2016. március 7., hétfő

Papíron príma

Igazán mutatós könyvecske. Nekem legalábbis nagyon tetszik a borító a sok színes borítékkal. (Képeslap és levélpapírmániában szenvedek, szóval ebben semmi meglepő nincs.)
306 oldal, vagyis meglehetősen vékony könyvecske, mégsem lehet egyszerre befalni az egészet, mert a mutatós külső nem feltétlenül azt a mutatós belsőt fedi, amit az ember várna.
Ránézésre tehát szimpatikus szinglikönyv, azonban csak a borítója príma.
Fülszöveg:
"Waverly Bryson a húszas évei végén járó sikeres fiatal nő, akinek majdnem mindene megvan: álomállás a sportpíár területén, két igazi barátnő, és egy bár, ahol mindenki ismeri. Ami hiányzik viszont: egy jegygyűrű. Miután azonban faképnél hagyják az oltáránál, már nem is hiányzik neki annyira. Nem mellesleg rengeteg dolog köti le szabad vegyértékeit: távol élő kissé problémás papája, új munkahelyi riválisa, és a szűnni nem akaró félelem, hogy az élete nem úgy alakul majd, ahogy ő tervezte…, vagy ahogy kellene. Hogy megőrizze humorérzékét, Waverly édes-keserű, a szingli életet kifigurázó, vicces „Édesem-üzenetek” írogatásába kezd, melyből reményei szerint egy nap talán képeslapsorozat születhet. Amint Waverly visszabotorkál a randik porondjára (kalandorok és farmersortosok kíméljék!), magán- és szakmai élete majdnem összecsattan. A „Papíron príma” finoman emlékezteti az Olvasót, hogy mindenkinek beeshet egy rosszul sikerült randi (vagy akár egy tucat), és hogy mindannyiunknak szüksége van egy jó barátra, aki megnyugtat: „Édesem, nem vagy egyedül.”
Fedlap: Akartál már megütni könyvszereplőt?
Belül: Édesem, én most egy könyvszereplő fiktív barátnőjét akarom agyonverni...
A könyv alapkoncepcióját és a borító csinos, színes borítékjainak legitimitását adják ezek az üdvözlőlap üzenetek és maga az ötlet nem is rossz. Minden fejezet elején ott vannak, néha a folyószövegben is felbukkannak, csakhogy baromi idegesítőek. Nagyjából a harmadik "Édesem-üzenet" után éreztem úgy, hogy a következőnél sikoltani fogok. Egyrészt ez a megszólítás katonás sorrendbe állítja a pihéket a tarkómon (gyűlölöm a becézgetést), másrészt cseppet sem viccesek. Mint visszaeső képeslapvásárló, tudom jól, milyen az igazán ütős üdvözlőlap (Aki nem hiszi, kérdezze Csikoszokni vagy Kristen barátomat.) és ezek a suta vigaszüzenetek meg sem közelítik őket. A kis édesek tehát nem túl kellemes alaphangulatot keltettek bennem az olvasáshoz.
Nem kifejezetten én vagyok ennek a könyvtípusnak a célközönsége, azonban ha kreatív és szórakoztató, szívesen olvasom. Ránézésre ez a könyv pont ilyen volt, ezért nagy volt a csalódásom.
Hiába alig több, mint háromszáz oldal, végig untam. Vártam és csak vártam, hogy kibontakozzon, legyen benne összefüggő cselekmény, akármi, ami megtöri a főhősnő érdektelen napjait, de csak egy nagy vödörnyi giccset kaptam a végére.
Waverly meghazudtolja nevét és teljesen sótlan. Néha persze rendkívül ügyetlen, de ez az esetlenség csak a cirkuszban szórakoztató két szám között. A szerelmi élete természetesen katasztrofális, ahogy a szinglik bibliájában meg van írva, de kinek nem? Mindenki, aki egy barlangnál tágasabb körben mozog és találkozik ellenkező nemű homo sapiens sapiens példányokkal, tud mesélni legalább egy, ha nem hatvanegy furcsa randiesetet. Épp ezért az ilyen könyvekbe hatalmas bakik és pörgős bárbeszédek kellenek, hogy megüssék az olvasók mércéjét. Itt azonban nem csupán az esetek laposak, hanem a szöveg is. Tipikus női regényhez illően a szöveg 80%-a párbeszéd és elenyészve akad egy-egy leírás. Ezeknek a beszélgetéseknek a kétharmada egyszerű locsogás, ami egy csajos estén tökéletes, papíron azonban antipríma. Ráadásul sótlan keksz kisasszony nagyon sokat hebeg és habog. A visszatérő bemutatkozós viccétől pedig kedvem támadt elküldeni a búsba egy üdvözlőlappal.
Tehát adva van egy szerencsétlen egyedülálló hölgy és nagyon sok potenciális, ám béna vőlegényjelölt. Lehetne ebből egy szórakoztató kalandhullám, ám az írónő nem csak üdvözlőlapokat ír, hanem meg is akarja határozni, mire használjuk fel őket. Kicsit úgy érzem, túl sokat fogott. Ahogy a fülszöveg is ígéri, van benne munkahelyi konfliktus és apa-lánya viszonyválság is. Csakhogy mindegyik vérszegény. Az előbbi, nos, totálisan hidegen hagyott. Nem csak azért mert a marketing nagyjából annyira érdekel, mint az atomfizika, hanem mert a hölgy konkrét munkájáról alig derült ki valami. Tudjuk, kik az ügyfelei, tudjuk, hogy miattuk utazik és tudjuk, hogyan jut be a munkahelyére, de hogy mégis mi a hupilila hörcsögfület csinál egy sportpíáros, arról fogalmunk sincs. Pedig az írónő, Maria Murnane is ebben a szakmában dolgozott, így benfentes infókkal is szolgálhatott volna. Ami a családi drámázást illeti, csak egy kérdésem van: Miért? Mi a fenéért kellett ezt is beszuszakolni ebbe az érdektelen kavalkádba. Nem fogadott telefonhívások, egy gyenge beszélgetési kísérlet és ettől kellene meghatódnia az olvasónak, hogy szegény sótlan kekszet elhanyagolta ropogtatni való apukája?
Tudom, tudom, mindenkit csak a férjkeresés problémája érdekel, feleslegesen keresem a mellékszálak értelmét. Lássuk hát azt az úriembert, aki megfelel a kekszlánynak, vagyis nem hord zoknit a szandálhoz, nem szőke, magas, sármos és lehetőleg van biztos keresete, amivel fizetni tudja leendő felesége orvosi számláit, ha eltöri valamelyik testrészét reggeli közben. Mondhatnám, hogy a borítóból adódóan borítékolva van a befutó úr személye, de az olyan sablonos lenne. Várjunk csak? Hiszen az! Megjelenik az úr és az olvasó bökdösni kezdi a könyvet, mert tudja, hogy ő a lovag ló helyett limuzinon. Romantikus vonalon tehát érvényesült a papírforma és bár a "szerelmesek" találkozásai legalább olyan sikeresek voltak, mint Waverly kísérletei a józanul maradásra, kellő mennyiségű csillámban, flitterben és vattacukorban csúcsosodtak ki. A könyv lezárása ezért giccsparádéba fullad, bár az írónő tett egy kísérletet egy kis "csavarra", akit csak az vesz be, aki a már említett barlangban lakik mint dekoratív tapéta.
Összességében tehát ez nem az én könyvem. Nehezen tudott lekötni, nem nevetett meg, ellenben minden fejezet elején felbosszantott (Merjen valaki egyszer édesemnek hívni, garantáltan monoklit kap!) és csak azért örülök, hogy a polcomon tudhatom, mert olyan szép a borítója. Főhős után felszínesen és szabadon!
Kizárólag azoknak ajánlom, akik szeretik a szinglikönyveket. Ők bizonyára jobban fogják értékelni a főhősnő apró-cseprő dolgait, míg a fodrásznál, a manikűrösre várva vagy a strandon a vízparton napozva olvasgatják.

2 megjegyzés:

  1. Huh! Hát nem lehetett egy felemelő olvasmány! Következőre remélem valami remek mű talál meg. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a könyv mentségére megjegyzem, hogy olvastam már jóval rosszabbat is. :) Köszönöm a jókívánságot! Aktuális olvasmányaimmal egyelőre elégedett vagyok. :)

      Törlés