2016. április 23., szombat

A lovakat lelövik, ugye?

Ez az a fajta könyv, amelynek a címét mindenki hallotta már, mert újra és újra felbukkan itt-ott. Ha pedig hozzáadom, hogy az eredeti megjelenése 1935-ös, talán joggal nevezhetem kultuszkönyvnek. Nem feltétlenül olvasták olyan sokan, mint más kultuszkönyveket, de ott lohol a nyomukban a könyvek derbijén.
Pont ezért kezdett el érdekelni és most végre eljutottam oda, hogy kézbe vettem és átlapoztam a régebbi, illusztrált kiadást. Gyakorlatilag egy vonatút alatt kivégeztem, mivel kis méretű könyv, nincs kétszáz oldal.
Fülszöveg:
"Rollo belefújt a sípjába, a közönség izgatottan felugrált. A maratoni táncversenyek közönségét nem kell fokozatosan felkészíteni. Ha történik valami, azonnal a tetőfokára hág az izgalom. Ebben a tekintetben a táncverseny éppen olyan, mint egy bikaviadal.”
1935-ben vagyunk, az Egyesült Államokban, egy tengerparti nyaralóhelyen. Egy több hétig tartó kegyetlen, gladiátori küzdelem résztvevője a kisregény két fiatal főhőse: Robert Syverten és Gloria Beatty.
Általában hagyok időt a könyveknek, megvárom, míg kibontakoznak és nem ítélek csupán pár oldal alapján. Néha azonban a könyv pár oldala olyan, mint egy extra erős mágnes és ilyenkor azonnal tudom, jó hogy kézbe vettem.
Ennek a kötetnek olyan erős volt a kezdése, hogy rögtön megfogott. Hiába nem vagyok egy táncos alkat és nem különösebben vonzanak a táncversenyekről szóló történetek (filmekben sem), végig lekötött. Talán mert itt nem a tánc a lényeg, hiszen a résztvevőknek elég csupán mozgásban maradni, hogy ki ne essenek. Ez a könyv inkább egy társadalomkritika érdekes karakterekkel és azoknak még érdekesebb pszichológiájával.
Meg van benne a szenzációhajhászás, a kiábrándultság, a csellengő életmód, a képmutató fölényesség és a tény, hogy egy kis motivációval milyen sok ostobaságra rá lehet venni az embereket. Mert benevezni egy ilyen maratoni táncversenyre valamennyire ostobaság. Ostobaság, ha az ember túlfeszíti határait, ha önként vállalja a bezártságot és akár házasodni is képes a szenzáció, a szponzorok és persze a lehetséges győzelem érdekében.
Na, de a könyv nem csak a résztvevőket és a szervezőket kritizálja, hanem a nézőket is. Azokat, akiket nem a tánc vonz, hanem a közben előforduló balesetek, konfliktusok, vagy esetleges sérülések. Mert ahogy már a rómaiak is megmondták: kenyeret és cirkuszt a népnek.
A könyv kifejezetten aktuális, mert ez a sok kritika még ma is érvényes.
A történet tehát megállja a helyét és bár a karakterek csak röviden vannak kibontva, így is teljesen jól megítélhetők. Mondhatnám, hogy Gloria volt a kötet negatív főhőse, de igazából csak önmagát adta. Robert saját maga választotta sorsát, a lány csak megmutatta neki a romlás lehetőségét. Ettől függetlenül persze sajnáltam a srácot, mert:
"(…) már tudom, attól még lehet gyilkos valaki, hogy rendes ember."
A történet befejezése ráadásul pont olyan ütős lett, mint a nyitánya.
A tagolás kifejezetten tetszett, az illusztrációkat azonban feleslegesnek éreztem. Semmi pluszt nem adtak hozzá a történethez.
Összességében tehát ez egy jó könyv, érdekes történettel és jogosan kergeti a kultuszkönyvek mezőnyét. Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi rá, miért is lövik le azokat a lovakat.

Extra:
Olvasás közben végig két dal járt a fejemben. Az egyik Ákostól a Keresem az utam, a másik pedig Aurora Murder song című száma. Számomra ez a két dal tökéletesen összefoglalja ezt a könyvet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése