2013. április 12., péntek

Narancs

Ez most megint egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés lesz. Néha muszáj rendet tennem a fejemben, ehhez pedig grafomán módon ki kell írnom őket. Szóval csapongok és fecsegek érdektelen dolgokról, mert néha ilyet is kell.
Hogy miért narancs lett a bejegyzésem címe? Mert a körmöm jelenleg narancssárga alapon kivimintás, ahogy a mellékelt képen is látszik.
Igazából valami vidámat akartam, hiszen tavasz van, ez meg elég feltűnőnek és vidámnak látszott. Aztán mikor két nap után elhagytam az első kivit és fekete pulcsiban szinte világított a kezem, már nem tűnt annyira mókásnak. No, de lusta dög vagyok, így maradt a dizájn (a tízből már csak hat kivim van) és legnagyobb döbbenetemre, többen is megdicsérték. 
Ennyit a hiúságokról, nézzük inkább, mi történt velem mostanában.

Egyik reggel nagy trauma ért. Épp a buszmegálló felé csoszogtam reggeli zombiként, (Mindig kell pár perc mire felébredek, pedig amint megszólal az ébresztő, már mászom is ki az ágyból. Aztán zombiként végzem a reggeli rutint és fél óra alatt el is készülök, legalábbis fizikailag. Szellemileg még mozognom kell egy kicsit a friss levegőn és hallgatnom egy kis muzsikát.) és szokásomhoz híven, az mp3 lejátszómhoz nyúltam. Mikor pedig elindítottan, csalódottam konstatáltam, hogy vagy megsüketültem a bal fülemre, vagy nem szól rendesen. Szerencsére csak az utóbbi, bár így is mellbe vágott. Kénytelen voltam zene nélkül buszozni és annyira sokan voltak, hogy még a magát sem tudtam előhalászni helyette a táskámból a tömegnyomorban.
"No music, no life" életstílust képviselem, tehát amint szabadultam kötelezettségeimből, műszaki bolt felé vettem az irányt. Gondoltam, csak nem lehet olyan bonyolult új fülest venni és biztos nem is drága. Naiv vagyok, mi? Talán egy picit, bár inkább idealistának mondanám magam.
"Ne szólj hozzám, ha rajtam van a fejhallgató,
vagy egyáltalán ne szólj hozzám"
Betámadtam hát az egyik legnagyobb elektronikus kütyüket áruló boltot és ledöbbentem. Először az árakon, aztán a választékon. Sok-sok drága füles nézett vissza rám, én meg totálisan tanácstalan voltam. Tökéletesen jól és könnyen használom a kütyüket, de ha "megbetegszenek" bepánikolok. Tehát megszeppentem és felkaptam a két legolcsóbbat, majd elcsíptem a boltos fiúkat, hogy ugyan mondják meg nekem, melyik a jobb. Mire a következő választ kaptam: "Egyik se. Mindkettő szarul szól." Na, itt estem csak igazán pánikba, főleg mikor több ezer forintos füleseket kezdtek ajánlgatni. Erre masszív fejcsóválásba kezdtem. Nehogy már drágább legyen egy füles, mint maga a lejátszó! Milyen világ ez? Oké, a lejátszóm van már 4 éves, azóta meg infláció van, de akkor is, ami sok, az sok. 
Szerencsémre azonban, amint megmutattam nekik a kicsikémet és elpanaszoltam, hogy egész eddig a gyári fülest használtam és úgy szerettem, kattant nekik, hogy nem vagyok sem törzsvásárló, sem divatkövető, és eszükbe jutott, talán van még Philips füles valahol. (Phlipis ugyanis a kicsikém.) Találtunk is párat a maradékok között, csak a színe volt cseppet bizarr: türkizzöld. Árban viszont megfelelt és remélem minőségben is megközelíti az előzőt.
Szóval boldogan távoztam a boltból és azóta teszteltem is a kis aranyost és a színével is megbarátkoztam.
Hogy miért ilyen fontos nekem egy füles? Mert nem vagyok hajlandó utazni nélküle, még a sarki boltba sem. A fővárosban zene nélkül sétálni elég kiábrándító. Leszólít egy csomó alak, (persze néha zenehallgatás közben is, de legalább akkor nem értem, mit akar) nem kell a körülöttem lévők beszélgetését önkéntelenül hallgatnom (baromira le tudnak fárasztani) és elmerülhetek a saját gondolataimba.

No, ha már írtam negatív élményről, írok pozitívról is, vagyis elregélem, mivel töltöttem a mai napom.
Röviden: lazultam, mert megérdemlem.
Szagdög leadás hete van (uccsó nap hétfőn lesz, akkor meg kilométeres sorra lehet számítani), így ellógtam a gyakorlatomat és elmentem leadni a "művemet". Ez sorban állást jelentett a nyomdában (mindenki utolsó pillanatban köttet) majd pedig az egyetemen, mert nálunk csigabiga az ügyintézés. Sebaj, vittem magammal könyvet (A mamutvadászok), amivel elüthettem az időt.
Aztán cirka öt percig tartott, míg átvették és gyors léptekkel megszöktem az épületből. Ha már a gyakorlatot lógtam, bemehettem volna órára. Csakhogy megvoltak az ellenérveim is: 1. nem írtam meg a házit (Szakdogát írtam, mégis kit érdekel ilyenkor egy szemináriumi házi?) 2. torokgyulladásom még mindig kínoz és köhögőrohamokat is produkál, nehogy megfeledkezzem róla 3. tripla óra lett volna, amit sem fizikailag sem szellemileg nem bírtam volna ki és 4. végzős évem első akadálya kipipálva, ezt meg kellett ünnepelnem.
Szóval gyors tempóban megszöktem az egyetem és lelkiismeretem elől és betámadtam az első Starbucks kávázót, mert ha már ünneplés, adjuk meg a módját.
Kértem egy nagy adag Frappuccinot és tábort vertem az ablaknál egy kényelmes székben. Aztán előkaptam az ünnepléshez szükséges könyvet és nagyjából három órán keresztül szürcsölgettem italomat és faltam Karen Marie Moning könyvének lapjait.
Isteni volt! Fájós torkomnak jót tett a hideg ital, lelkemnek pedig a könyv. Már tökéletesen értem, miért szeretnek olyan sokan kávézóban olvasgatni, különleges hangulata van. Ráadásul végre ráértem nyugodtan ücsörögni és olvasni, már nagyon hiányzott. 
A könyv pedig szuper, eddig nem csalódtam benne (már a felénél vagyok) és már most heves vágyat érzek a következő kötet iránt. Mac és Moning is sokat fejlődött és nőtt a szememben az utóbbi részek alatt.

Hogy ne legyen teljesen érdektelen ez a bejegyzés, írok kicsit a Csontváros film új traileréről. Az infó persze nem friss, de rendszeres olvasóim már bizonyára észrevették, nem nagyon volt időm blogolni (néha aludni és enni se...) így eddig nem oszthattam meg.


Tetszetős, bár cseppet sok. Legalábbis annak, aki nem olvasta a könyveket kicsit túlságosan sok infót ad a történetről. Ettől eltekintve látványos, ígéretes és végre több szereplőt is megmutat.
Tudom, tudom, lerágott csont, meg veszett fejsze nyele, de Jamie, mint Jace nekem még mindig kevés. Félreértés ne essék, nem bántom a fiút, mert látszik hogy igyekszik és nem is akarok beállni a "miért nem x vagy y kapta a szerepet" nyafkák sorába sem. Egyszerűen az a benyomásom, hogy míg a könyvben a főszereplők a hangsúlyosak, itt a mellékszereplők fognak aratni. 
Alec és Magnus már most verhetetlen tömegbázissal rendelkezik. Valentine és Jocelyn a profi páros, nincs ezen mit magyarázni, mikor VIII. Henriket összerakják Cersei királynővel. Izzy üt, mint egy légkalapács. (Milyen laza már, ahogy nekiment a srácnak! És az az elszánt arckifejezés, wow! Ez a csaj belevaló egy nőszemély.) Simont pedig meg kell zabálni annyira aranyos és vicces. Az utolsó mondata haláli.
Szóval kedves Clary és Jace, kössétek fel a bőrgatyát, mert a többiek a végén még háttérbe szorítanak titeket!
(Szándékosan használtam a karakterneveket, hogy érthetőbb legyen.)

Ha már árnyvadászok, írok néhány sort a könyvekkel kapcsolatban is.
Nemrég kiderült, hogy az írónő, Cassandra Clare még több könyvet óhajt alkotni a témában. Szám szerint 5 sorozatot. Figyelem, sorozatot és nem könyvet! Van egyszer a TMI (The Mortal Instruments/A végzet ereklyéi), az TID (The Infernal Devices/Pokoli szerkezetek), a TDA (The Dark Artifces), a THL (még nem tudni milyen címet takar a rövidítés) és egy egyelőre még rövid címet sem kapott másik. Ezek fejenként 3 kötetre rúgnak (kivéve a TMI, ami 6 könyv) azaz összesen minimum 18 kötetnyi árnyvadász kaland.
Ehhez hozzájön még néhány novella és egyéb kiegészítő, mint a Bane Krónikák.
A hír elég nagy port kavart olvasói körökben. Volt aki ujjongott, volt aki bosszankodott és voltam én, a hitetlen. 
Filmplakát - Jace
Cassandra Clare ezt tényleg komolyan gondolja? Már nem azért, de nem diliz be a sok párhuzamos történettől, főleg hogy össze is akarja szőni őket? Tudom, hogy párhuzamosan több könyvet ír, biztos van akinek ez könnyen megy, de nem hiszem, hogy kifizetődő. Olvasói tapasztalataim szerint, azok a könyvek, amikre az író teljes agykapacitással koncentrál, sokkal jobbak, mint a futószalagon gyártottak.
Lásd: Benina. Bár A Boszorka fénye kissé csiszolatlan, magasról veri a további részeket, mert érződik rajta, hogy az írónő tényleg sokat foglalkozott vele és csak vele. A könyvek akkor az igazik, ha szívből jönnek.
Clare esetében igaz is, meg nem is, mert az Üvegváros az eddigi legjobb könyve és azt, ha jól tudom, Az angyallal párhuzamosan írta. No, de talán ezért lett gyengébb a Viktoriánus kor.
Én tehát szkeptikusan állok hozzá, főleg hogy még azt sem tudom megemészteni, hogyan jelentheti be valaki, hogy x kötetet fog írni, mikor még el se kezdte.
Befejezem a TMI és a TDI könyveket, aztán majd ezek alapján meglátom, adok-e még esélyt a többinek.
TDA még kicsit érdekelne, mert vagány főszereplő hölgyet kap (igen, már ilyeneket is lehet róla tudni, Emmának hívják amúgy, pedig még el sem kezdte írni) a többi viszont nem csigázott fel. Az egyik, talán a THL, de lehet hogy a még cím nélküli másik (kezdek belekeveredni a rövidítésekbe..) főszereplőiről azt lehet tudni, hogy melegek. Ettől pedig mindenki eldobta az agyát, hogy juhú, mire én: Heh? Szeretem Alec és Magnus párosát, semmi bajom a melegekkel, de ez már nekem túlzás, mint a yaoi, főleg hogy ez is kamasz lányokhoz szól. 
Ez most morbid lesz, de a meleg téma kezd olyan lenni, mint a holokauszt: a csapból is folyik, felfújják, akár egy lufit és teljesen elcsépelődik. A kevesebb néha több, jó lenne ezt nem elfelejteni.
Szóval én a kivárók álláspontján vagyok, lássuk mit hoz össze az írónő és mi lesz belőle. Ó, és nagyon remélem, felkeres egy orvost, mert már kóros a súlyproblémája, amiből komoly betegségek lehetnek. Ha pedig kórházba kerül, hogyan tudja teljesíteni a 15-20 éves tervet? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése