A borító illik a történethez, és 620 oldalával meglehetősen terjedelmes olvasmány, ami szerencsére kemény kötést kapott.
Alig tudtam valamit a cselekményről, és ez így volt jól, ezért a fülszöveget kicsit megkurtítottam. Jobb ha az olvasó mindenféle előzetes elképzelés nélkül megy bele a történetbe, és maga fedezi fel ágról ágra.
Fülszöveg:
"Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a polgárháború előtti New Yorktól a csendes-óceáni partvidék 20. század végi fakitermelési válságáig és azon is túl. Meggyőző erővel ábrázolja, hogy az emberi mellett létezik egy másik világ – hatalmas, lassú, minden részével egymásba kapcsolódó, leleményes –, de az számunkra szinte láthatatlan.Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható."
Ez egy több szempontból különleges regény. Különleges a felépítése, különleges a megfogalmazása és igazán különleges a hangulata is. A Pulitzer-díj tehát nem véletlen. A könyv egységei úgy épülnek fel, mint egy fa, ezáltal maga a kötet is egy szimbolikus fa lesz az olvasó kezében.
Belekezdve kissé furcsának tűnhet, mert a bevezetés utáni első fejezet gyakorlatilag elmesél egy szinte teljes történetet. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha novellákat lapozna különféle fákról és személyekről (hogy a fák és személyek hol kapcsolódnak össze, arról majd később). Ráadásul ez a novellákat idéző jelleg a kötet nagyjából egyharmadát foglalja magába. Igen, ez egy terjedelmes bevezető, ám amint megszokja az olvasó, meglehetősen érdekessé válik, főleg az utolsó szereplővel, akinek novellaszerű előtörténetét igazi csattanóval zárja a szerző.
Összesen kilenc szereplőt mutat be a könyv eleje, vagyis gyakorlatilag kilenc főhőse van a történetnek. (Legalábbis azt lehet hinni, hogy azok, pedig csupán egy főszereplő van, a fák.) Ezek a szereplők nem egyformán hangsúlyosak, van aki több teret kap, van aki csak épp beköszön a könyvbe. Különböző korúak, különféle családi hátterekkel, különféle problémákkal az életben, ám egy dolog közös bennük, mindegyikük életében volt legalább egy jelentős fa. Na, és hogy lehet jelentős egy fa? Ha érdekel, olvasd el ezt a könyvet.
"Te, kedves olvasó, valamint a házad mögötti kertben álló fa közös őstől származtok. Másfél milliárd évvel ezelőtt kettőtök útja szétvált. De még ma, egy ilyen irdatlanul hosszú, más-más irányba megtett utazás után is közös bennetek a génjeitek negyede…"
A szerző tehát részletesen bemutatja mind a kilenc karaktert, azok múltját - hol rövidebb, hol hosszabb, akár több regenerációt is átívelő szakaszon - hogy aztán a könyv második harmadán, ami legalább olyan terjedelmes, ha nem terjedelmesebb, mint a bevezetés, kicsit lelassulva elkezdje összefűzni a szálakat. Ez a rész időben egy rövidebb szakaszt dolgoz fel, cselekményben azonban jóval gazdagabb.
A sok szereplőnek vannak pozitív és negatívabb hatásai. Egyrészt remek, hogy nagyon sok nézőpontot, többféle lehetőségét a fákkal való kapcsolódásra tud bemutatni. Másrészt viszont, ahogy korábban már írtam, vannak hangsúlyosabb és kevésbé hangsúlyos karakterek, így néhol olyan érzetet kelt egy-egy figura, mintha csak töltelék lenne. Azok a szereplők ugyanis, akik ténylegesen találkoznak, sokkal kerekebbnek, egészebbnek érződnek, mint azok, akik legfeljebb csupán egy másik karakterrel kerülnek pusztán közvetett kapcsolatba. Így van a cselekménynek egy úgynevezett "kemény magja" akik görgetik az eseményeket, és vannak a többiek, akik legfeljebb csak szemlélik. Ettől pedig egy-egy rész sokkal érdekesebbnek tűnik, mint a többi, így kelt egy kis hullámzást az olvasási élményben.
No, de miről is szól ez a cselekmény, miről szól ez a könyv? Röviden a fákról. Bővebben pedig az emberi ostobaság végtelenségéről. Ez a könyv ugyanis egy szépirodalomnak (nevezhetem annak, mert a szerző minden sora, minden szava gyönyörűen a helyén van, és érezhetően pontosan átgondolt minden ebben a könyvben) álcázott kiáltvány a környezetvédelem mellett. Bizony, ez egy zöld könyv a természet érdekében fellépő aktivisták mellett, amely rámutat milyen korlátolt az emberiség, és miért nem fogja sokáig húzni ezen a bolygón. Egyszerre mutatja meg, milyen csodálatos dolog a természet, és ebből milyen jelentős részt vesznek ki a fák, hogy aztán az olvasó arcába tolja az önző, kegyetlen emberi kapzsiságot, a korlátoltságot, az egoizmust.
Igen, ez egy könyv a fákról, de nem, nem könnyű olvasni. Helyenként mélyen megrendítő, főleg hogy a szerző nem a levegőbe beszél. A karakterek fiktívek, ám azok az események, történések, melyeken részt vesznek, amiben szerepet vállalnak illetve amiről hallanak, mind valóságosak. A valóságban vágjuk magunk alatt a fát, nem csupán képletesen szólva, és ez rettentően lehangoló.
"Hadd ne tudjam, hány ezer kilométert gyalogoltam, amíg csemetéket nyomtam a földbe, hogy legalább egy kicsit megakasszam a ”fejlődést”. Erre mit hallok? Hogy amit csinálok, csak új sanszot ad ezeknek a szemeteknek, hogy még több idős fát vágjanak ki. Már elnézést kérek, de kiborított, hogy ennyire közelről kellett látnom az emberi hülyeséget."
Az olvasó egy ideig reménykedik benne, hogy a könyv utolsó része, a lezárása hoz majd egy kis megnyugvást. Nos, nem igazán. Egyrészt időben a történet utoléri jelenünket, vagyis már alig maradt erdő, amelyért lehetne harcolni, amelyet meg lehetne menteni. Másrészt a karakterek életében is itt csúcsosodnak ki a személyes drámák. A könyv vége tehát nem ad igazi feloldozást, legfeljebb csak annyit, hogy a természet majd megoldja a saját problémáit, amint az emberiség hagyja neki, vagy egyszerűen eltűnik az útjából.
"Ha kivágsz egy fát, és készítesz belőle valamit, az legyen legalább olyan csodálatos, mint amilyen csodálatos a fa volt."
Összességében ez egy terjedelmes olvasmány, ami egyszerre mesél el néhány emberi drámát a fák érdekeit képviselve, és ad egy gyönyörűen megfogalmazott részletes helyzetjelentést arról, milyen mértékben és irányban pusztítja a bolygót az emberiség. Ez tehát egy természetvédelmi kötet, amit akkor is érdemes elolvasni, ha érezzük a probléma súlyát és akkor is, ha nem.
Nekem nagyon tetszett, örülök, hogy rászántam az időt és elolvastam. Nem mondom, hogy jó érzés volt, mert nagyon sokszor keltett bennem dühöt, csalódást, szomorúságot és szégyent, ám ez szükséges, hogy átérezzük a történet üzenetét.
Aki kedveli a fákat, mindenképpen olvassa el. (Ha valaki már olvasta A fák titkos életét, előnyben van.) Aki pedig még sosem gondolkodott el a fák jelentőségén, szintén vegye kézbe, mert rengeteg új információt fog kapni. Kizárólag a rövid, eseményközpontú történetekhez szokott olvasóknak nem merem teljes szívvel ajánlani, mert ez mindenféle értelemben egy terjedelmes történet, nekik beletörhet a fejszéjük.
"A világ legjobb érvei sem képesek megváltoztatni egy ember gondolkodását. Ezt csakis egy jó történettel lehet elérni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése