2015. május 3., vasárnap

SzJG - Egyedül

Mivel a sorozat második kötetét (Együtt) is szórakoztatónak találtam és mostanában nagy szükségem van könnyed kikapcsolódásra, szívesen vettem kézbe ezt a részt.
A borító hozza a szokásos formát és nekem ez a kék most kifejezetten tetszett. 458 oldalával picit vastagabb az előzőknél, de így is gyorsan lehet haladni vele.
Fülszöveg:
"Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt… Tizedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz (és ezúttal nem egy tinibálványba), Kinga újabb és újabb mániákkal áll elő, na és Cortez… Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást…"
Ez a néhány sor ismét jól megragadja a lényeget, vagyis a történet megy tovább a már megszokott tempójában és formájában (hangulatjelekkel együtt...), bár úgy vettem észre, egyre több a "kihagyott" nap. Ebben a részben már nem kap minden egyes nap külön fejezetet és ettől kevesebb lett az érdektelen információ. (Bár az is lehet, hogy kezdek hozzászokni a gasztronómiai és időjárás jelentéshez.) Ettől függetlenül azonban nem lett pörgősebb a könyv.
Sőt, az elején laposabbnak éreztem a korábbiakhoz képest. Kevesebb jeleneten kuncogtam, mindenki elvolt a saját kis dolgaival és ettől a kötet első fele unalmasabbnak hatott. A cím által is sugallt egyedüllét pedig csak a végére vált igazán valóra, amikor felkavarodott kicsit az állóvíz. A végére tehát maradt néhány izgalmasabb kaland, hogy az olvasó kíváncsisága fennmaradjon.
A cselekményről nem is érdemes szólni, inkább ismét a karakterekre fókuszálok.
Kezdem érteni, miért nem kedvelik olyan sokan Renit. Cortez iránti rajongása kezd aggasztó méreteket ölteni és a folyamatos nyafogása, amiért a srác nem veszi észre (Miért is tenné, mikor a leckén kívül más témával meg sem meri szólítani?) is eléggé bosszantó. Mégsem ez, vagy a szánalmas címkézése, hogy mindent "menő" és "nyomi" kategóriákra bontva lát (Egyszerűen nem tudom megérteni, miért szólja le azokat a dolgokat, amiket szeret az ostoba skatulyázás kedvéért...) borított ki, hanem a vaksága. Reni elvileg egy kifejezetten intelligens lány, legalábbis a tanulmányi átlaga alapján, ám szociálisan annyira alulfejlett, hogy észre sem veszi, mi van az emberekkel maga körül. Sőt, azt sem látja, mi van Cortezzel, mert a menő ruháinak számbavétele mellett fel sem tűnik neki sem a kedvesség, sem a féltékenység. Reni tehát legalább olyan sötét, ha fiúkról van szó, mint Virág, ha meg kell oldani egy kétismeretlenes matekpéldát... A főhősnő tehát nem tökéletes, néha meglehetősen szánalmas, de mégsem tudom nem kedvelni, mert minden hibája ellenére egy kedves lány.
Cortez nekem még mindig kevés, bár egyre aktívabb. Csakhogy nem tudom felfogni, hogy ha ő a laza, vagány srác, akkor miért nem bír kommunikálni és miért vár ő is a sült galambra. Na, meg az őt körülvevő rajongást se, ami kezd már ijesztő méreteket ölteni...
Kedvenc szereplőm, Arnold ebben a részben teljesen el lett hanyagolva. Alig kapott szerepet és amikor feltűnt, csak szomorkodtam miatta. Annyira sajnáltam, annyira nem ezt érdemi, de ő Arnold, így nem aggódom miatta, megoldja.
Virág ismét remek volt, nagyon jól megmutatta, mire képes egy lány, ha elvakítja a szerelem. (Sajnos ez nem csupán a tinilányokra érvényes...) Az elején még jókat mosolyogtam rajta, de a végére teljesen komollyá vált és ez a fokozatosság nagyon tetszett. Hiteles volt.
Kinga ismét remekelt, ebben a részben ő volt a második kedvencem. Reni hálát adhatna a létezéséért, mert ha Kinga időnként nem rúgná fenékbe (megjegyzem rugdoshatná többet is) minden veszett ügy lenne.
Ricsi az abszolút number one. Ennek a kötetnek számomra ő volt a legjobb része. Nem annyira sarkított figura, mint a többiek és kedvelem a humorát.
"– Kaját? – kínált körbe Zsolti egy csomag pillecukrot. 
– Köszi – vett ki Virág egyet, aztán előhalászott a zsebéből egy Kinder tojást. – Csokit? 
– Ú, a játékot add ide! – kérte el rögtön Ricsi.
– Íme, a majdnem tizenhét éves, érett gimnazista…"
A többi fiú a szokásos formáját hozta a csínyekkel és a rájuk szabott állandó jellegű szerepekkel. Azonban akadtak új szereplők is, mint Karcsi, aki csak Reni címkéit erősítette, Dorián, aki nem lett a legszimpatikusabb figura és Viki, aki szintén nem sokat tett az olvasó szimpátiájáért, valamint Peti, aki ellenben sok reménnyel kecsegtet a folytatásra nézve.
Ebben a kötetben a sulis dolgok annyira már nem tűntek hangsúlyosnak, bár az iskolai programok még mindig nagyon kreatívak.
Összességében tehát, bár kicsit laposabban indul, hozza a megszokott színvonalat. Még mindig szórakoztatónak találom, Reni hibái ellenére is, így azt mondom, akinek az előző két kötet tetszett, olvassa csak tovább.

Zene a könyvben:
Bár nagyon sok a zenei utalás, csupán egy dalt hoztam (Taylor SwiftYou Belong With Me), mert Reni nyafogásához tökéletesen passzol.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése