F. barátom mesélt róla. Tudja mennyire teamániás vagyok és mennyire szomjazom a különleges hangulatú helyek után, így egyből megosztotta velem, milyen teaházba látogatott el fővárosi tartózkodása során. El is raktároztam az információt.
Aztán, mikor a Teapalotából (írtam róla külön bejegyzést ezen a címen) baktattunk visszafelé, belebotlottunk a Zöld Teknősbe. Elég impozáns, színes épület, ahogy a képen is látszik. El is határoztam, hogy legközelebb idejövünk.
A legközelebb pedig tegnap jött el.
Mr. A.-val kis bolyongás után eltaláltunk a szóban forgó teaházba.
Megközelítés: 4-es, 6-os villamos ajánlott, az Oktogon és a Nyugati pályaudvar között bújik meg egy utcácskában. Nem igazán lehet eltéveszteni.
Az ajtó kicsit szorul, vagy csak én nem voltam elég erőszakos, mert megrettentem, hogy zárva van, mikor nekiveselkedtem.
A pultban tartózkodó pincér srác egyből kiszúrta, zsír új vendégek vagyunk. Mindig tágra nyílt szemekkel bámészkodom a tea-, illetve kávéházakban. Kedvesen beljebb is invitált minket és mondta, hogy nyugodtan nézzünk szét minden szinten. Meg is tettük.
A bejárattól jobb egy szűk kis folyosó kanyarog, amiről privát szobák nyílnak. A szobák óradíjasak (3000 ft./óra) és mind-mind egyedi berendezésű. Itt vannak az általam annyira kedvelt párnákon ücsörgős részlegek is. Tetszetősek és tényleg meghitt hangulatuk van.
A bejárati szint többi részén fa asztalok és ránézésre kissé furcsa, fonott hatást keltő, de meglepően kényelmes, magas székek sorakoznak. Lehet ablak mellé is telepedni kilátással a szűk kis utcára.
Van egy emelet karosszékekkel és vízipipázási lehetőséggel, valamint egy pinceszint hasonló berendezéssel.
A falakon képek, szobrok, álomfogók, kis vitrinekbe zárt csecsebecsék sorakoznak és a lefelé vezető lépcsőt egy nagyjából életnagyságú indián bábu őrzi. Kissé morcos egy indián a felemás szemével.
A zene kellemes, nem túl hangos és a hangulathoz is passzol.
Mi a bejárati szinten telepedtünk le egy asztalhoz, közel a bárpulthoz.
A légkör érdekes, de nem nyűgözött le. Nekem kissé túlzsúfoltnak tűnt. Egy kicsi ebből, egy kicsi abból, így lesz nagyon extra, vagy inkább extrém. Nekem cseppet sok.
Amúgy épp azon töprengtünk a berendezést csodálva, hogy talán az indiánokat nem tudjuk összeegyeztetni a teával. Mármint, ha tea akkor vagy a távol-kelet vagy Anglia jut eszébe az embernek. Épp ezért vagy egy padlón ücsörgő, kínai, indiai hangulatú helyet képzel el, vagy egy igazi angol közeget a maga merevségével. Itt mintha a kettő lenne összemosva egy kicsit több keleti vonallal.Érdekesség, hogy minden asztalnál van egy pincérhívó csengő. Bevallom engem zavart. Mármint leinteni sem szeretek pincéreket, hát még csengetni nekik. Nem vagyok az a dáma típus. Praktikus meg minden, ám nekem nem szimpatikus ez a megoldás.
A pincérek amúgy kedvesek, barátságosak és bár fogalmam sincs, hol cseng nekik ha a villanykapcsolóra emlékeztető kütyüt nyomogatom, viszonylag hamar a vendég rendelkezésére állnak.
A tealap vaskos, a helyhez illően teknős alakú. Megjegyzem, élvezet volt itt is, ott is teknősöket látni, szinte megfertőzték a teaház minden zugát. Aranyosak.
No, de visszatérve a teákra és széles választékukra, itt is megvolt a bőség zavara. Hosszú töprengés után a jól bevált klisét követtük, vagyis Mr. A. egy fekete teát, míg én egy zöld teát rendeltem.
Ahogy néztük az árakat, nem tűnt túl drágának, a Sirius teaház (erről is írtam korábban bejegyzést) árszintjére emlékeztetett. Persze a különlegesebb teák borsosabbak voltak. A hangsúly azonban a tűnt szón van...
Pincérsrác megkérdezte, mit kérünk a teához, mire én rávágtam a cukrot (az édesítőtől rosszul vagyok), míg Mr. A. a citromlét. Kis várakozás után meg is érkezett a rendelés aprónak tűnő, nehéz fémkancsókban.
Érdekesség: mikor beléptem a teaházba feltűntek a biztonsági csipogó oszlopok, amik a ruhaboltok ajtajában szoktak lenni lopásgátlóként. Aztán a tealapon olvastam egy udvarias felszólítást, hogy ne vigyem el a teáskannát. Nos mindez értelmet nyert, mikor megpillantottam a valóban helyes kis kannát slusszpoénként lopásgátló csipogóval felszerelve. Vicces volt. Főleg elképzelni, hogy előzményként valaki bizonyára kicsempészett egyet a kézitáskájában. Hiába aranyos és kicsi a kanna, baromi nehéz, nem az a retikülben hordozható típus.
Kényelmesen elszürcsöltük a teánkat és kellemesen eltöltöttük a délutánt. A légkör mégsem tett rám olyan nagy benyomást, mint a másik, már említett teaház.
Aztán úgy éreztük, ideje távozni. Összedobtuk a teák árát és a pulthoz sétáltunk. Ekkor derült fény két dologra: 1. a fizetést is csengetéssel kell elintézni 2. drágább ez a hely, mint hittük. Az történt ugyanis, hogy mire előkerült egy pincér, mert a pultban ülők valamiért nem alkalmasak a számlánk rendezésére, nagyobb összeget kért, mint amit mi kiszámoltunk. Nem, nem számolták félre, csak mi nem olvastuk el az apró betűt. A tea árában ugyanis, csak a tea van. Minden más pl: cukor, citrom, méz feláras.
Láttatok már olyan tea- vagy kávéházat, ahol a cukor nincs benne az alapárban? Hát én most találtam egy ilyen helyet... Lehet apróságnak tűnik, de valahogy számomra evidens része ez az apróság az alap szolgáltatásnak. Ne a cukron és a citromon akarjon kaszálni egy vendéglátó hely.
Összegzés: egyedi és érdekes hely, amit jó ha lát az ember. Nekem nem annyira jött be ez a stílus, de aki kedveli az indiánokat vagy teknősmániás, az értékelni fogja. Árban nem a legolcsóbb, főleg a fent említett apróság fényében.
Aki kedvet kapott hozzá, ITT utánanézhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése