2014. július 5., szombat

Mozgóképek XXII.

Úgy néz ki, a nyár jót tesz a filmes rovatnak. Múlt hónapban ugyanis négy filmet sikerült megnéznem és kétszer voltam moziban (A szépség és a szörnyeteg valamint Így neveld a sárkányodat 2). Meleg napokon egyszerűen jó beülni a sötét szobába egy adag fagyival és nézni valami jót.
Lássuk, milyen filmek voltak ezek és mennyire voltak jók.

Végtelen szerelem
"A Végtelen szerelem Alex Pettyfer (Magic Mike) és Gabriella Wilde (A három testőr) főszereplésével egy gazdag lány és egy karizmatikus fiú története, akik azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, és az ebből fakadó szerelmi szenvedély annál hevesebben lángol fel, minél jobban megpróbálják szétválasztani egymástól a fiatalokat a szüleik."
Nem vártam sokat ettől a filmtől, de mivel épp olyan hangulatban voltam, hogy romantikus filmre vágytam, megnéztem.
Kellemesen csalódtam. Persze tipikus film sok-sok klisével, senki se várjon tőle többet, mégsem rossz. A maga műfajában, ebben a romantikus, rózsaszín és kissé szirupos világban, megállja a helyét. A szereplők nem idegesítettek és itt-ott tudtam kuncogni is, vagyis szórakoztató volt. Nem éreztem túlságosan erőltetettnek sem, pedig a műfaj nagy része elég görcsös tud lenni, mert kellemes hangulatot és képi világot adott.
Szóval én azt mondom nem rossz, de kizárólag azoknak ajánlom, akik romantikus hangulatban vannak és szeretik a kifejezetten szerelmi történeteket és nem riadnak vissza néhány klisétől.

Én, Frankenstein
"200 évvel azután, hogy Dr. Frankenstein megteremtette szörnyetegét, Adam (Aaron Eckhart) még mindig itt él közöttünk. Amikor azonban egy háború közepén találja magát, melynek tétje az emberiség sorsa, ráébred, hogy ő maga hordozza a pusztulás kulcsát."
Szeretem a fantasyt, így általában minden műfajba tartozó filmet megnézek, főleg, ha olyan ajánlólevet kap, mint ez itt. Underworld alkotóitól? Jöhet! Csakhogy meg sem közelíti az Underworld színvonalát... 
A készítők nagyon lazát akartak alkotni, de nem jött össze. A sztori ugyanis harmatgyenge, merő unalom. Azon kívül, hogy démonok és vízköpők szaladgálnak, átváltoznak és ütik egymást fényhatások kíséretében nem sok dolog történik. A látvány jó, jó, de láttam már jobbat is.
A vicc csúcsa az, hogy a főszereplő nem sokat szerepel és még kevesebbet beszél. Csak van, ő is verekszik, összeszed egy csajt és adja a "világfájdalommal élek, mert csúnya múltam van figurát", ami szintén unalmas. Nem tudom, ki sorolná horror kategóriába, mert ez még a műfaj küszöbére sem tehetné egyetlen ujját sem.
Történet nélküli csihi-puhi egy kis fantasztikummal fűszerezve. Csak azoknak ajánlom, akik szeretik a komor fantasy látványvilágot és nem zavarja őket, ha a jó kontra rossz harcra van leredukálva az egész. Aki viszont valami izgalmasabbra, érdekesebbre és jóval többre vágyik, az nézze meg az Underworld filmeket vagy a Constantine-t.

Gaten Ragnarok
"Ebben a filmben a modern és az ősivilág keveredik egymással. A középpontjábanpedig Pal Sverre Hagen (Sigurd Svenden) régész áll, akifelfedezi az Oseberg hajón található titkos rúnák valódi jelentésétés ezzel felfedezéssel gyökeresen meg változik önmagának és családjának az élete is."
Ez egy tipikus családi kalandfilm, amiben szörny is van. Ennyi és nem több. 
A sztori nem túl magasröptű, a család klisés (özvegy apuka próbálja nevelgetni csemetéit, amiben munkamániája nem sok segítséget ad), a kaland inkább kalandocska és tele van tipikus szereplőkkel. Van itt kapzsi rossz fiú, önző hülye és anyapótló karakter is, hogy teljes legyen a műfaj repertoárja. A szörny elég mű és elég logikátlan, de családi fimtől ne is várjon el a néző többet. A régészeti háttér meg semmitmondó, annyira tudományos vagy érdekes, mint bármelyik régészeti kiállítás vitrinjének az árnyéka.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a családi filmeket, aki viszont valami kifejezetten kalandosra vágyik, keressen tovább, mert ennél sokkal-sokkal jobbak is vannak.

Az orvosdoktor
Ez a film könyv alapján készült, így ismertető helyett a könyv fülszövegét mellékelték hozzá a filmes oldalakon is. A lényeg benne van, így én is ezt hoztam:
"NOAH GORDON nevét híres orvosregények fémjelzik. Első, nagy sikert aratott műve, a Sámán, az amerikai indiánok végső kiirtásának idején az Újvilágba elvetődött skót orvos kalandjait örökítette meg, a szintén hatalmas terjedelmű és megrázó erejű Az orvosdoktor pedig a tizenegyedik század orvostudományának sötét berkeibe, Angliába, s onnan kiindulva a kelet-ázsiai birodalmakba kalauzolja el a tudásra szomjas Rob J. Cole-t, a Sámán főszereplőjének ősét, akit ugyancsak azzal az isteni ajándékkal áldott meg a sors, hogy kézrátétellel megérzi, megállapítja a közelgő halált. Ám ez az áldás azokban az időkben boszorkányságnak minősült, s hősünk is csak azon az áron menthette meg életét, hogy az arabok közt zsidónak adta ki magát, s katonaorvosként végigélte az egymás ellen zúduló keleti hatalmak rettenetes háborúit, miközben csakis a tudni vágyás vezette küzdelmes útján - no meg annak a tüzes szemű lánynak a szépsége, akit képtelen lett volna elhagyni..."
Ez a film zseniális. Nagyon tetszett, bár az eleje lassan indult be. Aztán viszont felpörögtek az események, jöttek az izgalmak és a drámai elemek és a végére egy nagyon jó, kerek történet lett belőle.
Fikció, mégis nagyon sok valóságos elemből építkezik és nagyon sok időtálló kérdést feszeget. Van itt minden a vallástól, a tudományig, a barátságtól a szerelemig, a kiközösítéstől a befogadásig. Remekül ábrázolták a tudomány korlátait, hogyan szabott gátat a gyógyításnak a vallás. Nem féltek a különböző vallások szembeállításától és a konfliktusok kiélezésétől. A karakterek szerethetők, emberiek, akikért lehet izgulni és aggódni joggal, hiszen olyan sok a betegség és olyan kevés a gyógyítás lehetősége.
A film hangulata és képi világa tökéletesen passzol és mindenféle tekintetben rendben van. Összegezve tehát egy remek film, amit csak ajánlani tudok. 

Értékelés:
Az orvosdoktor      ->   10
Végtelen szerelem   ->   9
Én, Frankenstein     ->   7
Gaten Ragnarok     ->    6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése