A Hail Mary-küldetés

Továbbra is fenntartom, hogy a sci-fi nem az én műfajom. Azonban vannak olyan szerzők, akik kivételt élveznek. Andy Weir egy közülük. Első könyvével (A marsi) bebizonyította, hogy olyan tudományos fantasztikus történetet ír, amilyet még én is kedvelek. Ráadásul mindezt kellemesen humorosan.

A borító gyönyörű, és a kötet vastagságára sem eshet panasz, 512 oldal, így bőven van benne hely mindennek.

Fülszöveg:

"Ryland ​Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie.
Csak annyit tud, hogy évekig tartó öntudatlanságból ébresztik fel, sok millió kilométerre az otthonától, két holttest társaságában.
Rylandnak lépésről lépésre kell feltárnia a múltját. Így apránként szembesül az előtte álló lehetetlen feladattal: a bolygó kormányai összefogásában sebtiben összetákolt, majd az űr mélyébe kilőtt hajó fedélzetén egymagában kell elhárítania az emberiség kihalásával fenyegető, felfoghatatlan súlyú katasztrófát.

Ha beszámítjuk a képletbe váratlan szövetségesét, talán még sikerrel is járhat."

Ez a könyv nekem most hihetetlenül jólesett. Amilyen izgalmasnak tűnik a fülszöveg alapján, épp olyan érdekes, fordulatos és rettentően szórakoztató. Az első húsz oldalt konkrétan végignevettem, és ez egy olyan kellemes olvasási élmény alapot adott, hogy minden tudományos információn hősiesen átrágtam magam. És még élveztem is.

Andy Weir nagy erőssége a remek stílus. Egyrészt gördülékenyen és érthetően ír, másrészt remek humora van, amivel felruházhatja a főhőst, hiszen a főszereplő nézőpontjából követhetjük az eseményeket. Másrészt jó érzéke van az információk adagolásához. Itt nem csupán a rengeteg elméleti fizikához és sejtboilógiához köthető meglehetősen tömény, ám érthetően megfogalmazott információk mennyiségére és eloszlására gondolok, hanem a cselekmény előbbre vitelét szolgáló információkra. Azzal nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, párhuzamosan követhetjük a részleges amnéziában szenvedő főszereplő űrbéli kalandjait és a bevillanó emlékeket, amelyek fokozatosan megmagyarázzák, hogyan is került ebbe a küldetésbe. Időről-időre előjött egy-egy kulcsfontosságú emlék, ami nem csupán a kihalásos problémát árnyalta, hanem a főhős helyzetét is.

"Jól van, zseniagy: állj elő valamivel!

…Éhes vagyok.

Csalódást okoztál, agy."

A szerző ügyessége nem csupán a kifejezetten kellemesen fogyasztható stílusban mutatkozik meg, hanem a remek fantáziájában is. Az alapötlet nem különösebben új, hiszen rengeteg történet épít arra, hogy veszélybe kerül a bolygó, meg kell menteni. Azonban nem egy klasszikus fenyegetést vett alapul, mint egy aszteroida, hanem egy annál izgalmasabbat. Ráadásul minden elemét, a problémáét és a megoldásét is, részletekbe menően kidolgozta és be is mutatta a könyvben. Igen, ez azt jelenti, hogy renegeteg a tudományos információ a könyvben, és ezek meglehetősen hihetőek. Weir ugyanis létező elméleteket használt fel alapvető fizikai képletekkel. Szóval, bár a könyv fikció, az olvasó simán érezheti úgy, ez akár tényleg meg is történhetne. Ettől pedig még kellemesebb az olvasási élmény. 

A szereplők kidolgozása is kreatív. Egyrészt a szerző jól tud kedvelhető főhőst írni. Grace esetében is remek egyensúlyt talált, hogy bár egy nagyon okos, sok dologhoz értő emberről van szó, aki a problémák nagy részére talál megoldást, egyáltalán nem tűnik tökéletesnek. Helyenként hibázik, helyenként pedig kifejezetten emberi. Jellem szempontjából ugyanis épp olyan, mint az intelligenciáját nézve. Alapvetően jó ember, de nem tökéletes. Na, meg remek a humora, de azt már írtam.

A mellékszereplők is érdekes karakterek, különösen kettő (egy a múltban és egy a jelenben), de még a legkisebb szerepet kapott figura is jól passzol a nagy egészbe. 

Nem szeretnék egyetlen picurka meglepetést sem tönkre tenni, ezért a cselekményről nem szeretnék írni. Ennek a könyvnek ugyanis nagyon jót tesz az olvasói felfedezés. Szóval csupán két megjegyzésem lenne. Imádtam a főhős váratlan segítségét. Zseniális volt minden, ami hozzá kapcsolódott. A könyv vége pedig kifejezetten tetszett. Biztos vagyok benne, hogy akad olyan olvasó, aki drámaibb lezárásra vagy épp nagyobb és hangosabb boldogságra vágyik a végén, ám szerintem a befejezés is megtartotta a történet egyensúlyát.

Összességében ez egy remek könyv. Szórakoztató, izgalmas és nagyon érdekes. Minden karaktert kedveltem benne, és bár nem érdekel a fizika, az összes tudományos eszmecserét lelkesen végigolvastam, sőt, kedvem támadt jobban megérteni néhány fizikai elméletet.

Andy Weir tehát ismét zseniálisat alkotott, csak ajánlani tudom. Aki olvasott már a szerzőtől, az bátran vágjon bele ebbe a kötetbe is, mert nem fog csalódni. Aki pedig még nem olvasott a tollából, nos, mire vár? Kezdjen olvasni! Akár ezzel kezd, akár A marsit választja, garantáltan kellemes olvasási élményt kap, és nem, nem kell ezekhez a könyvekhez tudományos érdeklődés, de ha van, az sem hátrány.