2015. szeptember 28., hétfő

Macskávézó

Ma egy kifejezetten különleges helyen jártam és erről muszáj írnom (áradoznom) kicsit.
Nem új keletű dologról van szó, már egy ideje üzemel macskás kávézó Budapesten, (ha ismereteim helyesek, kettő is) én azonban csak most jutottam el oda, hogy ki is próbáljam. 
F. barátomnak köszönhetem az élményt, mivel ő hívott meg ide szülinapi ajándékként. Ennél jobbat pedig ki sem találhatott volna. Kávé, tea és macskák, ez maga a mennyország!
A hely meglehetősen nagy és igazán jó helyen van, közel a Deák térhez. Három helyiségben lehet helyet foglalni 9 gyönyörű cica között.
Először kicsit megszeppentek voltunk, nem is igazán tudtuk, hová érdemes letelepedni, így végül az emeletet választottuk egy álmos, tarka cicus mellett. Ez macskázási szempontból nem bizonyult a legeredményesebbnek, mivel a macskák többsége (az aktívabbak) a földszinten bóklászott, de legalább jó rálátásunk volt mindenre.
A pincérek kedvesek, az italok pedig rettentően finomak. Ahogy a mellékelt kép is mutatja, kipróbáltuk a kávét és a teát is. F. barátom a cicás kávé mellett döntött, ami a fahéjas mancsnyomoktól dorombolnivalóan gusztusos, míg én gyümölcsteát választottam. Valódi gyümölcsdarabok voltak benne. Szóval a hely kávézónak remek, de nem ettől igazán különleges, hanem a négylábú, bolyhos vendégektől.
Ide tényleg csak azok térnek be, akik imádják a macskákat. A vendégek kivétel nélkül örömmel fogadják, ha egy cica felugrik az asztalukra, sőt már kapják is elő a fényképezőgépet, vagy telefont, hogy meg is örökítsék. A macskák pedig, akár filmsztárok a vörös szőnyegen pózolnak a rájuk irányuló kameráknak.
A helynek egyébként egyszerű szabályai vannak: 
- Ne etesd a cicát!
- Ne zavard az alvó cicát!
- Ne vedd fel a cicát!
- Fényképezéshez ne használj vakut!
A macskák tehát pont olyan vendégek, ahogy a betérő emberek. Békésen szundikálhatnak a számtalan kosár vagy kartondoboz valamelyikében, de ugyanúgy élvezhetik a kényeztetést és a figyelmet, ha épp úgy tartja kedvük. 
Kitty
Mert a 9 cica közül mindig van legalább egy, amelyik hálásan dörgölődik az ember lábához egy kis cirógatásért, vagy aki szívesen játszik a számtalan játék egyikével. Az igények tehát kiegészítik egymást és tökéletes harmóniát teremtenek.
No, akkor lássuk a cicákat:
Kitty volt az a tarka cica, aki mellé végül letelepedtünk. Nem sokat törődött velünk, de mikor épp felébredt pár percre, hálásan fogadta a simogatást. A cicák mindegyikének nagyon puha szőre van és mind hatalmas is, ez alól ő sem kivétel, pedig házi macska.
Az első cica egyébként, akit belépve megpillantottunk, az O'Mara volt, mivel épp egy asztalon trónolt. A többség azonban a mászókák egyikén pihent, amelyekből aztán akad bőven a kávézóban.
O'Mara
Még a falak is a cicusok kényelmét szolgálják. Rengeteg hely van, ahová "elbújhatnak", így nem is tűnik fel azonnal, milyen sokan is vannak. Aztán ahogy jobban körbenéz az ember, itt is, ott is macskát lát.
Például elmentem mosdóba, ami az alagsorban van és mikor beléptem, meglepetten észleltem: "Jé, itt is egy cica!" Pongo ugyanis épp itt lapult és bár kuncogva megkérdeztem tőle, nem gondolja-e, hogy eltévesztette az ajtót, mivel ez a női mosdó, nem zavartattam magam. Az én cicám is kísért már el vécére, szóval nem botránkoztatott meg a váratlan közönség. A fülkébe azért nem jött utánam.
Pongo akkor lepett meg igazán, mikor kezet akartam mosni, mert amint megnyitottam a csapot, felugrott a mosdókagylóra. A víz ugyanis a csapból lefetyelve sokkal finomabb. Ez a cica egyébként különösen kedves lett nekem, nem csupán az egyedi viselkedése miatt, hanem mert elbűvölt a fekete orrával.
Pongo
A cicák többsége menhelyről került ide és ez számomra csak még vonzóbbá teszi a helyet. Az új cica, Maya is mentett macska. Ő még nem simogatható, mivel elütötte egy autó és épp lábadozik gerincsérüléséből. Egyelőre egy nagyobb ketrecben van a kávézó sarkában, gyógyulgat és barátkozik a többi cicával, na meg a látogatókkal. 
Pongo kifejezetten érdeklődött iránta, megpróbált bejutni mellé, míg Maya inkább kikívánkozott volna. Remélem, hamarosan már teljes jogú tagja lesz a kávézó négylábú csapatának és megcirógathatom őt is.
Pongo és Maya
A nagy sztár egyértelműen Azur, a vörös Main coon cica. Amint ő megjelent, mindenki kapta elő a kamerát. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas macskát. F.-el meg is állapítottuk, nem is macskának tűnk, hanem egy oroszlánnak, amelyik összement a mosásban. Elképesztően gyönyörű és rendkívül okos. Nem csupán pózolt rajongóinak, hanem megmutatta, hogy egy cicát is lehet tanítani. A pincérhölgynek ugyanis több pacsit is adott jutalomfalatka reményében. Egyértelműen ő az úr ebben a kávézóban.
Szóval hatalmas élmény volt. Nagyon tetszik, nem csupán a tény, hogy távol Gideontól van hol levezetni a macskaimádatomat, hanem hogy van egy hely  a városban, ahol pont olyan macskakedvelőkkel találkozhatok, amilyen én is vagyok, a tea és kávé pedig csak ráadás. 
Szóval csak ajánlani tudom a CatCafe-t. Macskamániásoknak kötelező!

Azur

5 megjegyzés:

  1. Most váltottam csillogó manga szemű fanba. Hatalmas macskahiánytól szenvedek amúgy is..

    VálaszTörlés
  2. Ezt, hogy engedélyezi az ÁNTSZ? Szerintem elég gusztustalan, hogy a macska azon az asztalon ül/fekszik amire a pincér a kávémat teszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ÁNTSZ úgy engedélyezi, hogy a cicák nem kerülnek az élelmiszerek közelébe. Minden kávé egy elszeparált kis kuckóban készül, ahová a macskáknak nincs bejárása.
      A higiéniára nem eshet panasz. Többször jártam a kávézóban és mindig nagy volt a tisztaság mind az asztalokon, mind a padlón, mind a mosdóban.
      Aki tartott már lakásban macskát, tudja, hogy egy cica minden bútorra felmegy, szóval ezt egy cicatartó cseppet sem tartja gusztustalannak. A kávézó pedig pont macskásoknak készült.
      Egyébként szerintem az, ha az asztalom sarkán egy puha cica üldögél cuki, míg ha beülök egy kocsmába és nem tehetem le a kezemet az asztalra, mert hozzáragad a kiömlött italoktól, na az már fúj.
      Tehát egészségügyi szempontból teljesen rendben van a hely, a többi nézőpont kérdése. :)

      Törlés