Jojo Moyes azon romantikus történetírók közé tartozik, akiket kedvelek. Több könyvét olvastam, volt ami nagyon tetszett, volt ami kevésbé, és olyan is akadt, ami nem nyert meg. A stílusa azonban mindig olvasmányos, és időnként jólesik könnyed, romatikus történetet olvasni.
A borító nagyon tetszik, konkrétan cuki. Minden rajta van, ami klasszikus, nőknek szóló, romantikus történet kelléke lehet a macskaköves úttól a könnyed, nyári esőig.
Terjedelemre meglepően vékony, mindössze 332 oldal, ami nem tűnik soknak, főleg ha hozzátesszük, hogy összesen 11 novellát foglal magába. Igen, ez most rendhagyó módon nem regény, hanem novelláskötet.
Fülszöveg:
"A Párizsba induló Nellt sunyin cserben hagyja barátja, így egyedül érkezik a világ legromantikusabb városába.Két párizsi szerelmespár számára, akiket közel egy évszázad választ el, a házasság még csupán szerelmük történetének első fejezete."
A fülszöveg valójában csupán az egyik történet, a kötet címét is adó utolsó novella összefoglalása. Szóval, ha valaki ez alapján szeretné megítélni ezt a könyvet, ne tegye. Inkább járjon kicsit utána a többi történetnek is, amihez rögtön adok is egy kis segítséget.
A kötet felépítése keretes. Az első és az utolsó történet hosszabb, jobban kidolgozott, és szerintem ezek követik legjobban az írónő megszokott stílusát. A közöttük helyet foglaló további kilenc novella jóval rövidebb és sokkal felejthetőbb.
A köszönetnyilvánításban Moyes megjegyzi, hogy hálás azoknak, akik először tették közzé ezeket a történeteket. Tehát ezen novellák szerepeltek már magazinban, rádióban és egyéb fórumokon. Ez pedig jó magyarázatot ad a történetek kuszaságára és a helyenként kurtán furcsa, semmitmondó, vagy néhol közhelyesnek is nevezhető cselekményre. Én ugyanis cseppet összedobáltnak éreztem ezt a kötetet, és csupán néhánynál éreztem úgy, hogy megérte a nyomdai fáradtságot, pedig még ezen jobb alkotások sem tetszettek igazán.
Számomra nagy csalódás volt ez a kötet. Nem azt a könnyed, romantikus kikapcsolódást kaptam tőle, amit vártam. Ráadásul a történetek nagy részét lehangolónak találtam, ami erős kontrasztba helyezte számomra az olvasási élményt a fenti cuki borítóval. Rögtön ki is fejtem minden egyes novelláról a véleményemet.
Nászút Párizsban
A kötet nyitó története, ahogy már írtam, hosszabb és részletesebb. Két idősíkon halad, és két mézesheteket töltő, fiatal házaspár megpróbáltatásait meséli el Párizsban. Oké, valójában a fiatalasszonyok megpróbáltatásait, mert nekik nem úgy alakul a házas élet, ahogy elképzelték, míg az urak elvannak, egészen újdonsult feleségük kifakadásáig. Számomra a múltban játszódó történet jobb volt, érthetőbb és kevésbé butus, mint a modern. Összeségében mégis úgy fejeztem be, hogy hát, ez nem egy különösen jó vagy érdekes történet az írónőtől. Aztán persze gyorsan rájöttem, hogy a további novellákhoz képest, ez bizony jónak számít.
Mégsem a szegényes olvasási élmény miatt haragszom erre a történetre, hanem mert, mint később megtudtam, ez az írónő korábbi regényének (Akit elhagytál) előzménye. Utána kellett olvasnom, hogy erre rájöjjek, pedig azt a regényt nagyon szeretem. Egyszerűen nem ismertem meg a szereplőket, és nem kapcsoltam össze ezt a könnyed házasság eleji cívódást azzal a szépen kidolgozott és izgalmas történettel. Ez persze nem csoda, mert egész más személyiségnek tűntek itt a hölgyek, mint abban a regényben. Ráadásul teljesen felesleges volt ezt a könnyed kis sztorit ráírnia korábbi karaktereire, mert semmit sem tett hozzá sem a novella, sem a regény élvezetéhez. Pusztán hatásvadásznak és feleslegesnek éreztem, így még az a kevés szimpátiám is csorbát szenvedett, amelyet olvasás közben a novella iránt éreztem.
Tweetek erdejében
Ez talán a leginkább klasszikusnak mondható novella a kötetben. Rövid, tömör és van egy csattanó a végén. Azonban hiába próbált az írónő belecsempészni picurka mondanivalót a média világáról, meglehetősen érdektelen a sztori. Szerintem ennek a történetnek egy internetes női magazinban van inkább a helye, mint egy novelláskötetben.
Volt néhány novella, ami természetét és véleményemet tekintve nem különbözött egymástól, ezeket egy csokorba fogva szeretném összesíteni. Róluk van szó: Délutáni szerelem; Járt út; Krokodilbőr cipő; A tavalyi kabát és Tizenhárom nap John C.-vel.
Ezeknek a novelláknak egyszerű a receptje: egy középkorú, házas nő belefárad kicsit hétköznapi életébe, unja a férjét, és megcsapja kicsit a kapuzárási pánik, aztán jön valami, ami kizökkenti, ám a végén mégis boldogan visszatér abba az életbe, amelyet a történet elején hevesen bírált. Számomra ezek a történetek voltak a kötet mélypontjai. Klisések, semmitmondóak és rettentően lehangolóak. Mind azt sugallta nekem, hogy X évnyi házasság után minden nő unalmas lesz, amitől boldogtalan és picit megzizzen, hogy aztán mégis maradjon ebben a pocsolyának érződő életvitelben. Hát, köszönöm szépen, bíztató kilátások.
Mindegyik nőt idegesítőnek találtam, míg a férfjeiket konkrétan sajnáltam. A hölgyek ugyanis képtelenek voltak kommunikálni az urakkal, nem mondták el, hogy boldogtalanok, hogy mást szeretnének, hanem sodródtak az árral némán, ami számomra kifejezetten dühítő volt. Így pedig szegény pasasok, akik valaha biztos jobban teljesítettek ennél - hiszen minden kötet végén rájött a hölgy, hogy a férje mellett a helye - mit sem sejtettek a gondokból.
Lehet, hogy idősebb, hosszabb ideje házas, női olvasok számára élvezhetőek ezek a történetek, de én falra másztam tőlük vagy a koromból vagy a teljesen más világnézetemből adódóan.
Rablás
Ez a novella a Stockholm-szindróma éke és a gagyi, romantikus női vágyak csúcsa. Beleszeretni a betörőbe, hát nem romantikus és szexi? Nem! Nagyon nem! Ez egy kifejezetten beteg dolog, vagy egy Zs kategórás pornó felvezetője. Szerencsére az írónő csak ezt a bizonyos felvezetést írta meg, és a csaj nem bújt ágyba a rabló úrral míg annak fején volt a harisnya... Ez is olyan novella, amit nem értek, hogyan kerülhetett nyomtatásba.
Két történetet (Margot és A karácsonyi lista) ismét egy kalap alá szeretnék vonni, mert mindketten a karácsonyi giccs kategóriájába esnek. Furcsa, hogy bár nem rajongok a giccsekért és nincs is karácsonyi hangulatom így nyár végén, mégis sokkal jobban csúsztak, mint a korábbi történetek. Ezek ugyanis giccs ide vagy oda, aranyosak, pozitívak, amivel máris sokkal jobb kedvre derítettek, mint a többi. Ha ez a novellás kötet romantikus, karácsonyi novellákat tartalmazna csak, azt mondanám oké, nem kár értük a papír, ám így kicsit kilógnak a sorból.
Párizs szólóban
A kötet címét is adó történet az utolsó, a leghosszabb, a legkidolgozattabb és talán a leginkább műfajba vágó. Már ha az ember abból indul ki, mint én, hogy ez egy könnyed, romantikus könyv. Persze nem mentes a kliséktől, kiszámítható, de nem tudok rá haragudni miatta. Ez a történet tetszett a legjobban, mert az előtte elolvasott novellák (leszámítva a karácsonyi sztorikat) felbosszantottak és kedvemet szegték. Ez viszont olyan volt, mint a borító: cuki.
Összeségében tehát hatalmas csalódás volt ez a könyv. Ez volt a legrosszabb olvasmányom az írónőtől. Őszintén szólva teljesen feleslegesnek éreztem ezeket a történeteket így összefogva kiadni. A többség bőven megmaradhatott volna a magazinok és internetes oldalak kiegészítő tartalmainak. Esetleg az utolsót gondolhatta volna át jobban, részletesebben, hogy kicsit nagyobb terjedelemben, szólóban kiadja.
Unatkozó háziasszonyoknak ajánlom, mivel a történetek többsége boldogtalan háziasszonyokról szól, talán ők megtalálják benne a szórakoztató elemeket, amelyeket nekem nem sikerült meglelnem. Ha viszont valaki kifejezetten cuki és romantikus történetre vágyik, keresse máshol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése