Mozgóképek CXXXI

Tartva korábbi lemaradásomat a rovat (és úgy általánosságban a blog) frissítésében, három hónap késéssel írok februári filmélményeimről.

Februárban összesen 5 filmre szántam időt, és nem jártam moziban.

Énekelj!

"Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is –, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét."

Ez egy már réginek számító (2016-os) animációs film. Nekem viszont eddig kimaradt. Sem a tehetségkutató műsorok, sem az éneklős filmek nem vonzanak, így bár jókat hallottam róla, nem különösebben érdekelt. Aztán felkerült Netflixre, és épp egy könnyed és cuki filmre vágytam, így adtam neki egy esélyt.

Az animáció ötletes, nagyon tetszett, ahogy a karaktereket az állatokhoz igazították. A történet persze kiszámítható, de amolyan kedves módon. Akad benne néhány vicces jelenet, csipetnyi pozitív üzenet és szerencsére a dalok csak kiegészítik a cselekményt. Cseppet sem bánom, hogy megnéztem, kellemesen kikapcsolt.

Ha valaki esetleg még nem látta, de fontolgatja, nyugodtan adjon neki egy esélyt.

Nyad

"Ebben az Annette Bening és Jodie Foster főszereplésével készült drámában az úszónő Diana Nyad 60 évesen eltökéli, hogy legjobb barátja segítségével nekivág egy 177 km-es távnak."

Az Oscar-díj jelölések miatt figyeltem fel erre a filmre. Igyekszem, minél több jelölttel megismerkedni, mert helyenként igazi kincsekre lehet bukkanni, amelyek felett esetleg elsiklanék a széles kínálatban.

Kedvelem a sportfilmeket, az életrajzi filmeket pedig főleg kedvelem, illetve valamiért kifejezetten sok filmet láttam már úszásról. Ez az alkotás pedig egy újabb ok, miért szeretek ilyen típusú alkotásokat nézni. Mivel valós történetről van szó, nem érdemes a cselekményről írnom. Legyen elég annyi, hogy ismét egy eltökélt, már-már őrült sportolót követhetünk egy nem épp veszélytelen kísérletben. Lehet neki drukkolni, lehet megdöbbenni a kitartásán, szóval izgalmas filmélményt nyújt. Nekem viszont ami igazán tetszett benne, az a főhős kora volt. A készítők nagyon jól megragadták azt a válságot, ami egy idősödő ember életében lezajlik. Nagyon emberi és érthető volt.

Nekem tehát tetszett ez a film, és bátran tudom ajánlani mindenkinek. Sportfilmek kedvelői és idősebb nézők előnyben.

A tökéletes párosítás

"A történet szerint Lola az igencsak ambiciózus vezetője egy borászatnak, aki annak érdekében, hogy behálózzon egy új és befolyásos ügyfelet, egy ausztrál juhfarmra utazik. Természetesen, ahogy egy vígjátéktól várható, nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt ő előre eltervezte, és végül kisegítőként kezd dolgozni a farmon, miközben egy románc is alakulgat közte, és egy jóképű helyi srác között."

Ez egyértelműen egy helyszínen alapuló választás volt. Könnyed, romantikus filmre vágytam, ez pedig bár klisésnek és rettentően kiszámíthatónak tűnt, Ausztráliában játszódik. Ausztrália pedig rajta van a bakancslistámon, nekem ennyi elég is volt.

A történet valóban klisés és rettentően kiszámítható. Tipikus városi karrierista nő és vidéki, visszahúzódó férfi kapcsolatára épül. A cselekmény teljes mértékben kiszámítható, de a tempója feszes, így unalmasnak nem mondanám. Ausztráliából viszont nagyon keveset mutat, a hozzáfűzött reményeimet tehát nem igazán teljesítette. (Nem volt benne koala...)

Kizárólag azoknak ajánlom, akik a fent említett romantikus klisén alapuló alkotásra vágynak. Aki viszont hozzám hasonlóan a helyszín miatt érdeklődik iránta, nos, inkább keressen egy másik filmet, mert ez lényegében bármelyik birkafarmon játszódhatna.

A popzene legjobb éjszakája

"1985. január 25-én a korszak legnépszerűbb zenészei közül több tucatnyian gyűltek össze Los Angelesben, hogy felvegyenek egy jótékonysági kislemezt az afrikai éhínség enyhítésére. Félretéve az egókat, egy olyan dalon dolgoztak együtt, amely történelmet írt."

A sportfilmek mellett a zenéről szóló dokumentumfilmek iránt van megmagyarázhatatlan kíváncsiságom. Egyszerűen jólesik néha ilyen filmet nézni, még akkor is, ha nem épp kedvenc előadókról vagy műfajról szól, mint jelen esetben ez a film.

Ez egy korrekt dokumentumfilm. Szépen körbejárja egy kifejezetten híres dal (biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már) keletkezésének történetét. Lassan 40 év távlatából megszólalnak a résztvevők és láthatunk korabeli felvételeket is, úgyhogy, mint film rendben van. Az, hogy ki mennyire tartja érdekesnek már egyén függő. Számomra egynek elment, nem bánom, hogy megnéztem, de nem is érzem úgy, ha nem nézem meg, lemaradtam volna valamiről.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a zenéről szóló dokumentumfilmeket. Popzene rajongók előnyben.

Az univerzumon túl

"A veseátültetésre váró fiatal zongoraművésznő váratlan kapcsolatba kerül az orvosával – és bátorságot nyer ahhoz, hogy megvalósítsa zenei álmait."

Valószínűleg a rajzfilm és a dokumentumfilm hatása, hogy adtam egy esélyt ennek a zenés romantikus filmnek.

Brazil alkotásról van szó és nagyjából épp olyan, mint amilyennek tűnik, bár van egy pont ahol nehéz eldönteni, édes vagy inkább keserű lesz a vége, aztán ez is egyértelművé válik. A történet rengeteg klisét felhasznált, ám talán mivel dél-amerikai alkotásról van szó, picikét mégis eltér a megszokottól. Ettől függetlenül kiszámítható és nagyon-nagyon romantikus. Ami pedig a zenés elemeket illeti, volt belőlük bőven, ám a készítők szerencsére nem vitték túlzásba.

Az én ízlésemnek sok volt a szirup, ezért csak azoknak ajánlom, akik kedvelik a már-már giccsbe hajló romantikát.

Értékelés:

Nyad                                              ->   9

Énekelj!                                         ->   8

A popzene legjobb éjszakája         ->  7

Az univerzumon túl                       ->  6

A tökéletes párosítás                      ->  5

Szenvedélyes hadviselés

Hazai szerzőket mindig szívesen támogatok, ezért, bár ritkán vállalok recenziót, és nem voltam biztos benne, hogy ez a könyv abba a zsánerbe tartozik, ami biztosan tetszeni fog nekem, adtam neki egy esélyt.

Kicsit sokáig tartott elolvasnom, mert nagyon lelassult az olvasási tempóm, és 564 oldalával nem nevezhető rövid kötetnek.

A borító nem fogott meg. A koncepció passzol a történethez, és a hazai helyszín egyértelműen látszik rajta, de számomra olyan kis semmilyen hatást kelt.

Fülszöveg:

"Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Két ellenség.
Egy közös lakás.
Régen osztálytársak.
Most lakótársak.
Fojtó múlt.
Vágytól terhes jelen.
Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis."

 Mire számítottam ettől a könyvtől? Jobb esetben könnyed romantikára, rosszabb esetben túlzó erotikára, de mindenképpen fel voltam készülve sok-sok klisére. Az ellenségből szerelmesek ugyanis egy közkedvelt téma, már-már lerágott gumicsont. Kellemesen meglepett, hogy mégsem volt ez a történet közhelyes.

Mielőtt azonban belemennék, mi tetszett és mi nem tetszett, érdemes pár sort szánni magára a szövegre. Mivel megjelenés előtt kaptam meg, nem a teljes mértékben végleges változatot olvastam. Szóval, ha az a néhány elgépelés, amit észrevettem, időközben javítva lett, akkor egy igényesen gondozott szövegről beszélhetünk, ami új kiadónál dicséretes teljesítmény.

A szerző stílusa olvasmányos, kellemes. A cselekmény kicsit túl van írva, ám  ez magukon a mondatokon nem érződik, nem hat terjengősnek. A két szereplő nézőpontjai kicsit hektikusan váltják egymást, nincs bennük egyértelmű rendszer, mindig ahogy épp a cselekmény megkívánja, úgy van egyiken vagy másikon a fókusz. Ez engem egyáltalán nem zavart. A visszaemlékezős részek eloszlása is változó, a könyv elején rengeteg van belőlük, aztán hol eltűnnek, hol újra fel-felbukkannak. Itt sem mutatkozik egyértelmű rendszer, ám ez sem probléma.

Szövegileg tehát teljesen rendben van a könyv, most nézzük meg közelebbről magát a cselekményt.

A történet eleje kellemesen meglepett. A legtöbb esetben ugyanis az ellenségek nem ellenségek, csak van egy apró félreértés, ami miatt morcosan néznek egymásra, miközben egyértelműen a vonzalmukat próbálják leplezni. Ezzel pedig az elelnségeskedés súlytalanná válik. Itt viszont nem ez a helyzet. A múltbéli szálon rengeteg kölcsönös iskolai zaklatást láthatunk, lelki és fizikai értelemben is. Ettől az ellenséges viselkedés érthetőnek és valósnak hat. Érdekes felütés ez a történetben, kellemesen felpiszkálja az olvasó kíváncsiságát. Én legalábbis nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudnak túllépni több évnyi zaklatáson. Ez a kíváncsiság azonban fokozatosan csökkent, ahogy peregtek a lapok.

Szerintem ez a könyv kicsit túl van írva. Dicséretes, hogy a múltat és a jelen eseményeit is jól meg akarta alapozni a szerző, csak egy idő után ellaposodott tőle a történet. Egyrészt hamar kiderül, hogy a jelen szálon kölcsönös a vonzalom, és az is, hogy a korábbi erőszakos viselkedés is csak a vonzalmat próbálta leplezni. Ezzel pedig a terjedelem függvényében elég sokszor érződik úgy, hogy a szereplők nem haladnak, csak ugynazt a kört futják le egymás körül. Kicsit feszesebb tempó jót tett volna a cselekménynek, amit talán a szerző is érzékelt, ezért próbálta egyéb konfliktusokkal fenntartani az olvasó figyelmét. Itt pedig elérünk a másik okhoz, amitől túlírtnak hat a könyv. Másrészt ugyanis túl sok itt a megoldandó konfliktus, amivel aztán sokat mégsem foglalkozhatunk, mert a történet fókusza egyértelműen a két főhős kapcsolatán van. 

A szerelmi cívódás mellett van itt minden, szülő-gyerek konfliktus, családon belüli erőszak, traumafeldolgozás, öngyilkos gondolatok, összekuszálódó családi kapcsolatok, adócsalád, meg rengeteg más apróság. Konkrétan olyan terhelt mindkét szereplő családostól, hogy mindenkinek terápiára kellene járnia. Ez pedig sajnos rettentően érződik a karaktereken is.

Személyes problémám volt a történettel, hogy bár a cselekmény lekötött, még így túlírva is, a szereplőket nem sikerült megkedvelnem. Sőt, számomra mindketten unszimpatikus figurák voltak. A legjobban azonban Bálint karaktere zavart, mert az a férfi archetípus, akit képvisel, cseppet sem vonzó számomra. Ha pedig az olvasó nem tud drukkolni egy romantikus könyvben a románcnak, akkor nem fogja igazán élvezni az olvasást. Sajnos, én nem tudtam drukkolni nekik, mert két ennyire sérült ember, attól, hogy összejön, még sérült marad, és ezt a könyv lezárása remekül be is mutatta. Szóval plusz pont a szerzőnek, hogy a karakterek végig hűek maradtak önmagukhoz, és nem csaptak át rózsaszín giccsparádéba.

Még két dologról érdemes szólni a történettel kapcsolatban. A hazai vonatkozások kellemesek, bár a borító beígéri Budapestet, a történet viszont szinte kizárólag a nyolcadik kerületben játszódik. Ráadásul egy sztereotípan sötét és veszélyes kerületben. Az otthonosság tehát megvan, de senki se számítson nagy leírásokra. A másik dolog, amit érdemes tisztázni, az a felnőtt tartalom. A kötetben akad erőszak és részletes erotikus tartalom is. Terjedelemhez képest nem sok, szerencsére nem ezeken van a hangsúly, de azért érdemes tisztában lenni vele.

Összességében ez egy kellemesen újszerű hazai megközelítése az ellenségből szerelmesek felállásnak. Kicsit túl van írva és a szereplők rendkívül terheltek, de aki valami újra vágyik, ami nem klisésen cukros, az tehet vele egy próbát. Elsősorban fital felnőtt olvasóknak tudom ajánlani.

A történet lezárt ugyan, ám érezhetően nincs teljesen befejezve, így várható a folytatás. Nem tervezem elolvasni.

A Narancsfa-kolostor

Két dolog vonzott ebben a könyvben, a gyönyörű borító, és hogy vannak benne sárkányok. Nagyon vágytam egy jó sárkányos fantasy történetre. 

Az egyedüli elrettentést csupán az oldalszám jelentette. Ez ugyanis egy 862 oldalas, nagyon vaskos kötet. Edzett fantasy olvasóként azonban, nem akadtam fenn rajta, még úgy sem, hogy mostanában magamhoz képest rettentően keveset olvasok.

Fülszöveg:

"Egy megosztott világ.
Egy királynő birodalma örökös nélkül.
Egy ősi ellenség tudatra ébred.

Inysben ezer éve a Berethnet-ház uralkodott. Kilencedik Sabran királynő még nem választott férjet. Lányt kell szülnie, hogy a birodalmát megvédje a pusztulástól – de a bérgyilkosok egyre közelebb járnak.
Ead Duryan kívülálló az udvarban. Bár kinevezik udvarhölgynek, továbbra is lojális a varázslók titkos társaságához. Ead szemmel tartja Sabrant, és titokban a tiltott mágiával is védelmezi.
A sötét tengeren túl Tané kezdettől fogva arra képezte magát, hogy meglovagolja a sárkányokat, de olyan választás elé kerül, amely révén egész addigi élete feje tetejére áll.
Kelet és Nyugat szemben áll egymással, a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és közben hosszú szunnyadás után a káosz erői ébredeznek."

Ez egy kissé terjengős, több szálon futó, klasszikusan középkori világban játszódó történet helyenként sárkányokkal. Nem estem hasra tőle, időnként untam, és rettentően sokáig tartott, amíg átrágtam magamat rajta. Csak a sárkányok motiváltak, kár hogy alig kaptam belőlük...

Mielőtt azonban kifejteném, számomra hol vérzett el ez a történet, sorra veszem a remek ötleteket, amelyek miatt még lehet az embernek bizodalma a szerzőben.

A cselekmény egy kelet kontra nyugat ellentét köré épül. Ezzel pedig a szerző egyszerre használta a nyugati és a keleti mitológiát, ami sárkányok szempontjából rettentően izgalmas koncepció. A történetben együtt vannak jelen a vad, tűzokádó, gonosz nyugati sárkányok és a szelíd, bölcs és kedves, kígyószerű, keleti vízi sárkányok. Eddigi olvasmányaim során csak külön-külön találkoztam velük, így összeengedni őket egy igazán izgalmas gondolat volt.

A történet másik mozgató rugója a vallás, amelyet Samantha Shannon szépen felépített. Érezhető volt, honnan merített, ám ezek az áthallások csak izgalmasabbá tették az egyébként fantáziadús hitvilágot. A kötet elején kicsit furcsa lehet a sok vallási töltet, de hamar bele lehet jönni.

A mágia kevésbé direkt módon, finoman van jelen, és megfelelő keretek közé lett igazítva. Remekül kiegészíti a vallásos elemeket és szépen árnyalja a sárkányok jelenlétét.

A szerző ötletei tehát szuperek. Érezhetősen sokat dolgozott a világ minden építőelemén, kellemes egyveleget hozott létre mitológiából, és logikusan építette fel a cselekményt. Igen, itt jön az a bizonyos de. Mert hiába ez a sok remek dolog, számomra ez a könyv nem adott kiemelkedő olvasási élményt, sőt, inkább csak közepeset.

Egyrészt rettentően túl van írva. Félreértés ne essék, szeretem a lassú világépítést, kedvelem, ha minden szépen ki van fejtve, ám itt helyenként úgy unatkoztam. Egyszerűen nem kötött le a szöveg. Úgy éreztem, sehová sem haladunk, csak toporgunk egy helyben, és ugyanazokon a kérdéseken rágódunk újra és újra. Ez egy terjengős, vontatott történet.

A kiadó úgy hivatkozott a könyvre, mint női szerző női fantasy regénye, ami érthető, de sajnos nem teljesen a jó értelemben. Nagyon kedvelem, ha női szereplők női témákat állítanak középpontba, sőt, jöhet az erőteljes feminista üzenet is, itt viszont valahogy vérszegényre sikerült a dolog. Hiába nő a karakterek többsége, hiába építkezik az egyik vallás a nő elnyomására, hiába mozgatja a háttérből a szálakat egy nő, nem éreztem úgy, hogy női olvasóként ez a történet jobban szólna hozzám. Pedig itt is voltak érdekes felvetett témák, csak ezeket is untam kicsit.

Talán számomra a legnagyobb problémát a szereplők okozták. Több szereplővel, több nézőponton és helyszínen halad a cselekmény, ám egyik sem érdekelt igazán. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni a karaktereket. Nem, nem azért mert hibáztak, és nem is azért, mert ne lettek volna érzelmeik, hanem valahogy a személyiségükből hiányzott nekem valami. Olyan kis sótlanok voltak, nem hatottak rám se érzelmileg, se intellektuálisan. Könnyű volt átlátni a szerepüket, nem okoztak meglepetést, és nehéz volt azonosulni velük, nekem legalábbis nem sikerült.

A legizgalmasabb karakterek, a sárkányok, már más lapra tartoznak. Ők érdekeltek, róluk szívesen olvastam, és olvastam volna még többet is. Csakhogy a szerző puszta fűszerként használta őket. Mikor már nagyon ellaposodott a történet, jött egy sárkány (vagy egy másik mitológiai lény), hogy felrázza az olvasót, aztán huss, már el is repült a színről. Kevés, rettentően kevés volt az az idő, amit velük tölthettem, főleg ha figyelembe vesszük a kötet terjedelmét...

Mivel a könyv A káosz gyökerei sorozat nyitó része, (Nem tudom, hány további kötet van tervben.) tartottam tőle, hogy addig nyújtja a szálakat, hogy a nagy összecsapásra a sárkány ellenséggel már nem kerül sor. Kellemesen meglepődtem, amikor mégis valahogy sikerült erre a pontra eljutni, aztán meg csalódtam egy hatalmasat, mert durván rövidre volt zárva. A szerző cirka 800 oldalon építette fel, hogy ez a sorsdöntő csata, ezen múlik a világ sorsa, ó de félelmetes, ó de véres lesz. Aztán jöttek a hősök, jött a sárkány, jött a kard és probléma megoldva, hogy még laza 50 oldalon elmélkedhessünk, kivel mi lesz ezután. A kötet lezárása tehát nem hozta el számomra a várt izgalmakat és csattanót, csak úgy megtörtént. Amit pedig előre vetített a jövőre és a jövőbeli kötetekre nézve, picit sem érdekel.

Összességében tehát ez egy gyönyörű borítójú könyv, tele remek ötletekkel, csak a kivitelezés lett gyenge. Többnyire unatkoztam rajta, és csak azért tartottam ki a végéig, mert imádom a sárkányokat, és érdekes ötleteket vetett fel velük kapcsolatban. 

Kizárólag azoknak ajánlom, akik bírják a terjengős történeteket, nem kívánnak érzelmileg közel kerülni a szereplőkhöz, és nem csak sárkányokra vágynak, mert itt több a vallási elem, mint a fantasztikus. Aki viszont kifejezetten csak sárkányokra vágyik, és egy izgalmas történetre, nos, keresse máshol.

Mozgóképek CXXX

Folyamatos halogatásba kerültem az összes hobbimmal, nem kivétel ez alól a blogom és legfőképpen filmes rovatom. Bár, mivel csak februárban zártam le a tavalyi filmeket, ez a röpke 2-3 hónap késés nem is tűnik annyira vészesnek.

Pedig az évet igazán erősen kezdtem, januárban összesen 8 filmet láttam, ebből kettőt moziban.

A fiú és a szürke gém

"A film egy tizenéves fiú pszichológiai fejlődését ábrázolja barátaival és nagybátyjával való interakciói révén."

Nagyon vártam ezt a filmet, így már a premier hetén elmentem rá moziba. Szinte az összes Miyazaki Hayao alkotást láttam, és bár szerintem a Szél támad tökéletes lezárása volt a munkásságának, lelkes voltam, hogy visszatért.

Ez a film a szerző tipikus munkájának tekinthető. Minden szokásos elem megtalálható benne a háború elleni hangtól a repülő dolgok iránti lelkesedésig. A grafika is hozza a megszokott stílust és színvonalat, és a zene is szépen illeszkedik hozzá. Szóval minden elem megvan benne, hogy szeressem, nekem mégis csalódást okozott. Egyszerűen hiányzott valami ebből a történetből, nem sikerült megfognia, nem varázsolt el, és nem éreztem úgy, hogy többet kaptam volna, mint egy kis kikapcsolódás. Pedig általában többet szoktam kapni a Ghibli stúdió alkotásaitól. Fáj leírnom, de nekem ez a film üres volt, nem szólított meg, így nem tetszett igazán. Persze nem lehet egy alkotó minden munkáját ugyanúgy szeretni, és ez teljesen rendben is van.

Rajongóknak ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom. Sőt, ha valaki még nem látta Miyazaki egyetlen alkotását sem, akkor egyrészt sürgősen pótolja, másrészt nyugodtan kezdheti akár ezzel is. Magas elvárások nélkül valószínűleg jobb élményt nyújt.

A hó társadalma

"Az 1972-es andoki repülőgép-szerencsétlenséget feldolgozó harmadik film. Melyben a Chilébe tartó, rögbi-csapatot szállító uruguayi 571-es járat az Andok szívében lezuhan. A 45 utasból csak 29 élte túl a balesetet, és ők is a világ egyik legnehezebb környezetében találták magukat…"

Ez egy megtörtént eseményt elmesélő remek film, ami még Oscar-jelölést is kapott. (Bevallom, én neki drukkoltam, de sajnos másnak ítélték a díjat, ám arról a filmről, majd a rovat egy későbbi bejegyzésében mesélek.)

Az eredeti helyszínen, vagyis fent, a hegyekben forgatták, túlélők beszámolóit vették alapul és fiatal színészeket válogattak hozzá. A látványvilága elképesztő, egyszerre rémisztően szép és brutálisan valósághű. Nekem nagyon tetszett a narráció felépítése, igazán ötletes volt a főszereplő kiválasztása, a hangulata pedig nagyon erőteljes. Nem könnyű nézni a filmet, és néhány képsora sokáig a nézővel marad.

Nagyon tetszett. Egyrészt, mert szépen és az áldozatokat tisztelve mesélte el ezt a tragikus eseményt a túlélésről, másrészt mert mint film, remekül van felépítve. Csak ajánlani tudom.

Barátnőt felveszünk

"Maddie-re rászállt az adóhatóság, elvitték az autóját és már a házát is kinézték maguknak. Sürgősen pénzt kell szereznie. Viszont nem talál normális melót. Ja, de mégis – csak éppen az őrültség. Ráakad egy apróhirdetésre, amelyben gyereküket majomszeretettel féltő szülők, „barátnőt” keresnek magának való fiuk mellé, mielőtt egyetemre menne. Maddie vállalja a feladatot, és nem akar félmunkát végezni. Azt hiszi, könnyű dolga lesz.
Ő rámenős, nyomulós, vad. A fiú őrjítően tartózkodó, érthetetlenül szemérmes és nevetségesen tapasztalatlan. Később már rémült is. Maddie nem hagyja magát. A srác sem.
De azért lesz pár közös kalandjuk."

Egyetlen mentségem van, épp coviddal nyomtam az ágyat, amikor megnéztem.

Ez a film épp olyan, mint amilyennek tűnik, szóval senkinek se legyenek magas elvárásai. Nagyon amerikai, nagyon közhelyes és helyenként nagyon alpári. Igazából, nem is értem, hogy mi szükség volt erre a filmre. Mármint egyértelműen a 2000-es évek elején divatos kamaszfilmeket akarja megidézni, csakhogy azóta eltelt több mint húsz év, már nincs rájuk igény. Nem mondom, hogy nézhetetlen, mert leköti az embert (főleg, ha épp beteg és nincs ereje megmozdulni), de nem ad igazi szórakozást. 

Felejthető alkotás. Ha kihagytam volna, sem veszítek semmit. Kizárólag azoknak ajánlom, akik anno kedvelték ezt a műfajt, hátha elkapja őket a nosztalgia.

A bálna

"Egy visszahúzódó angoltanár, aki súlyos elhízással küzd, megpróbál újra kapcsolatba lépni elidegenedett tinédzser lányával, hogy egy utolsó esélyt adhasson számukra a kibékülésre."

Nagyon sok jót hallottam róla kritikusoktól és barátoktól is. Ráadásul Darren Aronofsky filmjei mindig különlegesek, így rettentően kíváncsi lettem rá.

Ez egy karakterközpontú dráma egyetlen helyszínen, és ennek bizony nagyon jó. Jól van felépítve, jók a színészek, jó az információk adagolása és jó, ahogy elhallgat dolgokat. Viszont, talán a túlságosan sok pozitív értékelés miatt, valamivel többet vártam ettől a filmtől. Félreértés ne essen, lekötött, tetszett, de az a plusz, ami kiemelné a szépen felépített drámák sorából, nálam elmaradt.

Ettől függetlenül, örülök, hogy megnéztem, és bátran ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel. Drámakedvelők előnyben. Ó, és ami fontos, ez bizony a rendező befogadhatóbb kategóriába eső alkotásai közé tartozik, szóval senki se riadjon vissza tőle.

Zanox - Kockázatok és mellékhatások

"Romantikus sci-fi vígjáték egy magyar iparvárosból gyógyszerkísérlettel, időutazással, és akciójelenetekkel. A film főhőse, a 18 éves Misi, a Zanox nevű kísérleti szert tesztelve véletlen rájön, hogyan lehet az időben utazni, miután megkóstol egy bizarr kinézetű házi pálinkát, amelyet egy idegen bácsitól kap egy kórházban. Baranyi Gábor Benő nemzetközileg elismert filmrendező korábbi munkái alapján különleges alkotásra számíthatunk, melyben a könnyed szórakoztatás magas színvonallal és szerzői jegyekkel párosul."

Erről a filmről is jókat hallottam, és mivel hazai alkotásról van szó, gondoltam, adok neki egy esélyt.

Na, ez egy üdítően kreatív tinifilm ellentétben a feljebb tárgyalt amerikaival. Pedig a készítők szintén klisékből dolgoztak. Adva van a félénk srác, aki szeretne barátnőt, de eléggé esetlen, és adva van az időhurok izgalmas lehetősége. Az előbbit kedvelhető és nagyon hazai módon tálalták a készítők, az utóbbit pedig kellő kreativitással és megfelelő mennyiségű következetességgel építették fel. Ez tényleg egy szórakoztató film.

Tetszett, mert kellemesen hazai volt, és jókat derültem rajta. Szívesen ajánlom mindenkinek, aki egy kreatív magyar vígjátékra vágyik, és nem riasztja el se a tinédzser főhős, se a misztikus vonal.

Ferrari

"A film 1957-ben játszódik, amikor a Ferrari részt vesz az 1000 mérföldes Mille Miglia versenyen. Enzo Ferrari munkásságának és életének története."

Ez a második film, amit januárban moziban láttam. San Diego eljött velem animét nézni, hát én is elmentem vele autós filmet nézni.

Ez a film egy picikét különös. Egyrészt életrajzi film szeretne lenni, de a főhőse életének csupán egyetlen aprócska részét meséli el. Másrészt egy versenyre épül, amelyet látványosan, de felületesen mutat csak be. Szóval valahol elveszett az életrajzi és a sportfilm között félúton, pedig mindkettőnek jól indult. A karakterek érdekesek, a verseny izgalmas, az autóipar pedig rengeteg potenciált ad neki, valahogy mégsem sikerült semmit igazán jól kifejtenie.

Nem rossz film, de olyan kis semmilyen, így elsősorban autórajongóknak tudom csak ajánlani. Ha pedig valaki egy szórakoztató életrajzi filmre vágyik, akkor nézze meg a Vespa filmet, míg ha valaki egy jó autós sportfilmet szeretne, akkor inkább a Hajsza a győzelemért című alkotást ajánlom.

Hadd higgyek neked

"Két kotnyeles nagymama sunyi módon megpróbálja összeboronálni a felnőtt unokákat, ami egy gyerekkori szerelem és régi perpatvarok fellángolásához vezet."

Ez egy török romantikus film, amit két okból néztem meg. Egyrészt, mert gyönyörű tájon játszódik, másrészt mert épp valami romantikusra vágytam. Nos, elvárásaimat teljesítette.

A történet egyszerű, kiszámítható, de megmarad a szórakoztató vonalon. A helyszínek pedig valóban gyönyörűek. Igazi könnyed kis film, amolyan nyári limonádé. Ami pedig a törökségét illeti, a neveken és ételeken kívül pont olyan volt, mint bármelyik európai romantikus vígjáték.

Könnyed kikapcsolódásnak nekem megfelelt, így ha valaki épp erre vágyik, nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Sehol

"Terhesen, egyedül, a tengeren sodródva próbál életben maradni egy konténerben rekedt nő, aki egy szétdúlt diktatórikus országból menekül."

Ez a spanyol film az előzetesével fogott meg. Rettentően izgalmasnak találtam az ötletet, hogy valaki egy konténerben hánykódik az óceánon.

Igen, ez egy túlélésről szóló alkotás, a túlélés része pedig kreatívan és izgalmasan van felépítve épp szükséges mennyiségű borzongató elemmel. Mindig van benne egy újabb csavar, egy újabb nehezítő tényező, amit a főhősnek meg kell oldania. Az egyetlen probléma csupán a háttértörténettel van, ami teljes mértékben hiteltelen. Értem, hogy kellett egy erős motiváció a főhősnek, de ezt egy kicsit túltolták a készítők. Amit még meg kell említenem, hogy a főhősnő terhes, méghozzá a terhessége végén jár, ami esetleg néhány nézőt érzékenyen érinthet.

Összességében többnyire ötletes film, az óceánon hánykolódás izgalmas, de több mindenbe bele lehet kötni. Szóval nem tökéletes alkotás, de nem bánom, hogy megnéztem. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a túlélésen alapuló történeteket.

Értékelés:

A hó társadalma                                            ->   10

A bálna                                                         ->    9

Zanox - Kockázatok és mellékhatások         ->   8

Sehol                                                             ->   8

Ferrari                                                            ->  7

A fiú és a szürke gém                                    ->  7

Hadd higgyek neked                                     ->   6

 Barátnőt felveszünk                                     ->   4

Ezüsterdő

Ez a történet több szempontból érdekelt. Egyrészt, mert viszonylag népszerű magyar szerző munkája, másrészt mert fantasy és mostanában ez a műfaj csúszik a legjobban, és harmadrészt mert egy klasszikus történet újragondolása.

A borító mutatós, a terjedelem pedig kellemes 368 oldalával.

Fülszöveg:

"A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő.
Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona
és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer.
Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az ősének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel?
Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész."

Voltak elvárásaim, amikor belekezdtem, és bár a legfontosabbat tejesítette, lényegében egészen mást kaptam, mint amit vártam.

A könyv (vagy a marketingesek) azt állítja magáról, hogy a Piroska és a farkas újragondolása. Nos, ez így egyáltalán nem állja meg a helyét, legfeljebb egy mese ihlette történet, mert minden elem, ami benne van és kapcsolódik: farkas, vadász, nagymama, tucatnyi másik történetben is megtalálható. Tehát, mint mese-újragondolás, nagy csalódást okozott. Ez csupán egy romantikus fantasy farkasokkal, és felesleges párhuzamokat keresni, mert nincsenek.

Valószínűleg az eredeti mese miatt, illetve mert egy kastélyban indul a történet, elég nehezen helyeztem el, hogy akkor ez most egy klasszikus középkori fantasy vagy egy modernebb valami. Egyszerűen újra és újra meglepődtem, hogy van autó, repülő, mobiltelefon, mégis mindenki karddal, tőrrel és párszor használható pisztollyal csatározik. Valahogy nem jött át a korkép, ami elég sokszor kizökkentett a szövegből.

Szóval nem éreztem úgy, hogy megkaptam volna azt a bizonyos klasszikus mesét egy új köntösben. Azonban, ha ezeket az elvárásokat félretesszük, akkor kaphatunk még egy szórakoztató történetet. A könnyed kikapcsolódás elvárását ugyanis sikerült teljesítenie.

A cselekmény kellemes tempóban halad. Egyáltalán nem siet, helyenként izgalmas, helyenként inkább romantikus események bukkannak fel benne, és szépen lassan építgeti a lezárást. Oké, a románc teljes mértékben kiszámítható, de ezen szerintem senki sem lepődik meg. Illetve a sok-sok elejtett információból szépen össze lehet rakni mindent, de ez egy ifjúsági kötet, nem áll neki rosszul, ha az olvasó előbb rájön erre-arra.

A szöveg kellemes, gördülékeny és korképzavar ide vagy oda, nincs benne furcsa, idegen kifejezés, ami dicséretes. Egyszerűen könnyen lehet haladni vele.

A szereplők is rendben vannak, lehet őket kedvelni, ami jó. Persze nem kell kifejezetten mély karakterekre számítani, ám szerencsére a két dimenzióból azért kilépnek (kivéve a fő gonoszt, mert ő bizony rettentően tipikus). Tetszett, hogy a szerző lassan építette a romantikus kapcsolatot, bár az én ízlésemnek elkélt volna még néhány beszélgetés a két főhős között, mielőtt egymás karjaiba vetik magukat. Faelan érzéseit, vonzalmát lehetett volna még alapozni bőven. A mellékszereplők kissé rózsaszín világát pedig betudtam az ifjúsági besorolásnak.

A mágia kreatívan volt megoldva jól követhető határokkal. Az erdő leírása pedig kifejezetten tetszett. Jólesett a lelkemnek ez a természetvédelmi vonal.

Összességében tehát nem azt kaptam ettől a könyvtől, amit előzetesen vártam, a könnyed kikapcsolódás élményét azonban teljesítette. Szóval egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, köszönet érte a kiadónak.

Azoknak ajánlom, akik szépen felépíttet ifjúsági fantasy történetre vágynak egy kis romantikával. Tizenéves olvasók előnyben. Aki viszont a Piroska és a farkas történetére vágyik, nos, csapja fel a mesekönyvet, mert itt nem fog belőle többet találni egy piros sálnál.

Bódító méz

Olvastam már Jodi Picoult tollából, és bár nem lettem rajongója, nem is zárkózom el további munkái elől. Ez a kötet viszont valamiért kifejezetten hívogatott. Talán a méhecske a borítón vagy a cím volt ennyire csábító, nem tudom, de jött velem haza a könyvtárból, amint megláttam.

A szerzőpáros másik tagja, Jennifer Finney Boylan számomra teljesen ismeretlen volt. Ha jól tudom, ez az első írása, ami megjelent magyarul.

A borító nálam betalált, és az 528 oldalas terjedelem sem riasztott el.

Fülszöveg:

"Lehetsz-e ​boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja férjét, és a válás után fiával, Asherrel együtt visszaköltözik a gyermekkora helyszínére, egy New Hampshire-i álmos kisvárosba, ahol átveszi az édesapja méhészetét. Az újrakezdés a gimnazista Lily Campanello számára sem ismeretlen. Amikor az édesanyjával Adamsbe költöznek a középiskola utolsó évében, mindketten abban reménykednek, hogy a környezeti változással tiszta lappal indulhatnak. A két fiatal, Asher és Lily egymásba szeret, ám a lányt időnként kétségek gyötrik, hogy teljesen megbízhat-e Asherben. Egy nap megcsörren Olivia telefonja: Lily meghalt, a rendőrség pedig Ashert gyanúsítja a gyilkossággal. Olivia a végsőkig kitart fia ártatlansága mellett, de önmagának kénytelen beismerni, hogy Asheren időnként megmutatkozik az apja erőszakos természete. Ahogy a bírósági tárgyalás során kirajzolódnak az ügy részletei, Olivia rádöbben, hogy Asher több titkot rejteget, mint sejtette."

Ahogy már említettem, ezt a könyvet hirtelen felindulásból, a megkapó borító miatt vettem kézbe. A fülszöveg átfutásán kívül semmit sem tudtam róla, csupán annyit, hogy váltott szemszögű és két szerző közös munkája. Ez pedig a lehető legjobb kezdet ennek a könyvnek. Szóval, ha bárki elfogad tőlem egy tanácsot: Ne is nézzen utána, csak kezdje el olvasni, így tökéletes az élmény!

Gondolom, ebből egyértelmű, hogy tetszett a történet, örömmel olvastam, és kifejezetten jó élményt nyújtott. Írni róla azonban nem könnyű, mert az élmény része volt a felfedezés, amelyet nem szeretnék senkinek sem elrontani, viszont elég erős a késztetés is arra, hogy beszéljek róla. A bejegyzés ezért két részből fog állni. Először általánosságokban összefoglalom, miért gondolom, hogy ez egy remekül összerakott történet, majd belemegyek a cselekmény részleteibe, hogy alá is támasszam. Utóbbit azonban tényleg csak az olvassa el, aki már olvasta a könyvet is. Hidd el, ebbe az olvasásba tényleg minden háttértudás nélkül érdemes belevágni!

Általánosságban az első dolog, amit érdemes kiemelni, az a stílus. Két szerző, két nézőpont, amelyek jól elkülönülnek, mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Ráadásul, míg a gyanúsított fiú anyját kronologikusan követjük az időben, addig a halott lány nézőpontja visszafelé forog. Ettől pedig kifejezetten érdekes és izgalmas lesz a narráció. Egyiket sem éreztem erőteljesebbnek, izgalmasabbnak vagy unalmasabbnak, úgyhogy elég jó egyensúlyban van a szöveg.

Korábban már írtam, hogy a borító és a méhecske igazán megfogott, ezért nagyon örültem, hogy valódi jelentést is kapott a történtben. Az egyik főhős ugyanis méhész, így nagyon sok méhekkel kapcsolatos információ van ebben a könyvben. Természetkedvelő olvasóként számomra ez egy kis plusz ínyencséget adott.

A cselekmény egy gyilkosságra épül, így elég nagy hangsúly van a tárgyaláson és mindenen, ami ehhez kapcsolódik. Aki kedveli az ilyen típusú történeteket, valószínűleg itt is szeretni fogja. Engem lekötött és dühített (nagyon ideges tudok lenni az amerikai büntetőjogtól) egyszerre. Na, és ezzel értük el a könyv csúcspontját, az ítélkezést. Ez a történet ugyanis lényegében erről szól. Az emberek ítélkeznek, ki bűnös, ki ártatlan, ki ilyen, ki olyan, és ezt a témát nagyon részletesen és okosan járja körbe a két szerző. Mindezt pedig anélkül teszi, hogy az olvasó túlságosan direktnek érezné. Csupán leír helyzeteket, nézőpontokat, gondolatokat és érzéseket, amelyekre aztán a többi szereplő reagál, ahogy maga az olvasó is. Jó ötlet, jó szándék és jó kivitelezés.

Ha tehát valaki egy szépen felépített, karakterközpontú történetre vágyik, nem fog csalódni.

Ennyit az általánosságokról, most írok kicsit a nagy csavarról, úgyhogy INNENTŐL SPOILEREK KÖVETKEZNEK!

Tényleg csak akkor olvasd el ezt a részt, ha már olvastad a könyvet! Nagyjából a kötet felénél jön a nagy csavar, a halott lány identitása, ami a klasszikus "megölte-e a barátnőjét vagy sem" tárgyalótermi drámát egy egészen más perspektívába helyezi. Pedig a kérdés ugyanaz, mégis elterelődik róla a figyelem. Hogy ez a fókuszváltás érthető-e, szükségszerű-e, azt mindenki döntse el maga.

Zseniálisnak tartom, hogy a történet feléig még csupán utalás sem volt a csavarra. Ezen a ponton ugyanis az olvasó már bevonódott a történetbe, már közelebb került a főhőshöz, már érdekli a  sorsa, így akár vannak előítéletei a transzneműekkel szemben, akár nincsenek, nem tud teljesen kívülálló maradni. Szuper módszer egy érdekes és megosztó téma bemutatására.

A nézőpont egyébként közeli, érzékletes és az utószóból kiderül, személyes is, mivel az egyik szerző saját tapasztalatokból építkezett. Semmi mesterkéltség, semmi direktség nincs a szövegben, csak egy fiatal lány gondolatai, amelyek akkor is egy fiatal lány gondolatai, ha a társadalom máshogy vélekedik róla.

A kötet értelemszerűen toleranciára nevel, ez nem kérdés. Csakhogy ügyesen csinálja. A másik főhős, az anyuka nem egy szivárványos hippi, hanem egy traumákon átesett nő, aki megpróbálja megérteni mások traumáit. Az ő gondolatai is mind hitelesek, a kétségei jogosak és érthetőek, és akár egyetért az olvasó velük, akár nem, vele is teljes mértékben lehet szimpatizálni.

Ebben az egyébként jól felépített gyilkossági történetben tehát az olvasó egyszerre kap két fontos témáról, a családon belüli erőszakról és az identitás kérdéséről, részletes és személyes hangvételű tájékoztatót. Nem elhanyagolható útravaló mindez.

Ami még nekem nagyon tetszett, az az, hogy a vádlott nézőpontja nem került megírásra. Az olvasó közel kerülhet az anyukához, az áldozathoz, de nem tud igazán közel kerülni a megvádolt fiúhoz, hiszen őt gyakorlatilag még felszólalni sem hagyják. Ettől pedig az olvasó épp úgy kétségekkel a fejében figyeli az eseményeket, mint mindenki más, és legfeljebb csak megérzései vannak a tárgyalás kimenetelét illetően. Ez volt az, ami az igazi feszültséget adta ebben a történetben.

SPOILEREK VÉGE!

Összességében tehát nekem kifejezetten tetszett ez a könyv. Kimagaslóan ez volt az eddig legjobb olvasmányom Jodi Picoult tollából. Izgalmas és csavaros történet kifejezetten fontos, és aktuális témákról. Nagyon örülök, hogy elolvastam.

Bátran ajánlom mindenkinek, akinek kicsit is felkeltette az érdeklődését. Tárgyalótermi drámák és női sorsok kedvelői előnyben.