2015. március 25., szerda

Egy nap talán

A borító volt az, ami először megfogott ebben a könyvben. Remek hangulata van és a színösszeállítás is tökéletes. Van valami különösen vonzó a rikítóan piros dolgokban. (Mondom úgy, hogy a körmöm jelenleg vörös és hónapokig vadásztam egy piros esernyőre a boltokban.) A cím is rendben van, bár le kellene szoknom azokról a könyvekről, amelyek borítóján ott díszeleg: "egy nap." (Legutóbbi ilyen olvasmányom, Csak egy nap sem lett a szívem csücske.)
Aztán rájöttem, hogy az írónő egy kifejezetten ismert színésznő (Gilmore Girls / Szívek szállodája egyik főhősnője.) és még kíváncsibb lettem. Színésznő ír színésznőről, tetszetős felállás.
464 oldal vagyis nem vaskos kötet, ráadásul a fejezetek között a főhősnő határidőnaplójának összefirkált bejegyzései is helyet kaptak.
Fülszöveg:
"Regényt egy kezdő színésznőről, aki New Yorkban igyekszik előrelépni a pályáján, miközben ép elméjét is szeretné megőrizni. Az Egy nap talán reményekről és álmokról szól, arról, hogy milyen fiatalnak lenni a nagyvárosban, s valamire mélységesen, őrülten, elkeseredetten vágyakozni. Arról szól, hogyan talál rá egy fiatal színésznő a szerelemre, hogyan találja meg önmagát, s ami New Yorkban talán mindennél nehezebb: hogyan talál színészi munkát magának."
Ez a könyv nem nekem íródott. Sosem akartam színésznő lenni, még az óvodában sem, nem varázsol el  Hollywood csillogása, nem igazán foglalkoztat a hírességek élete és az említett Szívek szállodájából is csak néhány részt láttam. Ennyi a mentségem, mert én bizony untam ezt a könyvet.
A cselekmény rettentő lassú, tele olyan elemekkel, amelyeknek semmi jelentősége. Értem én, hogy egy kezdő színésznő életét kívánja bemutatni, de muszáj ismertetni minden darabot, filmet, sorozatot, reklámot., - a diétákról már nem is beszélve - ha szóba kerül? Ezektől a részektől terjengős és lapos lett a történet. Egyszerűen túl sok az érdektelen információ.
Azonban nem ez volt az egyetlen problémám. Mikor elkezdtem a könyvet, könnyed és humoros történetre vágytam, de összesen egyszer csalt mosolyt az arcomra több mint négyszáz oldalon. Az írónő színésznő mivolta kiütközött a sorokból. Helyzetkomikumokra építkezett, pedig ezek leírva nem mindig viccesek. Egy esés megnevettet egy filmben, de könyvben, ha csak nem követi gunyoros vagy találó megjegyzés, csupán egy esés és semmi több. Ebből a könyvből pedig rettentően hiányoztak a humoros megjegyzések, bár a főhősnő száját elhagyta néhány ilyen mondat. Sajnos, nagyon sok suta mondat is és ez elrontotta az összehatást.
Franny egy ügyetlen, butus, kishitű és meglehetősen idegesítő főhősnő. Nem tudtam megkedvelni, de nem tudnám megmondani, miért váltott ki belőlem ellenérzést. Attól még lehet kedvelni egy karaktert, hogy ügyetlen és a butusságot is el lehet viselni mértékkel. Franny pedig alapjában véve egy kedves lány, csak nincs önbizalma és szörnyen tudja kezelni a nehéz helyzeteket. Egy-egy megmozdulásától mégis majdnem könyvet fejeltem. Nehezen viselem a gyenge női karaktereket és hiába zeng ódákat róla a többi szereplő, ő bizony egy gyenge karakter, aki inkább sodródik, mint úszik.
A többi karakter bizonyos szempontból tipikus, kiszámítható, ahogy a cselekmény lényege is. Az olvasó zsigerből tudja, ki jó és ki rossz, mikor hoz Franny ostoba döntést, kivel jön össze a végén és hogy mi lesz a határidővel. Meglepetést tehát nem sokat tartogat. Ezt azonban nem is vártam el tőle, Azt viszont igen, hogy adjon valami pluszt. Valami hiteles ízt a színészek világából, de elmaradt.
Franny problémáit mindenki ismeri, ahogy a csillogás árnyékos felét is. Nem kell ahhoz színészi pályára lépni, hogy az ember tudja, a mosolyok mögött néha vicsor van és a kamera nem mutat meg mindent, csak amit láttatni szeretnének. A könyv végén levont tanulságok így se nem újak, se nem világmegváltóak, csak a szokásos általános igazságok.
A könyv nyelvezetét illetően olvasmányos is, meg nem is. A párbeszédeket leszámítva élvezetes a stílusa, de azok a párbeszédek... Két állandó és bosszantó jelenség váltogatja egymást a könyvben, vagy érdektelen dolgokról fecserésznek oldalakon át, vagy hebegnek-habognak. Utóbbit elsősorban a főhősnő teszi, aki annyit, használja az ö betűt, hogy kezdett elkopni.
A helyzeten nem segítenek a rajzos naptároldalak, mert ezek is teljesen érdektelenek a sajtos puffancs iránti vágyakozástól a főhősnő bevásárlólistájáig. Megtöri a szöveget és egyedi, de nem dob sokat rajta. Az üzenetrögzítőre mondott sorok már annál inkább, hiába futják le néha ugyanazokat a köröket (élen Franny apjával), jó kiegészítések.
Összességében tehát egy kissé lapos történet egy álom hajszolásáról és sok-sok meghallgatásról. Nekem kevés volt, de ha valakit érdekel, hogyan próbálnak a színészek befutni, milyen egy casting és mindezt egy igazi színésznő tollából, tegyen vele egy próbát. Akit viszont kicsit sem vonz ez a pálya, hagyja ki nyugodtan, nem veszít sokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése