2012. január 8., vasárnap

Battle Royale


Ez a könyv számomra a legkedvesebb. Az a bizonyos Number 1., aminek a címét habozás nélkül rávágom a következő kérdésekre: "Melyik a kedvenc könyved?", "Milyen könyvet vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?"

Ezt a titulust már hosszú évek óta őrzi, pedig olvastam jó néhány nagyon jó kötetet, mégsem találtam olyat, ami megdönthetné uralmát szívem csücskében.
Miért szeretem ennyire? Mert a legnagyobb hatást gyakorolta rám olvasás közben.
De előbb a fülszöveg:
"Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes."

Egy magazin hasábjain bukkantam rá, még 2007-ben. Kíváncsivá tett, mivel megoszlatta a közvéleményt elég rendesen. Tény, hogy az ember vagy imádja, mint jómagam, vagy utálja és legszívesebben tűzre vetné. Nincs középút és ez az egyik bája. Szerintem, a legjobb könyvek azok, amik ilyen heves reakciót váltanak ki az emberekből.
Tehát megvettem és cseppet félve, mind a véres tartalomra szóló figyelmeztetésektől, mind előzetesen magas elvárásaimtól, egyből belekezdtem.
A könyv felépítése tetszetős. A térkép, a névsor és az egyes oldalak tetején a szám, ami mutatja hány fő van még életben, egy kis pluszt ad a cselekményhez.
Az első részt az olvasónak túl kell élnie. Még nem történik benne lényegében semmi, csak ismertetik a szereplőket, mégis vízválasztó lehet.
Japán író munkája, Ázsiában játszódik, tehát japán nevek vannak benne. Ez az elangolosodott magyar olvasóknak esetleg problémát jelenthet. Megjegyzem, a nevek fordítása tökéletes, a fonetikus leírás sokat segít a szívósabbaknak, akik nem adják fel az idegen hangzás ellenére. Azok viszont, akik animéket néznek, mangákat olvasnak, észre sem veszik ezt a picurka nehézséget.
Amint ezen túljutott az olvasó, kezdődik a cselekmény. A cselekmény, amiről nem lehet írni, ezt egyszerűen olvasni kell.
Véres? Brutális? Az nem kifejezés, így a korhatárt jobb ha mindenki betartja és a gyengébb lelkületűek inkább kerüljék el. Mégsem ezen van a hangsúly. Ez csupán ahhoz kell, hogy hiteles és csontig hatóan borzongató legyen.
Az olvasó bekerül a könyvbe és a szereplőkkel együtt érzi át a helyzeteket. Először maga is megdöbben, hitetlenkedik, hogy ez nem lehetséges, ennek semmi értelme. Hiszen épeszű ember nem kényszerítene gyerekeket tömeggyilkosságra. Aztán elkezd elkeseredni, ahogy olvasás közben rádöbben, mégis megeshet. A hangulat egyre nyomasztóbb, a kiút lehetősége ködbe vész és az olvasó azt veszi észre, hogy ha le bírja tenni a könyvet, azon agyal, ő mit tenne hasonló helyzetben.
Ahogy haladnak az események, fogynak a szereplők, felcsillan a remény is.
A karakterek mind kidolgozottak és ők adják a könyv lényegét, a pszichológiai mondanivalót. Ebben a kötetben ugyanis nem a gyilkosságokon van a hangsúly, hanem a gyilkos és az áldozat gondolkodásán. Ki, mit, miért hajlandó megtenni. Ahogy pedig az olvasó belelát a diákok fejébe, megkedveli vagy épp meggyűlöli őket. Azonosul velük, vagy undorodik tőlük. Elkezd drukkolni a kedvenceknek és megsiratja őket, ha elbuknak.
A részletes és borzongató gyilkosságleírásokon és a szereplők gondolatain kívül, a történet előrehaladtával lassan kezd kibontakozni a mögöttes tartalom. A puzzle darabkák a helyükre kerülnek, az olvasó megérti, miért van szükség a kormány szerint erre a borzalmas öldöklésre és értelmet nyer minden.
A könyvnek tehát van bőven mondanivalója, nem is kicsi. Megdolgoztatja az olvasó agyát és idegrendszerét a szívéről nem is beszélve és olyan csavarok és fordulatok vannak benne, amitől csak pislogni lehet. Senki se higgye, hogy tudja, mi a vége, míg el nem olvasta az egészet.
Túlszárnyalta várakozásaimat, mindent megtaláltam benne, amitől számomra tökéletes egy könyv. Ráadásul már többször kiolvastam és hiába tudom, mi a vége, mi történik a szereplőkkel, izgalomban tart és újra és újra elgondolkodtat.
Szóval ezért a kedvenc könyvem, ezért ajánlom mindenki figyelmébe, aki valami egyedülállót, elgondolkodtatót szeretne olvasni és bírja a brutális dolgokat. Aztán persze mindenki döntse el maga, melyik táborba áll, középút nincs.

UI: Készült belőle film is, de óva intek mindenkit tőle. Kritikán aluli és borzalmasan gagyi, semmi köze a könyv mondanivalójához.

60 megjegyzés:

  1. Volt némi fenntartásom amikor elkezdtem a könyvet, mivel anno diákként volt szerencsém a Legyek urához (kötelező volt az iskolában) és egyáltalán nem tetszett. Tartottam továbbá attól is, hogy csak a már az elején felbukkanó nyers brutalitásról fog végig szólni. Aztán kellemesen csalódtam, mert egyrészt a két könyv köszönőviszonyban sincs egymással, másrészt a Battle Royale nagyon lebilincselő olvasmány. Olyannyira, hogy többször is úgy jártam vele, csak még egy fejezetet elolvasok aztán megyek a dolgomra, csak még egy fejezetet elolvasok... Brutalitás meg vér persze akad később is bőven, de nem ez a fő meghatározója a történetnek, hanem a taktikák meg a jellemrajzok; melyik típusú ember hogyan cselekszik, miként gondolkodik, mi vezet előre; szövetkezni másokkal vagy éppen ellenkezőleg. És ott vannak az érzelmek is, én például két ponton is megkönnyeztem a könyvet. Attól most vonatkoztassunk el, mi értelme is van pontosan a Programnak, szadista emberek elmerogyásán túl (Szakamocsi ugyan megmagyarázza, de az kissé gyenge) és attól is, hogy szinte sose fogynak el a töltények. Nem kell feltétlenül realista szemüveggel olvasni. A karakterek tényleg nagyon jók, ahogy Noémi is írta, hozzám Kavada Sógo állt a legközelebb, nemcsak azért, mert volt olyan balszerencsés, hogy másodjára kell részt vennie ebben az őrületben, hanem a gondolkodásmódja miatt is, persze ő már rutinos.
    Nem szaporítom a szót, összességében egy nagyon jó, fordulatos és izgalmas könyv, meglepi befejezéssel. Tehát jó volt az ajánlás. :)
    A sziget térképe a zónákkal: http://shaym.in/r/battleroyale/Battle_royale_novel_map.JPG
    És egy kis zene, ami közben a fülemben csengett: https://www.youtube.com/watch?v=vhSvfxtlUQc (Imagine Dragons)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk nem volt kötelező A Legyek Ura, így már felnőtt fejjel olvastam és tetszett is. Vannak könyvek, amelyeket jobb ha az ember maga fedez fel és szerintem ez is ilyen. :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett a Battle Royale. Szívem csücske ez a könyv, ezért különösen boldog vagyok, hogy bejött az ajánlásom. :)
      Csak egy megjegyzésem lenne: hogy mi értelme van a programnak, azt Kavada tökéletesen átlátta és megmagyarázta. Ez nem egy szimpla beteges játék, hanem egy kemény eszköz a diktatúra fenntartására és ez talán még borzongatóbb is, mint maga a tény, hogy gyerekek gyilkolásszák egymást.
      Ó,nagyon szeretem az Imagine Dragonst. :)

      Törlés
    2. Igen, ezt írtam is, hogy szerintem kissé gyenge a magyarázat, mert erre a "játékra" egy bizonyos korosztályt kényszerítenek, annak is csak egy részét. Aki egyszer túlesik rajta, annak nem kell még egyszer tartania tőle, kivéve szegény Kavadát. :) Úgyhogy ettől akár nyugodtan szervezkedhetne bárki bármikor a rendszer ellen, de nem teszik az emberek és valószínűleg főleg nem emiatt. Az egész kivitelezése inkább élvezkedés a hatalmukkal visszaélők részéről, akiknek a szemében egy emberélet nem jelent semmit. Fogadnak rájuk, mint egy kakasviadalon. Persze mindez nem csökkenti a könyv összértékét, csak megjegyeztem.
      A szerző nagyon jól válogatta össze a különböző karaktereket, Oda Tosinoritól Szóma Micukóig, akik valószínűleg hasonló helyzetben tényleg így gondolkodnának és cselekednének. Ahogy azt te is írtad, sokat hozzáad a történethez, hogy megismerjük a szereplők gondolatait. Rajtuk keresztül egy szép képet kapunk magáról a társadalomról is, ami diktatúrától függetlenül is simán előfordulhat bárhol. Tényleg, neked melyik karakter volt a kedvenced, ha nem titok? :)
      Imagine Dragons szerintem is jó zenekar, ha érdekel, lesz koncertjük januárban. Én voltam tavaly a Szigeten (akkor még nem volt tiltott zóna a nagyszínpad környéke) és nem csalódtam bennük élőben sem. :)

      Törlés
    3. Nem teljesen értek egyet, mert pont azt a korosztályt választották, akik a legjobban befolyásolhatók és a viadal miatt beléjük ivódik, hogy ne bízzanak egymásban. A felnőttekre pedig az hat, hogy ha valaha gyermekük lesz retteghetnek, nehogy bekerüljön. Ez épp elég elrettentés a lázadáshoz, de persze valószínűleg nem ez a diktatúra egyetlen eszköze. Főleg ha abból indulunk ki, mindenkit, aki csak szót emel a "játék" ellen azonnal megölnek...
      Kavada :)
      Igen, láttam, hogy jönnek Budapestre, de most nincs pénzem rá, majd talán máskor. :)

      Törlés
    4. Annyit tennék még hozzá (de tényleg nem akarok ezen rugózni :)), hogy a "játékok" résztvevői meghalnak, az egy szem győztes kivételével. Őrá valószínűleg sírig tartó hatással lesznek az átélt események, de a kívülállók elvileg nem tudnak róla semmit, mert titkosak a részletek.
      Kavada - na erre pénzt tettem volna. :)

      Törlés
    5. A részletek tényleg titkosak, de az eredményt széles vásznon mutatják a tévében. Ha jól emlékszem, a főhős vissza is emlékezett mennyire megrémült, mikor először látta a híradóban. Illetve már az is elrettentő mindenkinek, hogy el-eltünedeznek az emberek, rokonok, ismerősök. No, de szerencsére ez egy kitalált világ, nem kell minden "titkát" megfejtenünk. :)
      Kavadát ki nem szereti? :) Jaj, most hogy ennyit beszélünk a könyvről, már megint el akarom olvasni. :D

      Törlés
    6. Jó, ezen nem veszünk össze. :)
      Először arra tippeltem, hogy valamelyik lány lesz a kedvenced; az osztálytitkár, Noriko vagy esetleg Inada Mizuho. :) De rövid elmefuttatás után jött a konklúzió, á dehogyis, tuti Kavada. :)
      Nem tudom, hogy milyen a könyv újraolvasva, mert az egyik fő ereje a meglepetés és ezt sajnos másodjára elveszíti. Hiába volt tippem a végére vagy gondoltam mi fog éppen következni, folyamatosan meglepett a szerző. Sőt a végén sikeresen megetetett és elhittem amit nem kellett volna. :) De azért se spoilerkedek (pedig majdnem írtam most valamit), hátha mások is kedvet kapnak az elolvasásához.
      Kíváncsiságból rákerestem a filmbéli Kavadára (amit óva intésed miatt inkább kihagyok), hát egyáltalán nem ilyennek képzeltem, de még a nyakörvet se. :)

      Törlés
    7. Noriko nekem kifejezetten unszimpatikus volt, viszont Mizuhót kedveltem. Mégis valahogy inkább a fiúk felé húzott a szívem. Sindzsit, Szugimurát és Jutakát is megszerettem. :)
      Én már vagy négyszer olvastam. :D Először olvasva az ember pörgeti a lapokat, mert hajtja a kíváncsiság, másodszorra viszont már a részletere figyel, amelyek lehet hogy elsőre elsiklanak, a "ki fog legközelebb meghalni" feszültsége mellett. No, de én elfogult vagyok, hiszen a kedvenc könyvem. ^^
      Inkább tegyünk úgy, mintha a film nem is létezne. Hidd el, jobb még csak nem is gondolni rá. Brrr!

      Törlés
    8. Látom a Noriko-Súja duó nem a szíved csücske. :) Mondjuk Noriko nem sokat tett hozzá a történethez, csak ott volt és kész. Mi volt benne annyira unszimpatikus? Mizuho megmosolyogtatott, volt egy két ilyen karakter, bevallom Tosinorin is szakadtam a nevetéstől, pedig ő volt valószínűleg a legantiszociálisabb szereplő. Ezért is volt jó ez a könyv, mert két vérontás és izgalom között mosolyt vagy éppen könnyet is csalt az olvasó arcára. Ahogy maga az élet se mindig egysíkú. Valószínűleg én magam se figyeltem alaposan mindenre, mert tényleg hajtott a kíváncsiság és magamhoz képest rekordgyorsasággal olvastam ki, lehet nekifutok majd még egyszer. :)
      Igazából, bár adná magát nagyon a történet, nem lehet jó filmet csinálni belőle, mert nehéz visszaadni a könyv világát. Már ez az egy Kavada állókép is nagyon illúzióromboló volt nekem, amit a neten találtam. Én valamiért őt amúgy se ferde szeműnek képzeltem el. :) Bőrkabátos laza macsó, aki nem veti meg a rockzenét, emellett intelligens és nagyon helyén van az esze és a szíve is. Láncdohányzásról azért leszokhatott volna. :)

      Törlés
    9. Nem kedvelem a mártír típusokat és Noriko az. Ha Súja nincs belezúgva fél napig sem húzta volna.
      Mindenképpen olvasd el újra, mert másképpen jó élményt ad. Azonban várj vele addig, míg kicsit megkopik, kivel mi történt pontosan. :)
      Pedig mindenki ferde szemű. XD Egyébként a leírások alapján Kavada inkább ijesztő figura, Súja az akiért minden csaj oda meg vissza van. No, de nekem akkor is ő a number 1 akár dohányzik, akár nem. :)

      Törlés
    10. Nekem nem tűnt ijesztőnek, maximum távolságtartónak. Valószínűleg ezért is szólította a többieket mindig a vezetéknevükön, persze aztán ők is mindig Kavadának hívták. Lehet őt azért képzeltem olyannak amilyennek, mert vele már az első cselekedeteitől kezdve azonosulni tudtam és ez nem változott meg a későbbiekben sem, míg más szereplők esetében ez nem mondható el. Persze azért kedveltem másokat is. :)
      Súja nagyon gyerekes volt és többször bizonyította felsőfokú meggondolatlanságát is (Kavada nélkül ő se sokáig húzta volna szerintem). Nem tudom, hogy mennyire volt ez belezúgás a részéről, bevallom efölött elsiklottam egy kicsit. Kavada mindenesetre szépen oltotta őket folyamatosan. :)

      Törlés
    11. Úgy értettem, hogy Kavadától mindenki tartott egy kicsit, talán pont a távolságtartó viselkedése miatt. Mellette egyébként szinte mindenki gyerekes, de Súja tényleg kicsit naiv lelkecske. Szerencsére nem volt hangsúlyos az a románc, de azért érzékelhető volt. :)

      Törlés
    12. Kavada új osztálytárs volt, emiatt is kevésbé ismerték őt a többiek. Nem volt még "beilleszkedve", persze ez őt se nagyon izgatta. Kíváncsi vagyok vajon mennyire befolyásolta a jellemét az a sokk, amit első alkalommal átélt. Ahogy egyik kedvenc zenekarom énekli: "Denn nur wenn in der Hölle war, kann den Himmel wirklich sehn."
      El fogom majd olvasni még egyszer a könyvet, egyelőre azonban egy másik művet kezdtem el, az a címe, hogy Revulsion. :)
      Mit szólnál egy Battle Royale Kihíváshoz? Mondjuk 13+1 kérdés a könyvvel, szereplőkkel kapcsolatban, amikre a válaszokat egy előre fixált időpontban kell egyszerre kitenni, így nincs csalás vagy másolás. :) Kérdést te is indítványozhatnál, már csak azért is, mert lehet nem jutna ennyi az eszembe. :)

      Törlés
    13. Benne vagyok a kihívásban, bár pár éve olvastam utoljára, szóval nem biztos, hogy minden részlet rögtön beugrik. :) Hová kellene kitenni a válaszokat?
      Ohó, jó olvasást! :) Aztán persze kérem szépen a véleményed. ^^

      Törlés
    14. Arra gondoltam, hogy ide. :) Nem kell nagy beugratós tesztkérdésekre gondolni, a friss olvasmányélmény miatt lehet, hogy én előnyt élveznék, bár mivel mégis csak a kedvenc könyvedről van szó, ki tudja. :) Hanem egyszerű kérdések lennének; ki volt a legunszimpatikusabb, milyen színűnek képzelted a világítótorony lábadozójában a tapétát, stb. Ha kiagyaltam őket, megírom ide és akkor majd meghatározunk egy későbbi időpontot, amikor egyszerre kitesszük a válaszainkat, amiket aztán össze lehet vetni, ki mit miért. :)
      Revulsion: nem feltétlenül az én műfajom a tini szerelmes regény és egyelőre kései olvasóként nagyon az elején járok még (16. fejezet), de azért felvetődött bennem pár kérdés. Például, hogyhogy nincs Peternek barátnője, ha egyszer minden lány elolvad tőle és rajongói csapatok vetekszenek érte. Aztán azt se értettem teljesen, miért mondta neki Ann, hogy ő az anti-Peter klub tagja, miközben olyan jól érezte magát vele a vidámparkban. De ezeket majd megérdeklődöm a szereplőktől, ha lehet még később kérdezni tőlük. :) Egyébként jól fogalmazol, van stílusod, de ezen nem lepődtem meg. Ami engem kicsit zavart, azok az állandó jelzők. Kisebb dózisban még megmosolyogtató, hogy "nyivákolt elől az egyik cica", de nagyobb mennyiségben már soknak tűnik. Persze Ann szemszögéből látjuk a történetet, aki kicsit haragosa mindenkinek. Valahol azért együtt tudok érezni vele.

      Törlés
    15. Rendben! Benne vagyok. :)
      Heh, most mondhatnám, hogy nekem sem műfajom, de az kicsit furán venné ki magát. :D (Pedig igaz...) Majd ha a fejezetek végére értél, szívesen megválaszolom ezeket a kérdéseket. No, de persze nem kell sietni. :) Köszönöm a dicséretet! A szöveg formálódni fog, ahogy a szereplők, de ezt majd úgyis észre fogod venni.

      Törlés
    16. Oké. :) Holnapra meglesznek a kérdések.
      Tényleg fura kicsit, mert úgy láttam szívesen olvasol azért ilyesmit (lásd Komal Kant :)), de elhiszem, hogy a jellemedhez nem ez a műfaj áll igazán közel. Néha persze jól esik az embernek az álmodozás. :)
      Egy szerintem szép melódia:
      https://www.youtube.com/watch?v=l04epdSEvtQ (Adrian von Ziegler)

      Törlés
    17. Időnként megfordul a kezemben tiniregény, mert némelyik elszórakoztat és szinte minden műfajban olvasok, de nem ez a kategória áll legközelebb hozzám. :)
      Tetszetős muzsika. Kíváncsian várom a kérdéseket. :)

      Törlés
    18. Bevallom néha magam is el szoktam csábulni és megnézek például a Disney Channel tini romantikáiból vagy Hollywood remekműveiből egyet-egyet. :) Bár én jobban kedvelem a mélyebb érzelmekről szóló, elgondolkodtató történeteket, kell néha könnyed szórakozás is. :)
      No, de lássuk a kihívást! :) (A karakterkérdések gyerekszereplőkre vonatkoznak, egy személy több helyre is beírható.)
      1. Ki volt a legunszimpatikusabb?
      2. Melyik szereplő nevettetett meg a legjobban?
      3. Ki volt a legfurább?
      4. Mi volt a legmeghatóbb momentum?
      5. Ki volt a leggonoszabb?
      6. Melyik jelenetet írtad volna másként? (a "semelyiket" tiltott válasz :))
      7. Ki döbbentett meg legjobban?
      8. Ki volt a legkiábrándítóbb?
      9. Melyik volt a legfélelmetesebb jelenet?
      10. Kivel tudtál leginkább azonosulni?
      11. Miért éppen Kavadával?
      12. Ki volt az, akiben kellemesen csalódtáll?
      13. Mi volt a legmeglepőbb dolog (a végét leszámítva)?
      +1. Legjobb szöveg/beszólás/szófordulat/kifejezés? (ez csak bónuszkérdés, ha emlékszel esetleg valamire, ami megfogott vagy egyedi, de tetszetős szóhasználata volt valakinek)
      Nyugodtan lehet gondolkodni, a könyvet is segítségül lehet hívni. :) A válaszokat pontokba szedve mondjuk péntek este 21 óra 5 perckor kell kitenni, ha ez az időpont nem megfelelő, javasolj alternatívát.

      Revulsion helyzetjelentés: Csiszolódik a szöveg, láthatóan egyre inkább mestere vagy a történet alakításának, illetve az információmorzsák tudatos elhintésének. És igen, beugrottam, hogy Peter siet Ann megsegítésére. :)

      Törlés
    19. Disney Channel nálam tabu, bár egyáltalán nem is nézek tévét. Néhány tipikus romantikus mozifilm becsúszik, mert bár drámarajongó vagyok, ha mindig csak azt néznék, sötétebben látnám a világot. :)

      Hát, feladtad a leckét ezekkel a kérdésekkel. Fel kell majd csapnom a könyvet és remélem, nem járok úgy, mint legutóbb, mikor egy másik kedvencemben (Éjvilág) át akartam olvasni egy konkrét jelenetet és azt vettem észre, hogy már tizenöt oldallal tovább járok a szövegben. :)
      A 11-es kérdést viszont nem teljesen értem. Milyen szempontból Kavada?
      Az időpont tökéletes, igyekszem pontos lenni. :)

      Örülök, hogy beugrottál és érzel egy kis javulást. :)

      Törlés
    20. A Disney óhatatlanul szembejön, amikor az ember körbenyomkodja a csatornaáradatot. Annyira azért nem szörnyű. :)
      Eleven hús című filmet ismered? Nekem az egyik kedvencem. Már láttam jó párszor, de mindig felkavaró élmény.
      A 11-es kérdés valójában megindokoltatja a 10-esre adott feltételezett választ. :) Persze, ha eltérő volt, akkor módosuljon a feladat az adott illetőre.
      Amúgy bár én írtam a kérdéseket, magamnak is feladtam rendesen a leckét, mert nem mindegyikre tudom a választ is. :)

      Törlés
    21. Szerintem kiábrándító műsorok vannak a mai gyerekeknek. Bár én Vukon és hasonlókon szocializálódtam, szóval magas elvárásaim vannak. :)
      Nem, még nem láttam, majd talán valamikor megnézem.
      Így értelmeztem a kérdést, de kicsit furcsának találtam, hogy megelőlegezted a 10-es válaszát. Főleg, mert bár Kavada a legszimpatikusabb, nem ő volt az, akivel a leginkább azonosulni tudtam. ;)
      Helyes! Ne csak én töprengjek sokat. :D

      Törlés
    22. Egyetértek, sajnos tényleg sok furcsaság megy manapság a tévében. Sikerült pont a megfelelő jelzőt ellőnöd ("kiábrándító"), 5 perce töröm a fejem, de nem jut eszembe találóbb. :) Persze amikor én gyerek voltam, akkor azt hallgattam a nagyszülőktől, hogy anno mennyivel különb volt a Futrinka utca meg a Kukori és Kotkoda. :) Változik a világ, mostanában inkább a szellemi színvonaltalanság a trendi és nagy a verseny. Tisztelet persze a kivételnek. De tényleg elszomorító, hogy nagyrészt milyen műsorok faragnak embert a mai gyerekekből. Szerencsére azért sok múlik a szülőkön is.
      Én ebből láttam pár epizódot: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jessie :)
      Akkor a Kavada tipp nem jött be. :)

      Törlés
    23. Kukori és Kotkodát én is néztem. :D
      Tegyük egy órával későbbre, 22:05-re a válaszadást, mert rokonokhoz megyek és nem tudom pontosan mikor érek haza. ^^

      Törlés
    24. Rendben. Azért nehogy emiatt idő előtt elgyere onnan. :)

      Törlés
    25. 1. Micuko
      2. Tosinori
      3. Mizuho
      4. Hiroki & Kajoko
      5. Kirijama
      6. A Mezőgazdasági Áruház Oki-szigeti Kirendeltségében zajló eseménysor
      7. Micuko (a múltja végett)
      8. Júko
      9. Kazusi vs. Takako
      10. Kavada :)
      11. Elsősorban a gondolkodásmódja miatt.
      12. Jutaka
      13. Kavada második részvétele
      +1. "suttyomban settenkedik" - Már nem emlékszem, ki mondta vagy gondolta és főleg kiről, nem sikerült most rálelnem. Majd ha egyszer újra elolvasom, felírom. :)

      Törlés
    26. 9-re elfáradt a csapat a sok finomságtól (ünnepeltünk) szóval időben haza is értem. :)

      Itt vannak a válaszok:
      1. Kicsit talán furcsa, de nem találtam egyetlen olyan szereplőt sem, akit meg tudtam volna utálni. Valahol mindegyiküket megértettem, így ha választani kell Oda Tosinorit mondanám. Olyan tenyérbemászó, álságos alaknak tűnt.
      2. Inada Mizuho, mert annyira abszurd volt, hogy csak nevetni tudtam rajta.
      3. Inada Mizuho volt számomra a legfurább is, mert az ő elmebaja volt a legkevésbé logikus.
      4. Itt kezdhetném sorolni az összes jelenetet, amikor a szívemnek kedves karakterek áldozatul estek. Ha azonban csak egyet lehet választani, akkor Takako halálát mondanám. Szegény Szugimura...
      5. Micuko és ezt szerintem meg sem kell indokolni...
      6. Sindzsi robbantási kísérlete. Úgy szerettem volna, ha felrobban az az iskola!
      7. Kirijama döbbentett meg a legjobban, mert idő kellett, mire megértettem, miért olyan, amilyen.
      8. Cukioka Só volt a legkiábrándítóbb, mert bár színesítette a karakterrepertoárt, nem igazán tudtam hová tenni.
      9. Micuko és a sarló. Na, azon a jeleneten megborzongtam.
      10. Rettentő nehéz kérdés, mert több karakterben találtam olyan tulajdonságot, amiben azonosulni tudtam. Legyen Csigusza Takako.
      11. Mert hosszú körmeim vannak. :)
      12. Kavada, mert szépen és fokozatosan vált a kedvenc karakteremmé.
      13. Az elején a tanteremben történtek teljesen lesokkoltak.
      + 1 Az amerikai himnusz bejátszása hatalmas poén volt.

      Törlés
    27. 6. "Úgy szerettem volna, ha felrobban az az iskola!" Hehe, én is pont emiatt. :) Vagy legalábbis ne így süljön be a terv.
      10-es válasz érdekes, erre egyáltalán nem tippeltem volna. 11-es pláne. :)
      Most nekem kell tiszteletemet tennem egy születésnapon, de majd véleményezem még a válaszokat. :)

      Törlés
    28. Nahát, mi ez a csend, semmi reakció az eredményekre? :)
      Azon én is sokat gondolkodtam, ki volt a legkevésbé szimpatikus. Végül azért lett Micuko a befutó, mert nem szeretem a szemrebbenés nélkül hazudó embereket és ő volt egyben a legalattomosabb is. A leggonoszabb kategóriában azonban "csak" ezüstérmes lett nálam, mert Kirijama hidegvérrel vadászta le folyamatosan a többieket.
      A 7-es válaszodra kíváncsi lennék, mit is értesz pontosan alatta. Én nem tudtam megérteni őt, azon túl, hogy valószínűleg jelleméből adódóan cselekedett. Alapból nem ölne meg senkit, de ha ez a feladat, végrehajtja, már csak azért is, mert így lehet biztosan ő a győztes.
      Egy kis muzsika a végére:
      https://www.youtube.com/watch?v=jMbOCKEmC6o (The Ghost of Lemora)

      Törlés
    29. Bocsi, nagyon zsúfolt hétvégém volt és nem volt még lehetőségem áttanulmányozni a válaszainkat.
      No, de ahogy látom, többnyire hasonló véleményen voltunk. Kérnék szépen kifejtést a 2-es válaszodhoz, mert talán itt van egy kis eltérés. :)
      Micuko nekem sem volt a szívem csücske, de érthető volt a motivációja. Kirjama viszont nem volt gonosz. Ő egyszerűen beteg és egy pszichopatától nem várhatja el az ember, hogy tudja, ölni csúnya dolog, míg a gonosz emberek tudják, csak nem törődnek vele. Nála egyszerűen hiányzott ez az értékrend, ezért volt nehezebb megérteni és ezért olyan döbbenetes a karaktere. Zseniálisan van összerakva ez a figura.
      Érdekes muzsika, köszönöm! :)

      Törlés
    30. Semmi gond, nem számonkérés volt, pusztán érdeklődés. :)
      Mizuho engem is megmosolyogtatott, de szegénynek nem jutott túl hosszú szereplés. Tosinori valóban egy álságos figura, aki egy nagyon kellemetlen és visszataszító ember képét keltette, de annyira röhejes volt, hogy csak nevetni tudtam rajta.
      Néhány momentuma:
      Amikor új búvóhelyet keresett: "ha túlságosan mocskos és közönséges a hely, tovább kell menni"
      Aztán amikor Hiroki meglövi: "a jobb kezem ujját, amivel a vonót kezelem finom mozdulatokkal ... bezzeg a filmekben csak a pisztoly repül el, az ujj nem"
      És amikor Kirijamával hozza össze a sors: "már megint egy olyan típus akit utál, első kategória: helyes arcú fiúk"
      A bukósisakját meg se említem. :)
      Érdekes, én egyáltalán nem gondoltam arra, hogy Kirijama pszichopata lett volna. De van igazság abban, amit írtál.

      Revulsion: 22. fejezetnél az "A" válaszjelű folytatásra tippeltem, arra alapozva, hogy Ann egész nap a találkozásra gyúrt és mivel korábban ő volt mindig a harapósabb, most megembereli magát. :) Nem mellékesen annak drukkoltam (és gyanítom a szerző is), hogy közeledjenek az álláspontok. :)

      Ma jól a fejemhez vágták, hogy állandóan negatív vagyok, ami remélen itt sosem fordult elő. :) Ha mégis, fogadd kompenzálásként az alábbi vidám dallamocskát:
      https://www.youtube.com/watch?v=T70QM_70b_k (Angelo Badalamenti)

      Törlés
    31. Igen, viccesen is fel lehet fogni az egoizmus ezen szintjét. Így kiemelve pedig kifejezetten nevetséges dolgai voltak. :D A legelvetemültebb poén mégis Mizuho halála volt. Nagyjából úgy ért véget, mint a rajzfilmfigurák a fejében. XD

      Revulsion: örülök, hogy még mindig olvasod. Na, majd meglátod, mennyire közelednek azok az álláspontok. :)

      Én nem éreztem, hogy negatív volnál. Maximum a korábbi dalokból lehetne ilyesmire következtetni, bár az sem igazán jelent sokat. Például az én lejátszási listám is tömve van melankolikusabb dallamokkal, pedig kifejezetten pozitív típus vagyok. :)

      Törlés
    32. Mizuhót azért sajnáltam, bár kicsit zakkant volt, de jót akart a maga módján. :)

      Revulsiont végig fogom olvasni, mert szimpatikus nekem a főhős karaktere. Nem értem ugyan pontosan minden cselekedetét, de bele tudom képzelni magamat a helyébe. Kíváncsi vagyok hogyan fog alakulni a jelleme, a címből kiindulva gondolom megpróbál majd valamelyest változtatni rajta, ami egyáltalán nem könnyű, hiszen azt nem csak ő formálja, hanem a környezete is. Valamiért hozzám mindig is közel álltak a különc emberek, persze nem a Tosinori-félékre gondolok. :) És igen, továbbra is imádom a változatos szóhasználatodat, az egyedi, szórakoztató stílusodat. :)

      Alapból én is pozitív embernek tartom magam, de ugyanakkor realista is vagyok, akit emellé túl sok érzelemmel áldottak meg, a képmutatástól viszont herótom van. Ezért előfordul, hogy negatívnak tűnök a külvilág számára (pedig lehet, hogy éppen az is vagyok). :)
      Szeretem a melankolikus zenéket, szerintem attól, hogy valaki ilyesmit (is) hallgat, még simán lehet életvidám. :)

      Na, de hogy ne csak offoljak, egy új feladat, ha van hozzá kedved. Ki kell találni, ki kicsoda az alábbi képen:
      http://2.bp.blogspot.com/-xQAW24lvJwA/T5sXb42H1hI/AAAAAAAAAFw/F9dMj5KN418/s1600/battle-royale-v01-042-043.jpg
      Sajnos én ebben nem tudok most részt venni, mert egy másik oldalon már meglestem a megoldókulcsot. :)

      Törlés
    33. Ó, ezt a képet már ismertem és egyszer már csekkoltam, ki kicsoda. Nem igazán így képzeltem el őket, de nem rossz. :)

      Revulsion: örülök, hogy szempatikusnak találod a főhősnőt és egyáltalán nem kell vele mindig egyetérteni. :) Köszönöm a bókokat! A különcök bizony az én szívemnek is csücskei, főleg mert én is az vagyok. :)

      Törlés
    34. Nehéz neked újat mutatni Battle Royale témakörben. :) Kavadát továbbra se ilyennek képzeltem, bár ez egy fokkal már jobb mint a filmbéli. :) Súja-Noriko duó tipikus délceg herceg és megszeppent babaarcú hajadon séma. Szegény Hiroki túl zord, az én gondolataimban ő kedvesebb, szende legényke volt, aki rendíthetetlenül csak titkos imádottját kereste. Lányok közül az osztálytitkár a legcsinibb ezen a képen, bár Mizuho is tetszik. :)

      Revulsion: Szerintem inkább száz Ann, mint egy darab a plázacica különítmény tagjai közül. Na jó, lehet, hogy annyi azért már sok lenne belőle. :) Kicsit csalódtam, hogy jó hosszú haja van, én maximum vállig érőnek képzeltem, persze akkor Peter nem tudta volna összekötni a hajgumijával. Azért remélem később levágat majd belőle. :)

      Törlés
    35. Tekintve, hogy már évek óta rajongok ezért a könyvvért meglehetős előnnyel indulok a témában. :)
      Bár szeretem a mangákat, nekem is kicsit túlszépítettnek tűntek ezek a figurák. Viszont a könyv borítóján és a néhány belső illusztráción még mindig szeretek eltöprengve gyönyörködni, ki kicsoda lehet. :)

      Mi a baj a hosszú hajjal? Én mindig sárgulok az irigységtől, ha szép hosszú hajú embereket látok. ^^

      Törlés
    36. És ehhez a képhez mit szólsz? :)
      https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/93/cb/f9/93cbf9706014afc9129fb5c85977a1e5.jpg
      Azon én is gondolkodtam kik lehetnek az illusztrációkon a könyvben, amit jól értelmeztem, hogy magyarok készítettek? Érdemes összevetni a borítót és a harmadik rész rajzát, hogy még kevésbé tudjon az ember rájönni, ki kicsoda lehet. Nekem nem is sikerült. :)

      Akinek hosszú haja van, az egyéb galádságokra is képes. :) De félretéve a viccet, pusztán a rövidebb tetszik nekem és mivel Ann bejövős, látatlanban felruháztam ezzel a tulajdonsággal. :) Mire is jó valójában a hosszú haj, azon túl, hogy tulajdonosát esetleg büszkeséggel töltheti el. Sokáig szárad, télen be kell gyömöszölni valahogy a sapka alá, koncerten meg ajánlott egy másfél méter átmérőjű szabad terület, ha rázni szeretné a viselője. :) De nem vitatom, mindennek megvan a szépsége és a varázsa, kinek mi az ízlése.

      Egy kis melankólia (bár gyanítom ezt a számot ismered):
      https://www.youtube.com/watch?v=fregObNcHC8 (Nirvana)
      Kurt Cobain frizurájához hasonlót képzeltem Ann-nek. :)

      Törlés
    37. Heh, ezt a képet még nem láttam. Nagyon vicces, olyan kis ártatlan figuráknak tűnnek a fegyverek ellenére is. :D
      Igen, a borítót Szabó Levente követte el és szerintem zseniális, pont azért mert nem egyértelmű ki kicsoda és a hangulatot is jól hozza. Egyébként ő tervezte a Temeraire sorozat magyar borítóit is. Na, azok meseszépek és úgy sajnálom, hogy félbemaradt az a sorozat...

      Persze minden olvasónak máshogy élnek a szerelők a fejében, úgyhogy a tiédben lehet akár rövid is a haja. :) Igazad van, macera is akad bőven a hosszú hajjal, de én még így is remeknek tartom. Mármint annyiféle frizurát készíthet belőle az ember, hogy minden napra jut egy új. Télen melegít is és hát igen, szép. :)

      Naná, hogy ismerem! :)

      Törlés
    38. Örülök, hogy azért csak sikerült valami újdonságot mutatnom. :) Valójában ez a kép egy karikatúra, ezért is ér mindenkinek már már pimaszul fülig a szája. :)
      Igen, szerintem is jól illusztrálják a könyv rajzai a hangulatot és a szituáció változását. Kifürkészni meg nem feltétlenül kell, ezért is szeretem például David Lynch agyszüleményeit (Twin Peaks, Eraserhead, Lost Highway), mert olyan szürreális világot teremt bennük, melynek különleges, magával ragadó hangulata van, de ha a néző próbálja megmagyarázni, teljesen sosem áll össze a kép.
      Ezt a sorozatot nem ismertem, de tényleg nagyon szépek a borítói és csak ha az ember közelebbről szemügyre veszi őket, akkor látszik, hogy valójában mennyire félelmetesek. Úgy látom "csak" magyarul maradt abba, ennek lehet tudni az okát?

      Akinek annyi ideje van, hogy mindennap új frizurát kreál magának, az meg is érdemli a hosszú hajat. :) Nem tudom nekem lenne e türelmem bíbelődni vele, azért sok gondoskodást igényel. Én ha lány lennék, inkább a körmeimet festeném mindenféle színűre. :)
      Egyébként pont ez a jó a könyvekben a filmekkel ellentétben, hogy minden szereplő olyan, amilyennek elképzeljük. Hiába festi le például a szerző Kavadát az elején kicsit félelmetesnek, ha szimpatizál vele az olvasó, akkor a fantáziájában másképp jelenik meg.

      Napi melankolikus dalocska, hátha ezt nem ismered! :)
      https://www.youtube.com/watch?v=-_Y2jfK06pY (Soko)

      Törlés
    39. A sárkányok nem félelmetesek, hanem imádnivalók! :) Igen, csak nálunk maradt félbe a sorozat, mert nem fogytak eléggé a könyvek és az Agave úgy döntött, nem éri meg nekik kiadni a többit. Szomorú, főleg hogy nem ez az egyetlen számomra kedves sorozat, amit anyagi okokból elkaszáltak...

      De jó, hogy fiú vagy! :D Mármint ne értsd félre, gyanítottam, de a neved alapján nem gondoltam biztosra és azért örülök neki, mert olvasóim 99%-a lány és már nagyon régóta kíváncsi vagyok egy férfi véleményére. :)
      Na igen, a "szépítkezéshez" türelem is kell és ez nem mindig van meg az emberben. Én is a körmeimen élem ki a kreativitásom. :) Most épp alkonyati temető van rájuk festve alkalmazkodva az ünnephez. :D

      Ezt a dalt nem ismertem, szóval köszönöm, hogy megosztottad velem. :) Na, de hogy én is mutassak valamit, napok óta ezt hallgatom:
      https://www.youtube.com/watch?v=dXNL6sQZn5k

      Törlés
    40. Pedig fiú nevem van, igaz ez csak írói álnév, de létező személyt takar. :) Mäxchen ugyanis nem más, mint egy cica. Ő jutott eszembe, amikor nickneven gondolkodtam első ide kommentelésem alkalmával. Nagynénémnek van két macskája, egy testvérpár, akik a családi hovatartozáson kívül semmiben se hasonlítanak egymásra, hihetetlen mennyire eltérő két jellem. Mäxchen nagyon érzelmes és okos, mindig minden játékban benne van. Elsőre kicsit távolságtartó, de később legjobb baráttá válik, ezért esett végül rá a választásom, mert sokban hasonlít rám. Fő a szerénység. :) Azt hittem nemi hovatartozásom korábban is egyértelmű volt a betűim alapján, de imponáló ha nem így volt. :)

      Gyönyörű körmök lehetnek. :) Akartam is kérdezni, hogy a hangulatkép itt jobboldalt a te műved e, mert ha igen, ügyesen rajzolsz.
      A kíváncsiság csak a Revulsion-re vonatkozik, vagy egyéb témakörökre is, mert szívesen elmondom a magamét bármiről. :) Például nagyon ízlésesnek találom a blogoldalad színvilágát, szépen rendezve vannak a dolgok, könnyen átlátható és használható, egy szóval igényes. A tartalom meg szórakoztató, de erről már írtam korábban. :)

      Szép, érzelmes zene, köszi. :)
      Küldök én is valamit, hangulatjelentés gyanánt (kicsit más stílus):
      https://www.youtube.com/watch?v=q6gnmIp2cjk (Paramore)

      Törlés
    41. Minden macska egyéniség. :) Hogy stílusos legyek, idézettel felelek szerénységedre: "Lehet, hogy a szelídek öröklik a földet, de jelenleg az öntelteké." :D

      Köszönöm így látatlanban is, bár az egyetlen jelző amivel eddig méltatták, az a morbid volt. :) Ami pedig a hangulatképet illeti, igen, én rajzoltam.
      Revulsionnal kapcsolatban fokozott a kíváncsiságom, de más témában se fogd vissza magad. :) Ismételten köszönöm a bókot, örülök, hogy ennyire tetszik az oldal.
      Paramore-t is szeretem. :)

      Törlés
    42. Önteltnek tűnök? :) Pedig valójában nem vagyok az, de a tények azok tények. :)

      Érdekes, hogy viszonylag ritkaságszámba menő könyveket olvasol, mert öt címből, amit felírogattam csak a Battle Royale volt meg a könyvtárban, így egyelőre nem tudok másról véleményt mondani. Revulsionnal lassabban haladok, mert kevés az időm és egész nap a monitort kell bámulnom, nap végén ezért sokszor fárasztó nekem még onnan olvasni. Buszon odavissza a Baglyok titka című könyvet olvasom, bár ez inkább gyerekeknek íródott. :) Rólam úgyis az jött ki egyszer egy tesztben, hogy valójában 6 éves vagyok. :)
      http://444.hu/2015/05/07/hany-eves-vagy-valojaban-megmondjuk-az-alapjan-hogy-mit-utalsz

      Hétvégén lenne kedved kirándulni? Tudok egy csodaszép helyet.

      Törlés
    43. Nem tűnsz önteltnek, főleg mert egy kis egészséges ego mindenkinek elkél. :)
      Na, és melyik az az öt könyv, amit felírtál? Egyébként tekintve mennyire sokfélét olvasok, előfordulhat, hogy valami "ritkaságnak" számít.
      Gyerekkönyvet jó olvasni, gépen viszont én sem szívesen olvasok, még az e-book olvasótól is elhatárolom maga. :)

      Kíváncsiságból kitöltöttem ezt a tesztet és eszerint 99 éves vagyok. :D Tudtam, hogy fiatalabbnak látszom, na de ennyire? :D
      Hétvégi tervem a következő: alvás, olvasás, alvás. Szóval ezt most passzolom, amúgy is kissé váratlanul ért a meghívás. :)

      Törlés
    44. Az alábbi könyveket nem tudtam beszerezni, igaz csak a helyi könyvtárban próbálkoztam: A Hold színe, A könyvtolvaj, Éjangyal trilógia, A csodálatos Waverley-kert.
      Én is jobban szeretek a kanapén elheveredve könyvet vagy legalább valamilyen papírlapot a kézben tartva olvasni, mint monitort, kijelzőt lesni.

      99? Az szép eredmény. :) Ezek szerint, bár sok mindenben hasonló a vélekedésünk, az utálatban eltér az ízlésünk. :)

      Váratlanul jött az ötlet is. :) Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de nem kell semmi rosszra gondolni, elrablás vagy hasonló. :) Csak gondoltam ha jó idő lesz, lehetne szervezni egy vidám, kikapcsolódós napot távol a világtól, mint barátok. Mindenesetre él a meghívás, ha meggondolod magad, vagy egy másik alkalommal. Oda amúgyis kocsi kell, szóval lehet útközben is olvasni. :)

      Törlés
    45. A Hold színe tényleg ritkaságnak számít, de a többi azért ismertebb kategória. A mi könyvtárunkban legalábbis az Ulpius-ház és a Könyvmolyképző könyveinek nagy része megtalálható. Igaz, ritka jó könyvárba járok. :)

      Á, szóval kocsival akarsz elrabolni és könyvvel megvesztegetni, ez így már egész csábító. :D
      Viccet félretéve nem gondoltam rosszra és ha úgy adódik, szívesen ismerkedem új arcokkal, de azért a világ végére nem lépek le ismeretlenekkel. Mert lehet, hogy így Kavadának tűnsz, de mi van, ha kiderül, valójában Tosinori vagy. :D

      Törlés
    46. Valójában én csak egy algoritmus vagyok, amit Tosinori apja programoztatott azzal a céllal, hogy játszva a kedveskedő fiúcskát, menyecskét intézzek a fiának. :)

      Ha nagyon elvetélt ötlet volt akkor bocsi, tényleg nem állt szándékomban semmi más, pusztán egy kellemes program szervezése. Én szeretek kirándulni, ezért jutott ez az eszembe.
      Persze az, hogy milyen jellem is vagyok a valóságban, csak úgy deríthető ki, ha egyszer tényleg eljössz. :)

      Ez lett volna az úticél :)
      https://www.youtube.com/watch?v=XtyXnr5XV_A
      Régen kedveltem ezt a mesét.

      Törlés
    47. Ha már megtetszett A Hold színe, ajánlom figyelmedbe:
      http://kairosz.hu/p/1616/a-hold-szine
      Érdemes beruházni rá. :)

      Egyértelmű, hogy csak személyes találkozás esetén derülhet ki, valóban algoritmus vagy-e, avagy sem. :D Ennek végére járni viszont semmiképpen sem távol a civilizációtól szeretnék. :)
      Nekem ez a mese kimaradt.

      Törlés
    48. Köszönöm az ajánlást! :)
      Te mi alapján szoktál olvasnivalót választani magadnak, mert úgy láttam nagyon széles skálán mozognak a szerzők. Valaki felhívja a figyelmedet adott könyvre, olvasol egy kritikát, aktuális hangulat szerint kiválasztasz egy műfajt vagy csak simán megtetszik a címe?

      Néha jó távol lenni a civilizációtól, bár a hely nem emiatt merült fel bennem, hanem a szépsége miatt. :)
      Ez a mese a 90-es évek közepén ment valamikor és meglepő módon azóta nem adták újra le a tudomásom szerint, miközben szinte minden mást állandóan ismételnek.

      Napi melódia:
      https://www.youtube.com/watch?v=_bG9MlifpOs (Nicolas Neidhardt)

      Törlés
    49. Ez egy bonyolult kérdés, mert minden könyvnél valami más motivál. Általában fülszöveg alapján választok olvasnivalót, de csábított már el borító és cím is. Kritikát előre sosem olvasok (irtózom a spoilerektől) viszont Molyon mindig csekkolom, milyen az olvasottsága és figyeltjeimnek tetszett-e. Ezenkívül szoktam ajánlást is kapni néha-néha. Könyvtárazás közben viszont gyakran a pillanat hevében döntök, aktuális hangulatomhoz illően. Nincs tehát bevált recept, csak az isteni sugallatok. :)

      Köszönöm a zenét! Nagyon szeretem a zongoradarabokat. :) Nekem ez az egyik kedvencem: https://www.youtube.com/watch?v=j1Ck42-_btY

      Törlés
    50. Gondoltam, hogy nincs egységes szisztéma, de azért kíváncsi voltam. :)
      Kritikát én se szoktam előre elolvasni, nem csak a spoiler, hanem az esetleges befolyásolás miatt, illetve utólag jó ütköztetni a véleményeket. A te írásodat is csak a könyv befejezése, sőt a saját élményem leírása után olvastam el, mert kíváncsi voltam mennyire vélekedtünk hasonlóan. Ezért van az, hogy az első megjegyzésemben részben téged "ismétellek", de nem akartam átírni emiatt a szövegemet, az eredetileg megírtat tettem ki változtatás nélkül. Másokat is traktáltam azzal, hogy milyen volt a könyv, de teljesen más olyannal megbeszélni aki olvasta is. :)

      Köszönöm, nagyon szép dallam, nem ismertem.
      Zongoraművek közül ez is szép (valószínűleg ismered is):
      https://www.youtube.com/watch?v=LO209GwYCr8 (Yann Tiersen)
      Komolyzene kategóriában nekem jó ideje ez a kedvencem:
      https://www.youtube.com/watch?v=XMbvcp480Y4 (Tomaso Albinoni)

      Írtam neked egy e-mailt, kérlek olvasd majd el.

      Törlés
    51. Bizony, egészen más úgy megvitatni, ha a másik tudja, miről beszélsz. :) Részben ezért is írom ezeket a bejegyzéseket, így ki tudom adni magamból a véleményemet anélkül, hogy szűkebb környezetemnek az agyára mennék. :)

      Ezeket a dalokat ismerem. :)
      Picit más jellegű, de nagy kedvencem: https://www.youtube.com/watch?v=8AEU5pBxY6E
      Olvastam, rögvest válaszolok is.

      Törlés
    52. Érdekes zene, ezt se ismertem.
      Láthatóan ebben a témakörben is nagyon szerteágazó az ismereted és az ízlésed. Ha gondolod, írhatnál néha albumokról, esetleg zenekarokról, stílusokról is kritikát vagy összefoglaló ajánlót. Soha nem lehet tudni, ki mit ismer. Nekem például tavaly hívta fel valaki a figyelmemet az Imagine Dragons-ra, akiket korábban egyáltalán nem ismertem, viszont nem túlzás, hogy azóta rojtosra hallgattam a Night visions című albumot, ami egy csapásra bekerült nálam az All time top 10-be. :) Igaz, körülbelül 5 másodpercen múlt, hogy majdnem lekéstem egy létfontosságú vonatot miatta, amikor elmentem megvenni. :)

      Közben már legalább a negyedik E.S Posthumus számot pakolja be az automatikus lejátszás, tényleg nagyon jó. :)
      Nekem most egy kicsit más stílus jutott eszembe:
      https://www.youtube.com/watch?v=uTDtHK39BXI (Beauty's Confusion)

      Törlés
    53. Többször megfordult már a fejemben, hogy zenéről is írjak, de aztán lemondtam róla. Egyrészt olvasóimat nem különösebben érdekli (legalábbis a néhány koncertélményem, amit megosztottam, nem hozta lázba őket), másrészt annyira nem vagyok otthon a műfaji besorolásokban és harmadrészt zene esetében nehéz megmagyarázni, miért tetszik. Egyszerűen vagy megragadja az embert, vagy nem. :)
      Szóval rovatot nem indítok muzsikáról, de ettől függetlenül folyton keresem az új dalokat, mert sosem elég. :)

      Jó bizony, de ez sem rossz, amit te küldtél. :)
      The Hope Arsenal - Wake Your Soul Ehhez mit szólsz?
      https://www.youtube.com/watch?v=R56IjVOu818

      Törlés
    54. Nem teljesen értek egyet, mert szerintem zenéről is lehet ugyanúgy kritikát írni, mint egy könyvről. Például vannak albumok, amin van egy-két erős szám, a többi viszont gyenge, vagy adott banda meghazudtolva önmagát legújabb lemezén az emocionális dallamokat helyezte előtérbe, esetleg ez bizony nem más, mint az évszázad korongja. :) Vagy csak simán leírod, hogy mennyire csodálatosnak, különlegesnek tartasz egy dalt. Elsősorban az ajánlás miatt gondoltam, mert sok szép muzsikára hívtad fel a figyelmemet az elmúlt napokban és erre esetleg mások részéről is lehet igény. De a világért se akarok beleszólni a blogod szerkesztésébe, csak felmerült bennem az ötlet. :)
      Egy könyv esetében is igaz, hogy vagy megfog valakit vagy nem. Legjobb példa erre a Battle Royale, akinek említettem, egyből rávágta, ő ilyet sose venne a kezébe. Ugyanígy ha valaki az egyik politikai oldal elkötelezett híve, annak fölösleges bármit is magyarázni, csak ugyanazt fogja mantrázni mindenre. Viszont szerintem aki ezt a blogot olvassa, az az átlagnál nyitottabb.
      De hogy válaszoljak a kérdésre is, ez a szám is tetszik és ezt se ismertem. :)

      Eredetileg mást gondoltam mára, de aztán ahogy alakult a napom, az alábbi gyönyörű dalocska jutott inkább eszembe:
      https://www.youtube.com/watch?v=OYogrms1biE (The Heartbreakers)

      Törlés
    55. Nem azt mondtam, hogy nem lehet zenéről írni, hanem, hogy sokkal nehezebb és bár könyv esetében is vagy megragadja az embert vagy nem, az okokat pontosan körbe lehet járni. Mondok egy példát: szeretem a fantasyt mert szeretek elrugaszkodni a valóságtól és álmodozni picit, ellenben nem szeretem a sci-fit mert az pont megpróbálja megmagyarázni és földi keretek közé szorítani a hihetetlent. Ezzel szemben szeretem a klasszikus zenét, mert, mert szeretem és kész. :) Tehát ez a téma jóval szubjektívebb (könyvkritikáimnál például igyekszem legalább egy pozitív dolgot találni még ha nekem nem is tetszett, hátha valakinek fog) és macerásabb (youtobe linkek egy idő után elvesztik szavatosságukat) főleg laikus zenekedvelőként.
      Egyébként mindig szívesen fogadom az ötleteket, egyelőre azonban nem szándékozom muzsikus vizekre evezni. :)
      Ó, ne aggódj, én is csak nagyon nehezen vettem rá a barátaimat, hogy olvassák, de akinél sikerült, az nem bánta meg. :)

      Ennek a dalnak igazán retro hangulata van. :) Akkor menjünk tovább punk vonalon: The Misfits https://www.youtube.com/watch?v=xL9h4D1xY7w

      Törlés
    56. Ha a kákán is csomót akarnék keresni írhatnám, hogy szeretem a klasszikus zenét mert szeretek elrugaszkodni a valóságtól és álmodozni picit, ellenben nem szeretem a rapet mert az pont megpróbálja megmagyarázni és földi keretek közé szorítani a hihetetlent. :) De nem teszem, hanem tudomásul veszem, hogy egyelőre nem lesz ilyen rovat :) Viszont ha majd lesz jobban időm, megpróbálok kanyarítani egy zenei témájú kritikát. Egyrészt kíváncsi vagyok, hogy mit sikerül összehoznom (lehet tényleg beletörik majd a bicskám), másrészt, de nem másodsorban a te véleményedre is. :)
      Igen, én sem bántam meg, bár engem nem kellett nehezen rávenni. :) Amiről még nem esett szó korábban, bár többször eszemben volt, hogy Mayer Ingrid, aki fordította a könyvet, nagyon jó munkát végzett szerintem.

      Punk kategóriában az abszolút kedvencem (ezen cseperedtem fel):
      https://www.youtube.com/watch?v=FXjo4XY5ySw (Die Toten Hosen)
      Imádom a filmzenéket is, nem akarok eltérni a punk vonaltól, de ma kellemes meglepetés ért nap végén, ezért ide kívánkozik egy szép muzsika is. :)
      https://www.youtube.com/watch?v=qxKHzJsJ2iI (Alan Silvestri)
      Misfits-t is kedvelem. :)

      Törlés
    57. Kíváncsi leszek arra a kritikára. :)
      Igen, a fordítás szerintem is remek lett, főleg hogy a fonetikus átírást használta.

      Eddig még egy német banda sem lopta be magát a szívembe, de azért ismertem őket. A filmzenék is jók, sőt ha egy film tetszik, mindig végighallgatom a dalait.
      Éles váltás műfaji és nyelvi vonatkozásban egyaránt, de ezt a dalt (na meg a filmet) egyszerűen imádom: https://www.youtube.com/watch?v=HkALH_c7GZc

      Törlés
    58. Én is. :)

      A német bandák elsősorban a nyelv vagy a stílus miatt nem jönnek be? Szokták mondani, hogy olyan katonásak a zenéik, de én nem így látom. Sőt a német nyelvet is szeretem, mert nagyon választékos, persze nem annyira mint a magyar. :)
      Egyes filmeknek a melódiája valamikor jobb mint maga a film vagy legalábbis nagyon sokat hozzátesz.

      Nagyon magával ragadó ez a zene amit küldtél. Egyből eszembe jutottak a régi japán rajzfilmsorozatok, amik mentek anno a tévében amikor még gyerkőc voltam. Lassan szép kis gyűjtemény alakul itt. :)
      Én most maradnék a német punk zenekaroknál, ők mondjuk nagyrészt angolul tolták. Múlt időben, mert az énekes viszonylag fiatalon elhunyt. Kár érte, mert szerintem tehetséges volt. Ez a számuk nem igazán punk, hanem egy lassúbb, kicsit melankolikus darab:
      https://www.youtube.com/watch?v=KK-qX_GdGNA (The Bates)

      Törlés
    59. Semmi bajom a német nyelvvel, de nem ez a legmuzikálisabb nyelv, így egy kicsit furcsán hatnak (legalábbis nekem) a német dalok.
      No, de már eléggé eltértünk a tárgytól, szóval javaslom, a zenei eszmecserét máshol folytassuk. :)

      Törlés