2014. július 23., szerda

Elakadó lélegzet

Ez a könyv meglehetősen népszerű megjelenése óta. Több pozitívat hallottam róla, mint negatívat és akik dicsérték, olyan magasztosan nyilatkoztak róla, hogy nem bírtam elsiklani felette. Úgyhogy nem épp alacsony elvárásokkal kezdtem neki.
A borító tetszetős, igazán hangulatos, különösen a zárt ajtó, ami elfojtott dolgokat sugall. Nekem legalábbis mély családi titkok jutottak eszembe róla.
Picikét vastag könyv 500 körüli oldalszámával, ám gyorsan lehet vele haladni. 
Néhány elgépelésen kívül így a fizikai megjelenésére nem lehet panasz.
Fülszöveg:
"Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…"
Szerintem, ezt a könyvet túlértékelik. A sok magasztalás, hogy milyen komoly könyv, mennyi érzelem van benne és milyen kemény témát boncolgat erőteljes túlzás. Ez a kötet ugyanis tagadhatatlanul ifjúsági regény annak minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt és nem olyan mélyen szántó. Rögtön kifejtem, miért.
Valóban egy elég kényes és nehéz témát feszeget, a családon belüli erőszakot, azon belül is a kiskorúak bántalmazását. Viszont csak olyan elszántsággal feszegeti a kérdést, mint egy álmos óvodás a zsírkrétás doboz tetejét. Megkapargatja, kivesz néhány dolgot tessék lássék módon a felszínre, aztán hagyja az egészet. Az ötszáz oldalból ugyanis cirka kétszáz foglalkozik Emma családi hátterével, a többi a szerelmi élete körül repked.
Csalódtam. Csalódtam, mert ez a téma sajnos nagyon is valóságos, a könyv mégis teljesen elrugaszkodott köntösbe burkolja és megszórja egy kis cukormázzal. Lehet érzéketlen boszorkánynak tekinteni, de cseppet sem rázott meg Emma szenvedése, mert nem tudtam igazán együtt érezni vele.
Emma ugyanis egy majdnem felnőtt, intelligens, tehetséges fiatal lány. Legalábbis annak kell lennie, ha éltanuló, élsportoló (fociban és kosárlabdában egyaránt), az iskolaújság szerkesztője és a művészeti szakkör egyik jeles tagja egy személyben. Van egy remek barátja, Sara és bár zárkózott, azért megnézik a srácok, ha végigmegy a folyosón. Egy ilyen lányt mégis hogyan lehet szánni azért mert együtt él egyértelműen pszichiátriai kezelésre szoruló, szadista nagynénjével? Bocs, de nem megy. Carol minden gonoszsága ellenére nem akartam megmenteni Emmát. A helyzet ugyanis az, hogy nem akarta, hogy megmentsék. Ezer és egy mód lett volna szabadulására, ő mégis maradt és tűrt. Mindezt pedig olyan szentimentális indokkal, ami nem kedves, hanem szánalmas a szememben.
Nem kedvelem a mártírokat. Nem az önfeláldozással vannak gondjaim, mert az szép és bátor dolog, ha az illető küzd, harcol és utolsó lehetőségként megteszi, hanem az indokolatlan gyengeséggel. Emma sajnos az utóbbi. Egyszer sem próbált meg védekezni, visszaszólni, megbeszélni, segítséget kérni, tenni bármit, így önként vállalta a további szenvedést, így pedig képtelen vagyok sajnálni.
Szóval a dráma nem igazán volt számomra drámai. A szerelmi szál már egy fokkal jobban tetszett, legalábbis egy darabig. 
Emma az elején szimpatikus volt önként vállalt gyengesége ellenére is, és mikor besétált a képbe Evan, elkezdtem drukkolni nekik. Evan ugyanis a rendes srácok díszpéldánya. Kedves, udvarias, szórakoztató, visszafogott, de tud vagány is lenni, ha arra van szükség és az a kitartás, amivel Emmát fűzte, igazán csodálatraméltó. Na, így kell fokozatosan meghódítani egy lányt!
Csakhogy Emma egyre ellenszenvesebb lett, fokozta mártír mivoltát és tönkre vágta a bimbózó románcot egy újabb lehetetlen indokkal. Aztán botrányos módon próbált vigasztalódni, én meg nem értettem, mi baja van. Aztán rájöttem, Emma nagy problémája egyetlen egy dolog: hülye. Hülye, mert úgy pöckölte arrébb a fényes páncélban, fehér lovon érte érkező herceget, mint egy bosszantó legyet. Na, ezek után mondja bárki, hogy meg kell menteni a csajt. Ő nyilvánvalóan  nem akarja, hogy megmentsék.
Nem érdemli meg Evant, aki sajnos totálisan szerelmes. Szegény srác, ezt még meg fogja szívni, ebben biztos vagyok.
Még egy szereplőt meg kell említenem, Sarát. Sara igazi barát és egy kifejezetten szimpatikus, életvidám lány. Emma hálát adhat az égnek miatta, mert ezt a sok mártír megnyilvánulást, csak az igazi szeretet tudja elviselni.
A cselekmény gördülékeny, kellemes tempóban halad előre és igazán olvasmányos a stílusa. A középiskola minden főbb mozzanata megtalálható benne, amitől az ifjúsági regények könnyed hangulata is körbelengi. Aztán persze van néhány rész, amiben Carol klinikai tüneteket produkál, Emma meg szenved, de csak megvontam a vállamat és lapoztam tovább. Szóval cseppet sem nyomasztó könyv. (Vagy nekem túl magas az ingerküszöböm.)
A könyv lezárása pedig, nos nagyon-nagyon tipikus. Felveti a lehetőséget, hogy Emma levetkőzi hülyeségét, de aztán puff, agyon is csapja és olyan záró fejezetet biggyeszt a végére, ami drámai kellett volna, hogy legyen, de csak a szememet forgattam. Komolyan? Komolyan kellett egy ilyen klisés befejezés? Komolyan?
Összefoglalva tehát jó könyv, szívesen olvastam, de nagyon túl van értékelve.
Azoknak ajánlom, akik romantikus olvasmányra vágynak értelmes cselekménnyel és csipetnyi drámával. Biztosan nem fognak csalódni.  Azok viszont, akik nem kedvelik a mártír főhősöket, vagy kifejezetten komoly és komor témájú könyvet olvasnának, lehet jobban járnak egy másik kötettel. 

Kiegészítés:
Ez a könyv bizony egy trilógia nyitó kötete volt. Ne kérdezzétek, minek kellett még két kötetig nyújtani, én sem értem.
A második rész, Visszafojtott lélegzet már elérhető magyarul. Ahogy pedig a Maxim Kiadót ismerem, a befejező részre, Out of Breathing sem kell majd sokat várni.
Mindenképpen el szeretném olvasni a következő részt, (Ribizly remélhetőleg kölcsön adja azt is) főleg mert a visszajelzések alapján nagyon megosztotta az olvasóközönséget. 

1 megjegyzés: