2012. május 31., csütörtök

Lady L.

Most írok erről a könyvről, vagy soha!
Szóval az úgy kezdődött lassan egy éve, igen kedves erre tévedő olvasó, jól látsz, valóban csaknem egy teljes évig húztam ezt a "zsebkönyvet". Épp vizsgaidőszak vége volt. Nagyon meleg és Pucca-val elegünk volt mindenből, a köddé váló tanárokból, a jegyzetekből és tankönyvekből, hogy még mindig nincs nyár és hogy már a jövő évi órarendünket tervezzük. Úgyhogy a hűvös szobába vonultunk vissza puha párnák közé, laptop elé és könyvekről kezdtünk beszélgetni.
Pucca szintén szeret olvasni, szokott is rendszeresen, ámbár más műfajban mozog, mint én. Ő elsősorban a krimit preferálja, vagy a valósághoz közeli alkotásokat.
Belelendültünk a beszélgetésbe, emlékszem én épp A mennyország várhat-ról zengtem neki ódákat, amit épp akkor olvastam, ő meg elkezdte kipakolni a könyvespolcát. Nagy lelkesedésünkben két könyvet adott kölcsön: Kedves, mint egy kéjgyilkos, illetve a bejegyzés témáját adó Lady L.
Utóbbit ehhez hasonló mondatokkal kommentálta: "Imádom ezt a pasit! Annyira jó könyveket ír! Ezt is vagy milliószor olvastam, úgyhogy nagyon vigyázz rá!" Kell ennél jobb ajánlószöveg? Hát nekem nem kellett, elvittem és még most is itt van velem. (Holnap visszaadom jogos tulajdonosának sértetlenül.)
Ténylegesen olvasni csupán októberben kezdtem, mivel nyáron megfeledkeztem róla, aztán meg túl sok érdekesebbnek tűnő könyv volt a közelemben. 
Fülszöveg:
"Lady L., az előkelő angol arisztokrata hölgy, ódon kastélya csodálatos termeiben ünnepli nyolcvanadik születésnapját. A díszes családi összejövetelt váratlan esemény zavarja meg: közlik a bájos és akaratos francia származású Lady L.-lel, hogy ötezer holdas parkja szélén álló kerti házát le kell bontani, mert az állam kisajátítja ezt a területet. Lady L. felháborodva tiltakozik ellene, majd karon fogja hűséges rajongóját, a híres „Koszorús Költőt”, és lassan sétálgatva a házacska felé, bevallja neki ellenkezése okait és rugóit.  A vallomás – az egykori párizsi kurtizán izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő élettörténete – nemcsak az angol királyi ház „Koszorús Költőjét” döbbenti meg, hanem az egész álszenteskedő és erkölcseire oly büszke, sznob angol uralkodóosztályt."
Valóban aprócska könyv, a maga alig százhetven oldalával. Épp ezért választottam olyan időszakban, mikor nem volt túl sok hely a táskámban.
Ahogy Pucca-tól megtudtam, az író minden könyvét egy verssel kezdi, ami a történet végére érve értelmet és jelentőséget nyer. Nos, valóban. 
Mikor elkezdtem olvasni érdekesnek találtam. Tetszett a főszereplő szarkazmusa. A visszaemlékezős történetekkel sincs semmi bajom, ha szépen van megalkotva. Mégis, ahogy kezdtem elmerülni az emlékekben, bekövetkezett a legrosszabb dolog, ami olvasás közben történhet velem, untam. Valahogy nem kötött le, nem haladtam vele. Túl sok volt a leírás, a szereplők háttértörténete, a körítés.
Ez a sok plusz információ amúgy végigkíséri a könyvet.
Félreértés ne essék, nem unalmas a könyv, csak nem az én világom. Szórakoztató irodalomhoz vagyok szokva elsősorban, így ez a műfaj meglehetősen távol áll tőlem. Pedig a pasi tényleg tud írni, mondanivaló is van, meg a stílusa is jó, (szarkazmus jöhet nekem minden mennyiségben) ráadásul olyan szépen van felépítve. És talán itt a bökkenő, hogy én nem vagyok elég hozzá. A könyv ugyanis beépül a valós történelembe, az események, személyek mind-mind valódiak, persze átalakítva a cselekményhez idomulva. Akkor tudtam volna igazán értékelni ezt a könyvet, ha pontosan tudom, ki kicsoda, mi, mikor, miért történt és milyen volt a visszhangja, illetve a politikai közhangulat. Sajnos, ilyenkor látszik, hogy alig lettem okosabb az egyetemtől. (Mentségemre szolgáljon, korszakügyileg még le vagyok maradva.)
A történet tehát annak, aki nincs tisztában a fent említett dolgokkal, unalmas lehet, viszont aki átlátja, élvezni fogja.
Ami a szereplőket illeti, egyik sem lett a szívem csücske. Amennyire bírtam Lady L.-t az elején, annyira viszolyogtam tőle a végére. Közben meg pont az a típusú női szereplő volt, akitől kiráz a hideg.
Armand egy fokkal könnyebben emészthető figura. Bár meglehetősen sokszor csóváltam lemondóan a buksim azon amit mondott, vagy tett. Egy pozitívuma viszont mindenképp volt ennek a könyvnek, eddig még nem olvastam terroristákról. 
A kettejük viszonya pedig nekem túlzás. Amúgy is elviseltem volna még több információt a szereplők lelkéről, viszonyukról, mondjuk a tapéták és festmények leírása helyett. Nekem kissé hiányosnak tűntek. 
Mikor december környékén tartottam olvasás közben egy hosszabb szünetet, Pucca azzal próbált lelkesíteni, hogy ha túlesem a lapos részeken, tetszeni fog, főleg a vége.
Valóban túl kell esni a körítésen, hogy ténylegesen is történjen valami a könyvben. Ez azonban úgy a századik oldal környékén következik be, ami több mint a könyv fele. Innen pedig tényleg felpezsdül, épp ezért volt erőm befejezni, na meg mert fúrta az oldalamat a kíváncsiság és kezdtem nagyon szégyellni magam, amiért már majdnem egy éve nálam van.
És túljutottam, és beindult a cselekmény, könnyebb lett olvasni és a vége valóban üt. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy elfelejtsem az előzményeket. A kissé morbid csattanó, bármennyire is meglepő és hatásos nem elég. Két oldal miatt szenvedtem végig több mint százhatvanat. Nem jó üzlet.
Összegezve tehát Lady L. nem könnyű olvasmány és nem is igazán tudom, milyen típusba soroljam. Így inkább csak azoknak ajánlom, akik kitartóak, ha lapos egy könyv, és akik a nagy csattanókat szeretik. Nem szórakoztató irodalom, nem romantikus és nem az az izgalmas fajta, így tessék megfontolni.

Egy kis hiúság:
A kreativitás nálam olyan, mint egy védekező mechanizmus. Mikor belefásulok valamibe, megunom az egyhangúságot, az agyam átáll kreatív üzemmódba. Ilyenkor pedig valamit alkotnom kell. Legyen az jegyzetmargóra készült rajzocska, vagy, mint jelen esetben, egy  új körömdizájn.
Már régóta ki akartam próbálni a tornacipő mintát, csak sosem vettem rá a fáradtságot. Most viszont elértem azt a pontot, hogy minden más, ami nem tanulnivaló, sokkal csábítóbb lett. Így körömlakkot ragadtam és elkészült a képen látható dizájn.
Igen, ez az én kezem, ez az én körmöm (Hangsúlyozom, nem műköröm, attól rosszul vagyok.) és igen, én festettem rá a mintát.
Hozzávalók: fekete, fehér, szürke, átlátszó körömlakk, fogpiszkáló és sok türelem.
Elkészítés: kend le feketével, a végére vigyél egy kis fehéret (Vigyázz, nehogy túl vastag legyen, mert akkor hamar megsérül.), rakj körmönként hat szürke pöttyöt, (Én ezt kifejezetten vékony ecsetű, díszítőkörömlakkal tettem, de a fogpiszkáló is megfelel a célnak.) aztán jöhet a "cipőfűző", (No, ezt már fogpiszkálóval készítettem.) majd egy-egy fekete pötty a szürke tetejére, ahol találkozik a fehér csíkokkal és végül egy fekete kontúrvonal a köröm végére a tökéletes összhatásért. Ha megszáradt szükség van még egy réteg átlátszóra, hogy jobban tartson. Egy órás munka, így nem pár napig érdemes csak élvezni a gyümölcsét.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon klassz lett a körmöd!:)
    Ezt a reklámot láttad már a tv-ben? http://youtu.be/9LNm7CryyM0 10percbe telt, mire leesett nekem, hogy honnan ismerem ezt a jó kis zenét:)
    Üdv: egy rendszeres olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Igen, pont múlthéten mutatta anyukám, (én egyáltalán nem nézek tévét) mivel írtam neki egy válogatás CD-t még karácsonyra és ez a szám is rákerült. Egyből felismerte.
      Örülök, hogy tudtam kicsit szélesíteni a zenetáradat. :)

      Törlés