2024. augusztus 22., csütörtök

Mozgóképek CXXXII.

Továbbra is megkésve, de írok a régóta halogatott márciusi filmélményeimről. Nem mondom, hogy friss az élmény, de a hat film közül hármat moziban láttam, így akadnak azért élesebb emlékeim.

Dűne: Második rész
"A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Csanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre."
Az első rész nagyon tetszett. Látványosan és okosan adaptálta a könyvet, így nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Az pedig, hogy moziban nézzem-e meg, egyáltalán nem volt kérdés.
A folytatás is igazán látványosra sikerült, ennek a filmnek tényleg jól áll a széles vászon. Viszont itt a készítők jobban eltértek az alapműtől, ami szerintem egyáltalán nem baj. Az viszont, hogy a világépítést már hanyagolták, okozhat némi problémát. Az első részben igyekeztek mindent megmagyarázni, megismertetni, hogy a néző otthon érezhesse magát ebben a távoli világban. A második részre viszont úgy gondolták, ez már nem szükséges, inkább a cselekményre fókuszáltak. Érthető döntés, ám helyenként elfért volna némi magyarázat erről vagy arról. Sőt, esetenként egy kis ismétlés is akár, hiszen több év telt el a két film bemutatása között. Ettől eltekintve azonban ez megint egy izgalmas és látványos film volt, élveztem nézni.
Ha esetleg még van olyan, aki nem látta, bátran tudom ajánlani. A könyv ismerete előnyt jelent, de enélkül is jó élményt nyújt.

65
"Egy asztronauta gépe meghibásodik és lezuhan egy titokzatos bolygóra. Hamarosan rájön, hogy a látszólag lakatlan planétán nem ő az egyetlen élőlény."
Nyugalom, tökéletesen tisztában voltam a ténnyel, hogy ez bizony nem egy jó film. Mégis megnéztem, mert gyerekkori nosztalgiára (nagy Jurassic Park rajongó voltam) és könnyen fogyasztható bűnös élvezetre vágytam. Mindezt pedig meg is kaptam.
Ez egy olcsó, de meglehetősen könnyed sci-fi. Akad benne néhány klasszikus "mindjárt megesznek az őshüllők" jelenet, ami szórakoztató és rettentően kiszámítható. Maga a cselekmény lényegében egy túlélés történetét meséli el, és ez egy ilyen filmben rendben is van. A karakterek pedig cseppet sem érdekesek. Sablonosak és érdektelenek, gyakorlatilag senkit sem érdekelnek, de szükségesek, hogy lássunk néhány dinoszauruszt.
Igen, ez a film pont olyan, amilyennek tűnik, ám ha valaki épp egy ilyen gondolkodást mellőző alkotásra vágyik, hajrá, nem éri csalódás.

A titokzatos nő
"Egy nyomozó beleszeret egy titokzatos özvegyasszonyba, miután a nő lesz az első számú gyanúsítottja a legutóbbi gyilkossági nyomozásában."
Park Chan Wook azon rendezők közé tartozik, akinek a nevére mindig felfigyelek. Igazán különleges alkotásai vannak, így rettentően kíváncsi voltam, mi újat alkotott. Főleg, hogy sok jót hallottam erről a filmről.
Sajnos számomra ez a film nem ütötte meg a lécet. Valószínűleg A szobalány miatt túlságosan magasak voltak az elvárásaim. Egyszerűen unatkoztam rajta. Se a történet, se a karakterek nem fogtak meg. Érdektelen és nagyon lassú volt ez a film. Ráadásul hiányzott belőle az a fajta meglepő fordulat, ami a rendezőre jellemző. Úgyhogy egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam, csalódtam.
Kizárólag a rendező rajongóinak tudom ajánlani, mert ők úgyis megnézik puszta kíváncsiságból. Viszont, ha valaki még nem látott tőle semmit, ne ezzel kezdje.

A róka
"A második világháború elején a zárkózott fiatal katona egy sebesült rókakölyökre bukkan, amit meggyógyít és magával visz a megszállt Franciaországba."
Vannak fenntartásaim az állatos filmekkel, mert többnyire egy célt szolgálnak, hogy a néző bőgjön rajtuk egy nagyot. Viszont közben hatalmas rajongója vagyok minden kisállatnak, így időről-időre akad olyan film, aminél nem érdekel, ha bőgni fogok rajta, akkor is megnézem. Ilyen volt ez az alkotás, amit volt szerencsém moziban megnézni, méghozzá egy kutya társaságában.
Ez egy rendkívül kedves és őszinte alkotás, ráadásul igaz történet által ihletve. Mivel világháború idején egy katonát követhetünk nyomon, a film tele van feszültséggel, ám szerencsére a készítők mindenben mértéket tartottak. Itt ugyanis nem a háború a lényeg, hanem a főhős és a kapcsolata a rókával. A róka pedig olyan cuki, hogy megéri a könnyeket, ha a néző olyan hangulatban van. Plusz pont a filmnek, hogy végig igazi rókát láthatunk, nincsenek benne látványos technikai megoldások, csak a valóság puritán, ám mégis hatásos módon.
Nekem nagyon tetszett ez a film. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a karakter-központú történeteket, és egy nem szokványos háborús filmre vágyik. Rókákat szeretők előnyben.

Érdekvédelmi terület
"A film Auschwitz parancsnokának, Rudolf Hössnek és feleségének, Hedwignek történetét meséli el, akik közvetlenül a koncentrációs tábor mellett alakították ki álomotthonukat. A foglyok állandó sikolyai, a puskalövések és a gázkamrák füstje kísérti paradicsomukat, de közönyük e borzalmakkal szemben félelmetes és baljós ellentétet teremt."
Nagyon érdekesnek találtam a koncepciót, és hivatalból is meg kellett néznem ezt a filmet, így elmentem rá egy művész moziba. San Diego pedig volt olyan hős lovag, hogy el is kísért.
Ez egy művészfilm, ami az első pár percben egyértelmű mindenki számára. A koncepció valóban zseniális. Nincs erőszak a filmben, mégis tudja a néző, hogy minden egyes kockán ott van a háttérben a halál. Nem könnyű nézni, mert így is vannak bőven lelkileg megterhelő részek, és a tény, hogy a néző ugyanúgy hozzászokik a háttérzajhoz, mint a szereplők, nem egy kellemes dolog. Nekem nagyon tetszettek az utalások, a finom kis apróságok, amelyekkel tele volt a film. Ezekhez azonban éles szem és kellő háttértudás szükséges. A lezárás pedig okosan volt megoldva. Egyetlen dolog volt csupán, ami teljesen felelesleges volt ebben a filmben, a segítő lány története. Nélküle sokkal feszesebb lett volna a film, ami művészfilmnek mindig előnyére válik, és őszintén nem hiányzott a "jó" oldal.
Összességében ez egy rendkívül érdekes alkotás, örülök, hogy megnéztem. Viszont nem ajánlanám bárkinek, mert tényleg művészfilm, és tényleg jól jön, ha a néző tisztában van a történelmi háttérrel. 

Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret
"A serdülőkor sosem könnyű, de ha zsidó vagy a hatvanas évek Amerikájában és még el is költöztök, neked annyi!"
A hónap végére egy könnyed filmre vágytam, és ettől az alkotástól épp ezt is kaptam.
Ez egy kedves kis családi film a felnövésről. Számomra kifejezetten nosztalgikus volt, mert azokra a filmekre emlékeztetett, amelyeket tinédzser koromban nézhettem. Kedves, könnyed és helyenként humoros. Nem mond igazából újat, de nem is kell neki, mert univerzális tinilány problémákat mutat be. A karakterek kedvelhetőek, kiszámíthatóak, de jól áll nekik. Az pedig, hogy behozta a vallást a képbe, egy kis színfoltot adott neki.
Összességében számomra kellemes kikapcsolódást nyújtott egy csipet nosztalgiával fűszerezve. (Nem, semmi pénzért nem lennék újra 13 éves...) Bátran tudom ajánlani fiatalabb és idősebb hölgyeknek egyaránt, mert biztosan magukra ismernek benne itt-ott.

Értékelés:
A róka                                                                          ->   10
Dűne: Második rész                                                     ->    9
Érdekvédelmi terület                                                   ->    8
Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret               ->    7
A titokzatos nő                                                            ->    5
65                                                                                ->    4

2024. augusztus 16., péntek

Gátak

Már egy ideje terveztem olvasni a szerzőtől. Eddig többnyire pozitív tapasztalataim voltak a spanyol és katalán írókkal, és Irene Soláról sok jót hallottam. Aztán megláttam ezt a borítót, és muszáj volt végre kézbe vennem. Bizony, szerintem ez a nyest tökéletes választás volt. Kellően figyelemfelkeltő és cuki.
244 oldalával nem hosszú olvasmány, mégsem érdemes túl gyorsan haladni vele.
Fülszöveg:
"Irene Sola második magyarul megjelenő regényének főszereplője Ada, aki történeteket ír. Három Angliában töltött év után visszatér a kis katalán faluba, ahonnan származik, és bemutatja a családját, a barátait, a szomszédait, vagyis a falu ismeretlenül is ismerős lakóit. Olyan embereket, akiknek az életét erősen behatárolja, korlátozza és alakítja az őket körülvevő táj. A könyv arról szól, hogyan lehet visszatérni valahová, ahonnan egyszer elmentünk, felidézi a távoli helyeken töltött nyarak és az első szerelem emlékét, és megmutatja, milyen hatással van a mesélő az általa elmesélt történetek szereplőire."
Aki összefüggő cselekményt és történetet vár ettől a kötettől, az csalódni fog. Ez ugyanis rövid kis történetek gyűjteménye, amelyeket a helyszín és a főhősnő lazán kötnek össze. Van itt ugrálás térben, időben és persze szereplők között. Kicsit olyan az egész, mintha csapongó emlékeket és gondolatokat olvasnánk. Nem lehet tudni, mi az, ami tényleg megtörtént, mi az, ami csak fikció és ha meg is történt, tényleg úgy-e, ahogy azt itt látjuk.
A narráció tehát meglehetősen változatos, cseppet sem megszokott. Ráadásul van valami, amit nekem nehéz volt megszokni, a fejezetek első mondatait. A szerző ugyanis szinte mindig így kezdi: "Ez itt..." Ettől pedig nekem olyan hatást keltettek a fejezetek, mintha egy listát olvasnék, mondjuk egy kusza bevásárlólistát, ahol nem típus, vagy lelőhely szerint vannak feltüntetve a tételek, hanem, ahogy épp az író eszébe jutottak. Pedig egyébként a szöveg gördülékeny, cseppet sem darabos és nagyon érzékletes. Úgyhogy ez egy tudatos írói döntés, ami vagy tetszik az olvasónak, vagy nem.
A kötet egy családról és a faluról mesél, ahol élnek. Szóval, ha valaki bepillantana egy spanyol falu hétköznapjaiba, megteheti. Bár a karakterek, gondolataik, problémáik annyira univerzálisak, hogy lényegében bármelyik ország bármelyik falujában megállnák a helyüket. A vidéki élet nincs romantizálva, és ez nekem nagyon tetszett. A kis epizódok megmutatják, milyen szép a táj, milyen nyugodt a környezet, ugyanakkor azt is, mennyi küzdelem, áldozat és nehézség jár mindezzel párban. Illetve a vidéki realitáshoz elpusztult állatok is tartoznak.
A szereplők - legyenek családtagok, barátok vagy szomszédok - dinamikája is hangsúlyt kap a fejezetekben. Itt is univerzális érzések és viselkedésminták tűnnek fel. Van, aki könnyedén megkedvelhető, van aki kevésbé. És itt jön a képbe a főhősnő, Ada, aki lényegében a narrátor is. Nekem nem sikerült azonosulnom vele, megértenem, vagy megkedvelnem. Ahogy ő is kissé távolságtartó a szereplőkkel, akikről mesél, úgy én is távolságtartó voltam vele. Sosem ment igazán mélyre, mindig csak a felszínt kapargatta egy-egy kérdésben, és őt is csak felszínesen lehetett megismerni. Értem én, hogy egy írói nézőpontot képviselt, ám nekem ez kevés volt.
Illetve kevés volt a könyv összességében. Voltak fejezetek, amelyek egyáltalán nem érdekeltek, úgy éreztem, feleslegesek vagy olyan irányba visznek el, ami csak még jobban kizökkent az olvasásból. Pedig általánosságban kedvelni szoktam az ilyen típusú könyveket, ez most rám mégis felemásan hatott. Értettem, mit akart kifejezeni a szerző, ám a mód, amit választott hozzá, nekem nem igazán tetszett.
Természetesen mivel nincs lényegi cselekmény, lényegi lezárása sincs a kötetnek. Egyszerűen csak elfogynak a történetek, és kapunk néhány fényképet erről és arról teljesen feleslegesen.
Összességében sajnos amennyire megkapónak találtam a borítót, annyira nem fogott meg az, amit alatta olvastam. Ez lényegében egy könyv kusza gondolatokról vidéki életről, családról, kapcsolatokról és írásról. Aki kedveli a cselekmény nélküli könyveket, nyugodtan tehet vele egy próbát. Viszont vigyázat, senki se számítson olyan szép megfogalmazásra, mint például Jón Kalman Stefánsson köteteiben.