Épp egy gyilkosságos könyvre vágytam. Ennyi mentségem van arra a tettre, hogy kivettem a könyvtárból. Pedig elrettenthetett volna, hogy nem igazán szeretem a krimit és az is, hogy a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg női pszichothriller címszó alatt. Szóval nem épp a műfaj kemény vonalába tartozik, ezt előre tudtam. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy rettentően unalmas és meglehetősen bosszantó lesz.
Pedig a borító mutatós, 496 lapjával azonban jóval hosszabb, mint ami szükséges volna.
Fülszöveg:
"Dr. Annabelle Schwartzman végre megtalálta a helyét. A San Franciscó-i Rendőrkapitányság halottkémjeként együtt dolgozik Hal Harris nyomozóval, és kideríti azt, amit a halottak már képtelenek elmondani az utolsó pillanataikról. A munkája célt ad az életének – és egyúttal menedéket is jelent számára a zsarnokoskodó férje mellett töltött korábbi élete elől. Bár már hét éve kiszabadult a rosszul sikerült házasságból, fél szemmel még mindig azt figyeli, követi-e valaki.
Schwartzman legújabb esete igencsak aggasztó: az áldozat kísértetiesen hasonlít rá. Ráadásul egy döbbenetes bizonyíték azt sugallja, hogy a gyilkos még egyáltalán nem végzett – és hogy Schwartzman élete veszélyben foroghat."
Ez a könyv egy harmatgyenge krimi. A felén ásítoztam a másik felén pedig a fejemet csóváltam olyan gondolatokkal, mint: "A valóságban ilyen nincs." "Ó, már megint egy érdektelen szereplő." "Valaki üsse agyon a főhőst!" Úgyhogy most szisztematikusan körbejárom, miért is érzem sértésnek a műfajra nézve, kriminek nevezni ezt a könyvet. Spoilerek előfordulhatnak, bár nincs is benne fordulat, így ez a figyelmeztetés talán felesleges is.
Egy jó krimi alapja egy olyan gyilkosság, ahol nem tudni, ki a tettes. Nos, ebben a könyvben, amint megvan a hulla, már mindenki tudja ki követte el, csak azt nem, hogyan bizonyítsák rá. Talán még érdekes újítás is lenne ez, ha az írónő nem a krimisorozatokból szerezte volna a tudását. (Igen, én is olvastam a köszönetnyilvánítást a helyi rendőrség felé, de ez bizony akkor is sorozatokon nevelkedett történet.)
A nyomozás rém unalmas. A főhős folyton fitogtatni akarja intelligenciai (Jó vicc, a csaj nem egy észlény, sőt.) fölényét azzal, hogy véletlenszerű latin kifejezésekkel dobálózik. Értjük, hogy orvos, tudjuk, hogy a szakkifejezések a mezei halandók számára érthetetlenek, nem kell ezért mindennek az anatómiai meghatározását felsorolni. Ráadásul a nyomozás a krimisorozatok háromszögében zajlik: fényképek, elhagyott hajszálak és hámsejtek, valamint DNS vizsgálatok, ennyiből áll felgöngyölíteni egy ügyet. Nos, a valóságban nem. Nem, mert a DNS vizsgálat baromi drága, nem megdönthetetlen bizonyíték, így kizárólag nagyon indokolt esetekben és ritkán szokták kérni. Na, meg az említett krimisorozatokban...
A könyvet azonban még megmenthette volna egy jó főhős, csakhogy ez sem történt meg. Annabelle - aki furcsa módon mindig Schwartzman néven hivatkozik magára - egy rettentően gyenge jellem. Végig nyafog, szorong és túldramatizál mindent. Vannak rossz kapcsolatok, vannak olyan emberek, akiktől nehéz megszabadulni, DE ő önként és dalolva ment bele egy olyan kapcsolatba, amely erőszakkal indult, aztán sokáig tűrt, majd mikor a sarkára állva lelépett 7 évre (komolyan, 7 évig a férje színét sem látta) a jellemfejlődés legapróbb szikráját sem mutatta. Ugyanolyan ostobán és önvédelmi ösztön nélkül reagált a kissé beteg (Spencer egy görény, de távol áll az igazi pszichopatáktól) gyilkos férjére. Mármint ő egy orvosszakértő, nyomozókkal van körülvéve, mégis inkább elmenekül a rendőrség elől és öngyilkos küldetésre megy. Gratulálok, lányom, pont annyi eszed van, mint mikor hozzámentél egy seggfejhez!
Felmerül a kérdés, mégis miért bosszant ennyire a történet, mikor tipikusan csak egy gyenge könyv a sokból. Azért, mert csak ez a bugyuta vacak volt nálam egy olyan hétvégén, mikor végre elég időm volt olvasni. Mikor végre elmerülhettem több órára a nyomtatott lapok közé és mit kaptam: egy nyafka főhőst és egy rettentően vontatott, unalmas és meglepetésektől teljesen mentes történetet. Véteknek éreztem erre pazarolni az időmet.
Szóval nem tetszett és az ég óvjon meg tőle, hogy újabb "női pszichothriller" kerüljön a kezembe. Ezeknek a főhősnőknek a létezése az igazi bűntény a gyanútlan olvasók ellen. Senkinek sem ajánlom.
Egy jó krimi alapja egy olyan gyilkosság, ahol nem tudni, ki a tettes. Nos, ebben a könyvben, amint megvan a hulla, már mindenki tudja ki követte el, csak azt nem, hogyan bizonyítsák rá. Talán még érdekes újítás is lenne ez, ha az írónő nem a krimisorozatokból szerezte volna a tudását. (Igen, én is olvastam a köszönetnyilvánítást a helyi rendőrség felé, de ez bizony akkor is sorozatokon nevelkedett történet.)
A nyomozás rém unalmas. A főhős folyton fitogtatni akarja intelligenciai (Jó vicc, a csaj nem egy észlény, sőt.) fölényét azzal, hogy véletlenszerű latin kifejezésekkel dobálózik. Értjük, hogy orvos, tudjuk, hogy a szakkifejezések a mezei halandók számára érthetetlenek, nem kell ezért mindennek az anatómiai meghatározását felsorolni. Ráadásul a nyomozás a krimisorozatok háromszögében zajlik: fényképek, elhagyott hajszálak és hámsejtek, valamint DNS vizsgálatok, ennyiből áll felgöngyölíteni egy ügyet. Nos, a valóságban nem. Nem, mert a DNS vizsgálat baromi drága, nem megdönthetetlen bizonyíték, így kizárólag nagyon indokolt esetekben és ritkán szokták kérni. Na, meg az említett krimisorozatokban...
A könyvet azonban még megmenthette volna egy jó főhős, csakhogy ez sem történt meg. Annabelle - aki furcsa módon mindig Schwartzman néven hivatkozik magára - egy rettentően gyenge jellem. Végig nyafog, szorong és túldramatizál mindent. Vannak rossz kapcsolatok, vannak olyan emberek, akiktől nehéz megszabadulni, DE ő önként és dalolva ment bele egy olyan kapcsolatba, amely erőszakkal indult, aztán sokáig tűrt, majd mikor a sarkára állva lelépett 7 évre (komolyan, 7 évig a férje színét sem látta) a jellemfejlődés legapróbb szikráját sem mutatta. Ugyanolyan ostobán és önvédelmi ösztön nélkül reagált a kissé beteg (Spencer egy görény, de távol áll az igazi pszichopatáktól) gyilkos férjére. Mármint ő egy orvosszakértő, nyomozókkal van körülvéve, mégis inkább elmenekül a rendőrség elől és öngyilkos küldetésre megy. Gratulálok, lányom, pont annyi eszed van, mint mikor hozzámentél egy seggfejhez!
Felmerül a kérdés, mégis miért bosszant ennyire a történet, mikor tipikusan csak egy gyenge könyv a sokból. Azért, mert csak ez a bugyuta vacak volt nálam egy olyan hétvégén, mikor végre elég időm volt olvasni. Mikor végre elmerülhettem több órára a nyomtatott lapok közé és mit kaptam: egy nyafka főhőst és egy rettentően vontatott, unalmas és meglepetésektől teljesen mentes történetet. Véteknek éreztem erre pazarolni az időmet.
Szóval nem tetszett és az ég óvjon meg tőle, hogy újabb "női pszichothriller" kerüljön a kezembe. Ezeknek a főhősnőknek a létezése az igazi bűntény a gyanútlan olvasók ellen. Senkinek sem ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése