Brian McClellan új trilógiába kezdett a lőpormágusok izgalmas világában.
Habár a spin-off sorozatokkal óvatos vagyok, mert nem mindig teljesítik a hozzájuk fűzött elvárásokat, ezúttal nem haboztam lecsapni A vér és lőpor istenei első kötetére. A szerző előző munkái (Lőpormágus-trilógia) meggyőztek tehetségéről és ennek a háttérvilágnak a kidolgozottsága van annyira részletes, hogy elbírjon még jó néhány kötetet.
A borító mutatós és 600 lapjához jogos volt a kemény kötés.
Fülszöveg:
"Fatraszta nem túl nyugodt hely: bűnözők, szerencsevadászok, vakmerő telepesek és az ősidők relikviái után kutató mágusok végső állomása a vadon kapujában. Csak a kancellár asszony vasakarata és a titkos rendőrség acélos ökle tartja egyben az országot – egyelőre. Az elnyomott nép és a nagy hatalmú birodalmak szorítása egyre erősödik.
A fővárost, Szárazpartot fenyegető felkelés ellen ármánnyal és fegyverrel egyszerre lehet csak küzdeni. A feladat súlya három megbízott vállát nyomja: a simlis ügynök, Michel Bravis, egy jogtalanul elítélt, verhetetlen háborús veterán, Őrült Ben Styke és a lőpormágus zsoldostábornok Vlora Flint képezi az utolsó védvonalat a káosszal szemben.
Amikor egy ásatás során ősi, felfoghatatlan hatalmú monolitra bukkannak, a szárazparti vezetésnek rá kell döbbennie, hogy a lázongás volt a legkisebb problémája…"
Nagyon tetszett, hogy a szerző jó néhány évvel későbbre és egy másik országba helyezte ezt az új történetet, hogy mind időben, mind térben különválhasson az előzményektől. Persze így is voltak átfedések a visszatérő szereplők miatt, akiknek többsége a korábbi mellékszereplő státuszból főszereplővé lépett elő. No, de ennyit a párhuzamokról, lássuk milyen ez az új trilógia.
Még mindig nagyon szeretem McClellan stílusát és még mindig szeretem ezt a mágiával átszőtt lőporfüstös világot. Egyszerűen jó volt ismét belemerülni.
A történet ezúttal is több nézőponton fut, konkrétan három szálon. Mindegyik karakter szála elég izgalmas hozzá, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét, főleg amikor elkezdenek egymásba fonódni. Ráadásul tökéletes egyensúlyt tartanak az akció, a politikai intrikák hálója és a titkok felderítése között. A cselekmény ezért sosem laposodik el, mindig történik valami, ami tovább lendíti az események fogaskerekét.
Ami még árnyaltabbá és izgalmasabbá teszi ezt a világot és egyben a történetet, az a palók helyzete. Tetszett, hogy a szerző a klasszikusnak mondható felálláshoz nyúlt, amit sajnos mindenki nagyon is jól ismer. Az őshonos lakosság - akiket ránézésre is könnyű megkülönböztetni a külső megszállókkal, vagy inkább gyarmatosítókkal szemben - helyzete teljesen átérezhető és megérthető. Még úgy is könnyen szimpatikussá vált az ügyük, hogy egy zsoldos, egy elnyomó és egy szökevény szemén át látjuk őket. Remélem, hogy ezzel a vonallal az író a jövőben is fog még valamit kezdeni és a nagy csaták hátterében itt is kibontakozik valami.
Apropó csaták, ez a könyv sem maradhatott el egy véres és hosszú hadi esemény nélkül. Remek volt, mint mindig.
A könyv csavarjait illetően pedig kifejezetten elégedett voltam. Szép kis fordulatok és szép kilátások a következő kötetre még több kincskereséssel, harccal és mágiával.
Összességében tehát ez megint egy izgalmas és remek kötet volt. Határozottan szeretem a szerző munkáit és határozottan szeretem ezt a világot. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki a Lőpormágus-trilógiát már olvasta, mert ez is garantáltan tetszeni fog neki.
Kiegészítés:
Mivel trilógiáról van szó, van még további két kötet (Wrath of Empire és Blood of Empire), amelyek közül a második már megjelent angolul, míg a harmadik rész most fog debütálni decemberben. Ráadásként az író kiegészítette ezt a történetet egy előzmény novellával is The Mad Lancers címmel, vagyis Ben Styke főszereplésével. Magyar megjelenésről nincsenek információim, de mivel a Fumax Kiadó gyorsan és hatékonyan dolgozik, egyáltalán nem aggódom.
Még mindig nagyon szeretem McClellan stílusát és még mindig szeretem ezt a mágiával átszőtt lőporfüstös világot. Egyszerűen jó volt ismét belemerülni.
A történet ezúttal is több nézőponton fut, konkrétan három szálon. Mindegyik karakter szála elég izgalmas hozzá, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét, főleg amikor elkezdenek egymásba fonódni. Ráadásul tökéletes egyensúlyt tartanak az akció, a politikai intrikák hálója és a titkok felderítése között. A cselekmény ezért sosem laposodik el, mindig történik valami, ami tovább lendíti az események fogaskerekét.
Ami még árnyaltabbá és izgalmasabbá teszi ezt a világot és egyben a történetet, az a palók helyzete. Tetszett, hogy a szerző a klasszikusnak mondható felálláshoz nyúlt, amit sajnos mindenki nagyon is jól ismer. Az őshonos lakosság - akiket ránézésre is könnyű megkülönböztetni a külső megszállókkal, vagy inkább gyarmatosítókkal szemben - helyzete teljesen átérezhető és megérthető. Még úgy is könnyen szimpatikussá vált az ügyük, hogy egy zsoldos, egy elnyomó és egy szökevény szemén át látjuk őket. Remélem, hogy ezzel a vonallal az író a jövőben is fog még valamit kezdeni és a nagy csaták hátterében itt is kibontakozik valami.
Apropó csaták, ez a könyv sem maradhatott el egy véres és hosszú hadi esemény nélkül. Remek volt, mint mindig.
A könyv csavarjait illetően pedig kifejezetten elégedett voltam. Szép kis fordulatok és szép kilátások a következő kötetre még több kincskereséssel, harccal és mágiával.
Összességében tehát ez megint egy izgalmas és remek kötet volt. Határozottan szeretem a szerző munkáit és határozottan szeretem ezt a világot. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki a Lőpormágus-trilógiát már olvasta, mert ez is garantáltan tetszeni fog neki.
Kiegészítés:
Mivel trilógiáról van szó, van még további két kötet (Wrath of Empire és Blood of Empire), amelyek közül a második már megjelent angolul, míg a harmadik rész most fog debütálni decemberben. Ráadásként az író kiegészítette ezt a történetet egy előzmény novellával is The Mad Lancers címmel, vagyis Ben Styke főszereplésével. Magyar megjelenésről nincsenek információim, de mivel a Fumax Kiadó gyorsan és hatékonyan dolgozik, egyáltalán nem aggódom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése