát csapatai tartják rettegésben, a városok utcáin rejtélyes halálesetek történnek. A királyok nem bíznak többé a varázslókban, akik azt képzelik, varázshatalmuk feljogosítja őket, hogy beleártsák magukat a politikába. Némelyikük a szabad országok javáért cselekszik, mások önös érdekből, de a varázslók álságos mosolya és felszínes csevegése mögött sorsdöntő játszmák zajlanak. Ríviai Geralt mindig is büszke volt semlegességére. A vaják korábban úgy gondolta, elegendő, hogy a saját sorsáról döntsön… csakhogy akkor még nem kellett mások miatt aggódnia. Egyedül könnyű semlegesnek maradni, de ha egy kislány élete a tét, már nem annyira. Geralt igyekszik mindent megtenni Ciri védelmében. A kérdés az, hogy ez elég-e."
A történet ebben a kötetben is maradt az előző részben felvázolt központi cselekménynél. Az események, így kitérők és mellékszereplők ide vagy oda, egyenes vonalon haladnak. Szóval mondhatnám, hogy épp azt kapja az olvasó, amit elvárt, ám sajnos nem így van.
Ez a rész volt eddig számomra a sorozat mélypontja, rögtön ki is fejtem, miért.
Az előző kötet már adott egy nagyobb adag politikai háttért az eseményeknek, bemutatta az országokat, illetve királyaik nézőpontját. Ez jó, szükségszerű és kellően árnyékoló hatást keltett, hogy értsük az összefüggéseket. Csakhogy ebben a részben az író több hangsúlyt helyezett ezen politikai intrikák és országos összeesküvések irányába, mint amennyit a főhőseinek adott. Geralt konkrétan mellékszereplő lett a saját sorozatában. Yennefer ismét parkolópályára került, míg Ciri, na ő annyi reflektorfényt kapott, hogy csoda, ha bele nem vakul. A finom egyensúly, ami a harmadik részt jellemezte, tehát odaveszett.
Vesztét még jobban kihangsúlyozza az író szándékolt és most már tényleg bosszantó sejtelmessége. Értem én, hogy a homályos utalásokkal és ködös jóslatokkal a feszültséget akarja fokozni, de ezt teszi már több mint két kötete, ami kifejezetten bosszantó. Ezzel ugyanis nem mélyíti az olvasói kíváncsiságot, hanem erősíti a közönyt, mert már annyit utalgat, ám mégis hallgat a legjelentősebb dolgokról, hogy az olvasó egy idő után úgy érzi, oké, hagyjuk, inkább nem is érdekel. Legalábbis én így volt vele, mikor újra és újra feljött egy sejtelmes jóslat, aztán meg nem történt semmi, nem oldott meg semmit, nem világított rá semmire, csak volt, mint haldokló légy a befőttes üvegben.
Kicsit úgy éreztem ezzel a sok háttérinformációval és ködösítéssel, mintha nagyobb lenne mindennek a füstje, mint a lángja.
Mindez azonban nem dühített fel annyira, mint az indokolatlan és hirtelen műfajváltás. Úgy ismertem meg ezt a sorozatot, mint egy szórakoztató mesét. Kalandos volt, vicces és tele volt klasszikus mesei utalásokkal és klasszikusan könnyed cselekménnyel. Ez a rész viszont gyökeresen más. Az író szakított a mesékkel. Itt már nincsenek mágikus lények, se Grimm történetek átalakítva, sőt, még szórakoztatás sincs abban a kellmes és könnyed formában, mint amit az előzményekből megszokhattunk. Itt vér van, halál, erőszak és minden, mi a 18-as karikával jár. No, de nem Geralt vagy Yennefer szemszögéből, akik magabiztos szarkazmusukkal mindezt mégis szórakoztathatóvá tehetik, hanem egy alig 14 éves kislány nézőpontjából. A kötetnek ugyanis egyértelműen Ciri a főhőse, Ciri, aki fiatal, butus, gyermeteg, keresi a bajt, és a baj bizony nagyon komolyan meg is találja. Úgy éreztem a könyv utolsó száz oldalán, mintha nem is a Vaják sorozatot olvasnám, hanem a Trónok Harca egyik kötetét... Ez pedig egyáltalán nem tetszett, mert itt, ebben a mesés fantasy világban a céltalan erőszak, az indokolatlan szexuális tartalom kifejezetten groteszk módon hatott. Főleg, hogy minez egy kislánnyal esett meg. Egyszerűen nem értem, hogy az az író, aki a Geralt és Yennefer között vibráló egyértelműen erotikus magas labdákat is alacsonyan és takarékon kezelte, miért írt nyíltan egy gyermek molesztálásáról. Ebbe a világba nekem ez egyáltalán nem illett bele.
Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit gondoljak erről a részről, mert egyáltalán nem tetszik az az új irány, ami felé a cselekmény halad. Számomra ez már nem az a történet, amelybe belekezdtem. Nem az a világ, ahol a legmókásabb sárkányvadászatot olvastam, ahol a szörnyeket meg lehet menteni, ahol a klaszikus mesék új köntösben tovább élnek. Ettől pedig mérhetetlenül csalódottnak érzem magam.
Nekem tehát ez a rész nem tetszett, így csak elszánt rajongóknak tudom ajánlani. Azonban nekik is csak a következő figyelmeztetéssel: Vigyázzatok, erőszakos, felnőtt tartalom! Ha pedig valaki úgy érzi, nem akar mélyre szállni az erőszakban, hanem megmaradna a kedves mesei utalásoknál, inkább hagyja ki ezt a kötetet.
Ez a rész volt eddig számomra a sorozat mélypontja, rögtön ki is fejtem, miért.
Az előző kötet már adott egy nagyobb adag politikai háttért az eseményeknek, bemutatta az országokat, illetve királyaik nézőpontját. Ez jó, szükségszerű és kellően árnyékoló hatást keltett, hogy értsük az összefüggéseket. Csakhogy ebben a részben az író több hangsúlyt helyezett ezen politikai intrikák és országos összeesküvések irányába, mint amennyit a főhőseinek adott. Geralt konkrétan mellékszereplő lett a saját sorozatában. Yennefer ismét parkolópályára került, míg Ciri, na ő annyi reflektorfényt kapott, hogy csoda, ha bele nem vakul. A finom egyensúly, ami a harmadik részt jellemezte, tehát odaveszett.
Vesztét még jobban kihangsúlyozza az író szándékolt és most már tényleg bosszantó sejtelmessége. Értem én, hogy a homályos utalásokkal és ködös jóslatokkal a feszültséget akarja fokozni, de ezt teszi már több mint két kötete, ami kifejezetten bosszantó. Ezzel ugyanis nem mélyíti az olvasói kíváncsiságot, hanem erősíti a közönyt, mert már annyit utalgat, ám mégis hallgat a legjelentősebb dolgokról, hogy az olvasó egy idő után úgy érzi, oké, hagyjuk, inkább nem is érdekel. Legalábbis én így volt vele, mikor újra és újra feljött egy sejtelmes jóslat, aztán meg nem történt semmi, nem oldott meg semmit, nem világított rá semmire, csak volt, mint haldokló légy a befőttes üvegben.
Kicsit úgy éreztem ezzel a sok háttérinformációval és ködösítéssel, mintha nagyobb lenne mindennek a füstje, mint a lángja.
Mindez azonban nem dühített fel annyira, mint az indokolatlan és hirtelen műfajváltás. Úgy ismertem meg ezt a sorozatot, mint egy szórakoztató mesét. Kalandos volt, vicces és tele volt klasszikus mesei utalásokkal és klasszikusan könnyed cselekménnyel. Ez a rész viszont gyökeresen más. Az író szakított a mesékkel. Itt már nincsenek mágikus lények, se Grimm történetek átalakítva, sőt, még szórakoztatás sincs abban a kellmes és könnyed formában, mint amit az előzményekből megszokhattunk. Itt vér van, halál, erőszak és minden, mi a 18-as karikával jár. No, de nem Geralt vagy Yennefer szemszögéből, akik magabiztos szarkazmusukkal mindezt mégis szórakoztathatóvá tehetik, hanem egy alig 14 éves kislány nézőpontjából. A kötetnek ugyanis egyértelműen Ciri a főhőse, Ciri, aki fiatal, butus, gyermeteg, keresi a bajt, és a baj bizony nagyon komolyan meg is találja. Úgy éreztem a könyv utolsó száz oldalán, mintha nem is a Vaják sorozatot olvasnám, hanem a Trónok Harca egyik kötetét... Ez pedig egyáltalán nem tetszett, mert itt, ebben a mesés fantasy világban a céltalan erőszak, az indokolatlan szexuális tartalom kifejezetten groteszk módon hatott. Főleg, hogy minez egy kislánnyal esett meg. Egyszerűen nem értem, hogy az az író, aki a Geralt és Yennefer között vibráló egyértelműen erotikus magas labdákat is alacsonyan és takarékon kezelte, miért írt nyíltan egy gyermek molesztálásáról. Ebbe a világba nekem ez egyáltalán nem illett bele.
Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit gondoljak erről a részről, mert egyáltalán nem tetszik az az új irány, ami felé a cselekmény halad. Számomra ez már nem az a történet, amelybe belekezdtem. Nem az a világ, ahol a legmókásabb sárkányvadászatot olvastam, ahol a szörnyeket meg lehet menteni, ahol a klaszikus mesék új köntösben tovább élnek. Ettől pedig mérhetetlenül csalódottnak érzem magam.
Nekem tehát ez a rész nem tetszett, így csak elszánt rajongóknak tudom ajánlani. Azonban nekik is csak a következő figyelmeztetéssel: Vigyázzatok, erőszakos, felnőtt tartalom! Ha pedig valaki úgy érzi, nem akar mélyre szállni az erőszakban, hanem megmaradna a kedves mesei utalásoknál, inkább hagyja ki ezt a kötetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése