Porto

Porto nekem jobban tetszett, mint Lisszabon. A fővárossal ellentétben - bár szintén hatalmas város - sokkal áttekinthetőbb és kellemesebb hangulata van. Természetesen sok a turista, de nem éreztem annyira túlzsúfoltnak.
Itt is 6 napot töltöttünk, de közben messzebb is merészkedtünk felfedezve a környéket. (A környező városokról, helyszínekről, írok majd külön bejegyzést.) Valahogy mégis úgy éreztem, jobban bejártuk, jobban megismertük Portót, mint Lisszabont. Mutatom is a leglátványosabb részeit:

Városkép

portói vasútállomás

Mint minden portugál városban, itt is a mediterrán jelleg és a csempék azok, amelyek hangsúlyosak. A templomok (van belőlük bőven), a házfalak, de még a vasúti pályaudvar is ki van dekorálva kék-fehér csempékkel. Elképesztő! Főleg, mikor a városrészen látszik, hogy nem épp gazdag környék, de azért  a csempék elmaradhatatlanok...
Az utcák itt is meredeken emelkednek dombra fel és dombról le. Tömegközlekedésük pont úgy van kialakítva, ahogy azt egy nagyvárostól elvárhatjuk. A metró tökéletesen lefedi az egyes városrészeket (mi szinte csak ezt használtuk), de ugyanúgy feltűnik a retró villamos is. Ráadásul van siklójuk és libegőjük, amelyeket nem haboztunk kipróbálni. A libegő természetesen a folyó partján halad a híd tetejéről a part-menti sétálóutcára.

városi látkép

A város arculatát igazán a Douro folyó határozza meg. Ketté osztja a várost, miközben gyönyörű kilátást ad cserébe. Portón belül pedig van egy különálló másik kis város, Gaiai, amely a folyóparton helyezkedik el és ami gyakorlatilag borospincékből áll.
Ó, igen, a város igazi nevezetessége a portói bor. Az angolok imádták ezt a bortípust, ám útitársaim nem különösebben rajongtak érte. A portói ugyanis édes (A híressé vált történelmi változatot egyébként brandyvel hígították, amitől meglehetősen erős alkoholtartalma is lett.) ezért nem mondható tipikus bornak. Hölgyek jobban szokták kedvelni, de azért kis csapatom - hiába állt többségében urakból, akik a század borra esküsznek - lelkesen kóstolta. Kóstolni pedig szinte mindenhol lehet a folyóparton.

folyóparti látkép

Ha már part, itt találhatók a város igazi nevezetességei, a hidak. 

A D. Maria Pia-híd, amelyet  maga Eiffel tervezett. (Látszik is rajta, igazán gyönyörű fémszerkezete van.) A Dom Luís I. híd, amelyet már messziről is ki lehet szúrni, ám közelről is legalább olyan érdekes. Illetve még több másik végig a folyón.

Talán a legszebb - nekem legalábbis ez tetszett a legjobban és ez az, ami minden Portót ábrázoló képen megtalálható - a Dom Luís I. híd. Ez lényegében egy kettős híd, mivel alul és felül is át lehet rajta menni. Az alsó részen gyalogosan és autóval lehet közlekedni, míg a felső részén halad egy villamosút, amit két oldalról járda szegélyez. Mi először fent sétáltunk végig és gyönyörű a kilátás odafentről. Belátni a folyó kanyarulatát, a házakat, az utcákat és a folyón sikló hajókat. A lenti útvonal már kevésbé szép, ám ez nem a látnivalók hiányából adódik, hanem abból, hogy sokkal forgalmasabb. Míg fent az ember megállhat bámészkodni és fényképezni, addig lent haladni kell, mert keskeny a járda és folyamatosan jön valaki.

kilátás a folyóra

Dom Luís I. híd

a híd lábánál

a libegőn

Épületek

Portónak akad jó néhány különlegesen szép épülete. No, persze minden csempékkel kirakott ház különleges és szépséges, van azonban néhány extra.

székesegyház

Egyrészt itt is van székesegyház. Impozáns épület a vasútállomástól nem messze. Nem mondom, hogy ez a legjobb környék, mert oldalról megközelítve eléggé leharcoltnak tűnt, ám szemből, a térről már más képet mutatott. Ráadásul messziről kimagaslik a házak között. Belülről pedig pont annyira csicsás, ahogy azt egy római katolikus székesegyháztól elvárhatjuk.

Másrészt van jó néhány templom, amely olyan szépen ki van dekorálva csempékkel, hogy még egy ateista is kedvet kap a templomnézéshez. Az egyik ilyen templomot belülről is megnéztük - szokásos aranyozott pompa fogadott minket - ám az igazi látványossága akkor is az oldalán végighúzódó csempe volt. Egyébként a retró villamos is errefelé haladt el. A közelében ráadásul akadt még két nevezetes épület, amelyről szólnom kell.

templom csempékkel

Az egyik a Klerikusok Tornya (Torre dos Clérigos), amely egy óratorony és egybe van építve egy templommal. A Világörökség része, így nem hagyhattuk ki.

A belépőjegyben benne van a templomnak, néhány szobányi kiállításnak és magának a toronynak a megtekintése. A lényeg azonban természetesen a torony volt.

A torony a 18. század második felében épült barokk stílusban gránitból. 76 méter magas és csigalépcsőn lehet feljutni a tetejére. Mivel a csigalépcső egyszemélyes és a kilátó a teteje is elég szűkös, egyszerre csupán kis létszámú ember tartózkodhat a toronyban. Ebből következik, hogy ha valaki fel akar jutni, türelmesen ki kell várnia a sort. Megéri kivárni, mivel tényleg gyönyörű a kilátás a városra. Viszont akik nem szeretik a szűkös helyeket és nem bírják, ha akadályoztatva vannak a haladásban, nem biztos, hogy minden percét élvezik majd. Előttünk egy amerikai lánycsapat volt, akik pont az egy ember széles tornyon körbesétálva és méterenként megállva vesézték ki szerelmi életüket. A haladási irány egyirányú, kikerülni őket esélyünk sem volt, szóval csigatempóban araszoltunk utánuk, így bőven volt időnk gyönyörködni a kilátásban....

Klerikusok Tornya

kilátás a toronyból

Könyvesbolt

Van egy hely Portóban, amit egy könyvmoly nem hagyhat ki. Természetesen egy könyvesbolt.

Livraria Lello

Ez azonban nem egy szokványos könyvesbolt. A Livraria Lello több szempontból különleges. 1869-ben alapították, vagyis meglehetősen régi bolt és meseszép. Már a homlokzata is különleges, belül pedig a neogótikus és a szecessziós elemek keverednek az art décóval. Gyönyörűek a polcok, szép a mennyezet, csodás a lépcsősor, szóval könyvmolyok álombéli könyvesboltjának megtestesülése.

Népszerűségét (erre még visszatérek) azonban mégsem ennek a gyönyörűen megtervezett és kivitelezett épületnek köszönheti, hanem J. K. Rowlingnak. A világ talán egyik leghíresebb írónője ugyanis Portóban tanított angolt pár évig. A Harry Potter megírásához ebből rengeteg ihletet merített a varázslótanoncok ruhájától (portugál egyetemi talárról mintázta) eddig a könyvesboltig. A Livraria Lello így elég gyorsan a rajongók zarándokhelyévé vált.

a könyvesbolt belül

A hírnév azonban nem tett jót a boltnak. A rajongók napi szinten kezdték elárasztani az egyébként kisméretű boltot, ám a bámészkodáson kívül könyvet nem vásároltak. Ráadásul, akik vásároltak volna, azok is visszarettentek a nagy népsűrűségtől és ezzel a forgalom ugyan nőtt, ám a bevétel csökkent. A bolt vezetése ezért úgy döntött, inkább kihasználja a helyzetet és elkezdtek belépőjegyet szedni a látogatóktól. A rajongók pedig boldogan kifizetik az 5 eurós (nagyon drága) belépőt, hogy megcsodálhassák a könyvesboltot. Ráadásul a belépő levásárolható, így az esetek nagy részében vásárolnak könyvet is - amelyek nagyon-nagyon drágák (A legolcsóbb, amit láttam "csak" 19 euró volt.) A bolt tehát remekül kihasználta a hírnevet, kár hogy ez látogatói szempontból nem épp szerencsés.

Mint könyvmoly nem bírtam ellenállni neki, hogy ha már itt vagyok, ne menjek be és bekönyörögtem San Diegót is. Hős volt, amiért kibírta, mert nem elég a sorban várakozás, a rettentő zsúfoltság, alig tudott kirángatni. Természetesen engem is zavart a tömeg, de olyan szépek voltak a polcok és olyan szívesen nézegettem rajtuk a könyveket, hogy vagy háromszor mentem körbe. Elcsábítani azonban nem hagytam magam, ellenálltam még a Jane Austen mangáknak is. Azonban így sem távoztunk üres kézzel, mert a jegyünkért cserébe kaptunk két füzetet a könyvesbolt történetéről. Mégis azt mondom, kizárólag elvetemült könyvrajongóknak ajánlom, mert drága és tényleg rengetegen vannak.

Ez a lépcső meseszép!

dekoráció... hogy tudd, miért állsz sorba...