A borító egyébként mutatós, egyszerű, letisztult, cuki, bár a macska nem épp könyvhű teljesen fekete bundájával. Csupán 144 oldal, vagyis rövid könyvecske, én mégis egy teljes hétig szenvedtem vele.
Fülszöveg:
"A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra. De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet. És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…"
Érdekes koncepció, nem igaz? Én legalábbis nagyon ötletesnek találtam, és vártam, hogy minden egyes eltüntetett dologgal kapcsolatban kapok majd néhány elgondolkodtató érvet pro és kontra. Na, meg egy adag tanulságot, mert azért eltüntetni dolgokat, főleg a macskákat nem épp okos dolog még a halál árnyékában sem. Csakhogy nem ezt kaptam, hanem egy közhelyeket puffogtató, kusza és gyakorlatilag olvashatatlan történetet.
Mielőtt azonban ebbe belemegyek, gyorsan szét is választom problémáimat két meghatározó részre. Egyrészt arra, amit az író, Genki Kawamura elkövetett, másrészt pedig arra, amit a magyar fordítás követett el az olvasók ellen. Cseppet persze nehéz szétválasztani a kettőt, főleg hogy nem olvastam eredetiben (japán tudásom még messze van ettől) és helyenként el kellett gondolkodnom, hogy az író ennyire butus vagy a fordító. No, de akkor is megpróbálkozom a lehetetlennel, szóval kezdjük a szerző vétkeivel.
Az alap ötletes, és fel lehetett volna építeni rá egy izgalmas, érdekes és elgondolkodtató történetet, mégis inkább megelégedett a közhelyekkel. Ez a könyv ugyanis közhelyek gyűjteménye. Semmi új gondolat nincs benne, se az életről, se a halálról. Sőt, ezeket a közhelyeket más könyvekben jobban, szebben kibontva már többször olvastam, így még nagyobb volt a csalódottságom. A karakterek kidolgozatlanok élen a főhőssel. Semmit sem tudunk a fickóról, még a nevét sem, mégis meg kellene sajnálnunk, mikor egyértelműen kicsinyes és önző jellem, aki a végén csak azért lesz "pozitívabb", mert a szerző úgy kívánta lezárni a könyvet. Idegesített, ahogy az ördög is zavart, sőt még a macskát sem tudtam igazán megkedvelni. Csak a barátnő és a filmrajongó barát tűntek normális embereknek, pedig ők csupán epizódikus mellékszereplők voltak.
A könyv tagolása furcsán változó és csapongó. Ráadásul a szerző belekezd egy-egy jelenetbe, majd elkalandozik gondolatban a múltba, vagy épp leír egy kusza álmot teljesen feleslegesen, és egyszerűen félbe hagyja az érdekes, cselekményt előrébb vivő jeleneteket. Bosszantó dolog és nagyon szaggatottá teszi a szöveget. Oké, cselekmény nem nagyon van, csak nyafogás, hogy nem akar meghalni, és véletlenszerű visszaemlékezések. A lezárás pedig nem lezárás, csak egy ígéret, hogy ez az unszimpatikus, gyenge, kidolgozatlan főhős talán mégis fejlődőképes. Ám ez csak egy lehetőség, mert épp olyan félbehagyott a könyv vége, mint a fejezetek nagy része.
Akkor térjünk át a kényes részre, vagyis arra, mivel lehetett volna jobb ez a közhelygyűjtemény: egy szép, igényes fordítással. Az elcsépelt dolgokat is lehet szépen becsomagolni, lehet rájuk új köntöst adni, amitől bár közhelyek maradnak, legalább szépen hangzanak. Csakhogy ennél a kötetnél nem ez történt, hanem épp az ellentéte, a magyar fordítástól csak még förtelmesebb lett.
Ez a könyv olvasási szempontból élvezhetetlen. Értelmetlen mondatok, értelmetlen párbeszédek és magyartalan megfogalmazás jellemzi. Számomra ez érthetetlen. Egyrészt azért, mert Vihar Judit fordította és nem egy amatőr. Ő a japán nyelv egyik magyar szaktekintélye, így nem értem, hogyan sikerült neki ennyire botcsinálta munkát elkövetnie. Másrészt még ha a fordító félálomban, betegen, fél szemmel vagy akárhogy is fordította, akkor is át kellett volna néznie a szöveget egy nyelvi lektornak, akinek azonnal szemet kellett volna szúrnia az a rengeteg hiba, ami hemzseg ebben a szövegben. Nos, látszik, hogy ez nem történt meg, így valószínűleg a kiadó is épp aludt, amikor ezt a könyvet a nyomdába küldte. Pedig őket sem így ismertem eddig.
Nem akarom sorra venni a hibákat (mert gépelhetném estig), inkább csak leírom, milyen típusba tartoznak. Egyrészt néhol érezhető a tükörfordítás, vagyis hogy a japán szerkezet lett átültetve magyarra, ami amatőr hiba. Másrészt akadnak benne félreértések, mint hogy Pókembernek vérfarkas ereje van. Harmadrészt a párbeszédek is inkább a japán élőszót követik, mint a magyart. Negyedrészt pedig néhány fordítási megoldás rettentően komikus. Spoiler, de nem érdekel, mert úgysem fogom ajánlani ezt a könyvet. A főhős macskája egy ponton megszólal. A beszédstílusa pedig kosztümös, történelmi filmeket idéz, amit meg is jegyeznek a szövegben. Nos, ez japánul biztosan humoros és élvezetes, a magyar változatban viszont nevetségesnak hat. Azért hat annak, mert az átlag magyar olvasó nem fogja érteni, miért használ ilyen szavakat a cica. Ezt egyébként egy lábjegyzettel orvosolni lehetett volna. Magyar olvasó számára ugyanis az, hogy főnök, inkább a '20-as - '30-as évek amerikai alvilágát idézi és nem a szamurájokat.
Ez a könyv számomra tehát hatalmas csalódás volt, mind a történetet, mind a szöveget tekintve. Szenvedve olvastam végig, így egyáltalán nem ajánlom senkinek. Ha ugyanis valaki úgy veszi kezébe ezt a könyvet, mint élete első japán szerzőjű olvasmányát, garantáltan el fog menni a kedve az ázsiai könyvektől.
Úgyhogy kedves olvasóm, ha egy japán cicás könyvre vágysz, olvasd el Az utazó macska krónikája című kötetet, ezt a szutykot pedig felejtsd el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése