Ez egy Szépség és a szörnyeteg feldolgozás, ami egyébként az egyik gyerekkori kedvencem, és épp fantasy olvasó kedvemban vagyok. Pontosabban fantasy sorozatokba belekezdő kedvemben, ahogy korábbi bejegyzésemben írtam is róla. Úgyhogy mindenféle további átgondolás nélkül belekezdtem az Átoktörő sorozatba.
A borító mutatós, bár az angol cím talán túlságosan sok helyet foglal rajta. 528 lapjával terjedelmesebb olvasmány, ám mivel ifjúsági történet, gyorsan lehet haladni vele.
Fülszöveg:
"Rhen herceg, Emberfall trónörököse azt hitte, minden rendben lesz. Bár egy nagy hatalmú varázslónő megátkozta, és arra ítélte, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, ő biztosra vette, hogy ha egy lány beleszeret, azonnal megmenekül. Azonban minden ősz végén gonosz, kíméletlen bestiává változik.
És elérkezett az utolsó ősz…
Harperhez sosem volt kegyes a sors. A családja romokban, a bátyja pedig, aki képtelen összetartani a családot, folyamatosan alábecsüli őt. Harper már korán megtanulta, hogy csak kemény küzdelmek árán boldogulhat. De amikor egy embertársa megmentésére siet, hirtelen Rhen elátkozott világában találja magát.
Törd meg az átkot, mentsd meg a birodalmat!
Herceg? Szörny? Átok? Harper azt sem tudja, hol van és mit higgyen. De ahogy egyre több időt tölt el Rhennel a mágikus birodalomban, lassan megérti, mi minden forog kockán. És amikor Rhen rájön, hogy Harper nem csak egy újabb meghódítandó nőnemű, ismét feltámad benne a remény. De hatalmas erők állnak szemben Emberfall-lal… Vajon ha megtörik az átok, az elég ahhoz, hogy megmentse őket és a birodalom népét a teljes pusztulástól?"
Az alapjául szolgáló mese átdolgozása kifejezetten kellemesnek hat. Itt a szörny nem csupán kívülről tűnik szörnynek, hanem ténylegesen szörnyként is viselkedik. Ez pedig egy nagyon jó alapot ad az ifjúságihoz képest meglehetősen véresnek mondható cselekményhez. Na, nem kell megijedni, pont annyi halál van a történetben, hogy a szörny-problémának legyen tétje, se több, se kevesebb.
A női főszereplő hátterében is van egy kellemes változás, betegség miatt sánta. Ez egyrészt kiemeli őt az unalmasan tökéletes átlagos lányok rettentően népes csoportjából, másrészt a szerző felhívja vele az olvasó figyelmét egy betegségre.
Az tehát, ahogy Brigid Kemmerer az alaptörténethez nyúlt, kifejezetten ötletes. Főleg, hogy mindkét főhős tisztában van vele, mivel lehetne megtörni az átkot, ami további lehetőségeket ad a történetnek. Na, de élnek-e ezzel a lehetőséggel? Sajnos, nem igazán.
Nem véletlenül kezdtem a pozitív dolgok leírásával, mert ötletesnek találtam ezt a történetet, és egyáltalán nem volt kellemetlen olvasni, Csakhogy mindez nem volt elég ahhoz, hogy igazán jó újragondolt klasszikus legyen belőle, ami többnyire a szerző írói képességein múlt.
Ífjúsági regényről van szó, így a szöveg gördülékeny, olvasmányos, viszonylag egyszerű. Csakhogy helyenként kifejezetten suta. A párbeszédek nem mindig vannak a helyükön. Vagy ugynazt a témát ismételgetik újra és újra, vagy csak fecsegnek, és így a szereplők nem igazán haladnak egymás megismerése felé. A már említett viszonylagos vérbőségből adódóan néhány fejezetenként akad egy-egy akciójelenet. Fájdalom, de a szerző nem tud akciójeleneteket írni. A leírásai suták, olyan mintha egy túlvágott gagyi akciófilm forgatókönyvét olvasnánk. Engem állandó jelleggel kirúgott a szövegből, mert nem tudtam elképzelni, ki hol és mit csinál a sok sutty, sutty között.
Először ötletesnek tűnt az átok mellé behozni még egy konfliktushelyzetet, a szomszédos királyság támadását, de ez is épp olyan zavaros lett, mint a késdobálós jelenetek. Hiába van felvezetve, hogy itt bizony nagy politikai intrika van, amit katonai stratégiával kell megoldani, ez egy ifjúsági kötet, nem a Trónok harca. Oké, ez egyértelműen a folytatás miatt lett beleszuszakolva a történetbe, de akkor is feleslegesnek hatott. Na, de miért is? Mert ez egy romantikus mesén alapuló ifjúsági könyv, vagyis egy romantikus történet. Legalábbis ez lenne az elvárás, amit nem igazán sikerül teljesítenie.
Mindkét főszereplő kifejezetten kreatív újítást kapott, csak épp nem éltek vele. A női főhőst a bizonyítási vágy hajtja, és állandó jelleggel meggondolatlanul cselekszik. Ez egy ideig szórakoztató, hiszen egyik bajból sodródva a másikba izgalmasabbá teszi a cselekményt, ám a végére fárasztóvá válik. Nem tudja, mit akar, ezért újra és újra meggondolja magát, és az adott helyzetben ahhoz igazodik, mi tűnne hősiesebbnek. Vagány főhős látszatát akarta kelteni, de maradt a meggondolatlan ostobaságnál.
A férfi főhős rengeteg, de tényleg rengeteg lehetőséget kapott, hogy igazán érdekes személyisége legyen. Elvileg idősebb, mint amilyennek látszik, elvileg uralkodásra nevelték, elvileg nagy stratéga, fontos helyzetekben mégis épp úgy viselkedik, mint ifjú hercegek tömkelege. Az önmarcangoló bűntudata pedig rettentően felszínesen volt tálalva.
Szóval adva volt két jó lehetőségekkel felruházott főhős, akik nem igazán aknázták ki ezeket. Ettől még működhetnének együtt kifejezetten jól, ha lenne köztük bármi az egymásra licitált meggondolatlan tetteken kívül. Hiányzott közöttük a szikra, az alapműhöz ragaszkodva mégis egymáshoz lettek kényszerítve. Pedig lehetett volna ez egy jó újítás. Főleg, hogy mindketten több vonzalmat éreztek a testőr iránt, mint egymással szemben. Sőt, a főhősnő és a testőr kapcsolata jobban meg lett alapozva, mint bármi, amit a herceggel tett. Kezdetben tartottam a szerelmi háromszögtől, ám még az is jobb lett volna, mint ez a langyos víz, amiben romantika címszó alatt kapálóztak.
Összességében ez egy kifejezetten jó újításokon alapuló újragondolása egy klasszikus mesének. Ifjúsági kalandnak teljesen megfelel, mivel olvasmányos, és a fantasy elemek jó mértékkel vanank elhelyezve benne. Szerelmi történetnek azonban suta, a lezárása még sutább, így a fent említett hibák sajnos leterítették ezt az egyébként kreatív ötletet. Pedig a karakterek jobb ábrázolásával és jobban megírt akcióval, illetve kevesebb mellékszállal kifejezetten jó is lehetett volna.
Mivel látom benne a potenciált, tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a Szepség és a szörnyeteg történetét, és szívesen olvasnának új ötleteket róla. Viszont, aki a következő nagy szerelmi történetre vágyik, hát, keresse máshol, mert románcnak ez bizony kevés volt.
Kiegészítés:
Nem igazán néztem utána ennek a sorozatnak, mikor belekezdtem. Épp ezért ért váratlanul, hogy a kötet végén kaptam ugyan lezárást, ám a konfliktusok nem oldódtak meg. Sőt, kicsit elszaporodtak. A második kötet, Harcos, megtört szív tehát szorosan kapcsolódik hozzá, közvetlen folytatásnak tekinthető. Egyelőre nem igazán tudom, mit gondoljak róla. Főleg, hogy lesz még egy harmadik kötet is, így gyanítom, a második rész inkább növelni fogja a konfliktusok számát és nem csökkenteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése