Latin

Mostanában elég ingerlékeny vagyok. A fáradt és nyűgös nem épp a legjobb párosítás. De ez van, ha az emberlánya maximalista, míg a világ kiszámíthatatlan, következetlen és elég gyakran igazságtalan. Ilyenkor csupán néhány dolog nyugtatja meg háborgó lelkemet, mielőtt mély depresszióba zuhannék. Az egyik ilyen dolog a rajzolás. Persze, még a komoly lelki válság előtt kell nekilátni, mert ha már a mélypont elért, ahhoz sincs elég erő magamban, hogy felemeljem a ceruzát. De ha idejében elkezdem, nem csusszanok mélyebbre. Így jártam a képen látható rajzocskával, ami nagyon sokat segített. Szeretek mangát rajzolni, mert olyan csodálatosan egyszerű. Csupa fekete és fehér, semmi macera, nincs dilemma, hogy milyen legyen a háttér meg hasonlók.
Most is rám férne egy kis rajzolás, de túl bonyolult dolgot néztem ki magamnak és nem vagyok még eléggé kint a depressziómból, hogy neki is merjek vágni. Egyelőre legalábbis...

No, de hogy értelmesebb irányba tereljem soraimat, most egy nyelv van terítéken.
A latin a többség számára valami régi és haszontalan nyelvnek tűnik, hiszen, már nem beszélik és csupán a templomban lehet találkozni vele. Ez egyáltalán nem igaz.
Tény, hogy holt nyelv, de attól még nagyon fontos. Persze ez csupán nézőpont kérdése.
Szeptemberben kezdtem latint tanulni, mert kötelező jelleggel két félév latin órára kellett járnom. Ez pedig most letelt, de már fel is vettem a harmadik félévre is, nyelvvizsga előkészítő kurzusként, mert elvileg a szakomon elfogadják a latin nyelvvizsgát és tényleg nem ártana még egy nyelv az angol mellé, ráadásul nagyon megszerettem. Megjegyzem, ostobaságnak találom, hogy csupán néhány szakon fogadják el a nyelvvizsgát belőle. Sokkal nehezebb, mint a nyelvek többsége, így megérdemelnének annyi tiszteletet azok, akik megcsinálják, mint azok, akik a jelenleg világnyelvnek számítókat ismerik. De a magyar oktatási rendszer már ilyen következetlen és logikátlan. Ebbe inkább nem megyek bele, mert estig mérgelődhetnék és írhatnám a hosszú sorokat, mi mindent szúrtak el a diákok pechére.
Nem próbálok latin nyelvleckét tartani, mivel ez lehetetlen vállalkozás lenne, inkább csak mesélek a nyelvről, hátha kedvet kap egy erre járó holt nyelvet tanulni.
Eddig a latin a legbonyolultabb nyelv, amivel találkoztam. Szabályok tömkelege, de a legfőbb szabály az, hogy mindenre van kivétel. Ez pedig néha hajmeresztő dolgokat produkál, mikor már rájöttél a logikájára és igyekszel mindent ennek megfelelően ragozni, erre jön egy szó, ami nem illik bele a képletbe. Olyan, mintha egy ezer darabos precíz kirakóhoz még hozzáborítottak volna egy kétszáz darabos másikat és neked kell szétválogatni.
Ez elég ijesztőnek hangzik, de ha az ember túljut az első buktatókon, hozzászokik.
A kiejtés nem bonyolult. Még én is tökéletesen tudom felolvasni a szövegeket, ha odafigyelek, pedig csapnivaló érzékem van az idegen szavak kiejtéséhez.
A nyelvtan pedig, számomra főnevek és melléknevek terén németre, míg igék és igeidők kapcsán angolra hajaz. Valójában a francia, spanyol és olasz áll közelebb hozzá,hiszen ezek a latin úgymond leánynyelvei, vagyis belőle alakultak ki, azonban ezekhez nem volt még szerencsém.
Főnevek tekintetén öt declinatio van, vagyis öt csoport amiket másként kell ragozni, plusz a kivételek hozzájuk. A mellékneveket szintén ragozzák, szerencsére őket csak két típusba sorolva. A névmásokat és egyéb finomságokat szintén, szóval gyakorlatilag mindent ragoznak, ami csak fellelhető a szövegben, ha épp nem kötőszó. Ez nem is lenne probléma, de mikor az emberlánya egy összetett szót próbál ragozni, aminek mindegyik tagját másképp kell, már nem látja olyan egyszerűnek a dolgot.
A főneveknek amúgy, akár a németben, van nemük, de szerencsére nincs a latinban "a" és "az". Nekem például a hajam is égnek áll a der, die, das-tól, bár nem szívlelem különösebben ezt a nyelvet. Latinban ilyen nincs és egyszerűbb is megállapítani a dolgok nemét, legalábbis szerintem.
Az igék talán még bonyolultabbak. Szótanulás esetén sosem egy igét tanul az ember, hanem egyszerre négyet, mivel minden igének négy alakja van. Ez angolból, németből már ismerős lehet, bár ott csak egy részük ilyen. Ráadásul az igéket is négy, vagyis inkább hat (mivel a harmadik csoporton belül is három fajta van) típusba sorolják. Mindegyik alaknak megvan a funkciója és szintén ragozni kell őket igeidőnek megfelelően. Akár az angolban, múlt, jelen, jövő folyamatos és befejezett formában és ezek passzív, vagyis szenvedő alakjai. Az így összesen tizenkettő. Persze vannak bizonyos igék, amiknek a ragozása eltér néhány esetben, csak hogy ne legyen elég bonyolult a dolog.
Ez nagyjából az alap nyelvtani tömény anyag, amihez hozzájönnek még a kisebb nyalánkságok, mint a kötőmód és egyéb szerkezetek, amik megkavarják az egészet. Ráadásul mondatszerkezet terén, ismét a némethez tudnám hasonlítani. A mondat közepét telepakolják mindennel, mellékmondatokkal meg egyebekkel, így az akár több soros mondatot előbb végig kell olvasni, majd részenként elemezni, hogy rájöjjön az ember, mit is akar jelenteni.
Bonyolultnak hangzik és nem szépítek, az is. De ha valaki megtanulja, begyakorolja a fent említett nyelvtani dolgokat, megláthatja a nyelv szépségét. Micsoda dicsőség eredetiben olvasni a latin szerzők műveit. Elolvasni Augustus önéletrajzát pont úgy, ahogy megírta. Persze én még messze vagyok ettől és az a csupán hatsoros Aeneas részlet is sok fejtörést okozott, mégis kezdem értékelni a dolgot. A sikerélmény, mikor a bonyolult és első ránézésre érthetetlen szöveg hirtelen megvilágosodik ad értelmet az egész tanulásnak. Ráadásul jobban megmozgatja az ember agyát, mint bármi más, ahogy összetett gondolkozásra késztet és logikát vár el.
Összességében, megszerettem, így akinek lehetősége van rá, kóstoljon csak bele. Aztán utána eldöntheti, ízlik e a latin, avagy sem.

Sorozatjelentés:
Végignéztem a Vámpírnaplók második évadját és kiábrándultam belőle. Már csupán Ian miatt nézem. A történet ugyanis egyre szánalmasabb. Nekem nem fekszik ez a folyamatos mártírkodás és csöpögés. "Jaj, majd én feláldozom magam, hogy te élhess! Nem, majd én! Inkább én!" Mindenki meg akar halni, de komolyan. A vége egy csoportos emós öngyilkosság lesz, vagy mi? Folyamatosan jönnek az önként jelentkezők, akik megakarják védeni a másikat. (Aki általában a főszereplő csaj, akit legszívesebben agyoncsapnék egy márványtömbbel.) Aztán jön a bőgés, hogy ne áldozza fel magát, mégis hullanak a mellékszereplők, mint a legyek, míg a főszereplők vígan élik világukat a vértengerben, amit ők okoztak. Gratulálok! Ráadásnak Damon karaktere egyre satnyább lesz. Már annak drukkoltam, hogy haljon meg, mielőtt belőle is nyavalygó mártírka lesz aki még csöpög is. Nem jött be... Elvesztette vonzerejét és már tényleg csak azért néztem, mert bele vagyok zúgva Ian-be.
Odaát ellenben már a hatodik évadnál jár. Én meg már az utolsó részeket fogyasztom belőle. Bár kezdem unni, hogy vagy milliószor meghaltak, kirándultak a túlvilágon, a pokolban, megszállta őket egy démon, vagy maga az ördög, illetve Sam egy kis időre elvesztette a lelkét, de még mindig virulnak. Valahogy mégsem laposodik el a dolog. Az új szörnyek, a jó humor és persze Cass sokat lendít rajta, így még mindig élvezettel nézem.
Gossip Girl kicsit kezd fárasztani. Ez a szeretlek, elhagylak, szeretek valaki mást, majd visszatérek hozzád, elég gáz. Már mindenki kavart mindenkivel és mindig hőszerelmesek és dúl a nagy szerelem, ami két hét után véget ér, majd kezdődik valaki mással. De még reménykedem, úgyhogy folytatni fogom, ha lesz hozzá kedvem.
Most viszont egy új sorozatba kezdtem bele, A Tudorokba. Még exszobatársaim mesélték, hogy nagyon jó és kedvem támadt belenézni. Csak a harmadik résznél járok, de nem rossz. Érdekes megközelítése van és bár nem a leghitelesebb történelmi szempontból, mégis nekem való. Csak az első részben kicsit sokalltam az ágyjeleneteket. Még nem tudtam behatárolni, hogy ki kicsoda és ezen nem segített, hogy össze vissza bújtak ágyba, hol ezzel, hol azzal az ismeretlen csajjal. Ez kicsit megzavart. De már bontakoznak az intrikák, beazonosítottam a szereplők kilétét és árgus szemekkel figyelem Henrik viselkedését, akár egy pszichológus, aki az őrület jeleit kutatja páciensén.