Még mindig nagy érdeklődéssel fordulok a magyar szerzők felé. A miérteket már többször kifejtettem (például ITT) és továbbra is tartom magam hozzájuk. Szóval, mikor megpillantottam a könyvtár polcán ezt a kötetet, tudtam, el kell olvasnom.
Vivien Holloway írói álnév Sasvári Vivient takarja, aki már egész szép számmal adott ki olvasnivalót a kezei közül, de erről majd a bejegyzés végén. Nekem ez volt az első könyvem a tollából, így kifejezetten kíváncsian álltam neki.
A borító mutatós, ám ez nem meglepő a Főnix Könyvműhelytől. Egyedül a hölgyemény arckifejezését nem tudom hová tenni, de a fekete madarak kárpótolnak.
288 oldal, vagyis nem kifejezetten vaskos kötet és ha több szabadidőm lenne, biztosan nem nyammogtam volna rajta majdnem egy hónapig.
Külsőségeit tekintve csupán egy problémám volt vele, az elgépelések. Fülszöveg:
"Moira élete abban a pillanatban véget ér, mikor egyik este odalép hozzá egy idegen férfi, és ismeretlen, ősi szavakat suttog a fülébe. Mire magához tér, egy sikátorban áll, holttest hever a lábánál, csurom vér, és fogalma sincs, mi történt vele, vagy hogyan került oda egyáltalán. Elindul egy lavina, melyet nem képes megállítani, kiszállnia pedig lehetetlen. Belecsöppen két ősi kelta nép évezredek óta tartó háborújába, elveszítve a választás lehetőségét. Az élete többé nem az övé.
Ő lesz a leghatalmasabb játékos, a legnagyobb aduász.
Ő lesz a Morrighan…
És a szörnyeteg életre kel."
Mikor elkezdtem olvasni, lelkesedésem felfokozódott. Nagyon kedvelem a nyomozós, természetfeletti kalandokkal fűszerezett történeteket, főleg ha erős női karakterek állnak a középpontban. Minden adva volt tehát, hogy beszippantson a könyv, a katarzis azonban elmaradt. A történet érdekesen és izgalmasan indul, csakhogy aztán ellaposodik és a végére sem igazán sikerül felpörögnie.
Sorozat nyitókötete ezért a bevezető jelleg számlájára lehet írni a sok szereplőt és a több szálacskát. Érthető tehát a lassan kibontakozó helyzet mindhárom fronton, mégis kicsit olyan érzésem volt, hogy túl sokat szeretett volna elmesélni egyszerre. Egyrészt ott volt a főhősnő munkája, a rendőrségi nyomozás és az ottani kapcsolatai, másrészt bejött a képbe a kelta mitológia és harmadrészt fel-felbukkant a családi háttér. Amint az olvasó elkezdte volna kényelmesen beásni magát az egyik vonalba, jött a váltás és kezdhette a helyezkedést előröl, mint egy felzavart, álmos macska.
Talán ezért nem tudtam kellőképpen belemerülni a könyv világába, hiába érdekelt a cselekmény és volt tetszetős az írói stílus. Vivien mondatai gördülékenyek és igyekszik szórakoztató megjegyzésekkel fűszerezni a leírásokat és ezt kifejezetten értékeltem. Egy dolgot azonban nem sikerült elérnie, hogy megkedveljem a főhősnőt.
Félreértés ne essék, semmi bajom Moira személyével, többnyire érthető is, mit miért csinál és a kusza helyzet ellenére nem esett túlzásokba a nyafogással, mégsem lopta be magát a szívembe. Végig semleges maradt és így kívülállóként nem hatottak meg élete drámái. Hiányzott belőle valami, talán egy kicsivel több vakmerőség és egy nagy adag pimaszság, hogy közelebb kerüljön egy igazán erős női karakterhez. Azzal ugyanis, hogy egy istennő lakik benne, nem lesz automatikusan erős jellem.
Ez a semleges álláspont a többi szereplőnél is jelentkezett. Egyedül Drake hozott számomra egy kis változatosságot a humorával.
A cselekményt illetően, a nyomozós szál hamar ellanyhult és Moira magánéleti díszletévé vált. A misztikus vonal ellenben végig hangsúlyos maradt és ez volt a legérdekesebb a könyvben, ám ahogy már említettem, bevezető kötetről van szó, így rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. A családi szál ellenben indokolatlanul kiaknázatlannak hatott. Vártam, hátha összefut a másik két cselekményszállal, ám ez elmaradt.
Külön ki kell térnem a románcra, mert szerelem nélkül nincs regény. A könyv 17-es karikát kapott és ez gyilkosságok és csipetnyi erotika mellett indokolt is. Ó, igen, ágyjelenet nélkül nem is románc a románc, de szerencsére a főhősnőt körbevevő tesztoszteronfelhő nem vitte el ebbe az irányba a könyvet. A romantika mégis hagy maga után némi kivetnivalót. Az egy dolog, hogy a könyv elején meg lehet mondani, melyik férfi lesz a befutó, de hogy ennyire papírséma szerint alakuljon a románc, az már egy picikét sántít. Nem igazán éreztem a szikrát ebben a szerelemben és a szememet forgattam, amikor a problématenger közepén elsütötték a "nem érdekel, most akkor is dugunk, utána ráérünk összeveszni" figurát és ezen nem sokat segített a végkifejlet. Meglepődtem? Nem. Meghatott? Nem igazán, tekintve hogy adta magát ez a lezárás és az utolsó oldalakra sem kerültem igazán közel Moira karakteréhez.
Összességében tehát minden adva volt, hogy beszippantson ez a könyv, mégsem sikerült fülön csípnie. Talán túl sok hasonló könyvet olvastam már, talán csak a bevezető jelleg miatt, talán nem megfelelő időben olvastam, de valami nekem nagyon hiányzott belőle.
Azt javaslom, akit érdekel egy misztikus nyomozós történet, tegyen vele egy próbát, már csak a hazai szerző miatt is. Kávékedvelők előnyben, mert amennyi feketét a könyv szereplői megittak, attól a mennyiségtől én egy évig folyamatosan pörögnék.
Kiegészítés:
A Morrighan sorozat következő részének megjelenéséről nincsenek információim. Ez ügyben tessék az írónőt zaklatni, mondjuk a honlapján.
No, de ahogy a bejegyzés elején említettem, nem ez az első és egyetlen könyve, így egy gyors összefoglalás, mit lehet még tőle olvasni. Egyrészt ott van első könyve, a Pokoli szolgálat, amely szintén sorozatnak indult, de két éve semmi hír a következő részről. Aztán van egy kisregénysorozata is, a Winie Langton történetek, amely viszont szépen gyarapodik és már a harmadik résznél jár. Illetve a steampunk irányt folytatva mostanában jelent meg még egy könyve, a Végtelen horizont.
Vivien tollából tehát akad bőven olvasnivaló és valószínűleg nem ez volt az egyetlen olvasmányom tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése