2016. május 28., szombat

Fedőneve Verity

A borító miatt figyeltem fel erre a könyvre. Gyengéim a borítókon megbújó kézírásos szavak. Aztán átfutottam a fülszöveget és újabb csalétket találtam, a barátságot. A kiadó munkájára tehát nem lehet panasz, szépen becsomagolta ezt a történetet 392 oldalnyi kedvcsináló köntösbe.
Fülszöveg:
"1943. október 11. Egy brit kémrepülőgép kényszerleszállást végez a náci megszállás alatt álló Franciaországban. A pilóta és utasa a legjobb barátnők. Egyikük megpróbálja túlélni. A másik már akkor elvesztette a játszmát, amikor még el sem kezdődött.
Gyönyörűen megírt, szívszorító regény egy felejthetetlen barátságról, amely a végtelen gonoszságnak is ellenáll."
Izgalmasnak ígérkezik, nem igaz? 
Nos, a cselekmény valóban leköti az olvasót, azonban van egy hibája, ami miatt nem tudtam élvezni a könyvet. Az írónő érezhetően megtett mindent, hogy hihető legyen, csak sajnos cseppet sem sikerült neki.
Az egész történet teljességgel hiteltelen, hiába a sok repülőkkel kapcsolatos adat. A szereplők tettei középkategóriás kémfilmeket idéznek, pedig volt néhány kifejezetten kreatív ötlete az írónőnek. Csak hogy két "apróságot" említsek: egyetlen náci (vagy akármilyen más) tiszt sem cicózna ennyit egy nem túl értékes, kémgyanús fogollyal, a rajtaütésnél pedig félhomályban a bilincseket simán ellövik, mint vurstliban a céltáblát, de képtelenek leszedni három katonát... Ez a két momentum akkora öngólt rúg a könyv hangzatos igazságának, hogy képtelen voltam komolyan venni. Mellettük persze volt több kisebb szemforgatásra alkalmas dolog, jelenet, cselekedet, amely szintén csitították lelkesedésemet. A cselekményről azonban nem kívánok szólni, mert hihetőség ide vagy oda, senkinek sem akarom ellőni a regény fordulatait, mint a légvédelmi ágyúval zsonglőrködő főhősnők.
A hiteltelenség természetesen nem ássa el egyből a történetet egy bombakráterben, csupán egy oka a vérző sebeknek. A karakterek azonban számomra szintén lyukat ütöttek rajta.
Az egyes számú főhősnő meglehetősen bosszantó figura. Volt valami a stílusában, amitől meg kívántam tartani az öt lépés távolságot. Ellenben az ő elbeszélésében a kettes számú főhősnő kifejezetten szimpatikussá vált. Csakhogy közelebbről megvizsgálva, a kettes számú is pont olyan gyanús egyén mint az egyes. Pontosítok, mindig az a gyanús, aki épp szem előtt van. Ez a gyanúsítgatás ráadásul kizárólag az írói stílusból fakad. Talán a szóhasználat, talán a kiszólások, talán a napló jellegű leírásokhoz teljesen hiteltelen mondatok miatt. A két hölgy konkrét személyével ugyanis nem volt különösebb bajom, maximum ostobának találtam őket néha.
A regény többi szereplője nem sok vizet zavar. Talán Jamie az egyetlen említésre méltó, de őt sem hagyták jobban kibontakozni. Az azonban tetszett, hogy mindkét katonai oldalon voltak csúnya és kevésbé csúnya figurák.
Ami a barátságot, vagyis a kötet mondanivalóját illeti, átjött. Ez volt az a rész, ami kissé elcsépelt ugyan, de rendben van. Rendben van, mert az üzenet pozitív és minden máz ellenére befogadható.
Összességében ez egy háborús kaland két hölgy barátságára kihegyezve. Vonaton elütni vele az időt jó volt, de nem hagyott mély nyomot.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik háborús kalandokra vágynak női szemmel. A könyv élvezetéhez azonban mindenki tegye félre a 20. századi háborúkra vonatkozó ismereteit, mert nem lesz szüksége rá. Ez egy fikció molyrágta világháborús köntösben, így aki bármi valósághoz közelit szeretne olvasni, keresse egy másik polcon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése