2017. június 14., szerda

Egy könyvmoly naplójából XV.

"Nem vagyok könyvfüggő, csak segítem a gazdaságot."
Mostanában nem jutott túl sok időm könyvekre. Ennek oka az, hogy elég kevés azon órák száma, amit egyedül egy könyvvel tölthetek. 
Ez egyrészt nem panasz, hiszen élvezem a barátaim és San Diego társaságát, így a szabadidőm nagy részét velük töltöm. Másrészt viszont az, mert olyan sok jó könyv van a világon és oly kevés idő. 
Szóval igyekszem minden lehetőséget megragadni, ezért is cipelgetek magammal könyveket mindenhová. No, és ezért is gyűjtöm szorgalmasan a polcomon az olvasásra váró köteteket.
Ezt szerencsére a környezetem elfogadja, sőt körbe vagyok véve más könyvfüggőkkel. Egyrészt könyvmolyokkal lakom már évek óta. Csakhogy míg Queen B. és Pucca egész más műfajokat kedvelnek, addig Poly ízlése többé-kevésbé megegyezik az enyémmel.
Mindig megkérdezi, mit olvasok, el is kérte tőlem az Én vétkem-et, mert megtetszett neki a borítója. Mikor pedig kiszúrta, hogy egy Jojo Moyes könyvet olvastam, hosszú eszmecserébe bonyolódtunk az írónőről, aminek az lett a vége, hogy én is kaptam kölcsön egy könyvet. Természetesen nem mindig értünk egyet, de ettől jó igazán egy könyves eszmecsere.
Másrészt a barátaim között is akad bőven könyvrajongó. Legutóbb Applequeen barátomat kapta el a hév. Nagy lelkesen áradozott a Shadowhunters sorozatról és mikor közöltem vele, hogy könyv alapján készült, ami nem mellesleg ezerszer jobb, csak tovább fokozódott lelkesedése. Meg is ígértem neki, hogy kölcsönadom a teljes sorozatot, ám mielőtt találkoztunk volna, küldött nekem egy képet egy könyvkupacról a következő üzenettel: "Megvettem. Majd a gyerekeimnek is jó lesz."

88. Könyvhét
Könyvfüggőségemet csillapítandó és mivel a Könyvfesztiválra idén nem jutottam ki, jó előre beírtam a naptáramba a Könyvhét dátumát. Szerencsére nem jött közbe semmi. 
88. Ünnepi Könyvhéten jártam tehát, a szokásos (tavalyi élményeim ITT olvashatók) beszámoló következik.
Idén a legforgalmasabb napot, a szombatot választottam. Igaz, tekintve, hogy vasárnap dolgoztam, nem is volt túl sok lehetőségem...
Két dedikálásra szerettem volna elmenni, az egyik délelőtt volt, míg a másik délután. A kettő közé pedig lézengést és könyvvásárlást terveztem. Ezúttal San Diegót kértem meg, hogy kísérjen el, amit kedvesen meg is tett. Ez volt neki az első Könyvhét, vagyis belevittem a jóba.
Róla egyébként azt érdemes tudni, hogy nem rendszeresen olvas. Ha van valami, ami érdekli (például Trónok harca), akkor akkor azt végiglapozza, de elvan hetekig olvasnivaló nélkül is.
Tizenegyre kellett volna kiérnünk a Vörösmarty térre, ám ez nem sikerült. Reggel cseppet elszámítottuk magunkat, amit én egyáltalán nem találtam meglepőnek, míg ő a szívére vette. Tudta, hogy fontos nekem ez az esemény, így jobban aggódott mint én, hogy nem érünk oda időben.
dedikált könyvecske
és egyik kedvenc könyvjelzőm
Szerencsére a félóra késés még belefért, így sikerült elcsípnem Benyák Zoltánt, hogy aláírassam vele aktuális olvasmányomat. 
Pont olyan kedves volt, mint három éve, mikor egy másik könyvét dedikáltattam vele. Kár, hogy még csak most kezdtem el ezt a könyvet, mivel kicsit puhatolózott, hogy tetszik-e és 20 oldal után nem tudtam érdemileg válaszolni. Azonban így is jó élmény volt.
Első feladatot tehát kipipálhattam, így nyugodtan körbenézhettünk a további standoknál. Megsimogattam néhány könyvet és plüssállatot. Szereztünk gumicukrot kísérőm nagy örömére. Végignéztem az akciós kínálatot, párszor elgyengültem, ám végül erős maradtam.
Így esett meg a meglepő fordulat, kísérőm előbb vett könyvet nálam. Meg is kaptam, hogy biztosan visszafogom magam a jelenlétében, pedig erről szó sem volt.
Bizonyítandó közöltem vele, hogy el kell mennünk az Alexandrába, mert van még ajándékutalványom, amitől meg szeretnék szabadulni. Nos, ekkor szembesültem vele, hogy le vagyok maradva a hírekkel. Azt már tudtam, hogy felszámolják a bolthálózatot és hogy a Könyvmolyképző veszi át, ám azt nem, hogy mindez már nagyrészt le is zajlott.
A boltban hosszú bolyongás és mérlegelés után kiválasztottam egy könyvet, ami az utalvány értékét lefedte. Aztán a pénztárnál szembesültem vele, hogy még mindig le vagyok maradva a fejleményekben, az utalványokat ugyanis már csupán a könyv árának feléig lehet felhasználni.
Mivel volt odakint vagy 40 fok, a boltban pedig 50 és kezdtem elájulni a dehidratálódástól, nem igazán fogtam fel az információt, csak kifizettem a könyvet és eljöttünk. Aztán, miután magamba döntöttem fél liter hideg zöld teát és egy csokit, helyreállt az agyműködésem. Szóval nyomban vissza is masíroztam a boltba újra végignézni a kínálatot, hogy megszabaduljak az összes utalványtól. Kísérőm hősiesen tűrte és még választani is segített, ami nálam sosem megy könnyen. Még két könyvvel a táskámban, azaz immár összesen 6 kötettel indultunk vissza a Könyvhétre, mikor konstatáltuk a következő akadályt, az esőt.
Nem lepett meg, az évek során megszoktam, hogy megázok, mégsem voltam túl boldog, mivel egy lenge nyári ruhában és saruban nem volt kellemes a hirtelen jött drasztikus hőmérsékletváltozás. Ettől persze nem adtam fel a következő dedikálást, csak útba kellett ejtenünk egy kis kitérőt.
Délelőtt, útban a Vörösmarty térre észrevettem, hogy hosszú sor kígyózott egy kis üzlet előtt. Természetesen akciós ruhák álltak a dolog hátterében. San Diego meg is jegyezte, hogy rá se nézzek, mire én közöltem vele, hogy ne aggódjon, a könyvek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a pénztárcámra. Délután dideregve baktatva azonban kicsit megváltozott a véleményem. Így kötöttünk ki a Glamour jótékonysági vásárán, hogy gyorsan vegyek magamnak egy pulcsit. 
A bolt persze már eléggé ki volt fosztva, de nem különösebben érdekelt, belebújtam két pulcsiba a bolt közepén és a másodikat meg is vettem. Az eladó lányok jót nevettek rajtam, mikor az üres vállfát nyomtam a kezükbe a következő mondattal: "Fizetném ezt a pulcsit, ami rajtam van. Ha nem gond, nem venném le, mert fázom." Aztán már rohantunk is tovább a még mindig szemerkélő esőben, de legalább már kevésbé fázósan.
dedikált vámpírkönyvecske
A Delta Vision standjánál már kígyózott a sor az eső miatt a stand oldalánál. Beálltunk a végére, majd megpróbáltam rájönni, jó író felé igyekszünk-e. Közben ugyanis alakulóban volt egy másik sor is a stand hátsó részénél. Gaura Ágnestől most olvastam először, így arcról nem igazán tudtam beazonosítani, ám a könyvborítók alapján sikerült kimatekoznom, hogy a másik sor kell nekünk. Át is álltunk, amit a mellékelt kép jól bizonyít.
Az írónő egyébként mosolygós, csak kissé szégyenlős. Hatalmas szalmakalapjában halk hangon csevegett mindenkivel és nem tűnt túl lelkesnek, mikor közös fényképet kértek tőle, mégis rábólintott. Ettől számomra kifejezetten szimpatikussá vált, főleg mikor sorra kerültem a stand eresze alatt és szabadkozni kezdett, hogy így álldogálva nem olyan szép a kézírása.
A küldetést tehát sikeresen teljesítettük. 4 új könyvvel a táskámban és egy új pulcsival tértünk haza. Ráadásul legnagyobb örömömre San Diego élvezte a napot. Azt mondta, a kezdeti aggodalma, hogy unatkozni fog, messze elkerülte és szívesen jön velem legközelebb is könyves rendezvényre.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy otthon, mikor felnéztem Moly-ra és elkezdtem olvasni a rengeteg könyvhetes élménybeszámolót, majd megjegyeztem neki, hogy volt olyan pár, aki több mint húsz könyvvel ment haza, nem volt őszinte a mosolya...
No, de nem is a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.
zsákmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése