2016. június 12., vasárnap

A lány, aki mindig mindent félreért

Geek girl sorozat második kötete. Az első részt (A lány, akit soha senki sem vett észre) szerettem, mert a, megnevettetett, b, olyan szóvirágokkal volt tele, hogy olvasás közben a pupillám duplájára tágult, c, érdeklődést keltett bennem a modellek és a divat világa iránt. Ez a három pont pedig bőven elég ajánlólevél volt a folytatáshoz is.
A cím ezúttal tökéletesen találó, a borító ismét feltűnő és vicces és 328 lapjával ezúttal is kellemes hosszúságú olvasmány.
Fülszöveg:
"Harriet Manners sok mindent tud. 
* Az embernek általában 70 000 gondolat fordul meg a fejében naponta.
* A pillangónak négyezer izma van.
* Egy átlagos ember egy tonna ételt fogyaszt el egy év leforgása alatt.
* Strébernek lenni + modellnek = a cuccaidon újabb és újabb graffitik jelennek meg.
A fiúkról viszont egyértelmű, hogy semmit nem tud. Pedig fergeteges tokiói modellútja alatt minden eddig összegyűjtött tudását becserélné, ha csak halványan sejthetné, mit is kezdjen egy bizonyos sráccal…"
Harriet Manners még mindig egy okostojás. Még mindig számadatok és szükségtelen információk népes csapatával bombázza a gyanútlan olvasókat, még mindig nem úgy viselkedik mint egy modell és még mindig rettentően ostoba, ha emberi kapcsolatokról van szó. Azonban még mindig szórakoztató, még mindig szerethető minden bosszantó tulajdonsága ellenére és még mindig remek karakterek veszik őt körbe.

Mindebből tehát egyenes arányban következik, hogy :
1. Ez a könyv pont olyan szórakoztató, mint az előző.
2. A főhős és úgy szinte minden szereplő szerethető figura.
3. Wilbur még mindig túlságosan sok és indokolatlan jelzőt használ.

Harriet modellkarriere azonban nem garantálja ilyen egyértelműen azt, hogy jobban átlássa a helyzeteket, érettebb legyen vagy egyszerűen, hogy álljon ki magáért. Ahogy a cím is mondja, mindig mindent félreért. Az olvasó a könyv legelején legfeljebb csak sejti, hogy nem minden úgy van, ahogy azt a főhősnő feltételezi, ám aztán megvilágosodik és onnantól se vörös hajtincs, se matekképletek, se hadonászó szempillaspirál nem tudja elfedni mindazt, amit Harriet nem lát a saját orrától. A regény ezért meglehetősen kiszámítható, de ez nem is baj.
Ez a könyv ugyanis nem a bonyolult és fordulatos cselekménye miatt jó, hanem mert a vicces szöveg kézen fogja az olvasót és nem ereszti az utolsó oldalakig. Ráadásul mivel a regény nagyobb része Japánban játszódik, felfogható egy külföldi kalandnak is.
Azon emberek közé tartozom, akik egyszer elmennének Hello Kitty szülőhazájába, ezért legalább olyan lelkesedéssel fogadtam az utazást, mint Harriet. Jó volt olvasni a kissé kaotikus és rettenően színes Tokió utcáiról, a kawai és kevésbé kawai dolgokról és persze a kulturális különbségekről, amelyek még több bajba sodorták a főhősnőt.
Harriet családja, kiegészülve a nagymamával most is tarolt. Oroszlánfiú még mindig nagyon oroszlános a sörénye nélkül is és a szerelmi szál továbbra is tinilányosan kawai. A legérdekesebb Toby volt, aki bár egy kissé bosszantó mellékszereplő, nagyon sok potenciál van benne.
Az egyetlen dolog, ami kicsit levon a könyv, vagy inkább a főhősnő csillámporos fényéből az a konfliktuskerülése. Gondja van a fiújával? Valaki keresztbe tesz neki? Vagy csak aggódik valami miatt? Egyre megy, mert mindig ugyanazzal a két dologgal reagál: elkezd valami másról beszélni vagy egyszerűen elmenekül. Néha kedvem lett volna ráüvölteni: Állj már a sarkadra!
Összességében mégis azt mondom, ez egy jó könyv. Pont olyan szórakoztató, könnyed vattacukorka, mint az első kötet. Engem kikapcsolt, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki valami viccesre vágyik és ennek érdekében szívesen vesz kézbe elsősorban kamaszoknak készült könyveket. Ha valakinek az első könyv tetszett, a folytatásban sem fog csalódni.

Ízelítő a könyvből:
"– Mikor fog kinyílni a szeme? 
– Nem macskát szültem, Richard. Már kinyílt a szeme. Csak alszik."

Kiegészítés:
Harriet története és persze modellkarriere nem ért még véget japán kalandjával. A lány, aki távolról tökéletes címmel a harmadik kötet is elérhető magyarul. Az írónő pedig már az ötödik kötetet is megírta. Ráadásul a sorozathoz készült néhány (eddig szám szerint három) kiegészítő történet is, amelyek a kötetek közötti kalandokat mesélik el.
Remélem, lassan de biztosan minden rész eljut a magyar olvasókhoz. Addig levadászom a könyvtárban a harmadik kötetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése