2019. október 7., hétfő

Kínai gasztronómia avagy semmi sem az, aminek látszik

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekem, ha elmondom, hogy a nyáron Kínában jártam, a következő: "Mit ettél te ott?
Ebben nem csak a távol-keleti ízek iránti érdeklődés van benne, hanem a kíváncsiság is, hogy én, a finnyás vegetáriánus, mi ehetőt találtam egy olyan országban, ahol mindent megesznek, ami mozog. Nos, valóban nem volt könnyű dolgom és volt néhány zavarba ejtő vagy vicces pillanatunk, így ez a bejegyzés egy útmutató lesz a kínai gasztronómiához, ahol bizony gyakran előfordul, hogy valami nem az, aminek látszik.

Néhány dolog, amit jó ha tudsz
első ebédem Kínában
Kínában a következő néhány dolog megkerülhetetlen:
- Evőpálcika használata
Európai ember jól teszi, ha előre felkészül, hogy nem fog kapni sem villát, sem kést, még akkor sem, ha megpróbál pofátlan módon kérni, mert egyszerűen nincs nekik. (Hotelek kivételt képeznek, mert ők külföldi turistákra vannak berendezkedve.) Szóval a turista vagy megtanulja és megszokja az evőpálcika használatát, vagy vigyen magával saját étkészletet.
- Furcsa fűszerezés
Nem feltétlenül az erős fűszerekre kell gondolni, hanem a szokatlan ízvilágra. Az ételek nagy része sótlan (Többnyire sót is hiába kér az ember, mert nem mindig van nekik...), ám előszeretettel tesznek ipari mennyiségű koriandert és csilit a fogásokba.
mogyorós csirke
- Egy tál étel több főre van
Kínaiak csoportosan járnak étterembe és a nagy körasztalokat körbeülve közösen esznek. Közösen, vagyis több tál ételt kérnek és mindenki beleeszik mindegyikbe. No, nem kell megijedni, kap az ember hozzá saját kis tálkát, amibe külön szedhet magának. A lényeg, hogy ha azt mondod, kérek egy adag mogyorós csirkét, akkor legalább két emberre elég mennyiségben fogják kihozni. 
Konklúzió: csoportosan menjetek étterembe és beszéljétek meg, mit esztek KÖZÖSEN. Ha nem így tesztek, úgy jártok, mint ahogy néha mi jártunk, hadseregre elegendő mennyiségű kaját vesztek, amit aztán nem bírtok majd megenni.
kínai Coca-Cola
- Nem biztos, hogy a gyomrod szeretni fogja
Európai gyomrot esetenként megterhelhetnek az új ízek és új baktériumok. Itt nem feltétlenül a higiéniai sajátosságokra kell gondolni (Azért Luoyang piacát turistáknak inkább nem ajánlanám, mert a magyar ÁNTSZ bezárná, földdel tenné egyenlővé és sóval hintené...), hanem arra, hogy az ázsiai bacik nem európai bacik, így a szervezet nincs hozzájuk szokva. Épp ezért figyelni kell, hogy az embernél legyen fertőtlenítő eszköz és széntabletta az esetleges balesetek elkerülése miatt.  
San Diego a fertőtlenítést hagyományosan magyar módon oldotta meg, minden este belekortyolt nagybátyám házi szilvapálinkájába. Tökéletesen működött és semmi baja nem volt (bár mindenhol végigette az étlapot), míg el nem fogyott. Szerencsére ez már utolsó napon történt és a széntabletta megoldotta. Én, mivel nem iszom alkoholt, a kevésbé rossz mellett döntve kólával fertőtlenítettem. Ez az ital mindenhol kapható és működött, semmi bajom nem volt a helyi fogásoktól. Igaz, összességében nem ettem sokat...

A legextrémebb ételek
egy kupac nasi
Habár számunkra minden különleges és új volt, láttunk néhány olyan fogást, amit felénk biztosan nem enne meg senki. 
Zhujiajiao-ban volt egy bolt, ahol mindenféle állatokat kínáltak nyárson. A teljesség igénye nélkül a menü a következő állatokból állt: kukacok, bábok, százlábú, kígyó, tengeri csillag, gyík, skorpió, csikóhal, cápapénisz, pók és néhány nehezebben beazonosítható valami.
Ribizly barátom korábban már kóstolta a skorpiót, így az apja sem akart lemaradni és bevállalt egyet. Állítólag a potrohának csirkemáj íze van.
Én meg elkezdtem cukkolni San Diegót, aki korábban azt mondta, hogy mindent meg fog kóstolni, hogy válasszon valamit. Nem volt túl lelkes, de nem hátrált meg. Először a kukacokat nézte ki, ám abból darabra nem adtak, csak egy egész tányérral, így megkereste a legkisebb falatot, a csikóhalat és azt majszolta el. Állítása szerint csak a fűszert érezte, amibe sütés előtt beleforgatták és textúrára rágós volt, mint egy haluszony.
Egyébként a kínaiaknak nem szokása uzsonnára kukacot vagy százlábút enni, viszont tudják róluk, hogy ehetőek. Ez azokra az időkre vezethető vissza, amikor éhínség pusztított. Éhes ember pedig nem válogat, főleg ha a túlélés a tét. Manapság azonban ezek az ínyencségek a turistáknak szólnak. Helybéliek tehát nem egy ilyen kisboltba ugranak le, ha megéheznek. Igaz, van néhány bizarr dolog a mezei boltokban is, mint például a szárított pillangó, amit teaként fogyasztanak, ám nem ez a legjellemzőbb helyi étel.
a menü

Megtörtént velünk
Volt néhány szórakoztató esetünk az étkezéssel kapcsolatban, ami elég jól bemutatja, milyen egy igazi kínai étteremben.
asztal egy kínai étteremben
Ahogy már írtam, a kínai étterem csoportokra van kitalálva. Mi azonban hiába voltunk csoportban, mindig túl sok ételt rendeltünk. Az egyik ilyen nagy mennyiségű ételfogyasztás idején megkértük a pincért, hozzon nekünk még néhány tányért, amire szedhetünk magunkat a közösből. Az alapból kiosztott tálkákat ugyanis mi európaiak túlságosan kicsinek ítéltük. Ezzel a kéréssel teljesen megakasztottuk az éttermet. Egyszerűen nem volt tányérjuk, mert azokat a közös ételek felszolgálására használják, így elmostak ugyan nekünk néhányat, de többet nem adtak, mert ha betévedt volna még valaki, nem tudták volna kiszolgálni.
száznapos tojás
Egyébként érdemes velük próbálkozni, de nem épp kompromisszumkészek.
Egyik étteremben például a következő beszélgetés zajlott le:

Mi: - Ezt szeretnénk.
Pincér: - Csípősen?
Mi: - Nem.
Pincér: - Azt nem lehet, ez csípős.

Szóval nem rugalmasak, ha valami csípősnek van kitalálva az csípős is marad, hiába kéri anélkül a tudatlan turista. Azért legalább udvariasan figyelmeztetik rá az embert.
"babsaláta" és mogyorós csirke
A másik vicces történet San Diegoval esett meg, aki egy másik asztalnál meglátott egy ételt és megkívánta. Nem volt angol étlapjuk (ez teljesen általános), viszont minden ételről volt fénykép a kínai nyelvű étlapon. Szóval lelkesen rábökött a képre és elkönyvelte, hogy milyen jó babsalátát rendelt a mogyorós csirkéje mellé. Aztán kihozták az ételeket (mellékelt kép) és mikor belekóstolt a salátába, rájött, hogy bár valóban hagymával van felszolgálva és ecetes lében ázik, ez bizony nem bab, hanem mogyoró...
Bármennyire is furcsán hangzik az ecetes mogyoró, nem volt rossz, még én is megkóstoltam. Viszont egy hatalmas tál mogyoró egy nagy adag mogyorós csirkével nem a legváltozatosabb párosítás.
A mennyiségekkel kapcsolatban, nekem is volt egy esetem.
egy fazék gombaleves
Pekingben gombalevest rendeltem. Tudtam, hogy nem lesz kevés és hogy más nem fog kérni (San Diago azért természetesen belekóstolt), de ez volt számomra a legszimpatikusabb. Aztán kihoztak nekem egy egész fazék levest. Nem vicc, olyan mennyiség volt, amit otthon legalább két főre és kétnapi fogyasztásra készít az ember. A furcsa világos színe ellenére nem volt rossz, de a felét sem tudtuk megenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése