A borító rendben van, nem kiemelkedő, de mutatós darab. A 608 oldalnyi terjedelmemről azonban ez már nem mondható el. Konkrétan ez az írónő legvastagabb munkája, de csak azért, hogy még nagyobb legyen a csalódás.
Fülszöveg:
"A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.
A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját."
Mielőtt kifejtem, miért hatalmas csalódás ez a könyv, nézzük meg, milyen szokványos elemeket használt. Kamasz főhőslány pipa. Furcsa becenevű főhőssrác pipa. Kiszámítható románc pipa. Egy konkrét, jól behatárolt időszakban játszódó "cselekmény" pipa. Generációs különbségek hangsúlyozása, pipa. Önismétlés újra és újra, persze, hogy pipa.
Most nézzük meg, milyen visszatérő elemek hiányoznak a történetből. Csupán poénokat szolgáltató karakter nincs. Epekedés a főhőssrácért nincs. Humor, nincs. Cselekmény sosem volt. Tanító szándék hiánycikk.
Ezek a felsorolt elemek - akár megtalálhatók ebben a könyvben, akár nem - általánosan jellemzőek az írónő munkáira. Lehet őket szeretni, vagy kevésbé szeretni, de eddig mindig ott voltak, és ezzel is teljesítettek rengeteg elvárást, mikor az olvasó kézbe vette őket. Mert az olvasó igen is számít a megszokottság érzésére. Persze ezen lehet változtatni, lehet új utakat felfedezni, finomítani, javítani, azonban itt sajnos nem ez történt. Kikerültek a megszokott elemek, de nem került a helyükre semmi más. Ez a könyv ugyanis 600 oldalnyi felesleges szavak egymás utáni végtelen sora. Nem, nem estem túlzásokba, mert ez bizony nem szól semmiről. Na, nem amolyan "könnyed kis történet vagyok, nem akarom megmenteni a világot, csak szórakoztatni kicsit" fajtából, hanem a semmi, de tényleg semmi nem történik, de azért ismételjük meg újra és újra pokolbéli bugyrából.
Ez a könyv maga az unalom. Olyan volt végigrágni magam rajta, mintha újra általános iskolás lennék a nyári szünet közepén, amikor semmit sem lehet csinálni, mert nincs kivel, nincs mit és amúgy is olyan meleg van, hogy csak fekszel a padlón, és számolod a másodperceket. Nem épp kellemes. Ráadásul a szerző tisztában volt vele, hogy ez a könyv nem szól semmiről, mégis megpróbálta meggyőzni az olvasót ennek ellentétéről, hátha 550 oldal után eljutott már az apátia azon szintjére, hogy ez sikerülhet. A kötet utolsó 50 oldala ugyanis nem más, mint magyarázkodás, hogy igen, nem történt semmi, de ez így hiteles, ez így jó, és amúgy személyiségfejlődés meg útkeresés bla-bla-bla. Hát, nem. Ebben egy morzsányi személyiségfejlődés nincs, mert Zoének se a kötet elején, se a kötet végén konkrétan nincs személyisége. Akár robot is lehetne, annyira nem érdekli semmi, annyira közönyös minden iránt és annyira monoton módon csinálja ugyanazt 40 napon és 600 oldalon át. Konkrétan minden reggel ugyanazt az avokádós pirítóst eszi. Ja, 40 papig... Az útkeresés pedig ennél is nevetségesebb. Zoé ugyanis nem keres semmit, csak sodródik az árral, és egy idő után megállapítja, hogy amerre épp elsodorta az ár (ami a szülői nyomásból és a teljes érdektelenség hullámaiból tevődött össze), az neki épp megfelel.
Persze, nem lenne ez a kötet az írónő munkája, ha nem lennének benne hosszú monológok a világ dolgairól. Csakhogy ezek a monológok egyrészt épp olyan unalmasak, mint minden más ebben a könyvben, másrészt még a tanmese jelleg sem sikerült. A popkulturális utalások is vérszegények. Újra és újra előkerül a TikTok, a többi platform meg már a boomereknek való és pont. A streaming szolgáltatós hasonlatok pedig egyszer működtek, hatodszorra már kevésbé.
Mondtam már, hogy nincs humor ebben a kötetben? Konkrétan egyetlen mosolyt sem tudott kicsalni tőlem, a párbeszédek pedig épp úgy nem szóltak semmiről, mint a nemlétező cselekmény. Mert az nem cselekmény, hogy a főhős megeszi a pirítósát, felszáll a HÉV-re, elad pár percet, beszélget a semmiről, aztán hazamegy. Nem történik semmi, de tényleg semmi. Az egyetlen és minimális változást a napokban az időjárás adja. Bizony, időjárás, micsoda izgalmak...
Gondolhatnánk, ha már cselekmény nincs, mondanivaló nincs és a főhőslány is egy cserebogár összetettségi szintjén áll, csak van benne egy érdemleges szerelmi szál, hiszen mégis csak egy babarózsaszín borítójú ifjúsági kötetről van szó. Hát, rosszul gondoljuk. A szerelmi szál nem szerelmi szál, hanem egy boríték, amit az olvasó az első oldalon kinyit, elkönyveli, hogy összejönnek és a végén bólint, hogy ahogy megjósolta összejöttek. Csakhogy a két esemény között nem történt semmi. Nem volt bimbózó románc, nem volt utalgatás, nem volt egyetlen lépés a másik felé, csak csevegtek a semmiről és a végén nagy drámaian összejöttek. Az utolsó pár oldal ugyanis egy vicc. Úgy siratják az unalmas nyári munkát és az együtt unatkozással töltött időt, mintha ez lett volna életük fénypontja. Tényleg teljesen hiteles reakció... Ráadásul, azok alapján, ahogy Zoé a dolgokat kezeli, nem jósolok nagy jövőt ennek a kapcsolatnak, mert jön egy másik hullám, és úgy elsodorja, mint a pinty. Ezt pedig épp olyan nyugodtan és érdektelenül fogja fogadni, mint minden mást az életben.
Összességében ez a könyv nem szól semmiről és egyáltalán nem szórakoztató. Lényegében teljesen felesleges, kár rápazarolni az időt. Leiner Laura is jobban tette volna, ha megvárja, míg lesz egy ötlete egy igazi történetről, és akkor ír, nem pedig ötlet nélkül csak azért, mert évente ki kell adni egy könyvet és punktum.
Senkinek sem ajánlom. Se nyári szünetben unatkozóknak, se a szerző korábbi köteteit kedvelőknek, se senki másnak. Senkinek sincs szüksége egy ilyen nagy terjedelmű csalódásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése