Revulsion - kimaradt jelenet (71. fejezet)

Ez a bejegyzés egy kis csemege lesz AFS-es olvasóimnak, ők tudják miről van szó, ám illene másoknak egy rövid magyarázattal szolgálnom.

Már három éve írok egy történetet az egyik legnagyobb fanfiction oldalon saját regény besorolás alatt, romantikus dráma kategóriában. A címe Revulsion és jelenleg a 71. fejezetnél jár. 

Ennek a fejezetnek a végén kicsit elengedtem magam és egy humoros (legalábbis remélem, hogy az) jelenettel toldottam meg, amit később azonban kivágtam a sztoriból. A vágás oka két dolog: túl hosszú lett volna  a fejezet és a cselekmény szempontjából teljesen mellékes. Mivel azonban olvasóimat talán érdekelheti, közzéteszem itt.

Jó szórakozást! :)

A beszélgetés továbbfolyt Robról és néhány barátjáról, akik számomra hihetetlen kalandokba keveredtek, valahányszor alkohol és lányok közelébe kerültek. Az autó légkörének hangulata így egyre élénkebb és kellemesebb lett.

Fred viccelődött, míg Cassy könnyesre nevette a szemét. Adam csak kuncogva szúrt közbe néhány kiegészítő megjegyzést, míg Peter a rádió állomásait váltogatta. Aztán sikerült befognia egy olyan sávot, ahol folyamatosan zene ment, igaz elég változó stílusban és nem túlságosan ismerten. Ő azonban elégedetten dőlt hátra, így nekem is megfelelt a háttérzaj.

Vigyorogva élveztem a vidám perceket.

-          Komolyan bandzsi jumpingra készült a fizika labor ablakából – mesélte Fred. – Látta egy rajzfilmben, és ki akarta próbálni.

Cassy már csuklott a nevetéstől, ahogy hallgatta a sztorit.

-          Kötél nélkül? – vigyorgott hátra Peter.

Fred jelentőségteljesen bólintott, mire felkacagtunk.

-          Nem is volt rá szüksége, hiszen a fizika labor a földszinten volt – nevetett Adam.

A következő kacagáshullám elnyomta a rádióból áradó dallamot. Fred általános iskolás élményei meglepően szórakoztatóak voltak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen történeteket tudott, mivel akkoriban nem igazán számított népszerűnek.

Mire elhalt a nevetés, és új zene csendült fel, Fred ismét mély levegőt vett, hogy újabb történettel szórakoztasson minket. Egy másik dallam azonban közbeszólt. Kíváncsian néztem Peterre, aki épp a nadrágja zsebéből halászta elő mobiltelefonját a Nirvana egyik dalának kíséretére.  Mire a füléhez emelte, sikerült felismernem, hogy a „School” volt. Ez volt ugyanis a Petertől kapott lemez záró száma.

-          Anyukád az – nézett vigyorogva Adamre, mielőtt beleszólt. – Tessék?

Adam feszülten figyelt, míg mi, hátsó utasok, teljesen elcsendesedtünk.

-          Nem, minden rendben van – mondta Peter, miközben Adam helyeslően bólogatott. – Az a mókus teljesen véletlenül került az utunkba.

Meglepetten néztem Peterre, ahogy folytatta.

-          Igazán nem tehetünk róla, hogy össze-vissza szaladgált előttünk, még a szélvédőre is felugrott.

-          Hagyd abba! – sziszegte Adam, és a telefon után kapott.

Fred és Cassy kuncogni kezdett mellettem, ahogy Peter elhajolva kitért a támadás elől, és folytatta.

-          Aggodalomra semmi ok, a mókus is és a stoptábla is könnyedén megúszta.

-          Peter! Fejezd be! – dühöngött Adam a kormánynak.

Cassy már hangosan nevetett, míg Fred instrukciókat kezdett adni.

-          Mondd, hogy veszett volt!

-          Ide azzal a telefonnal! – morgott Adam.

-          Nem, Adamnek jó reflexei vannak, idejében elkapta a kormányt – folytatta Peter vigyorogva. – Te az utat figyeld, nem akarunk egy újabb veszett mókust elütni.

Itt már nem bírtam nevetés nélkül, bár sajnáltam Adamet, ahogy tehetetlenül morgott a szélvédőnek.

-          Ha nem hagyod abba, gyalogolhatsz haza! Ti meg ne nevessetek, segítsetek!

Cassy és Fred azonban csak tovább kuncogott, míg én igyekeztem visszafogni a vihogást, ahogy Peter ismét a veszett mókusról kezdett mesélni.

-          Add ide! – dühöngött sofőrünk újra a telefon után kapva.

-          Peter, szerintem elég lesz – kuncogott Cassy előrehajolva.

-          Ennyire nem becsülitek a mókusokat – háborodott fel Peter, de a végére elnevette magát.

Aztán letekerte a rádió hangerejét, és megnyomott egy gombot a mobilon, így kihangosította Adam anyukájának kissé riadt, vékony hangját.

-          Mi történt a mókussal?

-          Semmi, anyu, Peter csak viccelt – nyögött fel Adam dühös pillantásokat küldve az anyósülés felé.

Újra kuncogni kezdtünk.

-          Tényleg? Veszettséggel nem illik viccelni.

-          Bocsánat – vigyorgott Peter.

-          Akkor minden rendben van? Nem tudtalak elérni. Mikor értek haza?

Adam anyukájának hangjában őszinte aggodalmat éreztem, illetve egy kis megkönnyebbülést, hogy minden vörös, fára mászó kis jószág biztonságban volt.

-          Igen, minden rendben, csak lemerültem, és kicsit elaludtunk. Hamarosan hazaérünk.

-          Jó, megvárunk az ebéddel. Emma is átaludta a délelőttöt.

Kicsit zavart, hogy egy magánbeszélgetést füleltem végig, ám sem Fred, sem Cassy nem tűnt feszültnek, csak mosolyogtak, míg Peter szélesen vigyorgott a mobilt tartva.

-          Már nagyon várja a mozit, remélem nem felejtetted el – folytatta Mrs. Witman kedves, halk hangján.

-          Dehogy felejtette, alig várja – szólt közbe Peter gonoszan.

Adam nemzetközi kézjellel adta tudtára, mit gondol a vicceiről, míg mi ismét kuncogni kezdtünk.

-          Tényleg anyu, mondd meg Emmának, hogy Peter is szívesen elkísérné őket – vágott vissza.

-          Már van programom – hárított Peter gyorsan.

Cassy már fuldoklott a visszatartott nevetéstől. Nem akartuk elárulni magunkat egyetlen hanggal sem, a nevetést visszafogni azonban egyre nehezebbnek bizonyult.

-          Majd ebéd közben megbeszélitek vele. Peter, téged is szívesen látlak.

-          Köszönöm.

Peter hangja őszintén hálásnak tűnt, és úgy éreztem, neki sem volt túl sok kedve hazamenni. Aztán Adam anyukája elköszönt, és ismét felcsendült a rádióban szóló ritmus. Adam természetesen morgott még kicsit, ám amint Fred megemlítette a veszett mókust, ő is nevetni kezdett.

Az út hátralévő részét még vidámabb hangulatban tettük meg. Jól szórakoztam a vicceken és már egyáltalán nem zavart, ha az egyik kanyarban Fred oldalához simultam. Közben mégis lopott pillantásokat küldtem Peter felé, és igyekeztem olyan dolgokon töprengeni, ami nem járt pirulással.

Nirvana - School:

(Sajnos, csak koncertfelvételt engedett beszúrni.)