2017. március 16., csütörtök

Rózsaszín pöttyök XV.

Az elmúlt hetekben volt részem jó néhány megmosolyogtató apróságban. Ezek az apróságok pedig pont olyan rózsaszínen vidámak és lányosan pöttyösek, ahogy a rovat, így írok róluk, hátha olvasóimnak is okoznak néhány vidám másodpercet.

Articsóka
Nem vagyok egy konyhatündér. Ez minden mentségem a következő baklövésemre.
A dolog úgy indult, hogy reggel az irodában még félkómásan épp az életre keltő kávémat készítettem, mikor megszólított egyik kollégám:
- Te vagy az én emberem! Szereted az articsókát?
Vállat vontam, mivel csak ködös emlékeim voltak arról, hogy valaha talán ettem. Ezt beleegyezésnek vette, így nem csupán a bögre kávémmal távoztam a konyhából, hanem egy szatyor articsókával is. 
Útközben belebotlottam Madonnába, akinek elmeséltem a történteket és mivel ő sem készített még articsókát, ám kísérletező kedvében volt, megosztoztam vele a zsákmányon. Napközben ki is találtuk, ki mit készít majd, ha hazaért és elégedetten meghívtam San Diegót egy articsóka vacsorára. 
A tervem rakott articsóka volt burgonyával. Be is vásároltam hozzá és lelkesen nekiláttam a recept szerint. Az első gyanús dolog az articsóka pucolásánál ért. Ki kellett volna vennem az articsóka bajuszos közepét, ám az én articsókámnak még bajuszmentes közepe sem volt. Aztán, mikor felszeleteltem mindent, megérkezett Dan Diego és befutott Queen B. is. Előbbi mániákus kóstoló, így rögtön megkérdezte, megkóstolhatja-e az articsókát. A második gyanús pont ekkor ért, mert szerinte nem ilyen íze van egy articsókának, bár eddig csak pizzán találkozott vele. Szóval hárman bűvöltük a zöldséget és tanakodtunk, miért nincs bajuszos közepe, mikor a Google felvilágosított minket: 
Ez nem articsóka, hanem csicsóka!
A csicsóka pedig mint burgonyapótló növény volt feltüntetve, így kiderült, hogy épp krumplit készítettem krumplival. Természetesen jól kinevettek, de segítettek menteni a menthetőt, így a hűtőben talált maradékokból egészen jó csicsókás rakott krumplit készítettem. A végeredmény legalábbis ehetőnek bizonyult.
Már majdnem kész volt a vacsora, mikor megcsörrent a telefonom és a következő beszélgetést folytattam Madonnával:
- Szellem, ez nem articsóka!
- Tudom, csicsóka.
- Tudod? Mióta tudod?
- Úgy húsz perce.
- És nem szóltál?
Tanulság: Ne fogadj el gyanús növényeket gyanús kollégától! Főleg ne a reggeli kávéd elfogyasztása előtt!

Milkatehén
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
ki a legaranyosabb tehén a vidéken!
Nagy gyerek vagyok és ezt nem is titkolom. A barátaim jól tudják, hogy le lehet engem venni a lábamról valami aranyossal, például egy plüssfigurával.
Így történt, hogy mikor Nel csokibeszerzésre ment és belebotlott a Milka standba, elcsábult. A csoki mellé ugyanis picike, lila, plüsstehenet adtak bizonyos összegű vásárlás esetén. Szóval, bár csupán egy doboz bonbonért indult, hozzácsapott egy tábla csokit is, hogy meglegyen a tehén. A tehén, amivel aztán egem lepett meg.
Mivel nem volt túl jó napom, rendkívül feldobott ez a figyelmesség és úgy ölelgettem a picike plüsst, mint egy vigyori hatéves. Nem tehetek róla, gyengéim a puha dolgok... Szóval lett egy lila tehenem, ami egyszerre hirdeti a kedvenc színemet, a kedvenc csokoládémárkámat és a vonzódásomat a puha kisállatokhoz. Néha félelmetes mennyire ismernek a barátaim.

Nőnap
Számomra a nőnap fontos. Fontos, mert sokáig senki sem köszöntött fel ezen a napon, ami igazán elszomorított. Úgyhogy mindig vágytam rá, hogy valaki szóljon hozzám egy kedves szót ezen a napon. Tavaly meg is történt, ezért reménykedtem benne, hogy idén sem felejtenek el. Reményeim pedig meghallgatásra leltek.
bagoly-romantika
Aztán másnap elmentem koktélozni Queen B. és az új lakótársunk (legyen a neve: Poli) társaságában. Már a koktélok felénél tartottunk, mikor megjelent egy virágárus és Queen B. megjegyezte, vennie kellene egy szál virágot a barátjának. Rögtön rákérdeztem, milyen alkalomból, mire elpanaszolta, hogy a kedves úriember mindössze kiírta a közösségi oldalon üzenőfalára, hogy kollektíven minden hölgy ismerősének boldog nőnapot kíván és ezzel le is tudta a dolgot. Szóval jogos a sérelme, hogy nem virtuálisan még egy puszit sem kapott az illetőtől, így a virág célzás lenne.
Poli erre vigasztalóan megjegyezte, hogy ő is csak a munkatársaitól kapott felköszöntést. Aztán egyetértésben némán hallgattak pár percig, majd rám néztek és feltették a nagy kérdést, én kaptam-e virágot a barátomtól.
Halkan és őszintén bevallottam, hogy virágot nem kaptam (praktikussági okokból), csokit sem kaptam (mert csak marcipános csoki jött vele szembe és tudja, hogy nem szeretem), de elvitt vacsorázni és moziba. Aztán megpróbáltam ártatlanul pislogva nem észrevenni, hogy lakótársaim gondolatban a pokolba kívántak.
A mellékelt kép az említett nőnapi vacsorán készült, mert ilyen kreatív helyre mentünk, ahol krétával összefirkálhattuk az asztalt. Lehet tippelni, melyik bagoly az én művem és melyik San Diego alkotása!

Japanika
Habár rendkívül tudok értékelni minden apróságot, még egy picike lila tehenet is, a közös élmény az, amit a legtöbbre becsülök. Ezért is szerveztem egy különleges programot március 15-re, foglaltam asztalt egy japán étterembe.
előétel
Nagyon szeretem a japán dolgokat a képregényektől, a mitológián át a tamagocsiig. (Nem véletlenül írtam korábban a legjobb japán levesesről.) Csakhogy számomra az ázsiai ételek kissé problematikusak, mert eléggé fűszeresek (nem szeretem a csípőset) és sok bennük a hús vagy a hal (vegetáriánus vagyok). Ettől függetlenül nagy vágyam volt elmenni egy igazi japán étterembe szusit enni és ez most végre teljesült.
Egy akció miatt kötöttünk ki ebben a japán étteremben a Szent István Bazilika szomszédságában. Megtetszett a 4 fogásos menüjük és már amikor helyet foglaltunk, tudtam, szeretni fogom. Az asztalon ugyanis picike bonsai fa fogadott minket és míg eldöntöttük, mit szeretnénk enni, igazán finom limonádét kaptunk. Én mangósat kóstoltam, míg San Diego bevállalta az uborkás-bodzás ízvilágot és az sem volt rossz.
Különböző ételeket válogattunk össze, hogy minél többfélét ki tudjunk próbálni. Ráadásul a japán tálalási mód tökéletes arra, ha az ember a másik tányérjába is bele kíván kóstolni. Az evőeszköz természetesen evőpálcika volt és mindent kicsi, csinos tálkákban hoztak ki.
Előételnek kértünk japán savanyúságot, ami nem volt igazán egzotikus, illetve sózott szójababot, ami annál inkább. Meg kellett kicsit locsolni citromlével a babokat, hogy kijöjjön a pikáns íze és eltartott egy ideig, míg kicsipegettük a babszemeket a héjából, de megérte.
tavaszi tekercs
Közben a pincér már hozta is a következő fogást, San Diegónak algasalátát, míg nekem tavaszi tekercset. Tudni kell rólam, hogy imádom a tavaszi tekercset, itt pedig mennyei volt. Az édes szósz, amit adtak hozzá még intenzívebbé tette az ízvilágot. Az algasaláta már nem annyira nyerte el a tetszésünket, hiába volt benne üvegtészta és más zöldség is. Azért leküzdöttük.
Harmadik fogásnak, főfogásnak mindketten szusit rendeltünk. Én természetesen vegetáriánus változatot, ami azt jelenti, hogy nincs benne hal, csak zöldségek. Fejenként 8 szusit kaptunk, ami két fogás után nem tűnt már olyan könnyű ebédnek. A kétféle (teriyaki és majonézes) szósz, illetve a minden asztalon felelhető szójaszósz pedig még laktatóbbá tette az ínyenc falatkákat. Az utolsó szusit csak vasakarattal tudtam megenni, annyira tele voltam már, de olyan finom is volt, hogy nem volt szívem otthagyni.
szusi
Nagyon érdekes, hogy nem tűnik nagy adagnak, sőt az első fogás kifejezetten óvatos menyiségnek látszott, mégis úgy jóllaktam, mint már nagyon régen. Pedig nem siettünk, nyugodt tempóban csipegettünk, ám olyan sokféle finomságot kellett végigkóstolnunk, hogy a végére már egy második limonádé sem fért belém.
A fogások egyébként gyorsabban elkészültek, mint ahogy fogyasztottuk őket, így a pincér szabályos "terülj, terülj, asztalkám"-ot varázsolt nekünk.
A laza másfél óra falatozást a ráadás negyedik fogás, a desszert koronázta meg. Édesszájú vagyok, így nem mondhattam nemet a picike süteményekre. Szerintem a meggyes-csokoládés volt a legjobb, míg San Diegónak a citromos krém ízlett a legjobban. Én mondjuk epreset kaptam, de egyáltalán nem bántam.
Szóval remekül éreztük magunkat és bár meglehetősen borsos volt az ára, megérte. Nagyon örülök, hogy ide foglaltam asztalt és hogy végre kipróbáltam egy japán éttermet. Az pedig külön öröm, hogy ilyen bőséges választék volt vegetáriánus fogásokból is. Élmény volt és az élmény számomra minden másnál többet jelent.

Terülj, terülj, asztalkám!

a desszert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése